Heves Megyei Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-24 / 275. szám

P F. 2 3 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. NOVEMBER 24., CSÜTÖRTÖK Ráfáztam a tisztításra Eger egyik nagy áruházában van egy gyorsmosoda, ahova bead­tam a téli dzsekimet. November 2-án kifizettem előre 950 Ft-ot a tisztításért. Amikor elmentem ér­te, használhatatlan állapotban kaptam vissza. Megkérdeztem az üzletben, mit tehetek, de ők min­dent elhárítottak magukról. Any- nyit közöltek velem, vigyem oda vissza, ahol vettem, és ott rekla­málják, mivel ők úgy mosták, ahogy a tájékoztatón szerepelt. Próbáltam megtalálni az árusító üzletet, ahol vettem, de ez nem sikerült. így maradt nálam egy használhataüan dzseki. Novem­ber 7-én ismét visszamentem a mosodához, hogy írjanak jegyző­könyvet. De ehelyett reklamáci­ós bejelentés történt. Próbálkoz­tam a fogyasztóvédelemnél, igaz, ott írtak jegyzőkönyvet, de azt mondták, hogy bírósághoz kell fordulni. Bejött a hideg, megfáz­tam a bőrkabátomban, bár van egy használhatatlan téli dzsekim, amit 950 Ft-ért tisztítottak ki, amit nem tudok hordani. (név és cím a szerkőben) Kevesebb pereskedést! Az elmúlt időszakban hallottam, hogy a rendszerváltás előtt az országban közel kétezer ügyvéd dolgozott, és a lakosság létszá­ma is több volt, mégis ellátták a feladatukat. Ma 9 ezer ügyvéd van az országban, de a lakosság létszáma kevesebb. Hogy van-e nekik elég munkájuk, vagy nincs, azt nem tudom, de az biz­tos, hogy a 30 vagy 40 ezer Ft-ból élőknek a létfenntartáshoz sem elég a pénzük, nemhogy még pe­reskedjenek. Viszont van egy másik példa: a Parlamentben ülőknek meg a milliomosoknak van rá pénzük, hogy pereskedje­nek, de ez sajnos nagyon rossz példamutatás. A Tisztelt Háznak kellene jó példát mutatnia, hogy az országban minél kevesebb le­gyen a pereskedés. N.L. (név és cím a szerkőben) Döntős nyugdíjasok November 11-én Szolnokon ren­dezték meg a Vasutas nyugdí­jasklubok amatőr csoportjai ré­szére a VII. országos találkozó kelet-magyarországi területi döntőt. A hatvani Liszt Ferenc Vasutas Nyugdíjasklub tagjai részt vettek ezen a versenyen, és minden kategóriában bejutot­tak az országos döntőbe. Prózá­ban Pallag Attiláné, hangszer­szólóban Kovács Kálmán man­dolinjátékával, Palásti Tibor tan­góharmonikával, Ambrus Lász­ló és Ambrus Lászlóné, Seres Tiborné és Berta Miklós „Frédi és Béni” jelenetével. Énekszá­maival Kiss László (kísérte man­dolinon Kovács Kálmán), ma­gyar tánccal Ambrus Lászlóné, Csekő Mihályné, Juhász Jánosné, Kelemen Józsefné, Kiss Lászlóné, Némedi Lászlóné, Se­res Tiborné, Telek Józsefné, Ambrus László, Berta Miklós, Ficsor Joachim, Kiss László (be­tanította és koreografálta: Marosvári Sándorné). Pallag Attiláné Hatvan Szmog helyett bűz Nemrégiben, megunva a város zaját és a szmog okozta bűzt, úgy döntöttünk, vidékre költözünk. Hosszas keresgélés után meg is találtuk az ideális helyet és há­zat: Ostoroson vásároltunk új ott­hont. Mígnem egy téli estén, a te­raszon dideregve orrfacsaró bűz csapta meg orromat: minősíthe­tetlen pöcegödörszag. A férjem az összes létező nyílást megszagolta az udvaron, hogy tőlünk jön-e a bűz, de nem talált hibát a csator­narendszerünkben. A sokadik al­kalom után telefonon jeleztem a polgármesteri hivatalban a prob­lémánkat, de nem született meg­oldás. Nyáron ez a szag sokkal inkább elviselhetetlenné vált, hi­szen a valószínűleg kertbe eresz­tett derítőtartalom sokkal gyor­sabban bomlott. Ezt követően néhány hétig nem volt hasonló eset, csak nem­rég, amikor ismét iszonyú bűz­ben kellett elaludnunk, hiszen a kellemetlen szagú levegő a ház­ba is bejött... Sz. Sándorné (cím a szerkesztőségben) Nyolcvan éve szól a rádió Puskás Tivadar „drót nélküli táv­írásának” köszönhetően - az egyik legelső rádióként a nagyvi­lágban - 80 éve, 1925. december 1-jén avatták fel a budapesti rádi­óstúdiót, megindult a műsorszó­ró rádiózás. Rádió!... Rádió!... címmel az ün­nepre megjelent magyar írók no­vella- és publicisztikai válogatása igazi csemege a ma olvasóinak. Csodát köszöntve, bűbájos tetten érni a toll mestereinek rácsodál- kozását a kor nagy technikai vív­mányára. Szép Ernő nem tagad­ta, roppant meghatódott a stúdi­óban. „Vigyázni kellett magamra, hogy versmondás közben a köny- nyem rá ne pottyanjon a rímeim­re.” Móricz Zsigmond is megren­dült, a megvalósult mesét érezte, amikor a mikrofon előtti felolva­sása után Afrikából, az idegenlé­gió egy magyar katonájától ka­pott hálás sorokat. Kosztolányi Dezső azt vallotta be: „Bámulom a rádiót, de - sokszor - a kikap­csolót még jobban bámulom. Tö­kéletesen működik. Hatása olyan biztos és gyors, mint a morfiumé. Ne feledjétek elföldelni antenná­tokat. Ne feledjétek elföldelni a múlt hazugságait.”. Márai Sán­dor a „század ajándékáról” füstö­lög: „Az előjelek után ítélve, a szá­zad emberének része lesz még néhány ajándékban. Vergiliusz- szal tartok, s félek e századtól, ak­kor is, ha ajándékot hoz.”. Nyolcvan éve szól a rádió, ki­nek nem kötődne hozzá emléke? Csinn-bumm Cirkusz kicsiknek és nagyoknak, Egy falu - egy nó­ta a vidéknek, s az aranycsapat góljai mindenkinek. 1949. Ma is elevenen él bennem az a félelem­mel kísért csend, amit szüleim­mel átéltünk, amikor hallgattuk a Népbíróságról a helyszíni közve­títést. Később apámmal estén­ként addig keresgéltünk a zajos (szándékosan zavart) rádióállo­mások között, míg be nem jött London: „itt a BBC magyar adásá­nak hangja”. Ildomos az lenne, ha a rádió manapság egyformán távol és egyformán közel lenne minden párthoz. A meglévő politikai fel­hangok leszámításán túl, mivel jobb nincs tőle, a technika nyúj­totta egyidejűségével, szakmai­ságával a rádió látja el legtelje­sebben a közszolgálatot. Van, aki a Kossuth adót napon­ta többször megjelentető napilap­nak, a Petőfit heti magazinnak, a Bartókot havi frissességű ko­molyzene-tárnak tekinti. Kis ha­zánkban másfél száz kereskedel­mi rádió és több tucat tv szállt be a ringbe a reklámpiacért. A Ma­gyar Rádió állomásai rangos mű­sorokkal viszik a prímet. Kár, hogy a honi sajtóban ennek alig van publicitása. Rádiónk a szép magyar beszéd etalonja, hangmúzeuma a rádió­zás archív gyöngyszemeit őrzi, az intézmény a Magyar Örökség ki­tüntetettje. A Kossuth Rádió felhí­vása nyomán, a Kárpát-medence árvízkárosultjainak javára meg­hirdetett ékszer- és éremgyűjtés­ből az árverésen 25,6 millió fo­rintot utaltak át a rászorulókhoz. Minden reggel lel 7 után lassan köszönési formává nemesül. Egy csepp emberség! címmel diáktól a nyugdíjasig a legkülönfélébb foglalkozásúak hitvallásaival gya­rapodhatunk. Bár minden csoda három na­pig tart, de a rádió, úgy látszik, ki­vétel. Lépést tartva a technikával, internetről is hallható. A digitali­zálás útján továbbfejlesztik, s új székházba költözik. Bizonyára szellemiségében, mindenkori pár­tatlanságában is fejlődik, hogy a 24 órás műsorfolyamban minden­ki kedvére, ízlése szerint, pontos tájékozódási pontot találjon. Simon Imre (név és cím a szerkőben) Könnycsalogató dallamok Meghívó invitált a Kolping-ház jótékonysági koncertjére. Az egy­re népszerűbb abasári kórus pop­zenével kísért történelmi ének­számait már nemcsak a Gyön­gyös környékiek ismerik. A beteg gyermekek iránti tiszteletből fa­kadó szeretet, a jótékonyság és a kórusmuzsika varázsának sze­rencsés ötvözetét együtt ünnepel­hette a 300 főnyi közönség, aki ezen a borongós novemberi va­sárnap délután vette a fárad­ságot és eleget tett a meghí- - vásnak. Kálmán Árpád kar­vezető olyan vegyes kórusegyüttest hozott lét­re, alkotott Abasáron a da­los kedvű helyi asszonyok­ból és férfiakból, akik nemcsak szeretnek, hanem tudnak is énekeim. A katonadal­ok, a történelmi népi énekszá­mok egy csokorba foglalt harmo­nizációja eltér a korábban ismert népdalkórusoktól, mivel a népi és a modern zene színes egység­gel kapcsolódott az új techniká­hoz, és ily módon a régen nem hallott dalok még inkább szívme­legítőbbnek, magyarabbnak tűn­tek. A magyarabbakat azért emelném ki, mert az idősebb kor­osztály jelen lévő tagjai sok-sok évtizeddel ezelőtt még hallhattak olyan dalokat, amelyek lekerül­tek a nagy nyilvánosság tiltólistá­járól, s amelyek ismét újraéled­tek. A nosztalgiázás és a nemze­ti büszkeség feltámadt érzete a könnyeinket is kicsalta. Öröm­mel tölt el, hogy ezen a rendezvé­nyen ott lehettünk. Köszönet a szervezőknek. Köszönet az ada­kozóknak, akik a 100 Ft belépőt maik­kal is je­lesre vizs­gáztak, és a résztvevő beteg gyermekeken kívül valamennyiünknek mara­dandó élményt nyújtottak. A záró-számot követő vastaps nem­csak művészi fáradozásuk, ha­nem egy nemes célt szolgáló ügy méltó elismerése is volt. Sándor József Gyöngyös (cím a szerkőben) Meggyógyítottak Az egri Markhot Ferenc Kórház fertőző osztályára kerültem. Azt tapasztaltam, hogy az orvosok és az ápoló személyzet a lehetősé­gekhez mérten maximálisan mindent megtettek betegségem megállapítása, illetve gyógyítása érdekében. Ezért köszönettel tar­tozom mindenkinek. Emlékeim­ben a kórház nem elviselhetetlen marad, hanem szívesen gondo­lok vissza azokra az emberekre, akik mindent megtettek gyógy­ulásom érdekében. B. J. Köszönet Hálás szívvel mondok köszöne­tét a magam és a fiam nevében az egri kórház belgyógyászatán dolgozó Horváth Gyula főorvos­nak, valamint dr. Domboróczky Zsolt doktor úrnak lelkiismere­tes, odaadó munkájukért. Sz. E.-né (név és cím a szerkőben) Jól szórakoztunk A napokban ismételten megren­dezésre került Mónosbélben a nyugdíjasok találkozója. Színvo­nalas műsort láthattunk az óvo­dás és általános iskolás gyerme­kektől, a táncklub tagjaitól Ba­logh Béla vezetésével. Kovácsné Józsa Katalin két szép verset adott elő, a Napsugár nyugdíjas ének- és tánccsoport is részt vett a műsorban. Megható csend uralkodott, amikor Józsáné Ró- zsika egy csodálatos verset mon­dott el. Vacsora közben Várhelyi Tamásék szórakoztatták a meg­jelenteket. Nagyszerűen szerve­zett, remek hangulatú este volt. Tóth Lajosné Mónosbél Emberségből jeles Negyvenkét éve vagyok előfizető­je a Heves Megyei Hírlapnak, de szinte nincs olyan olvasói rovat, ahol valaki vagy valakik ne di­csérnék az Agria Volán Rt. dolgo­zóit. Most én is ezt teszem. A kö­zelmúltban elhunyt Balaton köz­ségben özvegy idős nővérem sú­lyos beteg lánya, aki egyetlen gyermeke volt. Példaértékű az az erkölcsi és anyagi segítség, ami­vel a Volán dolgozói és vezetői az özvegy édesanya segítségére siet­tek. Köszönjük a vállalat minden dolgozójának. Emberségből megint példát mutatott az Agria Volán Rt. kollektívája. Kormos Miklós Bélapátfalva Húsz év után újra együtt kedvenc tanárainkkal Amikor 1985-ben az érettségi előtt a szerenádon azt énekeltük, hogy „húsz év múlva lehet, hogy találkozunk”, még nem gondol­tuk, hogy sokakkal tényleg csak ekkor fogjuk újra látni egymást az Egri Közgazdasági Szakközép- iskolában. Végre elérkezett a várva várt nap, és néhány közelebbi barát­tal már a találkozó hivatalos megkezdése előtt egy órával ösz- szefutottunk, hogy legyen elég időnk beszélgetni. Az egy óra hossza gyorsan elszállt, és né­hány perccel öt óra előtt átsétál­tunk a jó öreg iskolánkba. Már az utcáról láttuk, hogy volt osztály- termünkben ég a villany, és do­bogó szívvel nyitottunk be az épület ajtaján. Amint becsukó­dott mögöttünk az ajtó, úgy érez­tük magunkat, mint amikor a nyári szünidő után először men­tünk iskolába. Mire fólértünk az osztályunkhoz, már rengetegen ott voltak. Felemelő pillanatok voltak ezek. Örömmámorunkból némiképp felocsúdva kérdeztük a szervezőktől, hogy az általunk legjobban kedvelt 4 meghívott ta­nár közül ki fogadta el a meghí­vásunkat. Ekkor tudtuk meg, hogy volt osztályfőnökünk a ta­lálkozó reggelén betegségre hi­vatkozva lemondta részvételét. Másik kedvencünk, volt statisz­tika-tanárunk, aki jelenleg a vá­ros egyik jó nevű középiskolájá­nak az igazgatója, külföldi tartóz­kodásra hivatkozva nem jelent meg közöttünk. De az osztály mindenki által leginkább kedvelt és csodált tanárnője, akire közép­iskolás éveink alatt is mindig számíthattunk, most sem ha­gyott cserben minket. Szájtátva hallgattuk történelemóráin a vi­lág eseményeit nem az akkori tankönyvek megvilágításaiban, hanem a valós történéseknek megfelelő előadásban, mert mindaz, amit mondott és aho­gyan mondta, mindannyiunk számára érdekfeszítő volt. így mi már ismerhettük '56 valós törté­netét, az újkori történelemnek az akkori pártállam által eltitkolt eseményeit. Gyakran mondta, hogy „ezt azért az érettségin majd ne említsétek”. Javarészt lányok­ból álló osztályunk tagjai csodá­lattal néztük hihetetlen eleganci­áját, szépségét és magabiztos tu­dását, amivel mindig képes volt magára vonni a figyelmünket. Mindeközben lassan mindenki megtalálta és elfoglalta régi he­lyét a padsorokban. Rövidesen megszólalt a rendhagyó osztály- főnöki óra kezdetét jelző csengő is. Osztályfőnök nem lévén, egyik pedagógussá lett osztálytársnőnk vette a kezébe az irányítást. Né­hány perccel a csengő elhangzá­sa után már úgy gondoltuk, nem jön senki más közénk, és - 6 em­ber híján - teljes osztálylétszám­mal elkezdhetjük az eltelt 20 év történéseinek a névsor szerinti meghallgatását, amikor a nyitott ajtóban megjelent a „TANÁR ÚR”. Csakúgy, mint régen - be- csöngetés után néhány perccel, de most napló nélkül. Amint megpillantottuk, azonnal egy em­berként felsikítottunk örömünk­ben, mint a tinilányok a rock-kon­certen, amikor kedvenc zenészük megjelenik a színpadon. Ott állt Ő, akibe a lányok fele szerelmes volt annak idején, akit mindig el­hívtunk magunkkal kísérő tanár­ként az osztálykirándulásokra, a szerenádra, aki néha pirulva és zavartságát tettetett szigorúság mögé álcázva próbálta kordában tartani időnként pimasz viselke­désünket. És bár sokan tudtunk róla, hogy azóta komoly karriert futott be, mégis ott az ajtóban nem a parlamenti képviselőt láttuk megállni, és nem is Eger város polgármesterét, hanem azt a kis fiatal pályakezdő tanárt. Sokan nem hittük, hogy számtalan protokoláris meghívásai között ránk is időt tud, vagy akar szen­telni. Jó érzés tudni, hogy azért vannak még tisztaszívű őszinte emberek, akiknek a személyisé­gét nem torzítja el sem pénz, sem politikai hatalom. Szeretnénk ezúton is köszöne­tét mondani Simkóné Kiss Ágnes tanárnőnek és Nagy Imre tanár úrnak, hogy jelenlétükkel és va­rázslatos egyéniségükkel hozzá­járultak középiskolás éveink leg­szebb pillanatainak felidézésé­ben. Köszönjük, hogy most is tud­tak útravalóul szolgálni az elkö­vetkező évekre, és mindannyi­unk nevében remélem, hogy a kö­vetkező osztálytalálkozónkon is magunk között tudhatjuk őket. Köszönet a szervezésben részt­vevő „vén diákoknak” is, hogy azon az estén újra 18 évesek le­hettünk. Pálkovácsné Oroszi Andrea negsokszorozva több mint 80 zer Ft-tal segítették a gyöngyö- i autista gyermekeket. Köszönet z abasári kórus tagjainak és kar- ezetőjüknek, akik besegí- üsként nemcsak önzet- j/Éj ínségből, hanem fényesen előa- JSÉ ott szá-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom