Heves Megyei Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-15 / 267. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. NOVEMBER 15., KEDD Érdekvédelem, Idén októberben a Magyar Autóklub és az Allianz Hungária sajátos piaci helyzetben kezdték újra stratégiai együttműködésüket. Akkoriban a hazai piacon jól látható volt az autósoknak nyújtott szolgáltatások színvonalának veszélyeztetése, ami ellen közösen kívántak fellépni. Ez megtörtént, s az idei év bizonyította, hogy az autósok kitartottak a valódi szolgáltatásokat nyújtó piaci szereplők mellett. Az Allianz Hungária 2005-ben újdonságként vezette be az aktív kárrendezést. Aktív kárrendezés: ha az Allianz Hungáriánál gépjármű-felelősségbiztosítással és cascóval is rendelkező ügyfél egy személyi sérüléssel nem járó, tisztázott jogalapú baleset vétlen károsultja, akkor ügyfelünk kérésére a károkozó biztosítójától átvállaljuk gépjárműkárának megjavíttatását. Ügyfelüket ilyenkor megilleti a számára készpénzmentes kárrendezés, amihez több mint 800 szerződött javítópartnerünk közül választhatja ki a neki legmegfelelőbbet, és pénztárcáján kívül a bónuszfokozata is érintetlen marad. Mivel azonban a magyar piac realitásai közé tartozik, hogy csak minden negyedik autós rendelkezik cascóval is, 2006-tól már a csak felelősségbiztosítottak is szert tehernek erre a pénzben, időben komoly megtakarítást jelentő védelemre. Az Allianz Aktív Plusz kiegészítő biztosítás a csak gépjárműfelelősségbiztosítással rendelkező ügyfelek részére kínál külföldi jogvédelemmel is kiegészített aktív kárrendezési szolgáltatást. Kevesebb mint napi 9 forint, azaz évi 3000 forint díjért, ami ma már egy tankolásnál is töredék összegnek számít. Többszörösen is megtérül viszont, ha tudjuk, hogy egy Allianz-ügyfél bármikor vétlen károsult lehet egy olyan balesetben, ahol a károkozó felelősségbiztosítója nem nyújt készpénzmentes kárrendezést. A több mint 800 javítói szerződése jóvoltából az Allianz viszont közvetlenül a szerviznek fizet, így az ügyfélnek nincs szüksége saját zsebéből - banki lekötésből, kölcsönből - előteremteni az összeget. 2005-ben egy átlagos baleseti javítás költsége bőven meghaladta a 300.000 forintot, mindenki kiszámíthatja tehát, hogy milyen kamatveszteséget kerül el az Allianz Aktív Plusz biztosítottja. A Magyar Autóklub révén most további szolgáltatásokhoz is jutnak az Allianz-ügyfelek széles csoportjai. A legrégebbi bónuszos és egyúttal cascóval is rendelkező ügyfelek egy csoportja például a Klub assistance-szolgál- tatását (helyszíni segítségnyújtás és szükség szerint a gépkocsi márkaszervizbe szállítása) veheti igénybe műszaki hiba esetén évente egyszer ingyenesen, egy másik csoportjuk pedig 2005 noszolgáltatások és a biztonság vembere-decembere során - a biztonságos téli autózást megalapozó - téli átvizsgálásra viheti autóját a klub műszaki állomásaira - ugyancsak térítésmentesen. Vezetéstechnikai tanpálya A Magyar Autóklub és az Allianz Hungária az emberélet és a vagyon védelme mellett is régóta elkötelezett. A két együttműködő partner által fenntartott, illetve támogatott vezetés- technikai tanpályákon az autósok évek óta vehetnek részt olyan speciális tréningeken, amelyeket követően csökken a balesetek száma. Érdemes tudni, hogy az Allianz a legrégebbi balesetmentesen vezető ügyfeleit a gépjármű-felelősségbiztosítás alapdíjából számított akár 54,3 százalékos kedvezménnyel is honorálja. Emellett figyelmesség, hogy a rendőrség szakmai szervezetével, az Országos Baleset-megelőzési Bizottsággal közösen a balesetmentes vezetést elismerő kártyával köszöni meg a károkozástól mentes évtizedes közlekedést. A kártyát úgy tervezték meg, hogy azt az érintettek forgalmi engedélyükben hordhatják. Gépjárműszállítás egyébként valamennyi Allianz Hungária gépjármű-felelősségbiztosítással rendelkező ügyfélnek jár ingyenesen. Az autó balesetből vagy műszaki okból származó „mozgásképtelensége” esetén a biztosítótársaság az autószállítást információkkal és természetesen anyagilag is segíti 15.000 forint értékben. Ehhez a segélynyújtáshoz tartozik még a - például a felvert kavicsok okozta - szélvédősérülések, illetve fényszórórepedések üvegjavításának igény szerinti szervezése és térítése 5000 forint összegig. Az Allianz-kötelező további kedvezményeket és kedvezményes szolgáltatásokat kínál az autósoknak, köztük külön is a Magyar Autóklub tagjainak. Utóbbiak már 2005- ben is engedményt kaptak klubtagságukért, és ez fokozottan lesz így a következő évben is. 2006- tól pedig különösen jól járnak azok, akik bár eddig nem voltak klubtagok, most mégis az Autóklubnál kötnek új Allianz gépjármű-felelősségbiztosítást. A Magyar Autóklubnál megkötött új Allianz-kötelezővel ugyanis egy évre szóló ingyenes úgynevezett Diszkont autóklubtagságot, vele járó Diszkont tagsági kártyát kapnak, és egyben jogosulttá válnak a klubtagok számára nyújtott engedményre is a kötelező felelősségbiztosítás díjából. A Diszkont-kártya-birtokosok számára is elérhetővé válnak a kizárólag klubtagok számára rendelkezésre álló termékek (például a külföldi utazáshoz ajánlott Exclusive Assistance Europe) és kedvezményes szolgáltatások. A Diszkont-kártya egyéb különleges előnyöket is kínál a külföldi autós utazások esetén. A kártyabirtokos ugyanis egyúttal részt vesz a Show Your Card! programban, amelynek keretében világszerte több mint 70.000 helyen várják kedvezményes szolgáltatások, a tömegközlekedési eszközöktől a kulturális intézményeken át a szállókig és éttermekig. Mindemellett a Diszkont-kártya az Autóklub szolgáltatásai közül az országúti segélyszolgálatra, a városi segélyszolgálatra, gépjárműszállításra, közlekedés- biztonsági vizsgálatra (időszakos hatósági vizsgához), gépjárművezető-képzésre („B”, illetve „M” kategória), autókölcsönzésre, Autoclub Travel utazásokra érvényes tarifákból kedvezményeket is nyújt. Megújul az EGERVIN Rt. A múlt héttől egy új, 19 Fordból álló flotta segíti a belföldi kereskedelmi hálózatban dolgozók munkáját az Egervin RT. a magyar borpiac meghatározó szereplője: az évi 8,5-9 millió palack bort készítő vállalkozás a belföldi értékesítést tekintve piacvezető, de jelentős exportpiaccal is bír. Elsősorban Kanadába, az Egyesült Államokba szállít, ugyanakkor az utóbbi időszakban fokozni kívánja nagy-britanniai jelenlétét, s megkezdte a keleti - oroszországi és romániai - piacok meghódítását is.- Ahhoz, hogy cégünk megfelelhessen a piaci kihívásoknak, az EGERVIN Rt. egy közép-ke- let-európai borkereskedelmi vállalattá való átalakulás felé indult el. Ehhez viszont elengedhetetlen a pozícióink megerősítése - jelentette ki Papp Tamás, az rt. termelési és műszaki igazgatója, hozzátéve: a belföldi, illetve az exportpiacok bővítése érdekében megújult a vállalatvezetés, és szemléletváltás is bekövetkezett.- Természetesen, ezzel párhuzamosan a tárgyi feltételek javítására is szükség van: ennek jegyében a múlt héttől egy új, 19 Fordból álló flotta segíti a belföldi kereskedelmi hálózatban dolgozók munkáját, s korszerűsítettük a cég információs rendszerét is - mutatott rá Papp Tamás. - A napokban megkezdődött az az összesen mintegy 670 millió forintos beruházás is, melynek keretében - a pincesor jellegéhez illeszkedő módon - 1700 négyzetméteressé bővítjük a verőszalai főpincészet raktárát, amely így több mint 1,3 millió palack tárolására lesz képes, s ami révén ki tudjuk váltani a jelenleg működő másik telephelyünket a városban. Emellett rövidesen rendszerbe áll az új, korszerű palackozógépünk, amelynek kapacitása óránként 6000 palack lesz, duplája a jelenleginek. Az EGERVIN Rt. technológiai fejlesztésének keretében megújul a borelőkészítő és a palackozó épülete is. Az említett beruházások jövő március végére készülnek el. A termelési igazgató szerint ezen fejlesztéseken keresztül tovább fog javulni az EGERVIN Rt. termékeinek minősége, ugyanakkor a borászat nagyobb biztonságot tud majd nyújtani a borvidék termelőinek, különösen a társasággal hosszú távú szerződésben álló „Egri Szőlő- Bor” Szövetkezet tagjainak.- " ym " '■ ■ ■ v' Egyetem: melyiket és miért? MAGYARORSZÁG Több mint 180 intézményi nyílt nap várja a pályaválasztó diákokat egészen februárig, a jelentkezési lapok leadási határidejéig. Sok diák azonban a távolság és az időhiány miatt nem tud minden érdeklődési körébe tartozó intézményt meglátogatni. A Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) ezért Központi Intézménycso- porti Nyílt Napot rendez november 26-án Budapesten, ahol a gazdasági, jogi és szociális igazgatási, valamint a műszaki szakcsoportban képzéseket indító intézmények mutatkoznak be. Az intézményvezetők bemutatásai alapján így könnyen összehasoníthatóvá válnak a különböző egyetemek-főiskolák képzései, és a diák eldöntheti, hova adja be jelentkezését, vagy melyik egyetem nyílt napjára látogat el még a következő hónapokban. A központi rendezvénynek különleges jelentőséget ad, hogy a képzések jelentős átalakulás előtt állnak, pontos információkat az intézmények vezetőinek elképzeléseiről az új képzésekkel kapcsolatban máshonnan nem is igen lehet szerezni. A rendezvény előzetes regisztrációt követően minden pályaválasztás előtt álló diák számára nyitott, melyet az érdeklődők a FISZ elérhetőségein - a www.fisz.hu oldalon, illetve a 06-1/473-0769-es telefonszámon - tehetnek meg. A diákok, miután a rendezvényen megismerkedhetnek a 2006-ban életbe lépő többciklusú felsőoktatási rendszer képzéseivel, megalapozott, személyes élményekkel alátámasztott döntést hozhatnak az intézményválasztásról, össze tudják hasonlítani a választott szakcsoport felsőoktatási intézményeit, és egy helyen tájékozódhatnak az érdeklődési körükbe tartozó intézményekről. A Központi Intézménycsoporti Nyílt Napon szereplő intézmények listája letölthető a www.fisz.hu oldalról. EU: a kisebbségi jogokról Gál Kinga néppárti európai parlamenti képviselő vezetésével a Baudouin Királyi Alapítvány konferenciát rendezett az Európai Parlamentben. A brüsszeli tanácskozás témája a kisebbségi jogok gyakorlata volt Délkelet-Euró- pában. A belga királyi családhoz kötődő befolyásos alapítvány évek óta foglalkozik Délkelet-Eu- rópával és a térség nemzeti kisebbségeinek helyzetével. Az alapítvány a régió minden országából - helyi stratégiai partnereken keresztül - átfogó információkat kap a kisebbségek helyzetéről. A konferencia résztvevői között voltak európai parlamenti képviselők - köztük Claude Moraes a „Kisebbségek az Európai Unióban” című jelentés parlamenti ra- portőre, aki előadást is tartott - és a legnagyobb délkelet-európai civil szervezetek képviselői. Gál Kinga az Európai Parlament kisebbségvédelmi tevékenységéről beszélt, külön kiemelve az elkövetkező években felállítandó Emberi logok Ügynökségét és ennek lehetséges szerepét a kisebbségvédelem területén. Rámutatott, hogy bár a jogi keretek megteremtésében sok előrelépés történt, ez önmagában még nem oldotta meg a problémákat, óriási szakadék tátong a jogi megoldások és a valóság között. A konferencia résztvevői egyöntetűen hangsúlyozták, más megoldások szükségesek a hagyományos nemzeti kisebbségek és más az újonnan bevándorló, Nyugat-Eu- rópában élő kisebbségek problémáinak orvoslására. A konferencia végén Gál Kinga összefoglalójában hangsúlyozta, az országjelen-tésekben foglaltak jelentősen segítik a civilszférát a valós megoldások megtalálásában. „Nagy öröm számomra, hogy magyarként és kisebbségi ügyekért felelős politikusként házigazdája lehettem ennek a tanácskozásnak. Feladatom, hogy a kisebbségek problémái továbbra is napirenden maradjanak az Európai Parlamentben és az Európai Unió szintjén.” ■ „Az alapítvány a régió minden országából átfogó információkat kap a kisebbségek helyzetéről. i