Heves Megyei Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-14 / 266. szám
16 SPORTTÜKÖR HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. NOVEMBER 14., HÉTFŐ Bedak Zsolt nyert, Káté Gyula kiesett MTI ÖKÖLVÍVÁS Vasárnap megkezdődtek a 13. férfi ökölvívó-világbajnokság versenyei a kínai Mianjangban, ahol Bedák Zsolt győzelemmel mutatkozott be, Varga Miklós kikapott. A viadalra óriási mezőny, 70 ország 407 bokszolója gyűlt össze, ennek következtében mindössze három súlycsoportban nem kell a 32 közé jutásért selejtezőket tartani az első napon. A vb- és Eb-bronzérmes Káté Gyula a selejtezőben - vitatható körülmények között - vereséget (16:23) szenvedett a hazai közönség előtt szereplő Csen Dong Csutól. A 64 kg-os súlycsoportban a legjobb 32 közé jutásért rendezett összecsapáson végig úgy tűnt, hogy Káténak ellenfele mellett a pontozókkal is meg kellet küzdenie. Megvan az idei második siker a Szombathely ellen G. Gy. RÖPLABDA NB L, nők A 8. forduló mérkőzésén: Szabóker Agria RC Eger - Szombathelyi Főiskola 3-2(19,16, -25,-18,13) Eger, 200 néző. V.: Pelikán, Mezei. EGER: Dobi, Homolya, Kovács A., Danes, KOLMAN, HELLI. Cs.: Varga, Kovács B. (liberó). Edző: Juhászné Tóth Mária. Az eredmény alakulása 1. játszma: 9-5, 16-12, 21-16. 2. játszma: 14-9, 16-11, 21-14. 3. játszma: 9-12, 16-15, 23-24. 4. játszma: 8-3, 16-13, 17-23. 5. játszma: 6-3, 11-9, 14-11. A két csapat 4. egri mérkőzése úgy indult, hogy nem sok remény lesz a főiskolásoknak a pontszerzésre. Az első két játszmában az egriek az előző heti formájukat hozták, azaz jó támadójátékkal rövid idő alatt diadalmaskodtak. A 3. szettben 20-15-ös hazai vezetésnél megtorpantak az egriek és ez azt eredményezte, hogy a végjátékban alulmaradtak az agriások és a Szombathely lelkes játékával megérdemelten hozta a játszmát. A 4. szettben az egriek már 12-4-re vezettek, ekkor azonban ismét megtorpantak és ismét a vasiaké lett a játszma. A döntő szett igen szoros küzdelmet hozott, de a hazaiak végig vezetve hozták a játszmát és ezzel megszerezték a győzelmet és az ezzel járó két pontot. Érdekesség, hogy az előző két szezonban az egriek hazai mérkőzésükön szintén 2-0-ra vezettek a szombathelyiek ellen, de mindkét esetben a vendégek diadalmaskodtak. Szerencsére megtört ez a hagyomány, most az egriek győztek. Juhászné Tóth Mária: - Ha nehezen is, de ebben a szezonban másodszor is sikerült legyőznünk a Szombathelyt, mely csapat az előző találkozóhoz képest jelentősen erősödött. Juniorok: Agria RC-Egri Városi Sportiskola - Szombathely 3-1 (-23, 16, 20,9). Következik: Agria RC - Tatabányai Volán, november 26., szombat, Neumann Szki., 14.00. Kolman Viktória Hibátlanok: Domino, Eger rangadó A Szeged ellen is nyerni tudott a Gerendás-gárda Óriási csata jellemezte az egriek szegediekkel szembeni, vasárnap este rendezett mérkőzését Brendon babaAruhAzak fensthermíl MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK HUNGÁRIA UPCI Bajzát Rafael VÍZILABDA OB L, FÉRFIAK A 3. forduló mérkőzésén: BVSC- Brendon-Fenstherai-ZF-Eger 10-13(2-3,3-3,1-3,4-4) Szőnyi út 200 néző. V: Kenéz, Horváth S. BVSC: LABONCZ - Ambrus 1, BALATONI 3, Németh Zs. 1, PERSELY 2, Simon, Kriszt 1. Cs.: Kaszper, Szabó G., Csente, Szűcs 2, Zsoldos, Fábry. Edző: Vincze Balázs. EGER: Jászberényi - CSÁSZÁR 2, Kiss Cs. 2, Decker Á. 1, KIS G. 5, Nyéki 2, HEGEDŰS 1. Cs.: Baco, Seress, Czigány, Gór- Nagy, MATAJSZ, Bálint. Edző: Gerendás György, Tóth Kálmán. Gól - emberelőnyből: 6/3, ill. 9/5. Ötméteresből: 1/1, ill. 1/1. Kipontozódott: Decker Á. 25. p. Sörén Mackeben kisebb könyöksérülés miatt kényszerült a Szőnyi úti uszoda lelátójára, Decker Attila túl van az arcműtéten (az edzésen a kapust eltaláló labda okozott közvetett sérülést), így cserekapusként a fiatal Szántó Sándor foglalt helyet az egri kispadon. A fővárosiak a pécsi vereséget követően próbálták bizonyítani, hogy többre hivatott a Vincze Balázs irányította együtMestermérleg VINCZE BALÁZS: - Le a kalappal a csapat előtt. Remélem, a számunkra létfontosságú meccseken is tudjuk ezt nyújtani. Nekünk 120 százalékos teljesítmény kellett a 3 gólos vereséghez, míg ellenfelünknek 70 százalék is elég volt a győzelemhez. GERENDÁS GYÖRGY: - Keresni sem tudtunk volna ideálisabb ellenfelet a Szeged elleni rangadó előtt. Hajtás, küzdős gárda elten diadalmaskodtunk. tes. A Szeged elleni rangadó főpróbáján Nyéki Balázs indította a gólgyártást, de meglepetésre 3 perc játék után az ügyesen pólózó hazaiaknál volt az előny. Az egri füveket több kihasználatlanul maradt gólhelyzet és kapufa idegesítette. A 8. percben nyugtatólag hatott Nyéki Balázs és Kis Gábor találata. A második hét perc is hasonló koreográfiával zajlott, Balatoni vezetést szerezett (5-4), de Császár György és Hegedűs Gábor fordított (5-6). A nagyszünet a vendégeknek tett jót, a vasutasok lendülete alábbhagyott. Kis Gábor remek megmozdulásaival és Kiss Csaba előnygóljával 9-5-re megléptek a hevesiek. A záró játékrészben Persely próbálta felzárkóztatni a hazaiakat, de 8-10 után háromszor villantak az egri fiúk, végérvényesen eldöntve a két pont sorsát. A 4. forduló mérkőzésén: Brendon-Fenstherm-ZF-Eger - Szeged Beton VE 13-12(3-3,4-3,4-4,2-2) Eger, 600 néző. V.: Erdős, Vojvoda. EGER: Jászberényi - Decker, NYÉKI 4, Kis G. 1, HEGEDŰS 1, KISS CS. 3, Mackeben 1. Cs.: BACO 1, Bálint, Gór-Nagy 1, Matajsz, Császár 1, Czigány. Edző: Gerendás György, Tóth Kálmán. SZEGED: Barát - Mészáros 2, HOSNYÁNSZKY 5, KOMLÓSI, Tóth L., Varga R, LEHMANN 2. Cs.: Vukanics, Éles 1, Molnár R, Kádár 2. Edző: Gyöngyösi András. Gól - emberelőnyből: 9/6, ill. 12/4. Ötméteresből: Kipontozódott: Bálint, 19. p., Mackeben, 25. p., Gór-Nagy, 27. p., ill. Vukanics, 20. p., Kádár, 25. p. Kiállítva: Tóth L. cserével 22. p. Következik: LEN-kupa, Eger - Volgográd, november 19., szombat, Bitskey-uszoda 19.00. További eredmények: 3. forduló OSC-Kaposvár- Szentes 8-10 Szolnok - Vasas 7-9 Domino BHSE - PVSK 16-8 Szeged - Neptun 17-4 UTE - FTC 9-7 4. forduló: Vasas - Oomino-BHSE 11-12 OSC-Kaposvár - Szolnok 13-13 Pécs - UTE 6-11 FTC - Neptun VSC 18-5 Már 10 millió forinttól Akár 12 év futamidő INfiATLANLlZINfi Ingatlanlízing vállalkozásoknak ,f ♦ »; Vállalkozna, de nincs hol? Megy az üzlet, de bővíteni szeretne? Most bátran belevághat! A CIB Ingatlanlízingnél már 10 millió forintos ingatlanra is köthet lízingszerződést, egyszerű ügyintézéssel és gyors elbírálással. ■leien hirdetés nem snír-ővtö a 06 t.izinr) Csoport »észéről ajániattéteineii és r-vrr. ingerét kedveimé»^' igényheveteiéré. kízáíétag a figyriemteikíitss célját szolgálja! Vásárolja meg ingatlanát lízinggel! Tetető««» úgyf^i/olgÁíat: 0640 32 32 32 www.dbli2:ir»g.hu m, * őtuefw ItonM wmm ■Eüuű Győzött a Szeged, kikapott a Veszprém KÉZILABDA - A Pick Szeged 33:22-re legyőzte a vendég bosznia-hercegovinai Izvidac Ljubuskit a férfi Bajnokok Ligája D csoportjának utolsó fordulójában, s így bejutott a nyolcaddöntőbe. Á már korábban továbbjutott MKB Veszprém 34:23-as vereséget szenvedett az előző kiírásban finalista spanyol Ciudad Reáltól. Andre Agassi jövőre is játszik tenisz - A 2006-os idényt is a profi teniszezők között tölti Andre Agassi, az amerikaiak veterán szupersztárja. - Nagyon feldobott, hogy a US Openen csak a döntőben kaptam ki Roger Federertől. Szeretnék még egy esélyt, mert jó formában érzem magam - jelentette ki. Idegenben nyert a Soproni sördögök KOSÁRLABDA - Az NB I. szombati játéknapján egyedül a soproniak nyertek idegenben. Eredmények ________________ D ombóvár - Z1E 84-74 Körmend - Nyíregyháza 77-60 Kaposvár - Soproni sördögök 77-83 Univer KSE - Pécs 69-61 SZUPEREXPRESSZ ABLAKSZIGETELÉS szilikonos profilgumival! Már tíz éve! Nincs többé huzat-por-zaj! Tel.: 36/463-368, 30/399-4351--------~------------------------------------------------- -51857* T ANDÍJMENTES alapfokú számítástechnikai tanfolyamok indulnak Egerben. Genius Oktatási központ. Tel.: 63/630-564, 30/3361-963-------------------------------------------------------- -56209G YÖNGYÖS környékére vasbetonszerelőket keresek (betanított segédmunkásokat is). Érd.: 06-20/4946-306------------------------------------------———— -56331* N ÉMETORSZÁGI munkahelyre keresünk sertéscsontozó szalagra húsipari szakmunkásokat és betanítást vállaló, egyéb szakmával rendelkező munkavállalókat. Nők jelentkezését is várjuk. Jelentkezés: fényképes szakmai önéletrajzzal „Húsipar" jeligére a 3501 Miskolc, Pf. 162. címen.-----------------------------------------—-------------- -56461' V EGYES tűzifa egyenesen a termelőtől. Ház hoz szállítás megoldható 950 Ft/q, fuvarköltség a mázsától függ. 06-30/656-6681-----1----------------------------------------------------- ‘56091: *