Heves Megyei Hírlap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-11 / 264. szám
HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. NOVEMBER 11., PÉNTEK 4 MEGYEI KÖRKÉP Terveznek jovore is közös programokat HEVES MEGYE, FEL5Ó-AUSZTR1A A szűkebb pátriánk és osztrák testvérmegyéje, Felső-Ausztria között már évek óta fennálló partneri kapcsolat keretében jár kétnapos hivatalos látogatáson nyugati szomszédunknál Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke. Az első napon Sós Tamás a bajor határ mellett fekvő Gein- bergben osztrák-magyar szakmai egészségügyi konferencián vett részt, ahol előadást is tartott „Egészségügyi fejlesztési igények Heves megyében” címmel. Elhangzott: a Vamed Ag. Ausztria és a magyarországi joint Venture Szövetség által szervezett konferenciasorozat első rendezvénye az egészségügyet érintő lehetséges befektetési projekteket veszi górcső alá úgy is, hogy információkat kívánnak közvetíteni a jövőbe mutató egészségügyi menedzsment és finanszírozási modellek számára. Kinntartózkodása második napján a közgyűlés elnöke Linzben dr. Josef Pühringerrel, Felső-Ausztria vezetőjével találkozik - a kormányzó múlt évi Heves megyei vizitjének viszonzásaként. A tervek szerint itt többek között szó lesz a két hét múlva esedékes „Advent a Palóc úton” elnevezéssel Linzben megrendezendő nagyszabású karácsonyi rendezvényről, a 2006-ra tervezett programokról, valamint a közös uniós projektek benyújtásának lehetőségéről is. „Ha kell, hát így kell dolgozni" ^ 1 ^ 1 •• // • 1 I I íM 1—1 • ~1—1 1 • r T~V 1 J i 1 ^ 1 1 • / • táncjáték fesztivál Elsöprő sikert aratott az Egri Fesztivál Balett három produkciója A Markó Iván Kossuth-díjas táncművész által elnökölt zsűri több kategóriában ítélt oda díjakat. Az Egri Fesztivál Balett meghódította az idei Táncjáték Fesztivált. Markó az értékeléskor példaértékűnek ítélte az Egerben folyó munkát. Ha kell, hát így kell dolgozni - vélte, hozzátéve: ezek a produkciók úgy jók, ahogy vannak. Egyetlen észrevételt tett - s ez az együttesvezetőknek is régi gondjuk -, hogy a társulatban egyetlen fiú sincs. Nem véletlenül gondolkozik azon Barta Dóra, hogy vendégtáncosokat hív lányai mellé a közeljövőben. A dicséret mellett díjakban sem volt hiány. A Mirkóczki Zita koreografálta Vangelis-darab harmadik díjat nyert kategóriájában, az Egy faun délutánja első díjat hozott el a fesztiválról. A két tehetséges fiatal által bemutatott duett sem talált legyőzőre a nemes versenyben. Ám ez még nem volt elég, ugyanis a művet előadó Varga Fanni és Úr Annamária elnyerte a legjobb táncosoknak járó kitüntető címet is. A fesztiválsiker tehát teljes. Néha láthatóan nem árt, ha falainkon kívül nem csak idegen közönségnek, de a szakmának is megmutathatja egy művészeti csoportosulás, hogy milyen úton jár, és hol tart éppen a magának kijelölt úton. Az Egri Fesztivál Balett jó úton indult, és nem akármilyen csúcsok felé tart a honi táncművészetben. Egres Béla ZALAEGERSZEG. EGER A hevesi megyeszékhelyen oly népszerű Egri Fesztivál Balett nem az az együttes, amely fesztiválról fesztiválra járna megmutatni, hogy hol tartanak művészi fejlődésükben. A közelmúltban azonban a Barta Dóra Harangozó-díjas táncművész vezette, fiatal lányokból álló csapat részt vett az ötödször megrendezett Táncjáték Fesztiválon Zalaegerszegen. Ott közel húsz együttes lépett színpadra több művel is. A rangos megméretésre igazi színpadi műveket vártak a szervezők, támogatva a történetmesélős táncszínházi darabokat. Az egriek három produkciójukkal neveztek. A Vangelis 1492 cíművel, melynek koreográfusa Mirkóczki Zita volt, továbbá egy Lukács András, az Operaház szólótáncos-koreográfusa által színpadra álmodott duettel, melyet Varga Fanni és Úr Annamária táncolt. E művet ismerheti az egri publikum is, hiszen a nyári Erlau Táncfesztivál keretében megrendezett Varró Gabi Fashion Show fénypontja volt. A harmadik, az Egy faun délutánja - amely az együttesvezető, Barta Dóra keze munkáját dicséri - sem is- | meretlen, hiszen színházban és szabad téren egyaránt megeső- | dálhatta a város táncszerető I 'publikuma. Fesztiváldíjas duett. Varga Fanni és Úr Annamária a színpadon A Vendéglátás Csillaga lett a Fehérszarvas (Folytatás az 1. oldalról) „A vendég” című, elsősorban a szakemberek számára rengeteg hasznos tudnivalót tartalmazó gasztronómiai szaklapban a minap tették közzé a 23-as listát. Erre az idei évben először - s a megyénkből egyedüli vendéglátóhelyként - egy csillaggal felkerült az egri Fehérszarvas Vadásztanya is.- Azért is rendkívüli mértékben fontos számunkra ez a cím, mert ezúttal a szakma mondott „ítéletet” - kommentálta lapunk érdeklődésére az elismerést Konkoly György, az étterem tulajdonosa, akitől azt is megtudtuk, Konkoly György hogy természetesen ebben az esztendőben sem feledkeztek el a Márton-nap méltó megünnepléséről. Ennek keretében mától a hónap végéig számos, libából készült ételkülönlegességgel várják a vendégeket, akik a finom falatok mellé a Gál Tibor Pincészet és a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet újborait is megkóstolhatják. PÉNTEKI PORTRÉ „Mindig tanítani szerettem” Szabó Diána- Az én történetem nagyon hosz- szú - sóhajtott föl Nagy Miklós, amikor arra kértem, beszéljen arról, miért szentelte egész életét a tanításnak. A megyében nagyon sokan ismerik, hiszen évtizedeket töltött el a hajdani 212-es szakmunkásképző katedráján. Napszámos földművesek gyermekeként született 1933-ban. A négy elemi után a szülei szerették volna, ha a polgári iskolát is elvégzi, de oda nem vették föl.- Származásom miatt nem mehettem középiskolába, így a háború után fejeztem be a nyolc elemit. Az egri tanárképző főiskolára 1950-ben kerültem, de csak akkor taníthattam volna, ha Szabolcs megyei településre megyek pedagógusnak - mesélte a nyugdíjas tanár. Mivel volt munkakönyvé, így nem kényszerít- hették sehová. Elhelyezkedett a Zöldért-nél. Ám ekkor sem adta fel azt az elképzelését, hogy tanár lesz. Részt vett egy másfél éves átképzőn, s oklevelet szerzett a Gépipari Technikum esti tagozatán. Végre taníthatott is.- Néhány évig osztályfőnök voltam, szakmai elméletet és műszaki rajzot oktattam. Mindig szerettem volna gyerekekkel foglalkozni, megtanítani őket arra, amit még nem tudnak. Innen a következő lépcső a pályámon a gyakorlati osztályvezető-helyettesi állás lett, majd én vettem át a vezető helyét. Ekkor már az Egerben és vonzáskörzetében lévő összes tanműhelyben dolgozó tanuló felügyeletéért és felügyel- tetéséért voltam felelős. Ez volt a feladatom egészen a nyugdíjazásomig, azaz 1993-ig - foglalta össze pályáját. - Azóta sem unalmas az életem: mezőgazdasági munkákat éppúgy végzek, mint ház körüli teendőket. Feleségemmel, Marikával 1961-ben házasodtunk össze, két lányunk született: Enikő és a húga, Kati. Mostanra mindkét gyermekünknek saját családja van, nekem csak az unokákkal való foglalkozás marad. így hát most is gyerekek között vagyok. ORVOSI ES GYÓGYSZERTÁRI ÚGYELETEK Eger és körzete FELNŐTT ORVOSI ÜGYELET: Központi háziorvosi ügyelet Eger. Szálloda u. g/A. (36/518378) GYERMEK ORVOSI ÜGYELET: Központi háziorvosi ügyelet, Eger, Szálloda u. g/A. (36/518-379) FOGÁSZATI ÜGYELET: Eger, Klapka Gy. u. 1 (36/518-263). Hétköznap: 14.00-19.00, hétvégén és ünnepnapokon: 8.00-13.00 óráig ÁLLATORVOSI ÜGYELET (nov. 12-13én); Egri körzet: dr. Csókay Csaba 36/311-833. Állatkórház: dr. Hanácsek Richárd 36/312-460. Recski körzet: dr. Lénárt Ákos 20/3535-045. Hatósági állatorvos: dr. Gál András 20/9131-950. GYÓGYSZERTÁR! ÜGYELET: Zalár Patika (Eger, Zalár u. 9.) Gyöngyös és körzete KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOS! ÜGYELET: 24 órás, Gyöngyös, Dózsa Gy. u 18. (37/311-727). Vidéki ügyelet (Szűcsi, Gy.pata, Gy.tarján, Gy.halász, Nagyréde, Karácsond), Gyöngyös, Deák F. u. 1. (37/300-981). Fogorvosi üaelet, Gyöngyös, Erzsébet királyné u. 1. (37/311-851). ÁLLATORVOSI ÜGYELET (nov. 12-13én>: Gyöngyösi körzet: dr. Veresegyházi Levente 30/4858-958. Hatósági állatorvos: dr. Veresegyházi Levente 30/4858-958. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Nov. 13-ig: Korona Gyógyszertár (Bugát tér). Nov. 14-20.: Kí&ó Gyógyszertár (Fő tér). Tiszamenti régió: ÁUATTORVOSI ÜGYELET (nov. 12-13-án): Ügyelet: dr. Koós György 70/2111-845. Hatvan és körzete FELNŐTT ORVOSI ÜGYELET: Albert Schweitzer Kórház, Hatvan, Balassi B. u. 16. (37/341-040). Hétköznap 17 órától másnap reggel 8 óráig hétvégén reggel 8-tól másnap reggel 8-ig GYERMEKORVOSI ÜGYELET: Albert Schweitzer Kórház, Hatvan, Balassi B. u. 16. (37/341-199). Hétköznap 17-20 óra, hétvégén 8-20 óra. (Egyéb időpontban a gyermekek ellátása a felnőtt háziorvosi ügyeletén történik.) ÁLLATORVOSI ÜGYELET (nov. 12-13én): Hatvani körzet: dr. Madléna Gábor 30/2387-853. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Lestyán Gyógyszertár Hatvan, Kossuth tér 8. Heves és körzete FELNŐTT ORVOSI ÜGYELET: Heves. Szerelem A. u. 32. (36/346831). Hétköznap este 7-től másnap reggel 7-ig hétvégén reggel 7-től másnap reggel 7-ig Tlszanána, Fő út 106. (36/366-005). Összevont felnőtt és gyermek&ógyászati ügyelet. Időpont: Hétköznap 19-től másnap reggel 7-ig ünnepnapokon reggel 7-től másnap reggel 7-ig GYERMEKORVOSI ÜGYELET: Ugyanott, mint a felnőtt ügyelet. ÁLLATORVOSI ÜGYEIÉT (nov. 12-lSén): Heves és körzete: dr. Farkas László 30/2135858. Hatósági állatorvos: dr. Veresegyházi Levente 30/4858-958. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Nov. 13-ig Megyecímer Patika. Nov. 14-20.: Kamilla Patika., Füzesabony és körzete FELNŐTT ORVOSI ÜGYELET: Füzesabony, Rákóczi u. 36-40. (36/341- 153). Hétköznap l&tól másnap reggel 7-ig hét végén reggel 8-tól másnap reggel 8-ig GYERMEKORVOSI ÜGYELET: Ugyanott, minta felnőtt ÁLLATORVOSI ÜGYELET (nov. 12-13én): Füzesabonyi körzet: dr. Puha Sándor 36/341-072. Hatósági állatorvos: dr. Gál András 20/9131-950. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Mátyás király Gyógyszertár, Füzesabony, Rákóczi u. 10. Pétervására és körzete: FELNŐTT ORVOSI ÜGYELET: Pétervására, Szabadság tér 29. (36/368013). Hétköznap du. 17-től reggel 7-ig hét végén folyamatosan. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: A felnőtt orvosi ügyelettel együtt. A megye piaci árai EGER GYÖNGYÖS HATVAN HEVES Alma 50-100 80-100 50-140 80-100 Bab (száraz) 300-450 400-600 500 400 Banán 300-350 398 340 300 Citrom 320 398 400 350 Dióbél 1000 1000 1000 1000 Gomba 400-500 500-900 500 400 Fokhagyma 450 600 500 450 Hagyma (vörös) 90 100 80-100 60 Karalábé 80-90 100 100 60 Karfiol 150-170 180 220 250 Káposzta (fejes) 90 100 100-120 70 Kelkáposzta 130 200 150-180 120 Káposzta (lila) 120 200 200 120 Káposzta (savanyú) 250-280 200 240 150 Körte 250-300 250 100-250 150-200 Krompli 50-60 60 35-60 40-50 Mandarin 270-350 398 340 300 Narancs 300 450 320 300 Paradicsom 280-320 350 200-300 300 Paprika (tv) 100-170 120 140-160 200 Sárgarépa 120-150 150 150-180 140 Tojás 17-20 20 18-22 18 Uborka 300-350 150 250 200 Zeller 120 120 400 40/db.