Heves Megyei Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-29 / 254. szám

2005. OKTOBER 29., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP Dózerral takarították a falut befogadó-program Tíz ingatlant túrtak el a munkagépekkel FOTÓ: PHJSY ELEMÉR A lakók eltűntek. Tisztázatlan tulajdoni viszonyok: kié a föld, a lakás, és kié a rom? Szerdán este vonult fel a faluban az a földmunka- gép és négy teherautó, amelyeket az OTP aján­lott fel a Befogadó-prog­ram keretében a falukép rendezésére. (szuromi) tarnabod Hírhedten alacsonyak voltak a településen a lakás- és ingatlanárak, így nem csoda, ha egy-egy még lakható lakás szin­te jelképes összegért cserélt tu­lajdonost. Minél inkább romlott az ingatlan állaga, annál alacso­nyabb lett a vételi ára is, mígnem olyan életveszélyes állapotba ke­rült, hogy továbbadni, cserélni nem érte meg. Ekkor az utolsó tulajdonos is magára hagyta az épületet, amely omlani kezdett, csúfítva ezzel a faluképet.- Ezt a helyzetet, szó szerint évtizedek felhalmozódott romja­it örökölte a mostani önkor­mányzat - meséli Pető Zoltán polgármester. - A helyzet odáig súlyosbodott, hogy a rendezet­len tulajdonviszonyok miatt már senkitsem lehetett a romeltaka­rításra kötelezni, viszont a pusz­tuló lakások rendkívül csúffá tet­ték a falut. A Befogadó-program keretében az OTP ajánlotta fel azokat a munkagépeket és mun­kásokat, amelyek segítségével négy nap alatt kellett eltakaríta­ni tíz ingatlant: három önkor­mányzati és hét magántulajdo­nú házat. Bontásra került a régi ter­ménybolt, egy lakóépület és a polgármesteri hivatallal szem­ben álló egykori kisebbségi ön- kormányzati épület is. Ez utóbbi bontásával mintegy 600 négy­zetméteres hely szabadult fel. Ide egy közösségi terület kialakí­tását tervezik, játszótérrel, piac­cal és egy zászlófelvonóval. A magáningatlanok eltúrása után a letisztított telkeken szorgal­mazzák a lakások építését. A vá­lyogtörmeléket a boconádi, fel­töltésre váró tóban helyezték el.- A dózerolás előtt minden in­gatlantulajdonos felszólítást ka­pott - folytatta a polgármester -, ám legtöbbször csak azzal tud­tunk szembesülni, hogy a földhi­vatali átvezetés után a terület már hatszor-hétszer tulajdonost cserélt. így senkire sem lehetett áthárítani a bontás költségét, de mivel a lakás rendszerint életve­szélyes volt, ezért az önkor­mányzat nem is kereste az utol­só tulajdonost, hanem bontást rendelt el. Uj igazgató a megyei kórház élén (Folytatás az 1. oldalról) A megbízási procedúra kapcsán ugyanakkor olyan kérdéseket is felvetett Faludi Sándor (Polgári Frakció), hogy a kórházat érintő, folyamatban lévő bírósági ügyek - így például a korábbi, menesz­tett főigazgató munkaügyi pere - még nem zárultak le jogerősen, ekképp - ha a bíróság visszahe­lyezi állásába - akár két főigaz­gatója is lehet egyszerre a kór­háznak. Ezért azt javasolta, hogy az új igazgató kinevezésével vár­ják meg a jogerős végzést. Herman István (PF) viszont azért adott hangot szomorúságá­nak, hogy az egészségügyi bizott­ság nem a számára kedvező pá­lyázatot favorizálta. Szerinte Sza­kács dolgozata a kiszervezések­re, míg Kőszegié a meglévő lehe­tőségek jobb kihasználására épít. Hosszas polémia tárgyát képez­te a kórházi hiány állománya is: egyes források szerint ez mint­egy 320 millió, mások viszont egymilliárdról beszéltek, míg volt olyan is, aki úgy látta, a két szám nem is mond egymásnak ellent, lévén a nagyobb „lyukba” több mindent beleszámoltak. Még jobb, még szebb A Megyeháza felújításának so­rán megújultak a főépület folyo­sói, a vizesblokkok, s a kiszol­gálóhelyiségek, illetve a fűtés- rendszer is. Mindez 60 millióba került, melynek harmadát a megye állta, a többit pályázati forrásból teremtették elő. A kormánypárti képviselők közül többen, így Sós is szóvá tette, hogy az ellenzék tudatosan tördeli szét a vitát, miközben a kórház szakmai vezető testüle­tének többsége, az ellenzéki ta­gokat is felvonultató egészség- ügyi bizottság és a szakmai elő­készítő grémium is egyhangú­lag Szakácsot támogatta. A háromórás vita végeztével a testület végül is 27 igen és 9 nem mellett Szakács dok­tor 5 évre szóló megbízásáról döntött. Egy civil hang Kovács János örömhír A mostani, és oly kevéske az igazi örömhír mostanában, hát ne térjünk unottan napirendre felette. Most, amikor egy csődben lévő, töpörödő, szenvedő ország képe néz vissza ránk a tükörből - nem úgy, mint még pár évvel ezelőtt, amikor még mindenki a fényes jövőbe tekintve, örömtől és önbizalomtól sugárzott. Valahogy hirtelen elromlottak, félre- siklottak a dolgok, na. Magunk se nagyon értjük. Most minden boldogságmorzsát meg kell becsülnünk. mennyit sóhajtoztunk másfél évtized alatt, hogy a hazai civil­szféra így erőüen, a hazai állampolgári összefogások és szerveze­tek úgy gyengék, nincs érdekérvényesítő képességük. így nem tölthetik be fontos, a demokratikus rendszer működése szem­pontjából is alapvető feladatukat. S még az a csúfság is megesett korábban egyikükkel-másikukkal, hogy a civilszervezet pusztán a politika szolgálóleánya, netán ágyasa volt. Emlékszünk: párt­szekciók jutottak így lőtérhez, tanpályához, ingaüanhoz, mie­gyébhez. ennek azonban, nagyon úgy tűnik, vége. Ez a múlt, a jelen pe­dig reményteli. Ha egy civilszervezet, jelesül az Adózók Érdekvé­delmi Szövetsége ma Magyar Vizsla néven ki tud adni egy ingye­nes, országos terjesztésű, színes és szélesvásznú kiadványt, cir­ka több tízmilliós költséggel, akkor még sincsen itt minden vesz­ve a pártoktól független, önállóan és felelősen gondolkodó civi­leknél. Van jövő és van kibontakozás. Ilyen országban öröm élni, ahol egyszerű és önzetlen emberek jobbító szándékkal összefog­va, pénzt és energiát nem kímélve együtt dolgoznak az állampol­gárok felvüágosítása és a még szebb jövő érdekében. mert ugye az az idő mégse térhet vissza, amikor különféle fan­tomszervezetek és vállalkozások háta mögé bújva - lásd még Kaya Ibrahim - politikai szervezetek az adófizetők pénzén direkt pártpropagandát fejtenek ki egy kampánykiadvány lepedőin. Ezt a dolgot azért még érdemes lenne kicsit megbirizgálnia az Adó­zók Érdekvédelmi Szövetségének is. Hátha találnának valamit a közelben is. Nagyon remélem egyébként, valami jótékony ebzár­lat nélkül is elkerülhető lesz, hogy a Magyar Koldusok és Hadiár­vák Szövetsége nevében meg ne jelenjen az ellen-kutyakiadvány, a Magyar Puli, Pumi vagy Mudi néven, vörös farokkal. KÜLÖNBEN IS. nem csak két kutya van. Sőt. Éljenek a korcsok. Bocsánat: a keverékek. ajánlata Muszlimok Magyarország«: Túl sok a település, az önkormányzat és a képviselő? Össztűz a két vezérre Ki a zsidó? orvos és nyelvi^M • Mit sütsz, magyar pék? Jjj • Törékeny csontjaink • Interjú Pados Gyula opérafőijl • Támad a mobilvírus! HÍRÖZÖN megyénkből pítvány mozilátogatást szervez ma Gödöllőre. A résztvevők 18 órakor indulnak a könyvtár elől, s Csányi Sándor „Porcelánbaba” című alko­tását tekintik meg. Nagykökényes - Az elhunytakra emlékeztek az óvoda növendékei és az általános iskola tanulói. A gyerekek gyertyát gyújtottak a falu­ban található emlékműveknél: a kopjafánál és a polgármesteri hiva­tal előtt lévő I. világháborús obe- liszknél. : Nagyréde - A napokban szüretel­ték le a termést a környezetvédők és hagyományőrzők egyesülete szervezésében azokról a rédei álla­mi szőlőterületekről, amelyek a Nemzeti Földalap kezelésében van­nak. A mintegy 63,5 mázsa szőlő értékesítéséből származó bevételt egyenlő arányban osztják szét az egyesület, az iskola és az óvoda kö­zött. A civilszervezet környezetvé­delmi célokra fordítja az összeget - tudtuk meg Mészáros Tibor egyesü­leti elnöktől, aki azt is hozzátette: már megkezdték a tárgyalásokat a terület jövő évi, hasonló módon va­ló hasznosításáról a Nemzeti Föld­alappal. Novaj - Hangulatos irodalmi esten vettek részt a Gárdonyi Géza Tagis­kola alsó tagozatos tanulói. A vers- és prózamondó verseny elején Vanyó János zenetanár gitárkísé­rettel előadott, megzenésített ver­sekkel oldotta a kezdeti feszültsé­get. Ezután a fiatal előadóké volt a színpad. Versmondásban Darvai Júlia 2. osztályos kisdiák, próza ka­tegóriában az 1. osztályos Pintér István bizonyult a legjobbnak. Ők képviselik majd az iskolát Egerben, a Forrás Gyermek­Szabadidőközpontban november 12-én megrendezendő megyei Gár­donyi Géza vers- és prózamondó versenyen - tájékoztatott Kisbakonyi Krisztina tanító. Parádfürdö - A Heves Megyei Ön- kormányzat Parádfürdői Otthoná­ban ma zárul az idősek hónapja al­kalmából rendezett programsoro­zat. Az elmúlt hetekben számos ki­rándulást, kulturális műsort szer­veztek az idős gondozottaknak. Az intézmény kis kápolnájában 9 óra­kor ünnepi szentmisén vehetnek részt a lakók, akik a közelgő min­denszentek alkalmából az eltávo­zott hozzátartozóikról is megemlé­keznek. Péterrasára - Az önkormányzat képviselő-testületének legutóbbi ülé­sén módosították az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát szó esett az intézményben folyó ét­keztetésről, a nyersanyagnormákról, a személyes gondoskodás keretében biztosított ellátásokról és az egyéb szolgáltatási térítési díjakról, valamint a munkahelyi étkezésről. Végül a jö­vő évi belső ellenőrzési tervet is meg­tárgyalták a grémium tagjai. Poroszló - A település és körzete független közéleti havilapja, a Po­roszlói Újság idei decemberi szá­mában kívánja megjelentetni ha­gyományos éves falinaptárját. A szerkesztőség kéri, hogy mind­azok, akik a 2006-os naptáron szeretnének szerepelni anyagaik­kal, reklámjaikkal, azokat novem­ber 10-ig juttassák el az újság­hoz. Bővebb információval a 30/529-8887-es telefonon szol­gálnak. Szarvaskő - Új műsort terveznek vasárnap délelőttönként a kábelte­levízió csatornáján. A legelső felvé­tel és egyben élő közvetítés holnap lesz 10 és 11 óra között a könyvtár­ban: így az „Én vagyok a jó pásztor” című ökumenikus keresztény mű­sor nemcsak a helyszínen lesz lát­ható, hanem a szarvaskői tévécsa­tornán is figyelemmel kísérhetik az érdeklődők. A találkozón a minden­szentek ünnepéről beszélgetnek a jelenlévők. Vámosgyörk - Vasárnap tartják a hagyományos búcsút a minden­szentek ünnepének tiszteletére. A kikapcsolódni vágyó érdeklődőket a Tercsi-réten várják egész nap - tudtuk meg Torna István polgár­mestertől.

Next

/
Oldalképek
Tartalom