Heves Megyei Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-27 / 252. szám
8 2005. OKTÓBER 27., CSÜTÖRTÖK GAZDASÁGI TŰKOR Kapunk vasárnap kétmilliárd forintot spórolás Az óraátállítással minden évben egy nappal kevesebb villanyszámlát fizetünk A Reggel számításai szerint egy család az óraátállítással egy évben mintegy 1600 forintot spórolhat meg. Ez abban az esetben igaz, ha naponta négy darab 100-as égő egy órával kevesebb ideig világít. Braunmüller Lajos Hozzávetőleg 2,4 milliárd forintnyi megtakarítást jelent az országnak az a közel 120 gigawattóra, amelyet az óraátállítással spórolunk meg - tudtuk meg Símig Pétertől, a Magyar Villamosipari Rendszerirányító Rt. (Mavir) piacműködtetési igazgatóhelyettesétől. Ez az árammennyiség az ország körülbelül egynapi fogyasztásának felel meg, vagyis az óraátállítással évente egy nappal kevesebb villanyszámlát fizetünk. Más összehasonlításban: ez a mennyiség lényegében egy kisebb vidéki város éves fogyasztásának felel meg. A lakosság viszonylag keveset spórol az óraátállításon, hiszen a megtakarítás elsősorban a világítást érinti, az pedig a családoknál - a fagyasztóládával, televízióval, mosógéppel szemben - csak a villanyszámla töredékét adja ki - nyilatkozta Boross Norbert, az Elmű-ÉMÁSZ igazgatója. Az óraigazítás valódi nyertesei az ipari fogyasztók, az irodák., Bár az önkormányzatok megtakarításával áttételesen nyer ugyan az adófizető, például egy pékség által megspórolt pénz nem biztos, hogy megjelenik a kenyér árában. Idén október 30-án lesz az óraigazítás, ekkor kezdődik a téli időszámítás. Vasárnap hajnali három órakor tehát egy órával állítják vissza hajnali kettő órára az időmérőket. A számítógépek, és a modern mobiltelefonok, digitális órák szinte mind automatikusan át- állnak az új időre. A MÁV belföldi vonatait nem érinti az óraigazítás. A nemzetközi vonatok közül a Budapest- Bukarest-Budapest útvonalon közlekedő Dacia expressz mindkét járatát Magyarországon éri a vasárnap hajnal: Lőkösházán várják be a téli időszámítás szerinti indulási idejüket. A Beograd nemzetközi gyorsvonat Budapestről Belgrádba tartó járata Kelebián várakozik az új időszámítás szerinti indulási időre. Az egész Európában egységesen alkalmazott módszer lényege, hogy a tavaszi átállításkor hivatalosan áttérnek a nyári időszámításra, amely a nap járásához képest egy órát csal. Az átállítás célja, hogy a lakosság szokásos ébrenléti ideje - a reggel 7 és este 10 óra közötti időszak - minél jobban egybeessen a természetes nappali világosság idejével. A tavaszi óraigazításkor tehát egy órával kevesebbet alhatunk. Tény, hogy szerveÖsszevont hajsza az illegális zeneletöltők ellen A jövőben együttesen lép fel a filmek, zenék, szoftverek illegális letöltése és terjesztése ellen az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány, a Business Software Alliance, a Szövetség a Szerzői Jogokért és az Országos Rendőr-főkapitányság, (tm) Születésnapi akció a Germanwingsnél A harmadik születésnapját ünneplő német diszkont légi- társaság 333 333 darab, akár 3 eurótól kezdődő jegyet kínál. Ezeket 2005. október 27-én 18 órától 2005. október 30-án éjfélig lehet lefoglalni. Az utazás időpontja 2005. november 15. és 2006. március 25. között lehet, (tm) Nagy célok, kis lépések a jobb életért az adótörvény változtatásai bár alapvető reformok hírnökei lehetnek, a jövő évben csak kis előrelépést jelentenek az életszínvonal javítása és a versenyképesség fokozása terén - hangzott el a Price- waterhouseCoopers tegnapi adókonferenciáján, (tm) Csak a bevándorlók miatt nőtt az Európai Unió AZ Év elején az Európai Unió lakosainak száma 459,5 millió volt, 2,3 millióval több, mint egy évvel korábban - derül ki az Eurostat jelentéséből. A félszázalékos növekedés főként a bevándorlóknak köszönhető, akik 1,9 millióan érkeztek az EU-ba. (tm) Kevesebb gyerekruhát és cipőt vásárolunk az idei Év első félévében a ruházati termékek értékesített mennyisége 8 százalékkal, míg a piac értékben 5 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest. Csökkent a cipők és a gyermekruhák eladott mennyisége, (tm) Túl magas inflációt és hiányt jósolnak éves szinten 3,7 százalékos áremelkedést jósol az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet októberi értékelésében. A gazdasági növekedés szerintük 5 százalék lesz. Az államháztartási hiányt 6 százaléknál nagyobbra becsülik 2005-ben. (tm) Emelkedhet jövőre a rendőrök fizetése elsősorban a közrendvédelmi és bűnügyi területen dolgozó végrehajtó állomány és a legalább tízéves szolgálati idővel rendelkező rendőrök fizetését emelnék meg jelentősen jövőre. A rendőrség támogatását idén 161 milliárd, jövőre 166 milliárd forintra tervezték, (tm) A HlRSÁV A PANNON GSM TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT Pénzt takaríthatnak meg a családok, ha télen és nyáron más időszakban foglalkoznak a gyermekükkel HIRDETÉS ’ ’ * * í > ; '<Előbb vezettük be, mintáz EU-ban az óraátállítás ötlete a 18. századig nyúlik vissza, a villámhárítót is feltaláló egykori amerikai elnöktől, Benjamin Franklintól származik. Már akkor energiatakarékossági szempontok miatt mérlegelték a módszer hatásosságát. Azután, hogy az átállítás gondolata sokáig feledésbe merült, az 1976-ban az egész világot érintő olajárrobbanás után vezették be Franciaországban. Az Európai Gazdasági Közösség országai 1986-ban döntöttek az átállítás mellett, majd 2000-ben immár az EU országai határozták el, hogy folytatják a télinyári időszámítás rendszerét. Magyarországon 1980 óta állítjuk át az órát évente kétszer. zetünk nem minden gond nélkül alkalmazkodik a rendszerhez. Egyes statisztikák kimutatták, hogy tavasszal, az átállítás utáni napokban kiugróan magas a halálos közúti balesetek száma. Ezt sokan egyöntetűen a kialvatlansággal, szervezetünk becsapottságával magyarázzák. Az őszi átállítással most vasárnap térünk vissza a csillagászatilag indokolt időszámításhoz. Ilyenkor nem kell negatív hatásoktól tartanunk, hiszen egy »órával többet+albatemk. A BUX-index 2005. október 26-án 21000 i Változás: *2,38% 20900 20 800 20 700 20600 20 5001 20 400 ?n inn tőzsde nyitása pont" 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT NYERTESEK 2005. 10. 26. Részvény Utolsó ár (R) Változás (%) Millió Ft Mól 19750 +5,05 8732 Egls 18000 +3,75 378 OTP 7449 +2,9 9288 BChem 2200 + 1,95 500 MTelekom 990 + 1,02 3217 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Émász 10615-2,03 5 Econet 56-1,75 8 Freesoft 2095-1,64 5 Richter 35 300-0,83 1415 Démász 16000-Ö.03 26 A BUX-index az elmúlt napokban 22 500 22 000 21500 21000 20500 20000 1® 500 19 703 19 000 20796 20 193 20312 19902 pont/ 10*' /nap 19 10.20 10.21 10.24 10.25 10.26 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2005. október 26-án BANK BEFEKTETÉSI RT. €/Ft $/Ft €/$ i 4 t 251,90 208,49 1,21-2,04 Ft-2,69 Ft +lcent