Heves Megyei Hírlap, 2005. október (16. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-18 / 244. szám
3 2005. OKTÓBER 18., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP , ■ ■' 'V . ... V:'V- ■; . ........‘ - ' " - A -> A hungarikum is igen fontos gyár eladás A vételárat egyelőre nem hozták nyilvánosságra A jövő évtől remélhetőleg ismét dolgoznak már a nagy múltú üveggyárban FOTÓ: GÁL GÁBOR (Folytatás az 1. oldalról) Amiként azt néhány nappal ezelőtt lapunkban már hírül adtuk, meglehetősen hosszú ideig tartó sikertelenségből fakadó bizonytalanság után a parádsasvári üveggyár értékesítésére kiírt második pályázat eredményesnek bizonyult. A pályázók közül a gycíztes a magyar magánszemélyek tulajdonában lévő Kristály Manufaktúra Párád 1708 Export-Import Kft. lett. A vételárat egyébként sem korábban, sem pedig most nem hozták nyilvánosságra. Csupán annyit lehet egyelőre tudni, hogy az egykoron külföldön is kitűnő hírnévnek örvendett termelőhelyet korábban - 436 milliós veszteség mellett - több mint 300 millió forintért kínálták megvásárlásra. A hétfői tárgyalást követően az említett cég főtulajdonosa, Augusztini Tamás lapunk munkatársának érdeklődésére egyebek mellett elmondta: a sasvári üveggyár egy kemencével is milliárdos bevételt képes termelni. Az új tulajdonosok két éven belül terveznek nyereséget elérni, addig azonban minden tőkét vissza kívánnak forgatni a fejlesztés és a munkafeltételek jobbítása érdekében. Az új gazda - tudtuk meg - azokkal a szakemberekkel képzeli el a jövőt, akik már évekkel ezelőtt nyereségessé tették a parádsasvári üzemet. Augusztini Tamás arról is beszélt, hogy szerinte nem a kedvezőtlen forint/dollár árfolyam, hanem valójában a rossz gazdálkodás okozta a gyár súlyos problémáit. Úgy véli, hogy egy jó menedzsmenttel és új szerződésekkel az üzem gond nélkül működhet tovább. Az új tulajdonosok képviselője beszámolójában kitért arra is, hogy először a gyár karbantartására, rendbehozatalára kíván fordítani mintegy egymilliárd forintot, majd kezdetben száz ember foglalkoztatását tervezi. A létszám természetesen később bővülhet. A Parlamentben megtartott egyeztető megbeszélésen részt vett mások mellett Suchman Tamás, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára és dr. Székely Judit, a munkaügyi tárca helyettes államtitkára is. .................................'.lA'f.M',.............................I!,- • • ■ • v •••••■■•: ..........................>•; t.......................... S egítség az új tulajdonosoknak sós tamás a sajtótájékoztatón többek között kiemelte: arról beszéltek, milyen foglalkoztatáspolitikai és fejlesztési eszközökkel segíthetik majd az üveggyárat. Kár, hogy új gazdát csak az év vége felé sikerült találni, így várhatóan 2006-ban pályázhat majd eredményesen támogatásokra a vállalat. A manufaktúrát egy átfogó programmal a 2007-től élő második nemzeti fejlesztési tervhez szeretnék kapcsolni. Találkozóra hívják elszármazottjaikat domoszlő Harmadik alkalommal rendezik meg immár a községből elszármazottak találkozóját, amelyre október 22-én, szombaton este hat órától kerül sor a helybéli Művelődési Házban.- A község védőszentje, Szent Demeter ünnepe lesz a hét végén, s az ehhez kapcsolódó búcsú adja a remélhetően sikeres rendezvény apropóját. Fontosnak tartjuk ezt a hagyományos programot, hiszen a hazalátogatók nagy érdeklődést mutatnak a település iránt, szívesen tájékozódnak a jövőre vonatkozó elképzelésekről is. Az eddigi találkozók nagyszerű alkalmat adtak arra, hogy a régen nem látott barátok, ismerősök ismét egymásra találjanak - mondta el lapunknak Gyurkó Béla polgármester. Mint hozzátette: várhatóan az idei rendezvényen sikerül létrehozni az elszármazottak szorgalmazta alapítványt, amely a község fejlődését hivatott segíteni. m Torz tükör Szuromi Rita ELKÉPEDVE ÜLÖK EGY ORSZÁGAJÁNLÓ REKLÁMFILM képkockái előtt (anno: országimázs, ha ez jobban tetszik), s fontolgatom, hamar elő kell keresnem báránybéléses subámat, ideje számot vetnem a nyájamat terelő juhásszal is. Ha ezzel végeztem, talán felkapom az ünneplő díszmagyart (kalocsai, matyó, palóc), s felmegyek a Halászbástyára mulatni, természetesen cigányzenére. Az emberem otthon majd megpödri a bajuszát, s tenyerét összedörzsölve elmondhatja: jó ebben az országban élni, asszony! hát így kellene élnem, ha az ajánlást komolyan venném. Amióta létezik európai országmarketing, azóta megbízók és milli- árdokért megbízottak csak a hortobágyi csikóst, a hetyke magyar parasztot, a ma is csárdást ropó menyecske vadromantikus képzetét tudják hazánk bizonyítványaként kiállítani. Ennek az az egyenes következménye, hogy ha valaki hazánkba téved, úti célként csakis a Halászbástyában, a nagy magyar rónában, a vadlovakat betörő csikósokban és a szabad tűzön főtt halászlében tud gondolkodni. Óhatatlanul ráerősít arra, hogy mi, a sztyeppék rettegett harcosai, ma sem élünk sokkal másképp, mint amikor a Monarchiában elterjedt egy jellegzetes vicc. Eszerint lejön az osztrák főhercegné a Hortobágyra, vár- ja-várja a szilaj betyárt. Amikor meglát egy elkóborolt csikót, elalél. Miután életre pofozzák, az az első kérdése: máris meg vagyok erőszakolva? NEM TUDOM, KI MENNYIRE KÉPES AZONOSULNI e pusztaszagú országképpel, de az én Magyarországom nem (csak) ez. Sokkal büszkébb tudok lenni azokra a valóban európai értékekre, amelyeket elődeink kulturális, építészeti téren az utókornak hagytak. A mini Versailles-ként emlegetett Fertődre, ahol Haydn éppoly otthonosan élt és alkotott, mint tette volna bármelyik osztrák főherceg vidéki kastélyában. Keszthelyre, melynek könyvtára bátran versenyre kelhetne híres francia, német bibliotékákkal. Vácrátótra meseszép romantikus és értékes arborétumával. Miskolctapolcára a kuriózumnak számító barlangfürdőjével, a pannonhalmi apátság ezeréves bencés kultúrájára. Pár kiragadott példa, amelyekkel inkább gyarapít- hatnák országunk pozitív képét, mint csak a folklórvilággal. de nekünk mindez nem számít olyannak, amire büszkék lehetnénk. Itt az ideje átformálni valamennyi értékünk megmutatásával a rólunk alkotható képet. Félő, a csikós-gulyásos vad magyar romantikával már a honi többség sem azonosul. Óvodai felújítások százmilliós értékben RM EGER Az óvodai, bölcsődei főző- és melegítőkonyhákat a HACCP minőségbiztosítási rendszernek megfelelően alakította át a Városi Ellátó Szolgálat. Új technológiai helyiségeket hoztak létre, a konyhák víz-, szennyvíz- és elektromos hálózatát kicserélték, korszerűsítették. A főzőkonyhákhoz zsírfogó aknákat telepítettek, új csúszásmentes padló- és falburkolattal látták el a helyiségeket, új főző-sütő berendezéseket és rozsdamentes bútorokat vettek - tudtuk meg a gyer- mekintézményi felújítások kapcsán dr. Nagy Imre polgár- mestertől. A programban 10 főző- és 8 melegítő-tálaló konyhát újítottak fel, 2 tálalókonyha átalakítása még tart. A közgyűlés e célra 59 millió forintot biztosított, a felújított összes alapterület 1421 négyzetméter. A főzőkapacitás napi 3 ezer 80 adag, ebből az óvodások és iskolások, s részben a rászoruló idősek élelmezését is meg tudják oldani. Az óvodai vizesblokkok felújítása is a végéhez közeledik, 45 csoportnál már befejezték e munkát, 18 van még hátra. A munkák becsült értéke 40 millió forint. HÍRÖZÖN megyénkből közreműködik a Hevesi Kamarazenekar, az Eötvös József Középiskola tanulói és Réti Árpád színművész. Kát - Az egri önkormányzat és a Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás a 2007-ben induló Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Program kapcsán október 24-én 17 órától lakossági fórumot szervez Kálban, a művelődési házban (Ady Endre u. 1-3.). A rendezvény célja, hogy tájékoztassák az érdeklődőket a már előkészített és Brüsszelben támogatást nyert regionális program előnyeiről, hasznosságáról, a fejlesztések ütemezéséről, a hulladékgazdálkodásban bekövetkező változásokról. A szervezők természetesen a felmerülő kérdésekre is válaszolnak. Kisköre - A Vásárhelyi Pál Általános Iskola október 21-én tartja megemlékezését az októberi forradalomról és a köztársaság kikiáltásáról. A városi megemlékezésre vasárnap 10 órakor kerül sor a polgármesteri hivatal dísztermében. A műsort a nyolcadikosok és az iskola énekkara adja. A megemlékezés után koszorúzásra kerül sor a Hősök kertjében, a város Főterén. lőrinci - Az önkormányzat vezetése tervezi, hogy a jövőben kollektíván is megemlékeznek a településen élők jelesebb évfordulóiról. Kérik mindazokat, hogy akik 50, 60, 70, vagy akár több éve kötöttek házasságot, esetleg a közeljövőben töltik be 100. életévüket, jelentkezzenek a polgármesteri hivatalban Bényei Tamásné anyakönyvvezetőnél. Nagyvisnyó - Az önkormányzat sikerrel pályázott az Informatikai és Hírközlési Minisztériumhoz. A megnyert számítógépekhez immár a széles sávú internet is megérkezett. így megnyílhatott a könyvtárban az eMagyarország Pont. A gépeket a falubeliek ingyen használhatják. Hétfőn és pénteken 16 és 18 óra között, kedden, szerdán és csütörtökön pedig 12-től 16 óráig kalandozhatnak a világhálón - tájékoztatott Csikász Zoltánná könyvtáros. Ostoros - Pénteken 16 órától rendezik meg az ünnepséget az 1956- os forradalom emlékére a Művelődési Házban. A műsort a Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskolájának diákjai adják. A megemlékezést követően a jelenlévők átvonulnak a Hősök terére, s ott megkoszorúzzák a Mindenki sírját - tudtuk meg Pápainé Kása Csillától, a művelődési ház vezetőjétől. Recsk - a Mátrai Visszhangok vegyeskar idén több alkalommal vett részt különböző rangos kórusfesztiválokon, jelentős sikereket aratva. Most az egri zenekedvelők is megismerkedhetnek a kórussal: október 21-én 18 órakor Egerben, a Servita-templomban adnak hangversenyt. A recski művelődési házban október 21-én 17 órától Buzsáki Lajosné és lánya, Pallósné Buzsáki Anita virágkötő mesterek alkotásaiból nyílik kiállítás. Ezt követően Nagy Henrietta, a Heni-Feng Shui Iskola alapítója tart ingyenes előadást az érdeklődőknek. Szűcsi - Rövidesen a helyiek postaládájába kerül a Lakóhelyünk Hírei című önkormányzati kiadvány. Ebből az érdeklődők megtudhatják az intézmények aktuális híreit, de a szerkesztők visszatekintenek az elmúlt időszak eseményeire is. Tamaméra - Legközelebb a képviselő-testület október 27-én ülésezik. A grémium tagjai meghallgatják a strand és ifjúsági tábor beszámolóját, illetve nyári idegenforgalmi mérlegét, majd döntenek a hogyan továbbról is. Mint ismeretes, a létesítményt az idén már nem adták bérbe, hanem az önkormányzat gondoskodott a működtetésről. Vécs - Négy ember két hónapig dolgozik a belterületi vízelvezető árkok takarításán és karbantartásán. Alkalmazásukhoz az önkormányzat pályázati támogatást nyert, így a bérük 70-90 százalékát a Heves Megyei Területfejlesztési Tanács és a megyei munkaügyi központ megtéríti - tudtuk meg Búzás István polgármestertől. Visotrta - Elkezdődött az Attila út külterületi folytatása, az úgynevezett „brezovai út” Nagyvölgyig terjedő részének bővítése. Az építkezés során mintegy 2 méterrel kiszélesítik az utat, és a csapadékvíz-elvezetést is megoldják az érintett területen. A tervek szerint november 20-ra végeznek a munkával - tudtuk meg Ambrusz Józsefné polgármestertől.