Heves Megyei Hírlap, 2005. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-20 / 220. szám

14 SPORTTÜKÖR HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. SZEPTEMBER 20., KEDD Hiányzott a frissesség a Sasoknál eger-kupa Tiszaújváros nyerte a felkészülési tornát az egriek előtt Némi meglepetésre csupán a második helyen zárták a hét végén Egerben rendezett négycsapatos nemzetközi felkészülési tornát a vendéglátó Fekete Sasok, akik szombati két sikerük után a vasárnap kora délutáni döntőben nem bírtak a magabiztosan játszó, végig vezető tiszaújvárosiakkal. Horváth Péter KOSÁRLABDA A mieink szombati első találkozójukon a miskolciak „csikócsapata” ellen léptek pá­lyára, s annak ellenére is simán hozták a kötelezőt, hogy a várha­tó kezdőcsapatból Ughy, Siska és Tóth Szabolcs egyetlen perc­nyi játéklehetőséget sem kapott. Az esti főmérkőzésen az elmúlt hét végi pezinoki tornán több mint harminc ponttal legyőzött BKP Banska Bystrica ellen azu­tán már valamennyi kulcsembe­rét bevetette a hazai szakveze­tés, ám a harcos szlovákok egy szikrázóan kemény mérkőzésen így is kis híján megtréfálták a gyengélkedő egrieket, akik a va­sárnap délben kezdődő döntő­ben már a győzelemnek sem örülhettek. A záró találkozón ugyanis végig az összeszokot- tabb csapat benyomását keltő tiszaújvárosiak akarata érvénye­sült, az enerváltan játszó házi­gazdák erejéből csak felvillaná­sokra futotta. Bár a felkészülési találkozók közül talán ezúttal nyújtották a legharmatosabb teljesítményü­ket Siska Jánosék, a gárda edző­je nem aggódik. Déri Csaba sze­rint ugyanis az utóbbi hetek meccsdömpingjét követően - a Tiszaújváros elleni csata két hé­ten belül már a tizenegyedik volt a sorban - várható volt, hogy előbb-utóbb bekövetkezik egy hullámvölgy.- A mögöttünk lévő Időszak­ban meghatározó játékosaink igen nagy terhelést kaptak, így Az Eger-kupa eredményei: Eger - Miskolci EAFC 91-61 (29-14, 21-20, 24-14,17-13) EGER: Petrucsik G. 4, Szarvas 22/12, Kocsis 4, Vavra 6, Zsem­lye 21. Cs.: Petrucsik K. 20, Máthé L. 10, Fenyvesi, Kovács N. 4. Eger - BKP Banska Bystrica 81-71 (17-16,19-13, 23-23, 22-19) EGER: Ughy 24/9, Szarvas 14/3, Siska 5, Vavra 15/3, Tóth Sz. 13. Cs.: Petrucsik K. 5/3, Zsemlye 5. Eger - Tiszaújváros! Phoenix 62-71 (15-14,12-14, 17-21,18-22) EGER: Ughy 23/12, Szarvas 16/6, Siska 6/3, Vavra 13, Tóth Sz. 2. Cs.: Zsemlye, Petrucsik G. Z továbbTeredmények: Tiszaújváros - Banska Bystrica 82-64, Tiszaújváros - MEAFC 92-49, Banska Bystrica - MEAFC 83-67. A torna VÉGEREDMÉNYE: 1. Tiszaújváros 6 pont, 2. Eger 5, 3. Banska Bystrica 4, 4. MEAFC 3. nem csoda, hogy ezúttal megle­hetősen fáradtan mozogtak. A fi­zikai és szellemi frissesség egy­aránt hiányzott, ami a dobótelje­sítményünkre is rányomta a bé­lyegét. Tragédia persze nem tör­tént, de az látszik, hogy még na­gyon sok munkánk van a bajno­ki rajtig. Most egy nap pihenőt kapnak a fiúk, azután folytatjuk az erőltetett menetet - értékelt a tréner. Fáradtság ide vagy oda, a program tehát továbbra sem en­ged lazítást a Sasoknak, akik a héten ismét szlovák napokat tar­tanak. A hétvégi lévai négyes tornán a rendező BK Levice mel­lett az MBK Pezinok és a Chemosvit Svit lesznek az ellen­felek. FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON A Sasok védőmunkájában van még javítanivaló Nehéz csoportban a magyarok vízilabda - A férfi vízilab­da Euroliga 2. fordulójában kemény ellenfeleket kaptak a magyarok. E-csoport (Camogli): Zagreb, Volgog­rad, Szeged, Pro Recco. F- csoport (Barcelona): Vasas, Barceloneta, Split, Kotor. Torna Pétervásárán a rasszizmus ellen KISPÁLYÁS FOCI - Az Orszá­gos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a Farkas János Alapítvány szervezésében szerdán 9.45-től Péter­vásárán rendezik a Sporttal a rasszizmus ellen nevet vi­selő labdarúgótornát. Az eseményen a Cigányváloga­tott, az ORFK, illetve Heves, Szabolcs, Nógrád és Borsod megye rendőrválogatottja lép pályára. A kezdőrúgást Gáspár László, 2004 leg­jobb férfi hangja végzi el. Mit fizet? 13 plusz egyes (nem volt) 13 taiálatos (nem volt) 12 találatos (19 db) 11 találatos (340 db) 10 találatos (2970 db) 147 402 Ft 8237 Ft 1572 Ft 6 találatos nem volt 5 találatos nem volt 4 találatos nem volt Négymillió forint jut az árvízkárosultaknak úszás Több mint négymillió fo­rint gyűlt össze az árvízkárosul­tak megsegítésére rendezett va­sárnapi úszógálán. A Komjádi uszodában telt ház előtt, óriási közönségsikerrel zajlott a prog­ram. A sportszervezetek mellett felajánlásokat tettek szponzorok és a jelenlévő nézők. A Magyar Úszószövetség és a Telesport a Nemzetközi Fair Play Bizottság díját kapta a szervezésért. Bírói vizsga és válogató B. Cs. ____________________ ö kölvívás Új bokszbírók és bí­rónők vizsgája, illetve a kadet- világbajnokságra utazó keret tagjainak válogatója (egy vagy két súlycsoportban) is lesz a hét végén Gyöngyösön. A Mátra- kupa elnevezésű, serdülő és ka­dét korcsoportban lebonyolítan­dó egyéni versenynek az Egri úti sporttelep ad otthont. A se­lejtezőket szombaton ló órától rendezik, míg a döntőkre vasár­nap 9 órai kezdettel kerül sor. Mint azt Eperjesi Mihály;főren­dezőtől megtudtuk, a viadalon minden megyénkbeli egyesület képviselteti magát, és ezúttal mutatkoznak be az új egylet­ként létrejött hatvani bunyósok fiatal ökölvívói is. Gera Zoltánt megműtik LABDARÚGÁS Újabb műtét vár Gera Zoltánra: az angol élvo­nalbeli West Bromwich Albion válogatott labdarúgójának be­gyulladt a már korábban két­szer operált keze, és ezért kell megint kés alá feküdnie. A klub orvosa jelezte, hogy már hétfőn megműtik. A beavatkozásra egy birminghami magánklini­kán kerül sor, Gerát altatják, de már este hazatérhet. Kiss Pál a megyei rapidbajnok SAKK - Huszonnégyen ültek asztalhoz az Egerben rendezett megyei rapidbajnokságon. A 7 fordulós versenyt - nem kis izgalmak után - Kiss Pál (képünkön) nemzetközi mester nyerte 5,5 ponttal, aki az NB l-es hajdúböszörményi csapat éltáblása. Második helyen - ugyancsak 5,5 ponttal - Jacsó Ádám, az egriek tehetséges fiatal já­tékosa végzett. A további sorrend: 3. Domány Mihály, 4. Hajnal Gyu­la, 5. Bódi Tamás 5-5 pont, 6. Paróczai Attila 4 pont A nyomdászoké a két pont B. R. TEKE NB II. ÉSZAKKELET A 3. forduló mérkőzésén: Egri Nyomda SE - Széchenyi SC Eger 6:2 (2945:2932) NYOMDA: TAMASI B. 447 fa, SZABÓ G. 469, MOLNÁR GY. 519, Tamasi A. 474, Balogh F. 503, JÉGER L. 533. SZÉCHENYI SC: Bakos P. (Fonád G.) 448, Bajzát R. 474, Fonád I. 484, PÁL J. 494, GU­LYÁS F. 501, Bakos 1. 531. Két-két győzelem után hibát­lanul várhatta mindkét gárda a városi rangadót. A kiegyenlített erőviszonyokat jól jellemezte az első párok csatája, ahol a keve­sebb fát ütő nyomdász tekések mindkét egyéni pontot kiküz- dötték. A középső sorozatban Molnár György kiugró teljesít­ményét a csapatvezető párhar­cát nyerő Pál József egalizálta. A záródobók előtt 9 fával vezet­tek Tamasiék. A magas színvo­nalú hajrában már fordulni lát­szott a mérkőzés a széchenyi- sek javára, de Jéger László szen­zációs utolsó sorozata (149 fa) a döntő pillanatokban jobban összpontosító Nyomda SE sike­rét jelentette. Tamasi Antal, a Nyomda SE csapatvezetője: - Régen látott izgalmas csatában, színvonalas játékkal megérdemelten nyer­tünk. Pál József, a Széchenyi SC csapatvezetője: - Az elején pontokat ajándékoztunk, aztán már csak futottunk az ered­mény után. További eredmények: Salgó­tarján - Dorog 8:0, Sárisáp - Postás 5:3, Gázművek - Bátonyterenye 7:1, Sajóbábony - Vegyterv 5:3. A BAJNOKSÁG ALLASA 1. Nyomda SE 3 3 ­­20:4 6 2. Salgótarján 3 2 ­1 17,5:6,5 4 3. Gázművek 3 2 ­1 15:9 4 4. Sárisáp 3 2 ­1 14:10 4 5. Széchenyi SC 3 2 ­1 14:10 4 6. Sajóbábony 3 1 ­2 9.5:14.5 2 7. Postás 3 1 ­2 9:15 2 8. Vegyterv 3 1 ­2 9:15 2 9. Dorog 3 1 ­2 9:15 2 10. Bátonyterenye 3- ­3 3:21 0 Ötödik a Bélapátfalva A Szuperliga 3. fordulójának eredményei: Bélapátfalva - Ózd 3:5, BKV Előre - Pápa 5,5:2,5, Szolnok - Szeged 1:7, Zalaeger­szeg - Sopron 8:0, FTC - Attala SE 7:1. 1. Szeged 3 3 ­­19:5 6 2. Zalaegerszeg 3 2 ­1 18:6 4 3. ne 3 2 ­1 18:6 4 4. BKV Előre 3 2 ­1 16,5:7,5 4 5. Bélapátfalva 3 2 ­1 14,5:9,5 4 6. Ózd 3 2 ­1 12:12 4 7. Szolnok 3 1 ­2 8:16 2 8. Sopron 3 1 ­2 7:17 2 9. Pápa 3- ­3 4,5:19,5 0 10. Attala SE 3 lililll 3 2,5:21,5 0 Samsung-futás Egerben (bcs) atlétika Szeptember 24-én, szombaton 11 órától immár 1L alkalommal kerül sor a Samsung Olimpiai Futófeszti­válra és Váltóversenyre. A rajt és cél helyszíneként szolgáló egri városi stadionban a ver­seny napján 8.30-tól lehet je­lentkezni 10 év alatti és 10 év feletti kategóriában. Előbbi kor­osztály tagjainak 1, utóbbiak­nak 5 km-t kell teljesíteniük. Váltóban 5-5 lány és fiú alkot­hat egy csapatot, az iskolák egy- egy gárdát indíthatnak. Eltérés a korábbiaktól, hogy a futók nem pólót, hanem rajtszá­mot kapnak, melynek a perfo­rált sarkát le kell tépni, s ezek vesznek részt a sorsoláson. Bővebb információ Tóth Gyu­la főrendezőtől kérhető a 20/483-8814-es telefonszá­mon. Sorozatban harmadszor vesztett a Real LABDARÚGÁS - A spanyol bajnokságban újabb vereséget szenvedett a Real Madrid. A fővárosi sztárcsapat az Espanyol otthonában képte­len volt gólt lőni, így Jarque (68.) találata három pontot jelentett az Ivan De La Pena (balról) vezérelte hazai gárdának fotó: afp

Next

/
Oldalképek
Tartalom