Heves Megyei Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-04 / 181. szám

4 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. AUGUSZTUS 4., CSÜTÖRTÖK MEGYEI KÖRKÉP Az alkotás a hobbijuk Nem becsülhetők le a vízi veszélyek megelőzés Rengeteg múlik a fürdeni, hajózni vágyókon is Július utolsó hétvégéje sokunknak hozott szórakozást a különféle vizekben és azok partján. Ám sajnos em­beréleteket is követelt a kánikula. Országszerte nyol­cán fulladtak vízbe, további öt személy holttestét soká­ig keresték. Nem árt hát feleleveníteni azokat az isme­reteket, amelyek révén elkerülhetők a vízi balesetek Kutatás a víz felszínén. A tavaly júliusi esetben Is már csak a holttestet tudták kiemelni fotú; piusy elemér Sz. Z. heves megye A megelőzés is­mérveinek közzétételében Ko­csis Irén Mária r. alezredes, a Heves Megyei Rendőr-főkapi­tányság bűnmegelőzési osztá­lyának a vezetője volt segítsé­günkre. — Az idén július végéig ha­zánkban 54-en, míg megyénk­ben ketten lelték halálukat ter­mészetes, illetve mesterséges vizekben - említette meg a szakember. - A leggyakrabban az előírások megszegéséből fa­kadnak a sajnálatos tragédiák. Mindenekelőtt arra kell na­gyon odafigyelni, hogy ne fü­rödjünk olyan helyen, amit nem jelöltek ki lubickolásra. Ott pedig semmiképpen se, ahol ezt táblával is tiltják. Külö­nösen veszélyesek a gödör- és bányatavak. Ezek medre, mély­sége ugyanis kiszámíthataüan, a vizük hideg. így aztán aki be- leugrik, nem tudhatja, nincs-e épp egy farönk, kiugró szikla vagy földnyúlvány a sötét víz ta­karásában. Hamar szívgörcsöt is kaphat a merész fürdőző, s é ilyenkor még a jól úszók is gyorsan elmerülhetnek. Közismert szabály, hogy fel­hevült testtel kánikulában nem érdemes hirtelen vízbe menni. Ittasan vagy kábítószer hatása alatt még inkább kerül­jük el az úszkálást. Bár az üyen szerekkel élők bátrabbaknak, erősebbeknek, ügyesebbeknek érzik magukat, mint máskor, va­lójában jócskán tompul a refle­xük, csökken a testi erejük, s kevésbé mérik fel a veszélyeket. Nagy az esélye tehát, hogy bele­fulladnak a vízbe. Vízibiciklivel, csónakkal se menjen mély víz­be az, aki nem tud úszni, mert a jármű felborulhat, s máris kész a baj. Akik motorcsónakot, jet­skit vagy más vízi járművet használnak, azoknak nem árt tudni: előbb vízijártassági vizs­gát kell tenniük. Továbbá - akárcsak a közúton - a vízen is tilos ittasan vezetni járművet - Tilos fürödni - hangsúlyoz­ta az alezredes asszony - hajóút­ban, vízlépcsők és vízi munkák 300 méteres, komp- és révátkelő­helyek 100 méteres körzetében. Nem megengedett a lubickolás egészségre ártalmas, továbbá vá­rosok belterületén és települések határában lévő szabad vizekben, kivéve, ha azok kijelölt fürdőhe­lyek. Nem lehet vízi jármű kísé­rete nélkül beúszni a parttól 1000 méternél nagyobb távolság­ra a Balaton déli részén, 500 mé­ternél beljebb pedig a Tisza-tó te­rületén. Külön is felhívta a figyel­met a bűnmegelőzési szakember a gyermekek felügyeletére.- Sem a strandokon, sem a szabad vizek partján semmi­képpen nem szabad őket ma­gukra hagyni! A gyerekek nem érzékelik a veszélyt, s főleg fo­lyókban, tavakban nagyon ne­héz megtalálni, hol is merülhet­tek el. Márpedig bizonyára sen­ki sem szeretné, ha a gondta­lannak induló fürdőzés tragédi­ába fordulna. Éppen ezért kér­jük, hogy mindenki tartsa be a fürdőzéssel, a vízi közlekedés­sel kapcsolatos szabályokat. GYÖNGYÖS A mai, erőszak-kul­tuszra épülő médiavilágban kü­lönösen fontosak azok az embe­rek, akik a szépet keresik és megvalósításán dolgoznak - vé­lekedett a már harmadik alka­lommal megrendezett „hobbi­kiállítás” megnyitóján Tóth At­tila tanár, a Junior Art Alapít­vány vezetője. Mint megjegyez­te: az igen színes és sokféle tárgyból összeállított tárlat nem is annyira hobbisták, mint in­kább alkotó emberek munkáit tárja a látogatók elé. A festmé­nyek, plasztikák, makettek, tűz­zománc képek, vagy éppen fű­zött gyöngy ékszerek mind ar­ról tanúskodnak, hogy készítő­ik birtokában vannak valami­lyen művészi képességnek, s azt örömmel gyakorolják, úgy maguk, mint a nagyközönség szórakoztatására és épülésére. A Mátra Művelődési Köz­pontban augusztus 16-ig láto­gatható kiállításról szólva azt is kiemelte: az idei az első olyan esztendő, amikor nem „csak” a városból és vonzás- körzetéből, hanem más vidé­kekről, országokból, így példá­ul a tengerentúlról is érkeztek alkotások. Birnbaumné Pintér Mária, az intézmény népművelője a tárlat kapcsán arra emlékezte­tett: három esztendeje azzal a szándékkal hirdették meg az el­ső kiállítást, hogy azon olyan emberek mutathassák meg kin­cseiket, akik valamilyen érde­kesség készítésében vagy gyűj­tésében lelik örömüket. A ta­pasztalatok - pontosabban a harmadik tárlat tanúsága sze­rint - egyre inkább az alkotók felé tolódik a hangsúly, bár most is akadnak azért nem sa­ját készítésű, hanem méltán fél­tett gyűjteményekből származó kiállítási darabok is. Két halott megyénkben Július végéig szűkebb hazánkban ketten vesztették életüket vizek­ben. Egy férfi Sarudon a patakba fulladt bele, erősen ittas állapot­ban. Még júniusban, az ostorosi tó partján egy 28 éves fiatalem­ber lelte halálát Bemerészkedett a gödrös talajú vízbe, megcsúsz­hatott a lába, hirtelen vizet nyelt, és elmerült. A szombat délután történt tragédiát követően csak vasárnap délután sikerült megta­lálni a híres miskolci Mancs kutya segítségével a holttestet. A szenvedély összekovácsol. A gyűjtök helyett egyre Inkább az amatőr művészek bemutatkozó fórumává válik a kiállítás fotó, suha péter PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program és EQUAL Program Irányító Hatóság (HEFOP IH), az Oktatási Minisztérium (ÓM) szakmai támogatásával és az OM Alapkezelő Igazgatósága közreműködésével pályázatot hirdet „A kompetencia-alapú oktatás elterjesztése” cfmmel. A pályázati felhívás hivatkozási száma: HEFOP/2005/3.1.4 A pályázat célja: A tudásalapú társadalom és gazdaság létrejöttéhez elengedhetetlenül szükséges az iskolarendszer fejlesztése, alkalmassá tétele a kompe­tencia-alapú nevelés, -oktatás és -képzés biztosítására. Különösen fontos a kisiskolás korban elsajátított alapkészségek, kulcskompeten­ciák kialakítása, fejlesztése, mert ezek a későbbi sikeres tanulás és munkába állás feltételei. Ugyanakkor a hagyományos tanárszerep átértékelődéséből fakadó fe­szültségeket is oldani kell. Ezért elengedhetetlen az oktatásirányítás­ban, fenntartói szerepkörben, intézményvezetői beosztásban dolgo­zók, és a pedagógusok munkáját segítő szakemberek egyidejű kép­zése is. A pályázat keretében olyan moduláris egységekből építkező oktatási programokat, eszköz- és eljárásrendszert kapnak a pedagó­giai szolgáltató intézmények, amelyek egyaránt lehetővé teszik a kom­petencia alapú programfejlesztés, ezen belül a digitális tartalomfej­lesztés eredményeinek óvodai és iskolai elterjesztését, alkalmazását, valamint az oktatásirányításban, fenntartói szerepkörben, intézmény- vezetői beosztásban dolgozók, pedagógusok munkáját segítő szak­emberek felkészítését a modernizációs folyamat támogatására. Ezzel párhuzamosan az intézmények segítséget kapnak a képzéseken meg­szerzett új tartalmak és eljárások bevezetéséhez szükséges háttér ki­alakításához. A projektek maximális időtartama 24 hónap. Források A pályázat keretében odaítélhető támogatás: 2000 millió Ft. A rendel­kezésre álló forrás 75%-át az Európai Szociális Alap, 25%-át pedig a központi költségvetés biztosítja. A támogatások mértéke • Az igényelhető támogatás: o minimális összege: 60 millió Ft ° maximális összege: 80 millió Ft A pályázati részvételnek nem feltétele önerő biztosítása. A pályázatok benyújtási határideje: 2005. október 15. A pályázati felhívás megjelenik az alábbi honlapokon: www.fmm.gov.hu és www.omai.hu . A pályázati dokumentáció letölthető az Oktatási Minisztérium Alapkezelő Igazgatósága honlapjáról, amelynek címe: www.omai.hu . A pályázattal kapcsolatos kérdéseket a pályázati kódszám megjelölésével e-mailben, levélben vagy telefaxon lehet feltenni az alábbi címen: Oktatási Minisztérium Alapkezelő Igazgatósága H-1245 Budapest, Pf. 1055 E-mail: hefop3.1.4@omai.hu , tel.: (06-1) 301-3200, fax: (06-1) 301-3220. Európa itt épül* fm GM I i Grafológus és írásszakértő képzés indul Egerben a Katona Ágnes igazságügyi és szakképzési grafológus szakértő által vezetett Országos írásszakértő Intézet Kft. szervezésében. Tájékoztatás és jelentkezés: tel.: (36) 516-570 és (36) 413-765 Honlapunkról jelentkezési lap is letölthető! www.irasszak.hu A tandíj 30%-a visszaigényelhetől Okév: 10-0177-04 s ___________FAT: 9708 {uswusme). a R lőiizetcsi igényi®® ingyen jelezheti a következő telel onszámon: 06-80/513-646 Tárcsázza nappal! Utazzon vonattal a Nemzetközi Repülőnapra Kecskemétre A repülőnapi vonat augusztus 06-án és 07-én a következő állomások érintésével közlekedik: 5:45 Miskolc Tiszai pu. 20:30 5:55 Nyékládháza 20:21 6:19 Mezőkövesd 19:56 6:29 Füzesabony 19:46 6:39 Kál-Kápolna 19:36 6:56 Vámosgyörk 19:18 7:18 Hatvan 19:02 7:40 Jászberény 18:39 9:08 Kecskemét 17:00 A vonaton a meglévő utazási kedvezmények korlátozás nélkül felhasználhatók. A vasútállomásról buszjáratok szállítják az érkezőket a repülőtérre és vissza. A rendezvény programjáról a www.rep_ujpnap.hu honlapon tájékozódhat. Felhívjuk figyelmüket, hogy a sorban állás elkerülése érdekében menetjegyeiket már most megvásárolhatják elővételben, a MÁV menetjegyirodában és a személypénztáraknál! www.mav.hu 1 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program és EQUAL Program Irányító Hatóság (HEFOP IH), az Oktatási Minisztérium (OM) szakmai támogatásával és az OM Alapkezelő Igazgatósága közreműködésével pályázatot hirdet „Felkészítés a kompetencia-alapú oktatásra” címmel. A pályázati felhívás hivatkozási száma: HEFOP/2005/3.1.3 A pályázat célja: Az egész életen át tartó tanulás közoktatásbeli megalapozása biztosítja a tudás alapú társadalom és gazdaság létrejöttének fel­tételeit. A célok elérése érdekében szükséges a pedagógiai kul­túra átalakulása. A ma jellemző frontális és zömmel lexikális isme­retközlő eljárásokat fokozatosan fel kell váltania az iskolarendszer egészére kiterjedő, kompetencia alapú nevelési, oktatási mód­szertannak. Fel kell készíteni a pedagógusokat, intézményvezetőket az iskola oktatási tartalmainak és módszertani kultúrájának fejlesztésére, a fejlesztési eredmények és a korszerű digitális eszközök alkalma­zására az óvoda és az iskola életének minden területén. A projektek időtartama 24 hónap. Források A pályázat keretében odaítélhető támogatás: 6000 millió Ft. A rendelkezésre álló forrás 75%-át az Európai Szociális Alap, 25%-át pedig a központi költségvetés biztosítja. A támogatások mértéke Az igényelhető támogatás: Iskolák számára: • minimális összege: 15 millió Ft • maximális összege: 18 millió Ft Óvodák számára: • minimális összege: 3 millió Ft • maximális összege: 4 millió Ft A pályázati részvételnek nem feltétele önerő biztosítása. A pályázatok benyújtási határideje: 2005. október 15. A pályázati felhívás megjelenik az alábbi honlapokon: www.fmm.gov.hu és www.omai.hu. A pályázati dokumentáció letölthető az Oktatási Minisztérium Alapkezelő Igazgatósága honlapjáról, amelynek címe: www.omai.hu. A pályázattal kapcsolatos kérdéseket a pályázati kódszám megjelölésével e-mailben, levélben vagy telefaxon lehet feltenni az alábbi címen: Oktatási Minisztérium Alapkezelő Igazgatósága H-1245 Budapest, Pf. 1055 E-maii: hefop3.1.3@omai.hu , tel.: (06-1) 301-3200, fax: (06-1) 301-3220. I i 1 Ilii

Next

/
Oldalképek
Tartalom