Heves Megyei Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-25 / 198. szám

2005. AUGUSZTUS 25., CSÜTÖRTÖK - HEVES MEGYEI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Mennyibe kerül a tanévkezdés? Még néhány nap, és valamennyi oktatási in­tézményben becsengetnek. A szülők nagy része már kézen fogta csemetéjét, hogy elin­duljanak a nagybevásárlásra. Idén a korábbi éveknél valamivel több támogatást nyújta­nak a rászoruló családoknak, ám ezt nem mindenki észleli, amikor a pénztárnál fizet­ni kell. Alábbi körkérdésünkben azt kérdez­tük a megyénkben élőktől, hogy mennyibe kerül nekik az idei tanévkezdés.- Az idén lesz hatodik osztá­lyos a gyermekem, és a szüksé­ges tanszerek nagy részét már megvásároltuk. Eddig körülbe­lül húszezer forintot költöttünk, és ehhez jön még a tankönyvek ára. Természetesen ilyenkor né­hány új ruhára, cipőre is szük­ség van. Támogatást nem ka­punk, csak az emelt összegű családi póüékot, ami a kiadá­sok töredékét fedezi.- A nagyobbik gyermek kö­zépiskolás, a kicsi most lesz el­sős. Az első osztályosoknak ren­geteg mindenre szükségük van, így többe kerül a beiskolázásuk. Nem számoltam össze a tétele­ket, de a kisebbre több mint öt­venezer, míg a nagyobbra mint­egy húszezer forintot kell idén költenünk. A munkáltatói támo­gatás nem kötelező, így segít­ségre nem számíthatunk. Simon Andrásné, Verpelét- Három gyermekünk van, így a tankönyveket ingyen kapjuk. Már ez is igen nagy se­gítség, mivel az írószerek, a táska, a ruha, a cipő legalább ötvenezer forintba kerül egy középiskolás gyermek eseté­ben. A gyermekvédelmi támo­gatás és a dupla családi pótlék jól jön ilyenkor, bár ennél jóval nagyobb összeget adunk ki au­gusztusban és szeptemberben. Fónagy István, Recsk- A fiam tankönyvei 16 ezer forintba kerülnek, a diákiga­zolványért kétezer forintot kértek, és ehhez jönnek még a tanszerek, ruházat stb. Tu­dom, hogy a munkáltató idén 17 ezer forintig adhat tanév­kezdési támogatást az alkal­mazottainak, de az én jövedel­mem meghaladja azt az ösz- szeghatárt, ami alapján jogo­sult lennék erre. Csóka Ilona, Balaton Gál Péterné, Eger Adómentes a támogatás Hibás volt az állványzat? tragédia A líceumban Két halálos áldozat (Folytatás az 1. oldalról) Célszerűnek látszott egri vál­lalkozást keresni. A megbízott cég több alvállalkozó bevoná­sával építette fel az állványza­tot. Húszméteres magasság alatt ugyan nincs szükség sta­tikai tervre, itt azonban speci­ális esetről volt szó, hiszen az egész kupolát be kellett állvá­nyozni, s átjárást kellett bizto­sítani a kupola közepére is. Az állványozók átadták a munkaterületet a Via 3 Kiti­nek, de az átvétel csak szem­revételezéssel történt. A resta­urátor cég nyilvánvalóan nem tudta megítélni, hogy az épít­mény statikailag megfelelő-e. A munka feltárását kedden reggel kezdték el, a baleset időpontjában, délután 1 óra körül a miskolci cég tulajdono­sa, egy harmincéves fiatalem­ber és egy ötvenhét éves resta­urátor hölgy tartózkodott a magasban. A budapesti hölgy a helyszínen életét veszítette, a miskolci férfi sikeres újra­élesztés után azonnali műté­ten esett át, de az orvosoknak így sem sikerült az életét meg­menteni, belehalt sérüléseibe. A munkabiztonsági és munkaügyi felügyelőség véle­ménye szerint a főiskolai spe­ciális állványzat kiépítéséhez statikai tervet kellett volna készíteni. Ma igazságügyi szakértő bevonásával állapít­ják meg, hogy statikailag megfelelő volt-e az állványzat. Lényeges körülmény ugyan­akkor, hogy nem munkabal­esetről van szó, hiszen az egyik áldozat a tulajdonos, a másikkal pedig csak egy szó­beli polgári jogi szerződés köttetett. így az esetnek ezen részében a rendőrség jár majd el. Akik viszont az áll­ványzatot építették, saját munkavállalóikat is veszé­lyeztették, így ellenük állam- igazgatási eljárás indulhat. heves megye - A személyi jö­vedelemadó-törvény idén ja­nuár Írjétől hatályos változá­sai alapján 15 ezerről 17 ezer forintra emelkedett .a munkál­tató által adható adómentes is­kolakezdési támogatás ösz- szeghatára. A támogatásban az általános vagy középiskolá­ban tanuló gyermek részesül­het családi pótlékra jogosult szülője vagy vele közös háztar­tásban élő házastársa útján. A juttatás akkor adómentes, ha annak a szülő vagy házas­társ útján nyújtott mértéke nem haladja meg gyermeken­ként az évi 17 ezer forintot. A juttatásban a gyermek mind­két szülő munkáltatója útján részesülhet. Ha mindkét szülő egy munkahelyen dolgozik, akkor is adómentesen kaphat­ja mindkettő a gyermeken­kénti 17 ezer forintot. A támo­gatás adómentesen a tanév el­ső napját megelőző és az azt követő 60 napon belül adható. Idén ez a július 2. és október 30. közötti időszakot jelenti. A támogatást tárgyi formá­ban: tankönyv, taneszköz, ru­házat juttatásával nyújthatja a munkáltató. Elfogadható az is, hogy ezen termékek vásárlá­sáról a szülő számlát kér a munkáltató, illetve a bér kifi­zetője nevére, ennek ellenér­tékét pedig a munkáltató meg­téríti. Más megoldást is vá­laszthat a munkáltató, mivel a támogatást kizárólag tan­könyv, taneszköz, ruházat vá­sárlására jogosító utalvány formájában is adhatja. Az adómentességnek admi­nisztratív feltételei is vannak. A munkáltatónak az adómen­tes iskolakezdési támogatás összegéről magánszemélyen­ként nyilvántartást kell vezet­ni, melynek tartalmaznia kell a magánszemély adóazonosító jelét (ennek hiányában termé­szetes azonosítót). Ha a fenti feltételeknek nem felel meg a nyújtott támoga­tás, akkor az a szülő munkavi­szonyból származó jövedelmé­nek minősül. ÁLLÁSPONT Gondoskodás-ipar J m*. Suha Péter fókuszáljunk most az időskorra, kivétele­sen ne a nyugdíjak vásárlóértéke szempontjá- ' fej ból, bár mint látni fogjuk, végső soron megint ' V'iM a pénzhez jutunk majd. Az élet az ugye kevés < •* Wm öröm, sok munka, sok adó és járulék, biztosí­tandó a létfenntartást és a majdani nyugodt öregkort. Ami eltölt­hető például idősek otthonában. Egy ilyen ház jelenlegi besoro­lását tekintve szociális intézmény, s így a kollektív gondoskodás jegyében a közös büdzséből normatív támogatást kap. Abból az­tán világít, fűt és főz, nővért alkalmaz, ágytálat fertőtlenít. A fej­kvóta egyébként az összes költséget nem fedezi, ezért egyrészt a lakó maga is fizet térítési díjat, másrészt a fenntartó (helyi vagy megyei önkormányzat) a saját költségvetéséből további állami pénzeket fordít a működésre. Mint az oktatásban, egészségügy­ben, és minden más állami feladat ellátásánál is... a gondoskodás azonban üzlet is lehet, bizonyítja ezt a gom­bamód megszaporodott magán- idősotthonok száma, melyek nyilván valós keresletre reagálva jöttek létre. Az úgynevezett emelt szintű ellátást nyújtó otthonokban néhány millióért le­het venni külön bejáratú lakrészt (pontosabban lakhatási jo­got), jobb helyeken van fodrászat meg szolárium, meg fit-, well- és minden egyéb ness, szóval tiszta hotel az egész, jobbá­ra egészségtől duzzadó időseknek. Persze nem ingyen, itt is van térítési díj. Meg fizet az állam is, merthogy jellegét tekint­ve ez is szociális intézmény ám... És látá az állam, hogy ez nem jó, és kipattintá a szikrát a fe­jéből: az menjen szociális (típusú) otthonba, akit tényleg ápol­ni, gondozni kell, és ha ott sokat törődnek majd vele, akkor többet fizet érte az intézménynek az állam. A kevesebbért meg kevesebbet. Ez így rendben is lenne, csakhogy: a tervezett tör­vénymódosítás szerint aki egészséges, az nem mehet efféle ál­lamilag finanszírozott helyre, hanem mondjuk apartman-ott­honba költözhet, fodrászostul és mindenrangú ness-estül, lásd fentebb. Mivel a kényelem nem szociális kérdés, az állam in­nen kivonul, és eljőve majd a szabad verseny korszaka a gon­doskodás-iparban is. nem lesz tehát több költségvetési pénz, a magántőke vi­szont továbbra is megtérülni szeret, így aztán világos, hogy ki­nek kell(ene) megfizetnie az ellátást. Már ha tudja. Na ugye, hogy nem lehet ezt a vásárlóérték-dolgot kikerülni. „Atomtemető" a Mátrában J. M. gyöngyös Idén is a Berze Nagy János Gimnázium, valamint a Mátra Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskola adott otthont a 22. alkalom­mal megrendezett Bugát Pál Or­szágos Középiskolai Természetis­mereti Vetélkedő döntőjének. A megmérettetésen 13 közép­iskola 19 csapata vett részt. A 11. és 12. osztályos diákoknak természet, tudomány és társa­dalom témakörökben kellett írásbeli, gyakorlati és szóbeli feladatokat megoldaniuk. A gyerekek elsősorban arra ke­resték a választ, hogy a tudomá­nyos felfedezéseknek milyen szerepük van a mindennapi életünkben. A döntő három leg­jobb csapatának szóban az atomhulladék szakszerű elhe­lyezéséről kellett meggyőznie a zsűrit. Farkas Béláné, a szervező Berze Nagy János Gimnázium fizikatanára szerint a gyerekek a korábbi évekhez hasonlóan jól szerepeltek, a zsűri is elége­dett volt.- Örömmel tapasztaltuk, hogy a résztvevők komolyan vették a felkészülést, annak el­lenére, hogy ez nem egy olyan verseny, ahol ha szépen teljesí­tenek, egyetemre vagy főiskolá­ra juthatnak be - tette hozzá. A nyertesek a szolnoki Varga Katalin Gimnázium diákjai let­tek. Második helyezést értek el a budapesti Németh László Gimnázium tanulói, harmadik pedig a debreceni Tóth Árpád Gimnázium csapata lett. A házi­gazda berzés diákok a 9. és a 11. helyen végeztek. Világtalálkozó, egriekkel virrasztás A pápa is velük volt K. G. egri föegyházmegye, kőln Szarvas István ifjúsági refe­rens vezetésével több mint 200 fiatal vett részt az Egri Főegyházmegyéből a közelmúltban véget ért XX. Katolikus Ifjú­sági Világtalálkozón.- A még 2002-ben, az ezt megelőző világ- találkozón meghirde­tett rendezvényre 187 országból mintegy 800 ezer-egymillió fi­atal jött el - mondta el lapunk­nak Balogh Ferenc, a főegyház­megye hivatalos honlapjának szerkesztője. - A csoportunk már augusztus 9-én kiutazott Németországba, az Erfurti Egy­házmegyébe, ahol Joachim Wanke püspök látott bennün­ket vendégül. Itt öt napot töltöt­tünk el, amolyan „előtalálkozó- ként”, majd 15-étől Bonnban, utána pedig 18-ától Kölnben, illetve Marienfeldben vol­tunk a találkozó lezár­táig, 21-éig. Balogh hozzátette: a világtalálkozó egyik ki­emelkedő eseménye a 20-i virrasztás volt, melyen részt vett XVI. Benedek pápa is, illetve a más­napi, őáltala tartott záró szent­mise. A következő összejövetel­re 2008-ban Ausztráliában, Sydney-ben kerül sor. Balogh Ferenc Szép számmal képviseltették magukat az egriek a világtalálkozón Elismerések Budapest. EGER - Szent István ünnepe alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztje kitüntetést vehette át dr. Bóka Imre, a Heves Megyei Bíróság elnökhelyettese a fővá­rosban, az Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalában tartott meg­emlékezésen. Ugyanitt szintén az igazságügy-miniszter adta át Magyar Ferencnének, a Heves Megyei Bíróság tisztviselőjének a Magyar Köztársasági Érdem­rend ezüst fokozata elismerést. A Budapesten megrendezett Mesterségek Ünnepe program- sorozat keretében Nagyné Váradi Anna, a Bartakovics Béla Művelődési Központ munkatár­sa vehette át a Király Zsiga-díjat. A kitüntetettnek azon fárado­zását honorálták, amelyet a népművészeti mozgalom felka­rolásáért tett. i I I I

Next

/
Oldalképek
Tartalom