Heves Megyei Hírlap, 2005. augusztus (16. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-17 / 192. szám
2005. AUGUSZTUS 17., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP «hk üüi g \mmmm i mmmmm mmm m PF. 2 3 ÄÄtÄÄi 5 mm Emberségből jeles Emlékezzünk egy jó tanítóra! A halálhírre egy röpke percre elcsendesedtünk Évek óta kirándulok a termékbemutatás buszokkal az ország minden részébe. így tettünk július 28-án is. Bár ez az út inkább peches út volt, mint kirándulás. Kezdődött azzal, hogy egy rozoga, ósdi buszt küldtek, majd folytatódott a termékbemutatón, ahol az előadó olyan hangnemet használt a megjelentekkel szemben, ami felháborító volt. A bemutató után átmentünk Szentendrére, ahol szintén felejthető órát töltöttünk. Majd indulás haza a meleg, huzatos busszal. Már közel a végállomáshoz, a verpeléti laktanya környékén egy hatalmas durrdefektet kaptunk. A sofőrnek és a jó szerencsének köszönhetően semmi baA Hírlap aug. 3-i számában megjelent „A kérdés: szakma vagy hivatás” c. olvasói levélre szeretnék reagálni. Talán nincs is olyan embertársunk, aki számára ne lennének ismerősek a leírtak. Senki nem megy az orvoshoz szórakozásból, már ahhoz is idő kell, hogy rászánjuk magunkat arra, hogy elmenjünk. Jó esetben nem kell több hónapos előjegyzés után várni. Ott ülünk a váróban, ha szerencsénk van, akkor csak az aszszisztensnek van rossz napja, az orvos pedig már visszatért az ebédről. Nos, junk nem lett, csak a busz tört össze. Emelője nem volt a sofőrnek, így kerékcsere szóba sem jöhetett. Másik kollégájától kért segítséget, bár ő is a buszát javította. Lesétáltunk a laktanya elé, ott szálltunk át a másik buszra. Recskig tudott elhozni minket, mivel megint elfolyt a hűtővíz. Már sötétedett, amikor megjelent a mátraderecskei Két Vándor Fogadó tulajdonosa, és kétségbeesett csoportunkat látva megállt, és hazafuvarozta a busznyi népet. Még egyszer köszönet az önzetlen segítségért! Emberségből kitűnőre vizsgáztál, Panyik Szeréna! (név és cím a szerkőben) ha már bejutottunk, megkérdeznénk pár dolgot. De olyan csúnyán néznek ránk, hogy el is felejtjük a kérdést. De a boríték marad. Mindenki tudja, hogy Egerben katasztrofális az orvosi ellátás. Talán érdemes lenne a dolgok mélyére ásni, hogy ne kelljen rettegnünk, ha betegek leszünk. Hogy a gyógyulás ne legyen pénz kérdése. Ha kell, jobban megfizessék az egészségügyben dolgozókat, és ne azért dolgozzanak ezen a területen, mert nincs más. (név és cím a szerkőben) Szomorú tény az elmúlás. Szív- fájdító. Különösen, ha a magafajtáját veszíti el az ember. A közelmúltban egy pedagógus kolléga hunyt el: a Tenki Általános Iskola nyugalmazott, címzetes igazgatója, Mészáros József. Nekünk csak Mészáros Jóska. Mert nagyon nem szerette a címeket, rangokat. Annál jobban az embereket, még inkább a gyerekeket. Az apróknál érezte magát otthon. A jó gyerek hajlik a szóra - mondogatta -, az elevenebbjét kell pallérozni jó szóval, emberséggel. Szorgalmával ehhez megfelelő körülményt is teremtett. Ahogy ő megálmodta, úgy lett a hajdan két tantermes iskolából négy-, majd nyolc- osztályos intéz- mény. S amire büszke volt: a messzi földön ismert iskolai gyakorlókertje. A kántortanítóból lett igazgatónak a derű és a móka volt a kiapadhatatlan fegyvere. Ha idegen járt az iskolában, nem volt nehéz rátalálni a jókedvtől hangos pici nevelői szobára. S ha a jókedv alább hagyott? A deresedő direktornál Színvonalas prospektus került a kezembe „Világörökségünk, a Tisza-tavi madárrezervátum” címmel. Két lányommal leutaztunk Tiszafüredre, mondván, megnézzük a madarakat, vízi virágokat, az érintetlen természetet. Egy kikötőben kenut béreltünk, majd útnak indultunk. A tiszafüredi holtágból egy kanyargós, szűk csatornán a folyó felé haladva egy sporthajó ért be minket, és haladt el mellettünk olyan hullámokkal, hogy a szemből érkező kajakosok megmerültek. Mi valahogy megúszták merülés nélkül. A kajakosok visszautasították a felajánlott segítséget, mondván, ők ehhez már hozzá vannak szokva! Néhány száz méter után kiértünk a Tiszára. Újabb sporthajó, valamivel nagyobb az előzőnél, néhány méterre tőlünk húzott el, hatalmas hullámokat vetve. Ezt megúszták, de: hátulról is jött egy hajó, szintén nagy hullámokat vetve. Ez már a vesztünk lett, úszva húzták ki a mindig kéznél volt a „szárazfa” — így hívta a hegedűjét —, s a bút a nótázás, a dalolás váltotta fel, köztük a kedvenc dala, a „Bözsikém, drága”. Iskolában és otthon is elválaszthatatlan fegyvertársa volt az írógépe, hiszen akkoriban magának diktált az igazgató, no meg - mint hitte - nem volt illendő száz oldalnál kevesebbnyi munkatervet beadni a hatósághoz. kenut a partra, mert a vétkes hajós természetesen nem állt meg segíteni. Miután meggyőződtünk arról, hogy mindenünk elázott, az ülés alá tett kamera, az iránytűm a borulás során a vízbe veszett, a szembeni parton lévő kikötőben kértünk segítséget. A kikötős hosszas telefonálgatás után közölte velem, hogy nincs szolgálatban vízi rendőr (idegenforgalmi szezon, hétvége!), így csak a füredi kapitányságon tudok feljelentést tenni, de ha nem tudjuk a hajó számát vagy a pontos leírását, esetleg feltűnő ismertetőjelét, kár az időt pazarolni az ügyre, mert úgysem tud mit tenni a rendőrség. Sajnos csak annyira emlékszünk a boruláskor, hogy a hajó nagy és fehér volt. A partról árgus szemmel néztük a kikötő előtt elszáguldó, a hajózási szabályokat két lábbal tipró hajósokat, feltűnik-e közöttük a „miénk”. Nekem eközben valami feltűnt. Kérdeztem a kikö- tőst, miért áll mindegyik hajóTőle tanultam, hogy a tantestületet, mint egy zenekart, hagyni kell muzsikálni, ha fals hang zavarná meg, előbb a hangszert kell cserélni, aztán a zenészt. Közös kirándulásokon elmaradhatatlan kellék volt legendás búcsújáró népi rigmusai, kántálásai. g Őszinte kritikáját, ^ szókimondó éré- nyét talán nem MM mindenvezető, nincs ezekben a drága hajókban ülés? A válasz: ezeket a hajókat tengeri használatra tervezték, ülve nem látnak ki belőlük. Azért is csinálnak ekkora hullámokat, mert a tengereken ez nem szempont. Másik kenus társaság érkezett, hasonló állapotban, mint mi. Közben kisebb társaság alakult ki, és mesélték a hozzánk hasonlóan, illetve tőlünk sokkal rosszabbul jártak esetét. A mérleg: egyetlen délelőtt, egy kikötőn belül, két csoportnak legalább félmilliós károkozás (mobiltelefonok, kamerák, távcsövek, pénz, kenu és egyéb). A vélemény: az illetékes idegenforgalmi szakemberek igazán eldönthetnék, hogy mit akarnak - idegenforgalmat vagy diliházat -, mert az őshonos tiszai ladikok és a kenuk, kajakok sehogy sem férnek meg a tengeri használatra gyártottakkal. K.J. Recsk Pórul jártam Inzulinos cukorbeteg, 48 éves rokkantnyugdíjas vagyok. Gondoltam, kiegészítem a nyugdíjam. Néztem az újsághirdetéseket. Találtam is, írtam, válaszoltak. Fizessek be 6800, majd egy másikra 5800 Ft-ot. Fizettem és vártam. Egy évre szólt a szerződés, és ezalatt semmit nem küldtek. Végül küldtek egy-egy kézimunkát, amit kivarrva vissza- küldtem. A munkámat nem fizették ki, hanem próbamunkaként jött vissza. Most azt várom, hogy értesítsenek, és végre csinálhassak valamit. De már apad a bizalmam. Ez az egész 20 hónapja kezdődött. A pénzem elveszett, munka sehol. Szeretném az összeget visszakapni, de nem hiszem, hogy lehetséges. Nekem ez nagy kiadás volt. Gondolom, nem az egyedüli vagyok, aki így pórul járt. (név és cím a szerkőben) Ez a mi hazánk! A Heves Megyei Önkormányzat Örökzöld Nyugdíjasklubja „Horn-bérlettel” a közelmúltban ellátogatott Győrbe. Látogatásunk során felkerestük a Városi Művészeti Múzeum képtárát, a Váczy Péter gyűjteményt és állandó kiállítást, Wayne Croters ausztrál művész nemzetközi művésztelepi díjazott grafikusművész kiállítását. Egy röpke fohászra letérdeltünk a Győri Székesegyházban Szent László hermája előtt. A programban helyet kapott a Borsos Miklós szobrászművész-múzeum és Kovács Margit keramikusművész gyűjteményeinek meglátogatása. Másnap folytatódott utunk Pozsonyba. Elsétáltunk a szlovák parlament épülete előtt, meglátogattuk a szlovák hősi emlékművet. Belvárosi sétánkon megcsodáltuk a püspöki palotát. Megkóstolták a szlovák nemzeti eledelt, a brindzás sztrapacskát. Jó volt élvezni a szlovákok vendégszeretetét és figyelmességét. Egy korsó sör mellett hallgattuk az éppen akkor tartott nemzetiségi ünnepet, ahol magyarok, osztrákok, szlovákok énekeltek, táncoltak, zenéltek, s magyar verseket szavaltak. Hazafelé a vonaton megállapítottuk, hogy a Nyugat kapujának nevezett Kisalföld csodálatos. Tudjuk, hogy másutt más értékek, szépségek találhatók, mégis úgy hisszük, hogy ez a vidék meghitt, bensőséges és kedves. Ez a mi Hazánk! Örökzöld Nyugdíjasklub, Eger Forgony Ferencné klubvezető Szülőfalum... te drága! Szarvaskő Község Önkormányzata szervezésében 2005. július 22-24-én tartották a „Szülőfalum... te drága” szarvasköviek nemzetközi találkozója, tarisz- nyás vásár és vigadalom elnevezésű rendezvényünket. Szeretném ezúton is megköszönni mindenkinek a segítségét, aki az előkészületekben, a lebonyolításban, az utómunkák alatt személyesen vagy szolgáltatása nyújtásával hozzájárult e csodálatos napokhoz. Kiváló példája volt egy kis közösség szinte minden tagjának az összefogására, kiegészülve a szűkebb és távolabbi körzete barátaival. Külön nem akarok senkit kiemelni, mert szerencsére nagyon sokan voltak. Talán a sors kegyes lesz, megengedi megkö-, szönni, visszasegíteni mindazt, amit kaptam, kaptunk. Rémé-' lem, a három nap alatt résztvevő több mint 5000 ember érezte, milyen szeretettel készültünk mi a fogadásukra, és magával vitt egy szeletnyi emléket szerte az országba, Európába, sőt még az óceánon túlra az itt töltött órák, napok hangulatából. Életem egyik legboldogabb időszakát éltem meg, ráadásul ott, ahol a lakosság megtisztelt azzal, hogy vezetőjévé választott. Annyi szeretetet, segítő gondoskodást, köszönetét kaptam, mely számomra felér a legnagyobb kitüntetéssel. Üzenem a polgár- mester kollégáimnak: higgyenek a rájuk bízott közösségben, mert az összefogás csodákra képes. Kívánom, éljék meg, érezzék azt a boldogságot, amelyben nekem szerencsére részem volt. Az emlékekkel, az emberekbe vetett hittel sokkal könnyebb megoldani a hétköznapok feladatait is.-Mindenkinek a jövő évi viszontlátással: Barta Győző Szarvaskő polgármestere Szakma vagy hivatás? Közös együttléteken tréfásan mondogatta, s mi jóságosán elhittük neki, hogy az iskolák névsora csak a tenki iskolával kezdődhet. No és arra is „áldásunkat” adták, hogy neki a hétfői „szabadnap” az kijár! ki fogadta jó szívvel, pedig szavai mögött mindig a jobbító szándék állt. Halálhírére egy röpke percre elcsendesedtünk, búcsút intve, ahogy elindul az örök mezőkön. A volt Hevesi Járás Igazgatói Munkaközössége nevében: Cseh Béla Tisza-tavi kenus csalódás Terror: rettegés helyett tetteket A világot uralni, diktálni hatalmaskodó elittől megkérdezem: szándékukban áll-e a terrorcselekmények felszámolása, vagy természetes folyamatnak tekintik az ártatlan emberekre leselkedő cselekmények történéseit? Manapság már kevés néhány perces munkabeszüntetéssel és főhajtással emlékezni a kegyetlen terror által elesettek emlékére. Sokkal többről és egészen másról kellene döntenie az uralkodó elitnek. Ebben a felzaklatott világban változatlanul helyt adnak a tudománytalan, vallási alapokon nyugvó terrorcselekmények érvényesülésének. Mire gondolok? Arra, hogy megérett az idő a vallási felekezetek első számú vezetőinek a zöld asztalhoz történő leültetésére. A „nagyhatalmak” illetékesei nyugodtan tegyék fel a kérdést: vallási alapon mit óhajtanak elérni? Milyen cél vezérli azokat a „főpapokat”, akik ugyancsak vallási hiedelemből fakadóan tizenévesek testére tesznek robbanószerkezeteket, s azzal az ocsmány tudattal küldik a fiatalokat a halálba, hogy Allah kegyeit fogják jutalmul kiérdemelni. Egyetlen vallási felekezet tagját sem akarom megsérteni, de a legjobb tudomásom szerint évezredeken át valamennyi hitgyakorló a rábízott ifjúságot a tisztességes emberi magatartásra igyekezett és igyekszik tanítani. Csupán egykét vallási felekezet fordít hátat az említett nemes nevelési cselekedeteknek. Gyanítom: a Teremtő nem ilyesféle szabad akarattal „áldotta” meg az emberiséget. A rohamosan fejlődő tudományos eredmények mellett a vallási „beavatkozás” méltatlan cselekedet, s olykor a csúcstechnika megbosszulja magát. De a vallásnak ehhez semmi köze! A világ rendjének megóvására hivatott ENSZ és annak tagállamai csupán tudomásul veszik az előttünk zajló eseményeket, melyek áldozatai a vétlen emberek. Tisztelni kell a népek és nemzetek hitgyakorlását, de fel kell számolni annak „vadhajtásait”, különben rettegés vár a fejlődő országok állampolgáraira. (név és cím a szerkőben) Igazi kikapcsolódás a bogácsi strandon Augusztus első napjaiban rendezték meg Bogácson a fogyatékkal élő Heves megyei gyermekek és családjaik hagyományos táborát. A pár nap alatt ezúttal is feledhetetlen élményekkel gazdagodtak a résztvevők i i
