Heves Megyei Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-26 / 173. szám
2005. JÚLIUS 26., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP 3 MEGYEI KÖRKÉP Mikor járt utoljára az Egri Várban? Az idén tizedik alkalommal rendezik meg az Egri Várban a Végvári Vigasságok elnevezésű programsorozatot, amely - a szervezők jóvoltából - a már megszokott rendezvényeken, látványosságokon kívül újabb meglepetéseket is kínál az érdeklődőknek. A július 31-ig zajló történelmi fesztivál keretében számos, a középkort idéző program várja a látogatókat. Alábbi körkérdésünkben arra voltunk kíváncsiak, hogy a megyénkben élők mikor jártak utoljára az ódon falak között. Kis Nikoletta Eger Fiilöp Enikő Kerecsend- Az egri diákoknak természetes, hogy a várat alaposabban megismerhetik, hiszen az általános iskolák hatodikosainak minden évben megrendezik a várjátékokat, amikor is játékos formában idézhetik fel a múltat. Az elmúlt tanévben én is részt vettem ezen a rendezvényen. A Végvári Vigasságokat csak azért hagyom ki, mert épp most indulok nyaralni.- Gyakran vendégeskednek nálunk rokonok, barátok. Ilyenkor természetes, hogy a programok között mindig szerepel a várlátogatás. Bármilyen évszakban remek időtöltés ugyanis felsétálni és onnan gyönyörködni a város panorámájában, megnézni az állandó vagy időszakos kiállításokat. Mindenkinek jó szívvel ajánlhatom ezt a kis kirándulást.- Talán tíz esztendeje is annak, hogy utoljára az Egri Várban jártam. Azt hiszem, az iskolai osztálykirándulások közül ez semmiképpen sem maradhat ki. Hallottam a mostani programokról is, de eddig még nem terveztem, hogy részt veszek rajtuk. Most azonban, hogy szóba került, lehet: mégis felnézünk a barátaimmal valamelyik nap.- Jó pár évvel ezelőtt jártam utoljára ebben a szép várban. A barátnőmmel sétáltunk oda fel. A most zajló programokról nem is hallottam. Egyébként a nyári programkínálat igen gazdag Egerben, és gyakran bejárunk egy-egy koncertre meg egyéb rendezvényre. Ha az időm engedi, lehet, hogy a napokban felballagunk a várba is, szétnézni egy kicsit. „Mirigyékkel” zárt a hegy Mirigy-Dzsingisz. Mi ez a szar-szar-szarkaláb? fotó: suha péter Más szemetét szedegették paradfürdő Hagyomány, hogy a községbeli Egészségvédő Kör a helyi Vöröskereszt aktivistáival nagyszabású szemétgyűjtési akciót szervez. A kör vezetőjétől, .Czent- nerné Körösi Katalintól megtudtuk, a közelmúltban gyermekek bevonásával láttak hozzá a munkához, melynek során a falu belterületén, s a Cse- vice-forrásig vezető szakaszon szedték össze a kirándulók által elhajigáit szemetet. A kesztyűket és szemétgyűjtő zsákokat ezúttal is az önkormányzat biztosította. A gyűjtésben résztvevők jutalma egy finom ebéd volt, amelyhez a helyi sütőipari vállalkozó is hozzájárult. A gyerekek egy-egy ajándékkönyvvel térhettek haza az akcióból. A kör szokásos nyári reform- életmódtábora idén is nagyszámú érdeklődőt vonzott. Az elmúlt hét folyamán az egészséges életmód jegyében pihenhettek, relaxálhattak a jelentkezők. (s. p.) gyöngyös Az első „gyorsmérleg” szerint csaknem ötezren látogatták meg az idei Mátra Fesztivált, ebben benne foglaltatnak azok is, akik a napközbeni ingyenes programokon vettek részt - mondta el lapunk kérdésére Sipos Tibor, a tegnap hajnalban véget ért rendezvény egyik főszervezője. A tapasztalatokat összegezve kijelentette: immár második esztendeje „tréfálja meg” az időjárás a fesztivált, ezért jövőre - július ide vagy oda - meleg teával és forralt borral is színesítik az italkínálatot... Összességében pozitívnak ítélte meg a három napot, megjegyezve: már most körvonalazódik, hogy - a fejlődés jegyében - min szeretnének legközelebb változtatni.- Korai lenne egyelőre részletekbe bocsátkozni, még nem elemeztük ki az idei tapasztalatokat, de valószínűnek tartom, hogy egységesebb jelleget igyekszünk majd adni a harmadik Mátra Fesztiválnak, megtartva természetesen a fő szempontokat: a térség idegenforgalmi kínálatának bemutatását, illetve a szórakoztatást. A kínálat kialakításában mindkét fesztivál tapasztalatai segítenek - fűzte hozzá. Vasárnap estére egyébként a péntekihez hasonló népes érdeklődőtábort vonzott az Irigy Hónaljmirigy élő koncertje. A „nyolc kan” Bazi Nagy Turnéjának sástói állomásán nem is okozott csalódást: a kicsit hosszúra nyúlt „beállásért” fergeteges műsorral kárpótolta a közönséget. A sejt lesz selejt? HpT.. Ék. I E wir i Fesztbaum Béla ÖNKORMÁNYZATI BIZOTTSÁG KÜLSŐ SZAKÉRTŐ tagjaként volt alkalmam iskolák, óvodák életébe betekinteni. Egy lakótelepi tanintézmény vezetői tisztségének pályázati elbírálása kapcsán némileg panaszos hangon jegyezte meg a volt és egyben leendő igazgatónő: képzeljék el, milyen pluszfeladat a pedagógusnak olyan osztályban tanítani, ahol a létszám fele elvált szülők gyermeke! A családi háttér fontosságára utaló szavain ugyancsak elgondolkoztunk. Mára napi téma lett a család intézményének válsága. Számos gond jelentkezik a társadalom legkisebb egységénél, a statisztikák szerint egyre nő a selejtes sejt. Mindinkább távolodunk az elfogadható állapotoktól, s ez fokozódó anyagi terhet is jelent az országnak. kilátástalanná válik a kilábalás bajainkból. A válás csak egy dolog, aminek előzménye a házasságkötés. Ám a frigyek száma csökken. Megjelent egy új életforma: hozzánk is begyűrűzött a vadházasság, az élettársi viszony, amit válóper nélkül is pofonegyszerű felbontani. Persze nem minden negatív következmény nélkül, ha például született már közös gyermek. A szabadságot ideológiáktól felbujtottan kereső, a kötöttségektől irtózó, az áldozatokra képtelen (mert felkészületlen), erkölcsi nevelésben nem részesülő vagy azt könnyen elfelejtő ember olyan útra tévedt, aminek következménye lehet az apadás és a nemzethalál. A még előforduló nagycsaládok (legalább 3-4 gyermek) ellenére csökken a népesség, a távolabbi prognózis kétségbeejtő. A CSALÁD „SZENTSÉGÉT” RÉGI RANGJÁRA EMELNI, a kedvezőtlen folyamatot fékezni erkölcsi normák és szigorú követelmények nélkül képtelenség. Fegyelem nélkül játszani sem lehet, nem még társadalmat építeni. Az anyagi lehetőségek bővítésén fáradozni persze nem elhanyagolható szempont. A technikai fejlődésnek sem szabható gát, de minden gondunk megoldásához a pénz (ami egyébként sincs elég) édeskevés. A Nyugatról (főleg Amerikából) érkező liberális gondolkodás nem csak nemzetünk, hanem egész Európa korábbi morális értékeinek átalakulásához, elvesztéséhez vezethet. Az erkölcs és a gazdaság megfelelő viszonya a társadalmi lét és gyarapodás alapja. a családtervezés a fő témája a hagyományos egerszalóki ifjúsági lelkiségi találkozónak. Ha a sejt beteg, az egész szervezet legyengül, ezért fontos a megelőzés. Félő: már csak az erkölcsi vérátömlesztés segít. Még nagyobb gond, hogy fogyóban a „véradók” száma is. , t biilí • T • iii Fesztivál a Tisza-tonal poroszló A hét végén a település ad otthont a III. Tisza-tavi családi, kulturális és sportfesztivál következő állomásának. Július 30-án, szombaton reggel ó-kor ladikos horgászverseny kezdődik, amelyre a helyi horgásztanyán (Csapó köz 8.) lehet jelentkezni. A rendezvénytéren tíztől kézműves-bemutatót és vásárt tartanak. Közben 9 órától rendezik meg a II. Földvár-kupa íjászversenyt. Délben Matyi és a hegedűs lép fel, majd karaoke-show és BMX- bemutató szórakoztatja a közönséget. Kettőkor a Crystal koncertezik. Ezt követi a Ki a legény a gáton? elnevezésű játékos vetélkedő. Délután négykor mond köszöntőt Bornemisza János polgármester, majd a helyi Lila Akác népdalkor, s a Grimm- busz színház műsora látható. Ötkor kezdődik a Turul népe - Nap fiai lovas íjászbemutató. Fél hattól Forgács Gábor humorista, fél héttől Emilio lép színpadra. Tisza-tavi fotóshow és este tűzijáték is szerepel a programban. A szabadtéri mulatság hajnal 2-ig tart, közben tízkor a United ad élő koncertet. A községben egész nap mód nyílik játszóházon, bogrács- és halászati kiállításon, sétahajózáson és -kocsikázáson részt venni. Lehet lovagolni és ősi magyar fegyverek is kipróbálhatók. A Ribizli „ízlett” leginkább Gál Gábor EGER A Ribizli, ha már unod a banánt című sajtóterméket ítélte a zsűri a legszebbnek és a legtartalmasabbnak az I. Országos Ifjúsági Médiatalálkozón résztvevő fiatalok munkái közül. Mint arról lapunkban már beszámoltunk, 30 diák hat napon át ismerkedett az újságkészítéssel, találkozott neves médiaszemélyiségekkel. Köztük lapunk munkatársaival is, akik betekintést nyújtottak e nagy kitartást és felkészültséget követelő hivatás műhelytitkaiba. Az anyag- gyűjtés napjaiban interjúk, riportok és fényképek készültek, gondolatok születtek, amelyek végül három, magazin formátumú újságban látták napvilágot. Az ország számos településéről, így többek között Budapestről, Pécsről, Debrecenből, Salgótarjánból, Százhalombattáról, Tárnokról, Markazról, Ecsédről, sőt még a határon túlról, a délvidéki Péterrévéről is érkeztek fiatalok, akik három csapatba szerveződve, alkalmi szerkesztőségekként gondoskodtak arról, hogy a Ribizli, a Tolipróba és a Sajtókukac című kiadványok testet ölthessenek. A találkozó előadói között lapunk kiadóvezetője, Perjési Attila, Sike Sándor hírügynökségi és internetes szerkesztő adott elemzést a honi nyomtatott média helyzetéről. Az elektronikus sajtóról Bajnóczky Zsolt, a gyöngyösi Dió Rádió szerkesztője beszélgetett a résztvevőkkel. A fővárosi médialátogató napon Fü- löp Attilához, a Danubius Rádió hírigazgatójáhóz, s Léderer Ákoshoz és Komlósi Gáborhoz is ellátogattak, végül megnézték, hogyan készül el két pesti bulvárlap másnapi száma. A médiatalálkozót, melynek a fővédnökségét dr. Nagy Imre egri polgármester vállalta, egy 17 esztendős diáklány, nevezetesen a harmadéves gimnazista Horváth Tímea szervezte. Munkáját a rendezvénynek helyet adó Európai Üzleti Ismeretek Szakközépiskolája és Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala segítette. A visszafogott külsejű, ám tartalmas és tetszetős diákújság, a Ribizli készítői vitték el a pálmát fota:gálgádor 4 I » i