Heves Megyei Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-06 / 156. szám
2005. JÚLIUS 6., SZERDA - HEVES MEGYEI HÍRLAP 9 AUTÓ&MOTOR Ezt az autót a legvagányabb aszfaltbetyárok is sajátjuknak érezhetik. Teljesítményével és külsejével megállja a helyét a kategória típusai között. Amire büszkék lehetünk suzukí swift A mi autónk ezúttal automata váltóval kedveskedik Néhány vagány autójának hátsó szélvédőjén látható a megalázó „Suzuki, a ti autótok” matricát mostantól nyugodtan le lehet kaparni. Az új Swift ugyanis minden összevetésben megállja a helyét. Forrás: Autó Motor magazin Hol vannak már a szocialista évtizedek minimalizmusát idéző évek, amikor jóformán csak azok vettek Suzuki Swiftet (pláne az ötajtós 1,0-ás változatot), akiknek semmi másra nem futotta. A magyar népautót legolcsóbb változatában még nem lehetett légzsákkal, központi zárral, elektromos ablakemelővel, beépített CD-s magnóval, ABS- szel kapni. Volt egy teáskanna szilárdságú kaszni, a kispolgári lét érzetét csak tovább erősítő hihetetlenül mély üléspozíció és ötven lóerő, amivel nem nagyon illett vigéckedni. A suzukisok akkoriban olyan autóról álmodtak, amiben az összes fentebb felsorolt extra alanyi jogon megtalálható, sőt azok egy része a kormányról vezérelhető. Olyan paripáról fantá- ziáltak, amit az Astrák előzésekor egy 102 lóerős motor röpít. Idén végre megkapták álmaik autóját. A Suzuki merész huszárvágással kitört az olcsó és kevésbé vonzó kisautók gyártóinak börtönéből, és megalkotta az új Swiftet, amely mindent tud, amit a nyugati és keleti ve- télytársak, sőt néha még egy kicsit többet is. Ráadásul a mi autónk - amire most már valóban nagyon büszkék vagyunk - nem érte be ennyivel. Piacra dobtak egy 1,5 literes, automata váltóval szerelt, igazán belevaló, csajozós kocsit. Nem tévedés ez utóbbi jelző, vettek már az új Swiftből ilyen indokkal is. Az 1,5 GS eddig is megtalálható volt a márkakereskedők kínálatában, hagyományos kézi váltóval: A kényelmesebb autósok kedvéért most itt van az automata WT változat. Úgy tűnik, ez sem fog csalódást okozni. Manapság, ha egy gyár automata váltós kisautóval akar előrukkolni, két úton indulhat el. Választhatja a divatos robotizált váltót, amely a kuplungolás fáradságos munkáját teljes egészében átvállalja a sofőrtől vagy maradhat a hagyományos szerkezetnél. Utóbbi a sofőrnek is enged egy kis munkát, viszont legalább olyan megbízható, mint modernebb testvére. A Suzuki ezt a megoldást választotta. Mielőtt egyesek elhúznák a szájukat és azt mondanák, „na tessék, mégsem változott itt minden”, elmondanánk, hogy a hagyományos automata nem volt rossz választás, ennek a változatnak is megvannak a vitathatatlan előnyei. Például az, hogy lényegesen finomabban lehet vele váltani, mint a robotizált variánssal, amiknél nem ritka, hogy kisebb-nagyobb rántásokkal váltanak fokozatot. A Swift automatájának működését alig lehet észrevenni. Ennek a váltónak az egyik legjobb tulajdonsága, hogy autónkkal tudunk „kúszni”, azaz lassan, a gázpedált melMűszaki adatok Suzuki Swift üWtWb automata Lökettérfogat: 1499 kcm Hengerek/ szelepek: 4/16 Max, teljesítmény: 75 kW/102 LE Max, nyomaték: 133 HM 4100/min Saját tömeg: __________1080 kg G yorsulás (0-100 km/h): 11.7 sec Max, sebesség:_______180 km/h V árost fogyasztás: 9,31/100 km Országúti fogyasztás: 5,61/100 km Tesztfogyasztás: 10,31/100 km lőzve, csak a féket óvatosan felengedve araszolgatni. Nem nehéz elképzelni, hogy mindez milyen jó szolgálatot tesz a városi dugókban vagy akár egy közönséges parkolás kivitelezésekor. Persze nem hallgathatjuk el, hogy ez a váltó sem teljesen hibátlan. Egyik komoly fogyatékossága, hogy hajlamos alaposan visszavenni az autó dinamizmusából. Márpedig mi pont azért választunk egy 102 lóerős kisautót, hogy zabolátlanul kihasználjuk a nagy teljesítmény és a viszonylag kis önsúly jelentette vitathatatlan előnyöket. Ezzel szemben, míg a kézi kapcsolású váltóval álló helyzetből 10,8 másodperc alatt gyorsulhatunk 100-ra, addig ugyanez a szívderítő produkció az automatával 11,7 szekundumot vesz igénybe. Az automata másik kevésbé díjazható tulajdonsága, hogy ha nem is nagy mértékben, de megnöveli a fogyasztást. Egy Swift esetében persze ez a mondat nem okozhat különösebb .kétségbeesést, de azért nem árt tisztában lenni azzal, hogy a tesztautó, igaz, zömmel a fővárosi forgalomban, bő tíz litert fogyasztott el száz kilométer megtétele során. Ami egy Swift esetében igazán meglepő lesz, az az 1,5 WT ára, ami bizony nem kevesebb, mint 3 millió 350 ezer forint. Azért ezt még szokni kell... Mindenből a legjobbat akarja BRITNEY SPEARS (24), amerikai popsztár egy 450 ezer dolláros (92 millió forint) Mercedes-Benz SLR McLaren autót vezet. A csodagépbe az AMG által fejlesztett 5,5 literes, V8- as, kompresszoros motor duruzsol. A 626 lóerős teljesítménnyel 3,8 másodperc alatt katapultálja az utasokat 0-ról 100-ra. A szuper sportautó végsebessége még a szabályozó elektronikával is meghaladja a 300 kilométer per órát. Az autó karosszériája carbon ötvözetből készül, ahogy a korabeli sirály Merce- desre emlékeztető szárnyas ajtók is, melyek az első oszlopokhoz vannak rögzítve. Bár az autóban utazók tökéletes biztonságban utazhatnak, terhessége alatt Britney valószínűleg átengedi a volánt férjének, Kevin Federline-nak (27). Igazi különlegesség a szárnyas Mercedes hírsáv Élet & Stílus rovatunk heti oldalainak témái HÉTFŐ SZÉPSÉG & DIVAT KEDD EGÉSZSÉG ►SZERDA AUTÓ&MOTOR CSÜTÖRTÖK DIGITÁLIS VILÁG PÉNTEK ÍNYENCSÉGEK SZOMBAT CSALÁD & NEVELÉS A Lamborghini a moziban is káprázatos DENEVÉRAUTŐT vezet Christian Bale (31) a „Batman: Kezdődik!” című filmben. A milliomos Bruce Wayne egy Lamborghini Murciélago Roadster szuperautóval jár filmbéli magánéletében, amikor nem a Batmobilt használja. A 12 hengeres, 6,2 literes, 580 lóerős motorral ellátott Murciélago 3,8 másodperc alatt gyorsul százra. Volkswagen Touran visszahívási akció cserére szorul a tengely- kapcsoló nyomóvezeték légtelenítő közbetétje, ezért a Volkswagen visszahívja a 2,0 TDI100 kW motorral, hatfokozatú kézi sebesség- váltóval szerelt Touranokat. Magyarországon az akció a Porsche Hungária által importált járművek közül 65 darabot érint. A tulajdonosok értesítését megkezdték. @ további érdekességek: www.reggel.hu Bővülő gyártás, növekvő alkalmazotti létszám erősödnek a Porsche piaci pozíciói, ezért ismét bővítették gyártási kapacitásukat. Az idei üzleti év első 10 hónapjában 72942 gépkocsit gyártottak, aminek jelentős részét a Cayenne tette ki. A javuló eredményeknek köszönhetően a cég alkalmazotti létszáma 11,3 százalékkal növekedett. Háromcsillagos a Logan az NCAP töréstesztjén megfelelően teljesített az EuroNCAP tesztjein első alkalommal részt vevő Dacia. A Logan, 3 csillagos minősítést kapott. Az eredmény a hasonló árú autók teljesítményének felel meg. A gyermekbiztonság terén a három- csillagos minősítés megerősíti az autó családi jellegét. Témáinkról bővebben az Autó Motor magazinban olvashat Tesztpilóta lesz az elszánt gyűjtőkből Ferrari A vevők saját ízlésük szerint alakíthatják a szuper sportkocsit Igazán eredeti együttműködési programot dolgozott ki leg- odaadóbb ügyfelei számára a Ferrari. Az FXX kódjelű prototípus kifejlesztésében az olasz márka leghűségesebb ügyfelei is részt vehetnek. A program során a megrendelő tesztpilóták által szerzett tapasztalatokat a gyári tesztelők mellett Michael Schumacher és Rubens Barrichello véleményével is összevetik majd. A típusból mindössze húsz darabot fognak gyártani, és a szerencsés tulajdonosok a Ferrari csapat tagjaivá válnak. így munkájukat a márka technikusainak felügyelete mellett végezhetik. Az FXX-et kizárólag a kutatási és fejlesztési program részeként vetik be. Hajtásáról egy 6262 köbcentis, V 12-es motor gondoskodik, amely több mint 800 lóerős teljesítmény leadására képes 8500-as fordulatszámnál. A Forma-1-es tapasztalatok alapján épített váltómű kevesebb mint 100 milliszekundum alatt képes az egyes fokozatok között váltani. Fejlett aerodinamikájának köszönhetően az eddigi eredményeket 40 százalékkal meghaladó leszorítóerő termelődik. A Bridgestone egy speciális, 19 colos sima felületű (slick) abroncsot alkotott ehhez a különleges modellhez. A Brembo speciális fékbetétet és hűtőrendszert kreált a kocsi kerámiakompozit tárcsafékjeihez. A tesztelést végző ügyfelek tapasztalataikat menet közben is megoszthatják a mellettük ülő gyári specialistával. A mérőrendszer egyszerre 39 különböző adat figyeUtcal versenygép készül bátraknak lesere es rögzítésére alkalmas. Ezeket a Ferrari technikusai kielemzik, majd az eredményeket megvitatják az ügyfelekkel és a gyári pilótákkal, így biztosítva a jármű folyamatos fejlesztését. Minden egyes ügyfélpilóta először vezetői képzésben részesül a Ferrari fioranói tesztpályáján, ahol az Fl-es gépeket is tesztelik. Később lehetőségük nyílik autóikat egyedül is vezetni. Az első FXX-eket év végén szállítják le a megrendelőknek, akiknek az autó, valamint a hozzá kapcsolódó csomag másfél millió euróba (mintegy 375 millió forintba) kerül, a jelentkezéseket egy belső bizottság bírálja el. ■ Hegyi Áron KÉRDÉS - FELELET Ne spóroljon: a tét a biztonság! Új ablaktörlő lapátjaim csíkosán tisztítják a szélvédőt Hogyan győződhetnék meg arról vásárlás előtt, hogy a termék megfelelő minőségű? Köves Pál, Budapest ÁRVAY N. TIVADAR, AZ AUTÓ&MOTOR ROVAT SZERKESZTŐJE: A túl olcsó árukkal szemben legyen gyanakvó. Érdeklődjön ismerőseitől, hátha van tapasztalatuk a kérdésben. A neves gyártók borsos árú termékeiben nem fog csalódni. Ezek a lapátok akár egy évig is szolgálják. A legújabb, fémkeret nélküli, rugalmas gumitörlők a legdrágábbak, de garantáltan jó kilátást biztosítanak. A hagyományos szárra is felszerelhetők, egy néhány száz forintos átalakító segítségével. Azt javaslom, hogy a biztonságos közlekedés érdekében, ne spóroljon az ablaktörlők cseréjekor. Kérdésével, gondjaival forduljon szakértőinkhez. INFO: REGGEL, ÉLET&STÍLUS ROVAT 1122 Budapest, Városmajor u. 12-14. 1 i ♦ 1