Heves Megyei Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-29 / 176. szám
2 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. JÚLIUS 29., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Rendelők és feltételek RM Dr. Szigethy Anna EGER Egy orvosi rendelő és két, rendelő kialakítására alkalmas ingatlan eladásáról döntött a megyeszékhely ön- kormányzata - tudtuk meg dr. Szigethy Anna tanácsnoktól, a közgyűlés szociális és egészségügyi bizottságának elnökétől. Az Egri út 5. szám alatt lévő orvosi rendelők egyikét használó dr. Katona Róbert, a 18. felnőttkörzet háziorvosa bejelentette vételi szándékát az általa működtetett csaknem 94 négyzetméteres ingatlanrészre. A közgyűlés a bruttó vételárat 3 millió 869 ezer forintban határozta meg, tekintettel arra is, hogy az épület az 1994-es felújítás ellenére is csak 75 százalékos műszaki állapotú. A felújítást és a hozzá kapcsolódó beruházásokat az orvos vállalta. A Grónay út 9. szám alatti, rendelő kialakítására alkalmas, 110 négyzetméteres ingatlant a testület jelképes, egyforintos vételárért értékesítette dr. Nagy Ilona házi gyermekorvos részére, aki a rendelőjét saját költségén alakítja majd ki ott. Ugyancsak egy forintért kapta meg a Csákány út 13. szám alatti 74 négyzetméteres ingatlant dr. Molnár Gábor fogorvos, aki szintén maga viseli a rendelő létesítésének anyagi terheit. A tanácsnok asszony elmondta: az önkormányzat célja az, hogy minden orvosnak nagyjából azonos összegbe - a meghatározott keret mintegy 12 millió forint - kerüljön az adott rendelő tulajdonának a megszerzése. így ha valaki egy kész rendelőt vesz meg, fizetnie kell érte, viszont aki egy olyan ingatlant vásárol, amelyet saját pénzén alakít majd rendelővé, attól a jelképes egyforintos árat kéri csak a város. Program a gömbsátorban EGER Az „EU: belül tágasabb" rendezvénysorozat keretében a várban felállított EU-gömb- sátorban szakmai beszélgetések is zajlanak. Ma délután fél 4-től Varsányi Balázs, a SOLVIT Központ munkatársa „Belső piaci problémák hafe- kony megoldása” címmePfSFf' előadást. Szórakoztató programként pedig a Rudolf Péter és Kapitány Iván által rendezett Üvegtigris című filmet vetítik 5 órától. Zárva tart a könyvtár gyöngyös A Vachott Sándor Városi Könyvtár értesíti olvasóit, hogy augusztus 1-jétől karbantartás miatt zárva tart. A könyvbarátok ez idő alatt a 12 ezer kötettel rendelkező I. számú Fiókkönyvtár (Platán út 2/2.) szolgáltatásait vehetik igénybe. Az intézmény hétfőn és kedden 10-től 15 óráig, szerdán és csütörtökön 10-től 17 óráig tart nyitva. Augusztus 29-től a már megszokottak szerint várják a Fő téren az olvasókat. A fiókkönyvtárban a nyári szünet idején továbbra is üzemel az E-Magyarország pont internetes szolgáltatás. Sebestyén Márta énekel BÉLAPÁTFALVA AIV. Bükki Művészeti Napok „Régi Zene Rüfzus" keretében ma este 8 órától hangversenyt rendeznek az apátságban. Sebestyén Márta „Istenes és világi énekek” címmel ad koncertet, közreműködik Szokolay Dongó Balázs dudán, furulyán és szaxofonon, valamint Bolya Mátyás kobozon és citerákon. Mézhelyzet EGER Az akácszezon után megkezdődik a méhészeti előadás-sorozat az Egri Méhész Műhely Egyesület szervezésében. Ma délelőtt fél 10- től tart tájékoztatót „Magyar- országi mézhelyzet” címmel Takács Ferenc, az Aranynektár Kft. igazgatója a volt Mezőgazdasági Szakiskola Mátyás király úti épületében. Felgyorsulhat a műszaki mentés európai színvonal Új vezérlőpulttal és gépjárművel gyarapodtak a lángőrök A műszaki mentő gépkocsit László atya áldotta meg. A jármű „fürgébb”, mint a korábbi eszközök fotó: t. o. (t. 0.) hatvan Több tízmilliós beruházással gyarapodott a városi hivatásos tűzoltóság. Tegnap adták át a Hunyadi téri laktanyában a hír- adóügyeleten elhelyezett kommunikációs vezérlőrendszert, valamint a könnyűkategóriájú műszaki mentő gépjárművet, melynek a működését a vendégek - bemutató keretében - a gyakorlatban is megszemlélhették. Az eseményen - amelyen jelen volt Érsek Zsolt országgyűlési képviselő, polgármester, dr. Bóta Julianna jegyző, Víg Zoltán, a szomszédos Lőrinci polgármestere, valamint Nagy Sándor pv. ezredes, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője és Sára Péter r. alezredes, városi rendőrkapitány is - Zólyomi Géza tű. mérnök-alezredes, tűzoltó- parancsnok ismertette a fejlesztéssel kapcsolatos tudnivalókat Elmondta: a hazánkban alkalmazott legkorszerűbb vezérlőrendszer 11 millió forintba, míg a Mercedes típusú, Rosenbauer technikával felszerelt - ugyancsak világszínvonalú - műszaki mentő jármű 40 millióba került. Mindkét eszköz beszerzésére pályázaton nyertek pénzt, az ehhez szükséges 20 százalékos önerőt pedig a Hatvan és Környéke Tűzvédelméért Alapítvány biztosította.- A mostani beruházás azért is nagy jelentőségű, mert parancsnokságunkon a sajátos földrajzi helyzet, továbbá a dinamikusan növekvő ipar és közlekedés nyomán egyre több vonulással kell számolni. Ezek száma az elmúlt időszakban 50 százalékkal emelkedett - fejtette ki Zólyomi Géza. - Négy megyében 27 település, köztük négy város, valamint jelentős vasúti csomópont, 30 kilométeres autópálya-szakasz és 60 kilométernyi főút tartozik működési területünkhöz. A könynyű kategóriás műszaki mentő gépjármű készenlétbe állítása azért is fontos, mivel ilyen szer sem a gyöngyösi, sem a jászberényi, sem a gödöllői parancsnokságon nem áll rendelkezésre. Az esemény keretében Érsek Zsolt polgármester átvágta a vezérlőrendszer szalagját, majd Rados László lelkész megáldotta és megszentelte a szerkocsit. Bővülhet a létszám Lapunk kérdésére Nagy Sándor pv. ezredes elmondta: reális az esély arra, hogy a jelenleg 62 személlyel - köztük 56 „ vonulás ” tűzoltóval - működő egység létszáma jövőre 10 százalékkal emelkedjen. Mindezt szakmai érvek is alátámasztják - jelentette ki a katasztrófavédelmi igazgató. EGER Ha a várban jön a „nagy bumm”, akkor az ágyúk mellett egy középkori vitézt kell keresni, aki izzásba hozta a „nagy tűzgolyót”. A pattantyús nem más, mint Barta Róbert, akinek munkából hobbijává vált a tűzgyújtás. Civilben a vár fegyveres biztonsági szolgálatához tartozik, ám a Végvári Vigasságok idején, őrségváltáskor, a Vitézlő Oskola bemutatóin átváltozik amolyan harcedzett vitézzé.- Már a múltban minden azt jelezte, hogy nekem itt kell kikötnöm - meséli Róbert - A vár környékén nőttem fel, gyerekként gyakran beszöktünk ide. Később főiskolára jártam történelem szakra, a szolnoki nehézségi felderítő zászlóaljnál alapos kiképzést kaptam pirotechnikából is. Szinte minden adott volt ahhoz, hogy megleljem itt a helyem. Történelmi érdeklődéséből adódik, hogy a várbeli középkori élet megérintette. Csatlakozott a Vitézlő Oskolához, melynek bemutatóin a pirotechnikai eszközöket kezeli. Beállt az őrségváltó csapatba is.- A honvédségnél sok mindent megtanítottak - folytatja. - Köztük azt, hogyan kell díszőrséget állni. Nyáron előfordul, hogy 30-35 fokban kell egy órán át mozdulatlanul állni. Ilyenkor jó tudni, hogyan lehet észrevétlenül a test súlypontját úgy áthelyezni, hogy azt közben ne lehessen látni, avagy miért jó egy-egy szem cukorkát bekapni. A sok turista fényképén megörökített díszőrség csak kívülről tetszetős. A korabeli ruhákat viselő vitézek posztókaftánja alatt olykor 40 fokot is mutatna a hőmérő, persze, ha ilyen apróságok mérésére lenne idő. Róbert mégis szereti e viseletét. Azt mondja, sokkal praktikusabb és kényelmesebb, mint egy mai öltözék. A csizma tartja a bokát, a bő nadrágban jól mozog az ember, a posztókaftán egyfajta szabadságot ad.- A XVI. században az emberek évente két-három váltás ruhát hordtak el - avat be a régi viseleti kultúrába. - Zömüket zsákmányolták vagy varratták. Jobban meg is becsülték ezeket a ruhadarabokat, mint ma gondolnánk. Ahhoz, hogy valaki jogosult legyen történelmi gúnyát ölteni, nem elég szeretnie a régi korokat, hanem tanulni is kell róla. Róbert Berecz Mátyás hadtörténésznek sokat köszönhet, ahogy dr. Petercsák Tivadar múzeumigazgatónak is. Az ő ösztönzésükre forgatja a XVI. századi harcleírásokat, krónikákat. Kérdésünkre, hogy egy komoly biztonsági őrnek mekkora FOTÓ: PERL MÁRTON szerepváltás díszőrségbe menni, azt feleli: igazából komoly dolog mindkettő, hiszen a magyar történelemben nem sok olyan korszak volt, amely bohémkodásra okot szolgáltatott. A várra vigyázni kötelesség, díszőrségben állni kicsit hazafias érzés, a pirotechnikát kezelni felelősség. Amikor Róbert átlép a XVI. századba, sokan rácsodálkoznak. Büszkék a szülők is, akiktől az őrség pattantyúsa örökölte egészséges magyarságtudatát, így őszintén tudják támogatni e méltán csodált mesterségben. AB ASÁRTÓLZ ARÁNKIG Abasár - Az Abasári Idősek Otthona nyáron is folyamatosan különböző kulturális és szabadidős elfoglaltságokat biztosít lakói számára. Pénteken délután fél kettőtől „Ma önről álmodtam megint” címmel nyilvános előadás lesz az intézmény aulájában. A bemutatón nóták, operettek csendülnek fel Berentey Péter, Endrődy Éva, Csák József, Ócsay Júlia, Karcali Péter előadásában, zongorán kísér Buday Béla. A megközelítőleg 1 órás előadásra a belépés díjtalan. A programra nem csupán az intézmény lakóit, hanem az abasáriakat is várják. Füzesabony - A füzesabonyi központú többcélú kistérségi társulás 66 millió forint állami támogatást nyert el feladatai ellátásához - tudtuk meg Gulyás László polgár- mestertől (képünkön). A társulás az eredeti terködési területét, az az oktatásra több kistelepülésen féltették az általános iskolák önállóságát, létét. GyÖllgjfÖS - A térség műemléki védelem alatt álló templomaiba látogat ma dr. Gulyás Kálmán, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának címzetes államtitkára és dr. Varga Kálmán, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke. A találkozón részt vesz dr. Magda Sándor országgyűlési képviselő, Hiesz György polgármester, valamint dr. Nagy Lajos apát-kanonok. A bejáráson felkeresik a gyöngyösi Szent Bertalan-templo- mot és a református templomot is, majd Abasáron, Markazon, Gyöngyöspatán és Atkáron mérik fel az épületek állapotát, feltérképezik az esetleges problémákat. A „küldöttség tagjai” szemle után tudnak majd a látottak alapján érdemi megbeszéléseket folytatni. Hatvan - A külterületek után a település belterületein is elkezdődött a parlagfű és más gyomnövények kényszervágása. A munkások tegnap az újhatvani temetőben irtották az élősködőket, s a tevékenységgel kapcsolatos költségeket az önkormányzat ráterheli a területek tulajdonosaira, illetve kezelőire. Emellett a mulasztóknak bírságot is kell fizetniük. Hort - Kassa László polgármester vezetésével önkormányzati küldöttség utazott egynapos látogatásra a felvidéki Fülekre. A delegáció tagjai egyeztetést tartottak Agócs József ottani polgármesterrel és Esztergomi István alpolgármesterrel a szeptember közepére tervezett baráti találkozóról - amelyre a Heves megyei nagyközségben kerül sor -, illetve egyéb közös sport- és kulturális rendezvényekről. Mátraszentimre - Szlovák gasztronómiai napot tartanak ma a Hotel Narádban (Rózsa F. út 6.). A szervezők szlovák bablevessel, valamint túrós és káposztás sztra- pacskával várják az érdeklődőket. NoSZVaj - Gyalogtúra indul szombaton 10 órakot a Figedy János Általános Iskola elől. A túravezető az előzetes bejelentkezést a 36/463-396-os telefonszámon fogadja. A túra útvonala: iskola - Síkfőkút - Attila-kút - István-kút - Várkúti Turistaházak. Itt egyórás pihenőt tartanak a kirándulók, majd körülbelül 13 órakor visszaindulnak a faluba. Tiszanána - A nyári tanítási szünetet kihasználva kezdődött meg az ÁMK általános iskolájának alsó tagozatos épületében az udvarrekonstrukció. A munkálatok során terepet rendeznek, új kerti bútorokat helyeznek el, és fásítanak is. így a szeptemberi tanévkezdéskor az ötven elsős kisdiák és a többi alsó tagozatos is egy megújult környezetben kezdheti meg a tanévet. Verpeiét - Örömmel folytatják munkájukat „A bor és a nóta faluja” rendezvénysorozat szervezői, mert a napokban értesültek arról, hogy a programra kétmillió forintot sikerült elnyerniük az idegen- forgalmi pályázaton. A következő nótaestre szeptember 2-án és 3-án kerül sor, rockesttel és szüreti fesztivállal egybekötve - tájékoztatott Hangácsi Judit, a Petőfi Sándor Közösségi Ház igazgatója.