Heves Megyei Hírlap, 2005. július (16. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-28 / 175. szám

16 SPORT HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. JÚLIUS 28., CSÜTÖRTÖK- HIRDETÉS Megye kettes az Egri Sportiskola változás Az Eger FKE helyett a jogilag tiszta sportiskola indul ÁLLÁSPONT Szerdán délelőtt fél tízkor Keller József besétált a megyei szövetségbe, ahol bejelentette: az egri csa­pat szándékozik indulni a megyei II. osztályban. B. Cs. labdarúgás Az Eger Futball Klub Egyesület elnöke a hivata­los ügyek elintézése után, meg­lehetősen zaklatott álla­potban nyilatko­zott lapunk­nak: - Egyet ugyan aludtam - . az elnök­ség dönté­sére, de idáig még nem tud­tam feldol- gozni, hogy a látják a jövőt. Persze nem csak a játékosok próbáltak jobb kedvre deríteni, hanem klubve­zetők is felhívtak és támogatá­sukról biztosítottak, megjegyez­ve: nem értik, miért nem a fut­ball ügyét szolgáló döntést ho­zott az elnökség. Nem hiszem, hogy az országban lett volna még egy megye, ahol a nemle­ges álláspont lett volna a nyerő, holott a lehetőség adott volt a számunkra pozitív határozat ki­alakítására is. Önös érdekek miatt maradtunk ki az I. osz­tály mezőnyéből, amit - mint azt telefonon el­mondta - az egyik-A V V \v' \ MLSZ- vezető is személyes kudarcként élt meg. A lel­kemben mély sebeket ha­gyott a kedd délutáni ülés, és a lelkesedé­sem is alább ha- gyott. Remé­lem, a • *. Keller József: Irány a megyei II. osztály FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON testület tagjai nem engedték in­dulni csapatunkat a megyei I. osztályban - kezdte a májusban ala­pított egylet főszponzo­ra. - Kedden este kimen­tem a fiúkhoz az edzésre, akik arra biztattak, hogy ne adjam fel, ők bennem akik támogatták szándékainkat - fogalmazott Keller József. És most nézzük a folytatást, ami újabb meglepetést hozott: a másodosztályba tegnap nem az Eger FKE adta le a nevezését, hanem az Egri Sportiskola USE! A felnőtt- és ifjúsági csa­pat mellett további három kor­osztályt szerepeltető sportisko­lások esetében nincs szükség bírósági bejegyzésre és egyéb adminisztratív ügyintézésre (persze az újonnan érkezett já­tékosok leigazolásán túl). Az EFKE esetében ez újabb napo­kat, sőt talán heteket vett «. volna igénybe, és amikorra rendel­kezésre álltak volna az iratok, már javában zajlana a bajnokság. A megye II. tehát biztos, ám továbbra sem zárható ki az esetleges NB III-as indulás. Tegnap délután még „képben” volt egy harma­dik vonalbeli klub ajánlata, de azt lapzártánkig nem sikerült megtudni, hogy született-e megállapodás vagy sem. A csoportbeosztások Megyei I. osztály (ló csapat): Bélapátfalva, Besenyőtelek, Egerszalók, FC Hatvan,-ASBIS Nógrádban felemelték a létszámot A 2005/2006-os bajnoki évet már 18 csapat kezdi a Nógrád megyei élvonalban. Az eddigi 16-os mezőny fel­emelésére azért volt szükség, mert a tavasszal még az NB 111-ban szerepelt Balassa­gyarmat az I. osztályba neve­zett. Mivel a csapatok elfo­gadták ezt, az elnökség amellett voksolt, hogy in­kább ne legyen kieső, és le­gyen páros a létszám, mint­sem a közel 20 ezres város­ban be kelljen érni a megyei II. osztállyal... A keret együtt marad komotív, Heréd, Hort, Karácsond, Lőrinci, Márkáz, Petőfibánya, Rózsaszentmár- ton, Szűcsi. Rajt: augusztus 13-14. Őszi szezonzárás: de­cember 3-4. Megyei III. osztály. Délkeleti csoport (8): Adács, Egerbakta, Egerszólát, Hevesvezekény, Ká­polna, Kisnána, Novaj II., Vécs. Északi csoport (8): Bükkszék, Egerbocs, Ivád, Mátraballa, Recsk, Szajla, Szilvásvárad, Váraszó. Rajt: augusztus 13-14. Őszi szezonzárás: november 12-13. Megyei serdülő bajnokság. ...................................!V N agy Endre játékos-edzőt és csapatát ledöbbentette az elnökség döntése, ám a keret egy'ütt marad. Tegnap Mezőkövesden játszottak edzőmecc­set MIRKÓCZKV LÁSZLÓék, és a folytatásban is , : rendületlenül készülnek a bajnokságra. Ha ez a megye kettő lesz, arra, ha meg esetleg ^ összejön az NB III., akkor arra. ” í Felsőtárkány, Füzesabony, He­ves, Kisköre, Makiár, Novaj, Pétervására, Tarnalelesz, Tárnáméra, Vámosgyörk, Verpelét, Zagyvaszántó. Rajt: augusztus 13-14. Őszi szezon­zárás: november 19-20. Megyei n. osztály. Keleti cso­port (16): Andornaktálya, Bala­ton, Demjén, Detk, Eger, Egercsehi, Hevesaranyos, Isten­mezeje, Mátraderecske, Mikó- falva, Noszvaj, Párád, Poroszló, Sírok, Szihalom, Visonta. Rajt: augusztus 13-14. Őszi szezon­zárás: november 19-20. Nyugati csoport (17): Abasár, Atkár, Boldog, Domoszló, Ecséd, Energia SC, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Hatvani Lo­Keleti cso­port (12): Andornaktálya, Bél­apátfalva, Eger Focisuli I., Eger Focisuli II., Egerszalók, Felsőtárkány, Istenmezeje, Novaj, Pétervására, Recsk, Tarnalelesz, Verpelét. Középcso­port (12): Besenyőtelek, Domoszló, Füzesabony, Heves, Kápolna, Karácsond, Kisköre, Makiár Poroszló, Szihalom, Tárnáméra, Tarnaörs. Nyugati csoport (12): Apc, Atkár, FC Hat­van, Gyöngyöshalász, Gyöngyö­si AK, Gyöngyöspata, Gyön­gyössolymos, Lőrinci, Nagyréde, Petőfibánya, Vámosgyörk, Zagy­vaszántó. Rajt: augusztus 27-28. Őszi szezonzárás: no­vember 5-6. Volt már rosszabb is. Bódi Csaba DÖNTÖTT AZ ELNÖKSÉG. A Magyar Labdarúgó Szövetség versenykiírásának megfelelően, a törvényesség maximális betartásával. Nem számított az érzelmi húrok pengetése, az utol­só pillanatban felajánlott lehetőségekkel (úti­költség-térítés, játékvezetői díjfizetés, műfüves pálya használa­ta) való előrukkolás, s az sem, hogy az egri vezetők ugródesz­kának tekintik a megyei I. osztályban való indulást. A városi stadionra fordított milliók ugyan jó helyre kerültek, és a vasár­napi avatóbuli is kiválóan sikerült, ettől függetlenül az Eger Futball Klub Egyesület nem élvezett kivételezett helyzetet. CSALÓDOTTSÁGUKAT NEM LEPLEZTÉK az elöljárók. Dr. Nagy Imre polgármester és Keller József klubelnök megdöbbenve vette tu­domásul az 5:3-as szavazati arányt, amely kimondta, hogy a májusban alakult Eger FKE nemkívánatos a megyei I.-ben. Nem, mert a szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak, és mint Erdélyi István fogalmazott: „Nem találtak Egerben sporthoz értő embert, ezért most az elnökség vigye el a bal­hét?” A verpeléti polgármester véleményét a 9 elnökségi tagból jelén lévő 8 közül rajta kívül még 4 osztotta, így az Eger mel­lett álló trió alulmaradt érveivel. kinek Jó EZ A végeredmény? Állt tanácstalanul, s egyben felhá­borodva Keller József. A téglagyári vezér három hónapos tény­kedése kudarcaként élte meg a határozatot, ami teljesen érthe­tő. Az „örökölt” szakmai előkészítetlenséget (bírósági végzés, utánpótlás-csapatok nevezési hiánya stb.) a főszponzor vezette elnökség nem tudta pótolni, ezért esett el az EFKE például a Mezőkövesdet választó Oláh, Bódi, Mészáros hármas megszer­zésétől. De a nagyobb baj az, hogy a döntés napjáig például egyetlen igazolt labdarúgóval sem rendelkezett a klub... A szurkolók most a Helaszt szidják, miközben a megyei I-es klubok többsége egyetért a határozattal. Az egri elnökségi ta­gok kedd este a megyei II. osztály mellett tették le a voksukat, s az Egri Sportiskola berkein belül szállnak síkra a felemelke­désért, nem zárva ki továbbra sem az NB III-as indulás lehető­ségét. ha VALAKI MÉLTATLANNAK ítélné, hogy a megyeszékhelyi fel­nőttcsapatnak a majdnem legalacsonyabb osztályban kell fut­balloznia, utalásul annyit: sajnos volt ennél már méltatlanabb állapot is. Gondoljunk csak az elmúlt két év labdarúgás-nélkü­liségére. IGAZ, EZ AZ egri szimpatizánsokat aligha vigasztalja. Cseh László bronzérmes Hírlap-összeállítás Cseh László VIZES VB Cseh László megtar­totta ígéretét: valóban újabb magyar rekor­dot repesztett 100 m háton Montrealban, ráadásul ez az 54.27 másod­perc egyúttal világbajnoki bronzérmet jelentett számára. * A legjobb négy közé jutott a címvédő magyar férfi vízilabda­válogatott, miután 8-4-re verte Spanyolország legjobbjait. Ma­gyarország - Spanyolország 8-4 (3-1, 3-0, 1-1, 1-2). Gd.: Madaras, Molnár, Biros 2-2, Ká­sás, Steinmetz 1-1. A pénteken 3.30-kor kezdődő elődöntőben Kiss Csabáék ellenfele Görögor­szág lesz. A másik párbajban a horvát és a szerb-montenegrói válogatott csatázik egymással. * A férfi 50 m mell elődöntőjé­ben az országos csúcstartó Flaskay Mihály nagyon igyeke­zett, ám a hajrája nem jött ki jól. Az andornaktályai illetőségű sportoló 28.14 másodperccel ép­pen kiszorult a döntőből, balsze­rencséjére a 9. időt úszta. - Eny- nyi volt bennem most, talán ha a fal közelebb van, vagyis ha job­ban kijön a tempóm, döntős va­gyok, de hát nem volt közelebb... - mondta Flaskay. Az Erlau Táncfesztivál és a Heves Megyei Hírlap közös játékán 2 darab belépőt nyertek: A július 30-i Szentivánéji álom c. előadásra: Holló Kata Recsk, Táncsics u. 5. Veres Tünde Besenyőtelek, Dózsa Gy. u. 18. Ilosvai Fanni Eger, Kertész u. 175. Az augusztus 2-i Egy faun délutánja, ismeretlen c. előadásra: Csortos Tímea Párád, Széchenyi u. 4. Göböly József Eger, Olasz u. 33. Kecskés Lilla Gyöngyös, Juhász Gyula u. 5. Az augusztus 6-i Fáimon freskó c. előadásra: Dr. Takács Marika Eger, Kodály Z. u. 7. Balázsné. Tóth Sarolta Mónosbél, Rózsa u. 1. Halász Zsolt Mezőtárkány, Gárdonyi u. 2. Gratulátunk nyerteseinknek! A belépők a Heves Megyei Hírlap szerkesztőségében (Eger, Barkóczy u. 7.) vehetők át 2005. július 29-én 8-15 óráig és augusztus 1-jén 8-16 óráig. HEVEST'HÍRLAP Helyből a legfőbb SZUPEREXPRESSZ 9 CSEMEGE-KUKORICA nagy tételben is kapható. 20/487-0394--------------------------------- "«IM* P ENZUM Autósiskola intenzív autós és motoros tanfolyamot indít 08.01-jén 16 órakor Eger, Klapka q. 9. 36/411-767 (AL-0681)---------------------------------------------------- •48066­B ALATONSZEMESEN partközeli ikernya­raló 07.30-08,06-ig max. 2*5 fő részére kiadó. Üd. csekket elfogadunk. 30/219- 6657-------------------------------------------------------*47984" 2 005. 07. 31-én, vasárnap régiség­vásár Egerben. Helyszín: Szúnyog-közi parkoló (Centrum mögötti régi piac). 30/322-9947------------------------------------------------------ *48169­NYÁRI bútorvásár 20-30-40 % kedvez­ménnyel a Kuckó Plusz Konyhastúdió és Bútor Áruházban Eger, Törvényház u. 3. 36/411-279-------------------------------------------------------•48060* ÓNÉMET bútorok eladók. Tálaló (már­ványlapos), íróasztal, ruhásszekrény, szalonasztal. T.: 06-37-318-127--------------------------------- •«ISO" « GÖRÖGDINNYE eladó. 36/396-132, 30/436-5214 TÉRÍTÉSMENTES Péter Rózsa Oktatási Központ 8000 Székesfehérvár 1051 Budapest V. Várkörút 54. 1 Vörösmarty tér 2. Tel.: 22/348-103,22/348-095 TeL: 1/411-0900, 1/350-1891 Honlap: www.peter-rozsa.hu Térítésmentes iskolarendszerű képzések és kollégiumi elhelyezés érettségizetteknek: Első szakmát szerzőknek teljesen térítésmentes Második szakmát szerzőknek havi tízezer forint költségtérítés Családi pótlék, árvaellátás, diákigazolvány, tankönyvtámogatás, heti nyolc órában ingyenes nyelvvizsga-felkészítő! • Külkereskedelmi ügyintéző • Újságíró • Idegenforgalmi technikus • Marketing-és reklámügyintéző • Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai menedzser Egyetemi feltételi mentességet nyújtó képzések: • Idegenvezető • Irodavezető • Gazdasági informatikus • Vámügyintéző • Jogi asszisztens > Idegenforgalmi szakmenedzser • Pénzügyi szakügyintéző • Logisztikai műszaki menedzser asszisztens A fenti szakokat levelező tagozaton is indítjuk, szombati tanítási napokkal havi tízezer forintos költségtérítéssel! Kérje ingyenes tájékoztatónkat!

Next

/
Oldalképek
Tartalom