Heves Megyei Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-03 / 128. szám

16 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. JÚNIUS 3., PÉNTEK SPORTTUKOR Versenyláz Kassa előtt erdei utakon Bajnoki a Felvidéken A hét végén Szlovákiában folytatódik az országos ral­ibajnokság. A 31. Kassa Rallye-n 150 autó gördül a rajt­dobogóra. A magyar (3.) és szlovák bajnoki futamon cseh, lengyel és ciprusi pilóták is indulnak. A Kassa környéki aszfaltburkolatú utakon 13 gyorsasági sza­kaszt (péntek prológ+6, szombaton 6)- kell megtenni. Bajzát R. autósport A címvédő Túri Ta­más számára az első két futam nem úgy zárult, ahogy eltervez­te. Egerben egy szétdurrant cső miatt csúszott a 3. helyre, Mis­kolcon pedig váltóproblémák miatt kényszerült kiállásra.- Felkészültünk a legjobbak- ra. Most éppen egy erdei úton gyakoroltunk - jelentkezett be telefonon az egri pilóta. - Kavi­csos, poros az aszfalt, annyi a kanyar, hogy alig bírjuk felírni. Jó, ha van 300 méter egyenes szakasz. A forgalomtól elzárt szakaszon szerintem kevés a négyszeri bejárási lehetőség. Szokatlan lesz az éjszakai autó­zás, de ettől nem tartok, sőt ki­fejezetten várom. Kulcskérdés, hogy az autónk ne hagyjon cserben bennünket. Szerintem a nézők között sokan lesznek magyarok. Ezúttal a 3-as rajt­számot kaptam, előttem két szlovák N-es autó indul, remé­lem tudnak olyan gyorsan men­ni, hogy ne érjem utol őket... Csütörtökön érkezik az Octavia és bízom benne, hogy a techni­ka ördöge nem akadályozza meg a jó szereplést. Ott szeret­nénk lenni az elsők között a végelszámoláskor - nyilatkozta Túri Tamás. Túri Tamás Él István: - Kellenek a versenykilométerek a Mitsubishivel FOTÓ: NEMES RÓBERT Megújult autóval Él István, az egri bemutatko­zás után kihagyta a miskolci fellépést.- Sajnos az autónk nem volt olyan állapotban, hogy elindul­junk. Az Eger-rali után az Oroszlán-testvérek műhelyé­ben darabjaira szedték szét és felújították.- A 41-es rajtszámot kapták, a végén elégedett lenne az abszolút 41. helyezéssel?- Előrébb szeretnénk végez­nyargós, technikás pályákon szerencsére nincsenek kátyúk. Várom a megmérettetést, saj­nos a versenylázam mellett egész héten hőemelkedésem volt, remélem ez nem akadá­lyoz a vezetésben. I A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Bénik, Vinoczai 35 pont 2. Ifj.Tóth, Bahor 20 3. Bútor, Tóth 19 4. Tun. kerék 12 4. Tagai T., Tagai R. 12 6. Herczlg, Tóth 10 6. Hideg, Szenner 10 6. Vízin, Táborszki 10 A HEVES MEGYEI RÉSZTVEVŐK Rajtszám ■■■■ Pilóta Túri Tamás. Kerék István Autó Skoda Octavia WRC Kategóna A8 37. Bujdos Miklós. Csontos Tamás Subáit! Impreza A8 41. Él István, Szeghalmi György Mitsubishi EVŐ VI. N4 67. Ázsot Szabolcs, Novak Ottó Honda Civic N3 93. Nagyváradi Zsolt, Kis Tamás Suzuki Ignis N2 94. Papp Levente, Tóth Zsolt Peugeot 106 N2 103. Mester László, Nacsa Gábor Suzuki Ignis N2 106. Alaxay Viktor, Bolla Károly Honda Civic N2 114. Dér Péter, Dér Gábor Suzuki Swift GTI A5 205. Szabó Attila, Barta Krisztián Lada 2101 Historic Cdesség a javából! ■K9 Gumi3«rze $SUZUKI Z7^ IMOLA BAU shs union www.shsunion.hu EGER, KISASSZONY U. 34. Foghíjasán is szimpatikusán végjáték Vereség a MAFC-nál, majd kedvezőtlen határozat a zöld asztalnál fensthermítt) MŰANYAG NYÍLÁSZÁRÓK $süzuk, VITAI EGER ni, az abszolút 20-25. helyet tűztük célul a navigátorom­mal, Szeghalmi j Györggyel. Jók a pályák, lát­tam róla felvé­teleket. Hason­lóan a bükki erdészeti utakhoz, egy nyomsá­vos, sok ugratóval szép környe­zetben. Tetszik, bár nincs hely a korrigálásra, egy-egy hiba után össze lehet törni az autót.- Ezúttal is erős lesz az N4- es kategória.- Tizennyolc autóval kell fel­vennünk a versenyt. Szükséges ügyelni a jó vonalvezetésre, és a pontos itiner is döntő lehet.- Az éjszakai száguldozás is különlegessége a kassai fu­tamnak.- A városi prológ után éjsza­kai verseny lesz. Lámpasorral megyünk, de én nem tartok et­től. Hat gyorsaságit kell kétszer teljesíteni a két nap alatt.- Az Eger-ralin az elején majdnem kiestek, ám a vé­gére már jó időket autózott.- Ez ad alapot a bizakodá­somra, gyarapítani kell a pont­jaim számát. Szerintem, akik célba érnek, azok eséllyel pá­lyáznak a pontszerzésre. A ka­Horváth Péter KOSÁRLABDA NB 1/A, FÉRFIAK, ALSÓHÁZI RÁJÁTSZÁS A 9. forduló eredménye: MAFC-Újbuda - Fenstherm-Vitai Eger 104-95 (29-28, 27-21, 24-21, 24-25) Gabányi sportcsarnok, 100 néző. V.: Forrai, Cziffra, MAFC: Smigic 9/9, MOLNÁR A. 19/3, Sajni 8, GREEN 30/15, FISHER 23. Cs.: Pojbics 8/6, Kecskés 2, Balogh 5/3. Edző: Dinnyés Attila. EGER: Djokics 10/6, Ughy 13/9, KAHRIMANOVICS 21/6, JOKSZIMOVICS 23/3, KISS K. 18/3. Cs: Petrucsik 10/6. Edző: Goran Mijovics. Az eredmény alakulása. 4. perc: 7-12, 8. perc: 19-23, 13. perc: 37-35, 18. perc: 47-45, 23. perc: 62-53, 27. perc: 75-62, 33. perc: 84-80, 38. perc: 99-90. Kipontozódott: Jokszimovics a 40. percben. A szerda esti, fővárosi talál­kozón meglehetősen foghíjas kerettel számolhatott Goran Mijovics edző, akinek a NB li­es osztályzón szereplő Zsemlye Sándor és Petrucsik Géza, illet­ve az izomhúzódással bajlódó Hartvich Tamás mellett, Gintaras Stulga, valamint Jean- Marc Kraidy játékáról is le kel­lett mondania. Utóbbi két kosa­rasnak a találkozó előtti napon lejárt a klubbal kötött szerződé­se, s jelezték a továbbiakban már nem kívánnak pályára lép­ni a Sasok színeiben. Vladimir Djokics azonban ígéretéhez hí­ven újra csaüakozott társaihoz. A mindkét együttes számára tét nélküli mérkőzés képét Mestermérleg DINNYÉS ATTRA: - Nem ját­szottunk különösebben moti­váltán és az egriek öt kisem- beres játéka is sokszor prob­lémát okozott, ennek ellené­re úgy érzem győzelmünk megérdemelt. Goran mijovics: - A pályára lépő játékosok mindegyike százszázalékos teljesítményt nyújtott. Gratulálok nekik a remek helytálláshoz! 1 H'SÄWtulsI 9. Körmend 35 16 19 2706-2713 0.728 10. Zalaegerszeg 35 12 23 2694-2838 0.671 11. Nyíregyháza 35 11 24 2597-2873 0.657 12. Dombóvár 35 11 24 2649-2954 0.657 13. MAFC 35 11 24 2727-3048 0.657 14. Eger 35 6 29 2136-2609 0.586 Megjegyzés: Az egriek november 10-e és január 25-e között lejátszott mérkőzéseit 20-0-val az ellenfelek javára igazolták. Következik: Eger - Nyíregyháza, június 4„ szombat, 18.00. alapvetően meghatározta, hogy míg az említett okokból a vendégek egyetlen vérbeli cen­tert sem tudtak felvonultatni, addig az egyetemisták nem ke­vesebb, mint öt (jóval) két mé­ter fölötti játékosra is számít­hattak. A jelentős magasságbe­li hátrányukat lelkes és takti­kus játékkal ellensúlyozó Sa­sok ennek ellenére remekül tartották magukat. A második játékrészben azonban már némileg fáradni látszottak a szinte csere nélkül játszó vendégek. Ughyék azon­ban a lefújásig hajtottak, s bár a látottak alapján a fővárosiak győzelme nem forgott veszély­ben, a rendkívül tartalékos eg­ri gárda minden dicséretet megérdemel „szimpatikus” já­tékáért. tmwi uniwíNUK Dombóvár - Zalaegerszeg 90-85 Körmend - Nyíregyháza 99-82 Jogi szakértőhöz fordulnak Ugyan Dániel tamás, a Sasok ügyvezetője a birtokában lévő hivatalos iratok alapján hétfőn már kész tényként közölte, hogy a gunaras kc dombóvár csapatára kiszabott büntetés miatt együttese a következő szezonban is az élvonalban szerepelhet, azóta kiderült a helyzet korántsem ilyen egy­szerű. A tolnaiakat látszik igazolni a versenybizottság kedden hozott határozata, amely többek között a követ­kezőket tartalmazza: „A Férfi Hivatásos Kosárlabda Alszövetség Versenybizottsága 2005. május 31-i ülésén megvizsgálta a DVMSE Kosárlabda Kft. tartozásainak rendezését, Emir Halimic és Fülöp Gábor ügyében. A Versenybizottság rendelkezésére megküldött bizonyla­tok alapján megállapította, hogy a tartozások kifizetése május 28-án, és május 31-én megtörténtek. Ezen bizony­latok eredeti példányait, a Versenybizottság egy tagja, Dombóváron is ellenőrizte. Ezek alapján a Versenybizott­ság az ügyet rendezettnek tekinti. ” Magyarán minden marad a régiben, a Dombóvár megtart­hatja győzelmeit, a Sasok pedig utolsó helyezettként kénytele­nek elbúcsúzni az élvonaltól. Vagy mégsem?- Az illetékes szervektől kikértük az üggyel kapcsolatos ös-. szes iratot és bizonylatot, amelyeket holnap nagy valószínű­séggel meg is kapunk, s jogi szakértő segítségével átnézünk. Számunkra egyébként egyértelmű maga az eljárás és a hát­térben tett lépésekkel is tisztában vagyunk, azonban míg a megfelelő bizonyítékok nem állnak rendelkezésünkre, erről többet nem szeretnék mondani. Én továbbra is hiszek abban, hogy minden csapat egyenlő elbírálásban részesül - árulta el Dániel Tamás. Dániel Tamás csalódott, de nem adja fel a reményt fotó: lénárt marton Bonyhádon feladták a leckét az eddig menetelő egri főiskolásoknak NB II., FÉRFIAK, RÁJÁTSZÁS Bonyhád KSE- Eszterházy KFSC-HÉSZ-Gépszolg SE 113-92 (35-34, 25-19, 29-17, 24-22) Bonyhád, 100 néző. V.: Fekete L. Szabó Bakos A. Eger: Bíró B.15/9, Máté 12/3, Zsemlye 16, TÓTH T. 24/6, Zsíros 11/3. Cs.: Mentusz 1, Petrucsik G. 8, Vinczepap 5/3, Dudás, Vincze A. Edző: Cseh Kálmán. A négy közé jutásért rendezett találkozó első meccsén gyorsan egymásnak estek a csapatok, tíz perc alatt egy félidőre való ko­sár született. A hazaiak triplákkal operál­tak, és sikerült is az első félidőben 12-őt (!) dobniuk. A harmadik játékrészben elhúz­tak a hazaiak, és a közönség fergeteges buzdítása közepette jelentős előnyt szerez­tek a visszavágóra. Cseh Kálmán: - Csalódás volt számomra a mérkőzés, mert készültünk a triplák el­len, mégsem sikerült azokat megakadá­lyozni. Nem adjuk fel, de nagyon nehéz lesz a hátrány ledolgozása. Következik: Eger - Bonyhád, június 5., vasárnap, Leányka út, 18.00. NY KAKAS FO T E * V A s SZUPEREXPRESSZ MEZŐNYÁRÁDI munkahelyre nehézgép­kezelőt, cater 428 B-re és szennyvízge­rinc fektetésben jártas szakembert azonnal felveszünk. 06/30/9535-910------------------------------------------------------ *43768* RENAULT Twingo 4,5 éves ea. 06- 70/586-9016------------------------------------------------------ *43881­KUTYÁSOK figyelem! MEOE Egri Szerve­zete kutyakiképzést indít kerecsenen pályáján. Első találkozás június 5-én 1/2 9 és 9 között a kerecsendi Posta- hivatalnál. Információ: 06-30/9827- 421----------■-------------—--------—---------- '43860* T ISZA-TÓNÁL egész évben működő ital­bolt kiadó. 20/383-2723, 20/428- 2242 —------------------------------Maw E GERBEN a Csiky S. u. 7/A alatt üzlethe­lyiségek kiadók. 20/321-8739---------------------------:--------------------------*44056* F RISSEN vágott kisbálás rétiszéna, dió- és eperfarönk, tölgy és cser vegyes erdő eladó. 36/360-023, 20/457-9052-----------------------------'------------------------ *44136* 3 0 ÉVES pécsi és eozin gyűjteményem eladom. 06-20/363-9159 Csodálkozik? Pedig ez mind belefért! A Raiffeisen Számlacsomagok többet nyújtanak, mint gondolná Bankfiókjaink: Eger, Jókai u. 5. Gyöngyös, Fő lér 12. Hálván, Kossuth lér 16. Mindent elintézhet egy számlacsomagon belüli Akár a m Mindennapokat választja havi 190 forintért, akár a lendületit / * 550 forintért, sokkal egyszerűbben és kényelmesebben intézheti pénzügyeit, A Raiffeisen Mindennapok Számlacsomag előnyei: • lekötés nélkül Is magas kamat, • az első évben díjmentes Visa Electron bankkártya, • havonta két alkalommal Ingyenes készpénzfelvétel bármely hazai bankjegykiadó automatából, • díjmentes elektronikus úton adott állandó átutalások, • havonta két darab díjmentes csoportos beszedési megbízás, • díjmentes csatlakozás a DtrektNel internetes banki szolgái tatáshoz. Ha kedveli a modem pénzügyi megoldásokat, válassza a Raiffeisen Lendület Számlacsomagot amely a fontieken kívül az alábbi szolgáltatásokat is tartalmazza: • korlátlan számú díjmentes elektronikus átutalás, • díjmentes Mobil Banking szolgáltatás: SMSértesités tranz­akcióiról, számlaegyenlegéről, • kodáflan számú díjmentes csoportos beszedési megbízás, vriumt kőwvím M Rafff«ÍMn BANK <£> 06-40-4S-4A-4« ssntrw.rafffeiMn.hu (139238-148357)

Next

/
Oldalképek
Tartalom