Heves Megyei Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-28 / 149. szám
2005. JÚNIUS 28., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP 13 KÉK TÜKÖR - HIRDETÉS Még mindig csúszik a vádemelés szlávy-ügy Perrendszerűen nem tudják bizonyítani, hogy ki a gyilkos Fontos feladat hárul az igazságügyi orvos szakértőre minden olyan esetben, amikor csak évek múltán kerül elő az áldozat. Mint Szlávy esetében. Szó sincs a Szlávy-ügy befejezéséről. A nyomozást ismét meghosszabbították. Igaz, az iratismertetés megkezdődik. Szemán László A felröppent hírekkel ellentétben szó sincs a Szlávy-ügy gyors befejezéséről. A nyomozást ismét meghosszabbították, ezúttal szeptember 6-áig. A Balaton- felvidék urának tartott Szlávy Bulcsú László 1997 júliusában tűnt el. Holtteste tavaly január 24-én került elő a XII. kerületi Székács utca egyik házának garázsából. A rendőrök tétten érték a holttest kiásása közben W. Ki lőtte le Szlávy Bulcsú Lászlót? László vállalkozót, aki azóta is előzetes letartóztatásban van. Mint ahogy azt megtudtuk, a nyomozók nem tudják kétséget kizáró módon, perrendszerűen bizonyítani, hogy ki és mivel ölte meg Szlávyt. Bár a holttest alatt találtak egy 0,22-es sportpisztolyt, amelyről a szakértő nem tudta megállapítani, hogy azzal lőtték-e fejbe a vállalkozót. A szakértő azt mondja: azzal is megölhették, de más, 0,22-es kaliberű fegyverrel is. A pisztolynak egyébként nincs száma, így gyakorlatilag azonosíthatatlan, nem tudni, kié lehetett egykor. A rendőrség mindenesetre W. Lászlót és Szlávy volt titkár-testőrét, B. Lászlót előre kitervelt emberöléssel gyanúsítja. Az ORFK „döglött ügyek” osztályának nyomozói szerint Szlávyt egy nő miatt ölték meg 1997. július 31-én. W. László budaörsi irodájában fejbe lőtték. Szlávy egy balatonalmádi szórakozóhely üzletvezetőnőjével töltött egy romantikus éjszakát A hölgy ekkor éppen W. László barátnője volt, és megelőzendő barátja haragját, nemi erőszak miatt feljelentette a rendőrségen Szlávyt. Aki azon a július 31-én Budaörsre indult a Balatonról, W. László irodájába. A rendőrség szerint testőre, M. Gábor szervezte meg a találkozót. M.-et bűnsegédlettel gyanúsítják, hiszen a nyomozók szerint tudott arról, hogy főnökét meg fogják ölni az irodában. Szolgálataiért cserébe megkapta gazdája méregdrága bútorait, hifijét és televízióját Az irodában aztán valaki egy 0,22-es pisztollyal kétszer tarkón lőtte Szlávyt. Legalábbis a rendőrség gyanúja szerint Hogy ki, azt egyelőre nem tudják a nyomozók, hiszen mindhárom gyanúsított tagadja, hogy bármi köze lett volna Szlávy Bulcsú halálához. W. László ma is tartja magát a tavalyi lebukása után tett vallomásához. Eszerint ott találta Szlávy holttestét a budaörsi irodában. Megijedt, hogy őt fogják gyanúsítani a gyilkossággal, hiszen neki lett volna rá oka a barátnő kapcsán. Összecsomagolta a holttestet. Elszállította a Székács utcába, ahol a másik barátnője garázsában bebetonozta azt a szerelőaknába. Kovács Lajos ezredes 2004. év elején kiszivárogtatta, hogy W. Lászlón akarják számonkérni Szlávy eltűnését. W. vallomása szerint ismét bepánikolt, és odarohant a garázshoz, hogy eltüntesse a holttestet. A rendőrök azonban rányitottak. A jelenlegi helyzet szerint nincs közvetlen bizonyíték a gyanúsítottak bűnösségére. Holttestet elásni és kiásni nem ugyanaz, mint megölni valakit Igaz, a rendőrök szerint azt nehéz megmagyarázni, hogy Szlávyt miért éppen W.' László budaörsi irodájában ölték meg. Közvetett bizonyítékok alapján pedig egyáltalán nem biztos az elmarasztaló ítélet. Ennek ellenére e héten elkezdődik az iratismertetés előbb M. Gábor, majd B. László, végül két hét múlva W. László számára. Iratismertetés lesz csődbűntett miatt is w. László, W. Tamás és dr. Sümeghy Csaba, a Fidesz-MPP országgyűlési képviselője is gyanúsítottja a békéscsabai BCB Egyesült Textil Művekkel kapcsolatos csődbűntettnek. Hét másik gyanúsított mellett. Az országgyűlési képviselő mentelmi jogát felfüggesztették. A gyanúsítottak védői tegnap kapták meg az ér- ................................................................. t esítést a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivataltól, hogy a nyomozás lezárásaként iratismertetés kezdődik augusztus 2-án. Ez várhatóan két hétig tart majd, és utána kerülhet sor a vádemelésre. Az ügy alapját jelentő csődeljárás 2000-ben történt. A nyomozás 2004-ben indult. ■ Nincs közvetlen bizonyíték a gyanúsítottak bűnösségére. Holttestet elásni és kiásni még nem gyilkosság. « NÉMETJUHÁSZ kölykök és növendék kutyák folyamatosan eladók. 30/928-8157----------------------------------- MOW 8 KECSKECSALÁD gidákkal együtt eladó. 06/30/5536-099-------------------------------------------------------------------------*45859* 3 DB álomszép szürke csíkos, házi, 7-8 hetes kiscica ingyen elvihető. 30/913-3350------------------------------------------------------------------------ *45861* LABRADOR kiskutyák (sárga) oltva, féregtele- nítve eladók. 20/3551-492------------------------------------------------------ *45874* T ÁRSKERESÉS 29/165/70 egri hölgy urak hívását várja szabadidő kellemes eltöltésére! 70/585-3210------------------------------------------------------------------------ *37817* 29 ÉVES vidám, csinos egri nő barátot keres szabadidő kellemes eltöltésére. 20/947- 0317------------------------------------------------------------------------ *44933* EGZOTIKUS, filigrán lány ismerkedne Egerben. 30/977-4469------------------------------------------------------------------------*44986* 5 5/178/80,168 cm körüli, formás, egyszerű, házias, kedves hölgyet keresek. Jelige: „Nem a vagyonod, szerelmed". 3301 Eger, Pf. 610.------------------------------------------------------------------------ *45815* ÁLLÁST KERES 8 LAKÁSFELÚJÍTÁST, külső-belső vakolást, betonozást, bontást vállalok! 30/423-3121------------------------------------------------------------------------ *44679* 2 6 ÉVES diplomás lány sürg. állást keres Egerben és környékén beszerző, ügyfélszolg. és logisztikai tapasztalattal. 70/946-5111------------------------------------------------------------------------ *45627* ALBÉRLETET KÍNÁL 8 EGER, Árpád u. 2 szobás, üres lakás hosz- szabb távra kiadó garázzsal v. anélkül. 30/238-4658--------------------------:--------------------------------------------- *45428* 6 5 M!-es, 2. emeleti, Kallómalom úton főbérlő nélküli lakás hosszú távra kiadó. 20/993- 5675----------------------------------------------------------:-------------*45672* B ELVÁROSI 1+fél szobás berendezett lakás kiadó. 20/918-4818--------------------------------------:---------------------------------*45677* E GER, Napsugár úti II. em. 1+2 fél szobás, bútorozatlan lakás kiadó. 36/314-323------------------------------------------------------------------------ *45793* ÉSZAKI lakótelepi kiváló állapotú 1,5 szobás lakás a 3. emeleten hosszú távra kiadó. Tel.: 20/319-5663------------------------------------------------------------------------ *45809* EGER belvárosi gázfűtéses, 2 szobás, étkezős lakás kiadó. 36/311-472------------------------------------------------------------------------ *45819* EGER, Mekcsey u. I. em., 3 szoba, erkélyes, új lakás igényes bérlőnek, garázzsal is kiadó. 65 eFt/hó+rezsi+garázs. 36/420-939------------------------------------------------------------------------ *45876* ÁLLÁST KÍNÁL JELENTKEZZEN AVON-tanácsadónőnek SMS- ben! Minden regisztrált jelentkező ajándékmintát kap. Ingyenes belépés. 36/410-755, 30/257-4469------------------------------------------------------------------------ *41536* . OTP Garancia Biztosító Rt. üzleti munkatársat felvesz. Alkalmazotti munkaviszony, júliusi képzés. Tel.: 30/246-4558-------------------------------------------------------------------------*45425* O RSZÁGOS ingatlan iroda területi képviselőket keres átképzéssel! 06-1-210-4673------------------------------------------------------------------------ *45448* KERESKEDELMI végzettséggel rendelkező női munkatársakat keresünk egri élelmiszerüzletünkbe. Érd.: 20/388-6140------------------------------------------------------------------------ *45493* NEMZETKÖZI marketing-tanácsadó és vezetőképző fő- és mellékállású értelmiségi munkatársakat keres. Fix+jutalék. 20/355- 2166------------------------------------------------------------------------ *45545* FELVÉTELRE keresünk hidraulikában jártas, önállóan dolgozni tudó, munkájára igényes nehézgépszerelőt, mezőgazdasági gépszerelőt. Érd: Emelőgép és Daruszerviz Kft. 3300 Eger, Bervai út 156/2. sz. Tel. 36/420-968 Az Egri Nyomdi Kft azonnali belépéssel keres munkatársat gyártás-előkészítő és kalkulátori feladatok ellátására. Feltételek: ■ szakirányú végzettség |- számítógép-felhasználói ismeret | Jelentkezni részletes szakmai önéletrajzzal, bérigény megjelölésével a Munkaügyi csoportnál lehet: Eger, Vincellériskola u. 3. KÖNYELÖ iroda mérlegképes, illetve szakma tapasztalattal rendelkező könyvelőt keres. Iro dánk kedvező jövedelmet, szakmai tovább képzést és stabil munkahelyet biztosít. Érd 36/517-120, 30/382-0852------------------------------------------------------------------------ *45792 MAKLÁRI úti sörözőbe gyakorlott pultost felve szék. 20/922-4303------------------------------------------------------------------------ *45801 EGRI sörözőbe pultoslányt keresünk nyári ki egészítő munkára. 30/746-2049------------------------------------------------------------------------ *45818 GYAKORLOTT alpinistát keresek pesti dryvi tozáshoz. 20/935-7885 TÖLTŐÁLLOMÁSRA kasszás munkakörbe 1 fő megbízható hölgy munkatársat keresünk. Cím: Eger, Rákóczi u. 98. Tel.: 36/437-393------------------------------------------------------------------------*45833* MIR0X 2000 Kft. karnisgyártó műhelyébe középfokú végzettségű műszaki munkatársat keres. Jelentkezéseket a 30/995-5957 telefonon várjuk.------------------------------------------------------------------------ *45837* SZAKKÉPZETT fiatal szakácsot keresünk Dobó téri Kávéház éttermébe nyári szezonra, heti 4- 5 napos munkaidőben. 20/585-4464-------------------------------------------------------------------------*45855* R EDŐNYSZERELÉSHEZ szakmával rendelkező ügyes fiatalembert fő- és mellékállásban jó fizetéssel felveszek. 20/922-4303 reggel------------------------------------------------------------------------ *45863* BABY sittért keresek. 30/683-0587------------------------------------------------------------------------ *45865* MAGAS keresetek, fő- vagy mellékállásba keresek munkatársakat Eger környékéről. Nem biztosítás! 70/313-5963 és 30/9669- 466------------------------------------------------------------------------ *45872* SZOLOÁLTATÁS PALATETŐ bontás nélküli felújítása. Színes, mintás, bitumenes szigetelőanyaggal. Ács-bádogos munka, lapostető-szig. 30/9850-611--------------------------------------------------------------------------*35312* « REDŐNYT, reluxát, harmonikaajtót 40-50% árengedménnyel készítek. 36/410-275------------------------------------------------------------------------ *38818* LAKÁSCÉLÚ (vásárlás, bővítés, felújítás, építés), szabad felhasználású hitelek teljes körű ügyintézése. Kamat: 1,5%-tól. 20/592- 9703------------------------------------------------------------------------ *41635* FAKIVÁGÁST, fagallyazást vállalunk. Eger 36/516-868, 20/943-6443---------------------------------------------------.---------------------*42939* P ALATETŐK felújítása sima és mintás bitumenes lemezzel, 12 év garanciával 2000 Ft/m2- töl. Tel.: 30/234-9135------------------------------------------------------------------------ *44820* ÉPÖLETŰVEGES és asztalosmunkák közéletek részére is. Ingyenes felmérés. Tel.: 30/578- 1763------------------------------------------------------------------------ *44864* FŰVÁGÁS, bozótirtás, elgazosodott területek rendezése, kiskertek gépi művelése. Fakivágás, kapu, kerítés készítése. 30/2787-287------------------------------------------------------------------------ *44903* RÉGI lakás felújítása, tetők készítése, új lakás építése, kőművesmunkálatok, garázs építését vállaljuk. 20/808-7573, 30/253-2190------------------------------------------------------------------------ *45061* HITEL 1,25% kamattól új és használt lakásvásárlásra, felújításra, kedvezőtlen kamatozású hitelek kiváltása. 20/551-5074------------------------------------------------------------------------ *45118*. SZOBAFESTÉS, mázolás, tapétázás, homlokzatfestés és egyéb festőmunkát vállalok. 30/9020-355------------------------------------------------------------------------ *45538* RIASZTÓRENDSZEREK, video-kaputelefonok, biztonsági videó-megfigyelők kivitelezése. 20/954-8206------------------------------------------------------------------------ *45703* SZABADON felhasználható és lakáscélú hitelek gyors, teljes körű ügyintézése. Kérésére a kezdeti költségeket meghitelezzük. 70/624- 4327------------------------------------------------------------------------ *45292* PARLAGFŰIRTÁST, bozótvágást, fűnyírást, árkok tisztításátvállalom. 30/472-8709------------------------------------------------------------------------ *45755* MERCEDES Vitóval, utánfutóval szállítást vállalok. 20/528-1321-----------------------------------------------------------------------*45829* ‘_________ O KTATÁS OXFORD International Nyelviskolában akár 30 angolóra ingren, anyanyelvi tanárokkal is, akiknek vendéglátó családokat keresünk. Angol, német, francia, olasz, spanyol, orosz, ukrán, arab, lóvá rí cigány, magrar nyelvek oktatása. Intenzív nyelvvizsga-felkészítők. Jógaoktatás angolul. Ny.sz.: 10-0231-04, Eger, BródyS.u. 1.322-800------------------------------------------------------------------------ *41564* ANGOL, német intenzív TELC, 0RIG0 (júl. 7.) vizsga-elők. 490 Ft/ó, 50% kedv.! Európa Isk. Csiky S. u. 21. 36/412-200, 20/323- 6617------------------------------------------------------------------------ *45225* SZÁMÍTÓGÉP-KEZELŐ tanfolyam ECDL Start vizsgalehetőséggel, 60-80 óra. MTESZ Eger, 36/423-583------------------------------------------------------------------------ *45524* GÉPÍRÁS számítógépen 60 órában. Kezdés július 4-én 16 óra. MTESZ Eger, 36/423-583------------------------------------------------------------------------ *45524* UGYE nem akar évekig angolul tanulni? Jelentkezzen most induló intenzív délutáni kezdő és haladó, valamint délelőtti haladó tanfó- lyamainkra! 20% nyári+30% SZIA kedvezmény, diákoknak 450 Ft/óra. Akkreditált Lite Nyelviskola. Tel: 36/413-104. NYTSZ: 05- 0232-04------------------------------------------------------------------------ *45742* SZEMÉLYGÉPKOCSI-VEZETŐI tanfolyam indul Egerben Szvorényi u. 31. alatt július 14-én 20/954-6561------------------------------------------------------------------------ *45870* _________UTAZÁS_________ B ALATONSZABADI-SÓSTÓN, a Balatontól 300 m-re nyaraló 6-10 fő részére min. hetes váltással kiadó. T.: 20/476-1455------------------------------------------------------------------------ *45804* KÖZLEMÉNY STRAUSS-EST a Kis Dobó téren júl. 3-án vasárnap. Érd.: Minorita Borozó Étterem, Kis Dobó tér 7-9.36/313-971,30/2280-200------------------------------------------------------------------------ *45687* Szenzációs akció HÉVÍZEN!! Hun guest Hotel Panoráma* * * ajánlata: frvényes: 2005. április 2 - október 23-ig, kivétel ünnepi időszakok. 5 éjszaka: 30.500,-Fwól/fő, amely tartalmaz svédasztalos reggelit, belépőt a gyógy- vagy a téfürdőbe, furd&öpeny-, széfhasznélatot. Fétpsnzüt kedvezményes áron btztostumkf Woáness napok HMnrt * * • cstegos, falújtott szobákban 2 éjszaka félpanaóvat, fűrddjeggyBl, masszázzsal, infraszaunával, üdvözli koktéBal: 19.800,-FttM/fő. T&tórtyáid és háziorvosi javaslattal kedvezményes gyógy és fürdőkúra vehető igénybe. | Üdülési csekkel fizetőknek további g kedvezmény! s Szobafoglalás: te! : 06133)341-074. 05(83)341-560. fax. 06(83)340465, e-T»l rBserve@hatdpar®rama.Hungue5lh«es5 hu BETEG vagy? Jézus által meggyógyulhatsz, 2005.07. 02-án 10 órakor kezdődő istentiszteleten Pétervásárán a Művelődési Házban------------------------------------------------------------------------ *45814* BÚTOR ÚJ KONYHA- és szobabútorok kedvező áron, 0TP-re is. Eger, Árpád u. 19:1:36/413-054------------------------------------------------------------------------ *42352* ELEKTROTECHNIKA SONY Ericsson K508Í, kamerás, 1 hónapos, karcmentes, garanciás telefon eladó. Ár: 23 eFt. Tel.: 30/682-2089------------------------------------------------------------------------ *45828* RUHÁZAT AGRIA Túri Fellner-udvar (Líceum mögött) végkiárusítás! Minden kilós és vállfás ruha -30- 50% kedvezménnyel kapható csak égj hétig. Ny: H-P: 1/2 9-17-ig------------------------------------------------------------------------ *45799* VÁLLALKOZÁS EGER, Árpád u., jelenleg Király festékboltként üzemelő üzlethelyiség+raktáraug. 1-től kiadó. Üzlet 80 m2, raktár 45 m2. 20/931-2334------------------------------------------------------------------------ *45459* KISKÖRÉN italbolt sürgősen hosszú távra kiadó. Érd. 36-356-358, 06-20-383-2723------------------------------------------------------------------------ *45659* SZÁMÍTÁSTECHNIKA «MÁRKÁS P2-es, P3-as számítógépek garanciával 10.000 Ft+ÁFA Eger, Rákóczi út 15. T: 36/436-936, 30/592-4428, www.rl5.tar.hu------------------------------------------------------------------------ *44029* Eger közeli szociális intézmény Intézményvezető munkakörre pályázatot hirdet Feladat: • Idősek otthona és egyéb szociális szolgáltatások működtetése. • Az intézmény dolgozóinak szociális érzékenységre motiválása, • Napi adminisztrációs feladatok biztosítása, • Költséggazdálkodás, szabályzatok betartatása, folyamatba épített ellenőrzések végrehajtása. Feltételek: • Felsőfokú szakirányú végzettség, • Nagyfokú szellemi és fizikai terhelhetőség, • Jó kapcsolattartó képesség, • Emberközpontú gondolkodás, kreativitás. • Pályázatok figyelése. Amit kínálunk: • Teljesítményarányos, megbízható, jó jövedelem, • Perspektíva, • Karrierlehetőség. Fényképes pályázatát az alábbi címre kell benyújtani: „Intézményvezető pályázat” 145864 3300 Eger, Pf: 23. Benyújtási határidő: 2005. 07.12.