Heves Megyei Hírlap, 2005. június (16. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-28 / 149. szám

2005. JÚNIUS 28., KEDD - HEVES MEGYEI HÍRLAP 5 MEGYEI KÖRKÉP Hazalátogattak az elszármazottak falunapok Posztumusz ítélték oda az első díszpolgári címet Kicsiket, nagyokat meg­mozgató sportversenyek­kel kezdődött, kulturális programokkal folytató­dott, majd szentmisével és búcsúi forgataggal zá­rult a településen rende­zett falunapok. Sz. 1. kál Az utóbbi években visszaté­rően megrendezik a nagyköz­ségben a Péter-Pál-napi búcsú­hoz kötődő falunapokat. Az ese­ményre már hetekkel ezelőtt készülődtek a szervezők, illetve a helybeliek, akik folyamatosan takarították, csinosították lakó­helyüket. A programsorozat a fiatalok ügyességi próbájával, majd a kicsiket és nagyokat egyaránt megmozgató sportversenyekkel kezdődött. Ezt követően - H. Czékmány Ilona festőművész kiállításának megnyitóján - kí­vánt az érdeklődőknek három­napos felhőtlen szórakozást Tompa Vilmos polgármester. Óhaja minden tekintetben telje­sült, mert sem az égre, sem a rendezvénysorozat hangulatára nem vetődött borulás. Nagy ér­deklődés közepette nyílt meg a helybeli amatőr képzőművé­szek kiállítása, majd az Adventi Rézfúvós Kamaraegyüttes, illet­ve magyarnóta- és operettest, később pedig a tűzzsonglőrök látványos produkciója szóra­koztatta a közönséget. A hétvégi falunapok kereté­ben első ízben adták át a Kál Nagyközség Díszpolgára cí­met. Ezt az önkormányzat dön­tése értelmében posztumusz Galambos László egykori isko­laigazgató, a falu köz- és kultu­rális életének egyik lelkes szervezője érdemelte ki. Az ok­levelet, valamint az emlékpla­kettet a település polgármeste­re nyújtotta át a díjazott lányá­nak, Juditnak, illetve a dísz­polgárrá avatott pedagógus Egerben élő testvérének, Ga­lambos Jánosnak. A nagyközség vezetői ezúttal is hazavárták a településről el­származottakat. A szülőfaluhoz ezernyi szállal kötődők között volt, aki Ausztráliából érkezett, mások a fővárosból, az ország távolabbi részeiből, illetve a me­gye számos településéről jöttek el a randevúra. A Kál Község­ből Elszármazottak Baráti Kö­re által szervezett jó hangulatú beszélgetésen szó esett az eddi­gi fejlesztésekről, majd a város­sá válás terveiről. Közben a tű­ző nap ellenére is kitartó közön­séget a szabadtéri színpadon a helybeli amatőr csoportok, az Agria táncművészeti oktatási intézmény, valamint a makiári ugróköteles csoport tagjai, este pedig a koncertet adó Szandi, il­letve pazar tűzijáték szórakoz­tatta. A falunapok záróeseménye­ként vasárnap szentmisét tar­tottak a templomban, ahol a helybeli születésű Érsek Attila újmisés mondott beszédet. A to­vábbiakban pedig hamisítatlan búcsúi forgatag várta a helybe­lieket és vendégeiket. A legszebb ingatlanok Ezúttal oklevéllel és pénzjutalommal díjazták a korábban meg­hirdetett Virágos, tiszta ingatlan faluszépítő verseny legjobbjait is: az Arany János utcában lakó Tanka Mária Magdolnát, Bodó Józsefet (Szabadság u.), valamint Barla Lászlót (Szent Ist­ván utca). Lépni kell! Fecskeház igen, garzon nem heves megye Három hónapos zarándokúira indult az egri Krisna Tudatú Hívők Közössé­ge. A Lépni kell! elnevezésű ze­nés-énekes zarándoklat a Salgótarján-Vác-Kecskemét út­vonalat érinti. A megyében Ege­ren kívül Hatvanban és Lőrinci­ben is megáll a menet. A fiatalok elsődleges célja az, hogy felhívják a figyelmet az in­diai védikus szentírás törvénye­ire. Elsősorban a tiszta erkölcs fontosságára, az erőszak-, az al­kohol- és drogmentes élet elő­nyeire helyezik a hangsúlyt. Ugyanakkor fontosnak tartják az élet védelmét, úgy is, mint a magzatét, az állatokét vagy az emberét. (szuromi) HEVES Továbbra sincs egyetlen jelentkező sem a városban épü­lő, s szeptemberben beköltözhe­tő nyugdíjas garzonházakra. Az előzmény - mint arról már be­számoltunk - egy szakcég által elvégzett felmérés volt, amely arra mutatott rá, hogy a lakás­piacon elsősorban az egyedülál­ló nyugdíjasoknál és az életkez­dő fiataloknál mutatkozik igény lakáscserére. így született döntés a húszla­kásos nyugdíjasgarzon, vala­mint a tízlakásos fecskeház megépítésére.- A fecskeház gyakorlatilag megtelt - tájékoztatott Kontra Gyula polgármester. - A tíz la­kásra tizennégy pályázat érke­zett. Ebből egy nem felelt meg a kiírásnak, vagyis tizenhárom érvényes igényről dönthet a tes­tület. A tíz nyertes az augusztus 20-i átadás után kezdheti meg a beköltözést. Egyetlen jelentkező sem akadt viszont a húszlakásos nyugdíjasgarzonra, holott a fel­mérés szerint határozott igény mutatkozott a megépítésükre. Az eredeti pályázati kiírást többször módosították: a há­rommilliós beugró összeget egymillióra csökkentették, a minimálnyugdíj összegét pedig 43 ezer forintban állapították meg. Abban is változtattak a felté­teleken, hogy a beköltözés után maradhat ingatlan az igénylő nevén. A könnyítések ellenére sem akadt azonban egyetlen je­lentkező sem.- A lehetőséget immár orszá­gos lapokban is hirdetjük, de eddig érvényes pályázat nem érkezett a hivatalhoz. A helyze­tet most elemezzük, de egyelőre nem tudjuk, mi okozza a garzo­nok iránti kereslet hiányát - mondta a polgármester. Jótékonyan a jövőért jó mulatság Összefogás a gyermekekért Az idén először Szentivánéji vidámságo­kat kínálva tartották bál­jukat azok a helybeliek, akik adományaikkal is segíteni kívánják a tele­pülésen élő gyermekek oktatását. F. B. recsk Az Általános Iskola és Napközi Otthon igazgatósága, valamint az óvoda vezetése és szülői munkaközössége az év leghosszabb nappalát, egyben legrövidebb éjszakáját válasz­totta arra a rendezvényre, amit jótékonysági bálként tartanak számon a nagyközségben. Az iskola tornaterme most is ün­neplő külsőt öltött a vendégek fogadására. Gáspár Emil igaz­gató köszöntötte a megjelente­ket, majd vezette a program je­lentős részét. A bált Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke, a térség országgyűlési képviselő­je nyitotta meg: kifejezte több­irányú jókívánságait és elisme­rését a nemes szándékért. A műsort az iskola tanulói és az óvoda apróságai szolgáltatták (az utóbbiak ezután elmentek aludni) táncos jeleneteikkel. A nyolcadikosok egyben az intéz­ménytől is búcsúztak, így bát­ran emelhették a söröskorsókat adott szerepkörükben. Még a vacsora előtt ismertté váltak azoknak a mecénásoknak a ne­vei is, akik jelentős összeget, anyagi hozzájárulást ajánlottak fel az oktatási közösségek javá­ra. Később nem kellett nógatni a szórakozókat, készséggel per­dültek táncra, amikor megszó­lalt a talpalávaló zene. Pihente­tőként pomponos táncot is lát­tunk azoktól, akik már nem az idén fejezték be az általános is­kolai tanulmányaikat. A továbbiakban szentivánéji tüzet gyújtottak az iskola udva­rán. A „szertartást” - melynek keretében virágot szórtak és cseresznyemagot köpködtek a felcsapó lángok közé - Dudás Lászlóné óvodavezető irányítot­ta, nagy derültségek közepette. Voltak, akik mertek ugrani, a hozzávetőleg egy méterre ereszkedő tüzes nyelveket töb­ben is legyőzték. Tombolahú­záskor a krónikásnak is volt szerencséje, egy vödörnyl halét­ket nyert. Aztán mindenkinek csak megvirradt a legrövidebb éjszaka. A Corelli trió a zenepavilonban egér Ma este 7 órakor az ér­sekkerti zene­pavilon olyan együttes kon­certjének ad otthont, ame­lyik a megye- székhelyen Hargitai Géza nagy népsze­rűségnek örvend, mert ebben a - illetve néha- nap bővebb - felállás­ban rendszeresen meg­fordul a városban. A Corelli triótól - Hargi­tai Géza fagott, Csonka Gábor hegedű, Mo­hácsi Gyula brácsa - megszokhattuk, hogy mindig különleges zenei él­ményt ad hűséges közönségé­nek. Ebben a klasszikus felál­lásban, amelyben ezúttal is fel­lépnek, izgalmas hangzásvilág­gal, pompás együtt muzsiká­lással bizonyítják, hogy a ka­marazene igazi élményt képes Csonka Gábor játszik, majd utolsó szám­ként - mintegy ka­kukktojás gyanánt - egy „guiness” darabot, Vivaldi La Folliiáját ad­ják elő. Ez a barokk da­rab a derűs, dúr hang­nemű bécsi klasszikus program után szenve­délyes, viharos és szél­sőségesen virtuóz befe­jezést ígér d-mollban. A koncertnek különös aktua­litást ad, hogy Hargitai Gézát a megyei közgyűlés a napokban nevezte ki a hatvani Kocsis Al­bert Zeneiskola igazgatójává, s akinek azóta ez lesz az első He­ves megyei fellépése. Mohácsi Gyula Tanodák a vásáron BUDAPEST, GYÖNGYÖS „Bemutat- kozhatnak-e az agrár felső- és szakoktatási intézmények az Or­szágos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásáron?” - kérdezte a Parla­mentben dr. Magda Sándor kép­viselő a földművelésügyi minisz­tertől. Érdeklődését indokolva kifejtette: a hallgatói önkor­mányzatok országos tagozatá­nak mezőgazdasági szekciója az Országgyűlés mezőgazdasági bi­zottságának közbenjárását kérte abban, hogy az említett intézmé­nyek és hallgatóik idén is részt vehessenek, kiállíthassanak az egyik legnagyobb szakmai ren­dezvényen, ahol partnerkapcso­latot is létesíthetnek a különbö­ző forgalmazó és értékesítő kiál­lítókkal.- Javasoljuk, hogy amennyi­ben korlátozott a lehetőség, úgy # régiónként a közép- és felsőokta­tási intézmények együttesen kapjanak kiállítóhelyet - nyoma­tékosította a kérést a honatya. A miniszter nevében Pásztohy András államtitkár vá­laszában kijelentette: az össze­sen 795 négyzetméter kiállítási területen zajló rendezvényen az agrároktatás, -szaktanácsadás és -kutatás összesen 459 négy­zetméteren mutatkozik majd be, s ez is mutatja a téma kiemelt fontosságát. Az agrár-felsőokta­tási intézmények számára egy­séges megjelenést biztosítanak, valamennyi tanoda régiónként önálló tablón tudja bemutatni te­vékenységét. Annak sincs aka­dálya, hogy a szakközépiskolák az egyetemekhez, főiskolákhoz kapcsolódva szintén megjelenje­nek kínálatukkal - fűzte hozzá. FOTÓ: SUHA PÉTER Helyszínelők, markolóval. Egyelőre nem tudni, rejtőzik-e valami a felszín alatt Bűnügyi „ásatás” (suha) gyöngyöstarján A Gyöngyösi Rendőrkapitányság megbízásá­ból tegnap elkezdődött a telepü­lés szeméttelepén az a kutatás, amely azt hivatott kideríteni, hogy helyeztek-e el az építési törmelék számára fenntartott le­rakóban veszélyes hulladékot. Mint ismert, tavaly november végén a kapitányság lakossági bejelentés nyomán kezdett el vizsgálódni, a későbbiekben fel­vetődött információk alapján az­tán idén tavasszal már bűnügy­ben rendeltek el nyomozást. En­nek az eljárásnak a részeként keresik a szakemberek az állító­lag lerakott veszélyes anyagot. A bűnügyi helyszínelők is a telepen tartózkodtak, hogy ha kell, azonnal mintát gyűjthes- senek. isztelte a falu. Galambos László hozzátartozói büszkék a díszpolgári címre

Next

/
Oldalképek
Tartalom