Heves Megyei Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-07 / 106. szám
HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. MÁJUS 7„ SZOMBAT KÉK TÜKÖR - HIRDETÉS Titok az aszódi rabló elfogása csalódás Érthetetlen, hogy a magyar rendőrség miért hallgat a sikerről Az elsjő számú közellenségnek tartott Pál Tibor a stuttgarti rendőrség fogdájában várja kiadatását. A magyar rendőrség közben titkolja elfogásának részleteit. Szemén László előtt várakozó pénzszállító autó útját, majd géppisztolyból és puskából golyózáport zúdítottak az autó karosszériájára. A pénzkísérő őröket megfélemlítve az eddigi legnagyobb zsákmánnyal, 481 millió forinttal távoztak. Wenner Gábort azért keresik, mert „logisztikai" támogatást nyújtott a rablóknak. A nyomozók szerint részt vett a terepfelmérésben, és segítette a rablókat szökésükben. Pál Tibort és a korábban már elfogott Kiss Károlyt az aszódi ügy mellett egy baranyai ügy miatt is körözték. A Baranyai Megyei Rendőr-főkapitányság körözése szerint alaposan gyanúsíthatok azzal, hogy 2002. szeptember 7-én megtámadták a bere-mendi Duna-Dráva Cement Kft. biztonsági őrségét. Az őröket megkötözték, majd megkeresték a páncélszekrénykulcsát, és 25 ezereurót zsákmányoltak. Mint azt korábban megírtuk, Kiss Károly elfogásával komoly gondjai voltak a rendőrségnek. Tavaly októberben csak ötödszörre sikerült elkapni őt. Akkor jogosan lehettek idegesek a rendőri vezetők, hiszen Kiss néhány hét alatt négyszer lépett meg a figyelők és a kommandósok elől. A testületre nézve kínos eseteket tudtunkkal nem követte fegyelmi, pedig a bűnöző szökéseit legalábbis rossz elfogási taktika okozhatta. Arról értesült lapunk, hogy egyes rendőri vezetők feszültek, mert tegnap megírtuk, hogy név szerint Pál Tibort fogták el Németországban. „A német hatóságok Stuttgart közelében csütörtökre virradó éjszaka elfogták és őrizetbe vették az aszódi pénzszállító autó 2003. május 12-én történtki- rablásának és más bűncselekményeknek egyik gyanúsítottját” Ezt a nyilatkozatot tette közzé az ORFK honlapján a Nemzeti Nyo-. mozó Iroda. Ez pedig egyértelműen Pálra utal. Az aszódi ügyben ugyanis csütörtökig három gyanúsítottat köröztetett a rendőrség. Wenner Gábort, Nagy Tibort és Pál Tibort. „Más bűncselekmények” miatt csak Pált keresték, Wen-nert és Nagyot az aszódi rablás miatt körözik ma is. Az eddigi adatok szerint Nagy Tibor a most kézre került Pál Tiborral és a korábban már elfogott Kiss Károllyal együtt személyesen vett részt a nagy aszódi rablásban. BMW-vel elállták az OTP Magyarország; eddigi legnagyobb fegyveres rablásának elkövetői 481 millió forintot zsákmányoltak; csak 100 millió van meg Az aszódi rablás összes gyanúsítottjának kijár a fokozott figyelem A kommandós szakszerűen kíséri az ötödszörre elkapott Kiss Károlyt Monorierdőről, Nyáregyházáról, Monorról, majd egy Monor melletti erdőből lépett le Kiss. Egyszerűen elszaladt a rendőrök elől, ráadásul az egyik alkalommal kis-. gatyában. Tavaly október elején a fejvadászok bukkantak rá a pilismarón üdülőtelepen. Néhány napja bújt meg a bérbe vett házikóban. Éjszakánként békésen pe- cázgatott a tóban, nappal iszogatott a házban és aludt. A rendőrök ezúttal semmit sem bíztak a véletlenre. Nyolcvan rendőr vette körül a férfi búvóhelyét. Esélyt sem A víkendházban némi készpénzt és nagy mennyiségű üres üveget, valamint egy kiváló horgászfelszerelést találtak. A „szaladgálós” Kiss annyira felbosszantotta a nyomozókat, hogy minden korábbi búvóhelyét feltúrták. így a nyáregyházit is. A kertet fémkeresővel vizsgálták át. Egy helyen jelzett a műszer, így a rendőrök ásót ragadtak. Hamarosan előkerült a földből egy hangtompítós, távcsöves kispuska a hozzá való lőszerekkel, valamint egy Kalasnyikov géppisztoly rekkel. Vélhetően ezekkel a fegyverekkel követték el az aszódi rablást. Rendőrségi információnk szerint az elrabolt 481 millió forintból körülbelül százmillió került elő. Ebből negyven- milliót az egyik gyanúsított, K. Attila széfjéből foglaltak le. A gyanúsított ennek a pénznek az eredetét egy ismerősével próbálta meg igazoltatni, sikertelenül. Tízmillió forintot Kiss Károly hagyott veszni, amikor Monor mellett megkergették a kommandósok. Élete párja vezette a menekülő autót, amit útzárral sem tudtak megállítani a rendőrök. Végül egy szántóföld végén, egy erdőszélen megállt az asz- szony, Kiss befutott az erdőbe, és ismét nyoma veszett. A tízmillió ott hevert az autó csomagtartójában. A zsákmány többi részét a Kardost már kétszer fogták el a zsaruk az aszódi ügy egyik gyanúsítottját, Kardos Zoltánt kétszer is elkapta a kommandó. Először még tavaly. Idén tavasszal házi őrizetbe helyezték, amit az ügyészség megfellebbezett A bíróság elrendelte Kardos letartóztatását Azonban az erről szóló határozatot a férfi hamarabb kapta meg minta rendőrség. .Azonnal meg is lépett a pest megyei nyomozók vé gül foton, a Somogyi Ma utcában bukkantak ni A rendőrség kéri, hog}' aki tadja, merre jár a két gyanúsított, Nagy Tibor és Wenner Gábor, az haja a 107-es központi segélyhívót, vagya Telefbntanú ingyenes 06-80/555-111-es számát kapott arra, hogy elfuthasson, Tatárakkal és a hozzá való lösze- * bujkáló bandatagok élték fel. Akik szinte naponta, kétnaponta új bérelt lakásban, sőt akár új településen bújtak meg. Korábban felmerült, hogy a rablásban részt vevők között a főnök mindössze 300 millió forintot osztott szét. így neki 181 millió forint jutott. Erre lebukása után az egyik gyanúsított, K. Zoltán utalt kihallgatása során. Az eddig még meg nem nevezett főnök állítólag akkor döntött társai átveréséről, amikor a rablás utáni napon kárértékként 300 millió forint jelent meg az újságokban. Úgy tudjuk, hogy több elfogott gyanúsított is beszélt arról, hogy még szabadlábon számon is kérték a főnökön a problémát. Ő azonban úgy hárította el őket, hogy azt mondta: valaki biztosan sikkasztott, és úgy védik ki a rendőrségi vizsgálatot, hogy nagyobb zsákmányt mondanak, mint az valójában volt. Ezen aztán megnyugodott mindenki. Visszatérve Pál Tibor elfogására, a sikeres akció körülményeit egyelőre nem árulja el a rendőrség. Sőt még arról sem beszélnek, hogy Pálról van szó. Német forrásból csak annyit tudunk meg, hogy a férfit Stuttgart egyik peremvárosában a város bevetési kommandósai „ütötték el”. A magyar fejvadászok figyelmeztették a németeket, hogy Pál állandóan fegyvert visel, amit kész használni is. így a kommandósok ennek megfelelően jártak el. Pálnak levegőt sem volt ideje venni, nemhogy pisztolyt 4*án tani, már- iSibitincsbOVefYe hfóyert a földön. Orvos és beteg párbeszéde: Készítette: Báthory Attila- Dohányzik? - kérdi az orvos. A páciens szavait lásd a számozott sorokban. TÓTH JÁNOSNÉ a Fi no mszere kénygy ár volt nyugdíjasa Feledhetetlen em lékedre Május 9-én egy éve, hogy itthagytál minket. A hiányodat semmi és senki nem tudja pótolni, az együtt leélt éveket soha nem lehet elfelejteni, mert jó anya, nagymama és felejthetetlen, szerető feleség voltál. Emléked örökké megőrzi családod és szerető férjed ,)4179rj Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PALCSÓ PÁL életének 59. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2005. május 9-én 14.00 órakor Egerben a Rozália temetőben lesz. A gyászoló család (M198S> Megemlékezés HEN1NGER GYÖRGYNÉ sz: Czeglédi Katalin halálának 7. évfordulójára „ti Földön sok ember ét, milliárd is megvan, de az egész világon Belőled csak egy van. Szeress minket, mert mi nagyon szeretünk, S hidd el nekünk, hogy sohasem feledünk * Szívünkben örökké élni fogsz Gyermekeid 0,w Köszönetünket fejezzü k ki mindazoknak, akik NOVÁK JÓZSEF temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család IHS8Í) Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ SÁNDORNÉ a Heves Megyei Nyomda nyugdíjasa életének 7 5. évében elhunyt. Temetése: 2005. május 13-án 12 órakor lesz az egri Gröber temetőben. Előtte a Hatvani temetőben 11.30-kor egyházi búcsúztatás A gyászoló család (K17I5) Az egri Bölcsődei Igazgatóság tudatja, hogy , HELL ANNA intézményünk dolgozója 2005. május l-jén, életének 59. évében, hosszú szenvedés után meghalt. Földi maradványait 2005. május 12-én (csütörtökön) 15 órakor „ -»«WW« , ,, . Hallt ad a termeszét h/ítruttos JSrtvrtt: a maklan temetőben A ó «ót, /ftfem « a hős helyezik örök nyugalomra. Meghal egyaránt. S Anna1 kű£v gfl'cíag vagy koldus, *, /' . j ., . , wig* vetgy király, kollegáid, munkatársaid, ismerőseid Ifjl- mgy t,moj v,i£y Kik(ír> búcsúznak tőled: A szívünkben, Egy csapás és elejt, és rideg sírba ejt emlékünkben velünk maradsz, velünk leszel! A kemény halál" Köszönetét mondunk mindazoknak, akik LÉGRÁDY LÁSZLÓNÉ temetésén részt vettek. A gyászoló család (1(1519) Hálás szívvel mondu nk köszönetét mindazoknak, akik részt vettek szeretett halottunk FAZAKAS ZS1GMOND temetésén és osztoztak gyászunkban. A gyászoló család (1419S3) Köszönetét mondunk mindazoknak, akik SZEMENYEI SÁNDOR temetésén részt vettek és virágaikkal fájdalmunkat enyhítették. A gyászoló család <140W3)