Heves Megyei Hírlap, 2005. május (16. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-30 / 124. szám
2005. MÁJUS 30., HÉTFŐ - HEVES MEGYEI HÍRLAP HORIZONT 5 Nemzetközi barátságfesztivál Az Eszterházy Károly Főiskola Gyakorló Általános Iskolája és Gimnáziuma Barátság Fesztivált tartottak a napokban. Az Intézmény vendégel dán, walesi, észt, Illetve Erdélyből érkezett gyerekek voltak, akikkel már három éve ápolják a kapcsolatokat. Az egyhetes találkozó kiemelkedő színfoltja volt az a gálaest, amelyet a Líceum dísztermében rendeztek meg. FOTÓ: PIUSY ELEMÉR Turistacsalogató dalok (laczházi) _____________ A BASÁR Immár 11. alkalommal rendezték meg a településen a Nemzetközi Katona-, Bor- és Történelmi Rockdal Fesztivált. A kétnapos eseményen négy országból összesen 109 hagyományőrző együttes lépett fel. Az eseményen a falu vezetői mellett képviseltette magát dr. Magda Sándor országgyűlési képviselő, dr. Gömbös János, a Honvédelmi Minisztérium miniszteri biztosa, valamint dr. Szabó Tamás tábori püspök is. Dr. Lénártné Benei Anikó a község polgármestere lapunk kérdésére elmondta: az esemény a legkiemelkedőbb turistacsalogató program a faluban, ezért örvendetes, hogy évről évre egyre többen kíváncsiak a fesztiválra. Az előzetes számítások szerint idén mintegy 3500 látogató fordult meg a kétnapos rendezvényen. A programok sorát neves vendégek is színesítették, fellépett Berki László és zenekara, valamint a Honvéd Művészegyüttes is koncertet adott. Emellett az Aba Sámuel Daloskor az eseményen mutatta be a nemrégiben elkészült második nagylemezét. A fellépők a szünetben is „megőrizték” jó hangulatukat Sokan fogadják kételkedéssel Gyurcsány Ferenc politikáját parlament A kisebb pártok most biztosan bekerülnének a házba Hétfőnként új eredmények lapunkban A Budapesti Corvinus Egyetem (korábban Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetem) Marketingkutatás és Fogyasztói Magatartás Tanszéke az ASM Kiadói Kft.-vel együttműködve közvélemény-kutatást végez a lakosságot foglalkoztató közéleti kérdésekről. A megkérdezettek a. napilapot vásárló, felnőtt magyar lakosságból kerülnek ki Budapesten, és az ország különböző városaiban, fi minta ugyan nem reprezentálja a teljes felnőtt lakosságot, de alkalmas arra, hogy a 18 év feletti napilapvásárlókról következtetéseket vonjunk le. j Kérdéseinkre ezen a héten 635 napilapvásárló adott választ. Ha tegnap lettek volna a választások, ön melyik pártra szavazott volna? 30 25 20 15 10 5 0 Fidesz MSZP SZDSZ MDF Kisebb pártok Nem Nem menne összesen döntött el szavazni Egy múlt vasárnap rendezett választás esetén a napilapvásárlók csaknem 3Ö%-a a Fideszre, 22,5%-a pedig az MSZP-re adta volna le voksát. Az április végi adatokkal összehasonlítva ez azt jelenti, hogy a hónap során a legnagyobb ellenzéki párt egy százalékponttal növelte előnyét az MSZP-vel szemben, 6,4-ről 7,4 százalékpontra. Az elmúlt hónapban az MDF támogatottsága szintén nőtt, több mint egy százalékponttal, 3,5%-ról 4,9%-ra. Az SZDSZ legutóbbi felmérésünk szerint 5%-os támogatottságot élvez, amely magasabb az egy hónappal ezelőtti adatnál. Tizenegy százalékponttal vezet a Fidesz az MSZP előtt Fidesz MSZP SZDSZ Kisebb pártok összesei Ezen a héten a válaszadók 67,7%-a rendelkezett határozott pártpreferenciával. A biztos szavazók 44,3%-a a Fideszre, 33,3%-a pedig az MSZP-re szavazott volna, ami 11 százalékpontos különbséget jelent. A két kisebb parlamenti párt, az MDF és az SZDSZ egyaránt növelte támogatottságát, és jóval az 5%-os küszöb feletti 7,2 illetve 7,5 %-os szavazatarányt ért volna el. Összehasonlítva az adatokat az egy hőnappal korábbiakkal, látható, hogy a két legnagyobb párt népszerűsége enyhén csökkent, míg az MDF és az SZDSZ támogatottsága kissé növekedett, Gyorsuló ütemben nőtt Orbán Viktor előnye Gyurcsány Ferenccel szemben Ha lehetőség lenne a közvetlen miniszterelnök-választásra, a szavazatok 23,9%-át Gyurcsány Ferenc, 29,9%-át Orbán Viktor szerezné meg. Ez 6 százalékpontos különbséget jelent, mely jelentős növekedés az egy hónappal ezelőtti 3 százalékpontoshoz képest. Ön szerint jól járnak-e a családok a családtámogatás módosításával? Igen, a legtöbb Nem, csak kevés család jól jár _____ _______család jár jól A z új családtámogatási rendszer a válaszadók 27,1%-a szerint a családok többségének, 33,8%-uk szerint pedig csak kevés családnak kedvez. A megkérdezettek kisebb része, 13,6% látja úgy, hogy a módosítás egyetlen család helyzetén sem fog javítani. A KUTATÁS VEZETŐI: DR. SIMON JUDIT ÉS DR. HOFMEISTER-TÓTH ÁGNES FORRÁS: BUDAPESTI CORVINUS EGYETEM MARKETINGKUTATÁS ÉS FOGYASZTÓI MAGATARTÁS TANSZÉK - REGGEL-GRAFIKA i Pártvéleményektől függ a családtámogatási I rendszer megítélése : A CSALÁDTÁMOGATÁSI rendszer : átalakításával folytatódik a | száz lépés kormányzati prog- '■ ramja, ez adta e heti közvéle- : mény-kutatásunk témáját. : Összevonják a családi pótlé- : kot a családvédelmi támoga- '■ fással, és mindenkinek alanyi : jogon fog járni a jövedelemtől : nem függő, egységes családi : pótlék. A személyi jövedelem• adó-kedvezmény csak a há: rom- és többgyerekeseknél ma- : rád meg, : az eddiginél kisebb, 4000 fo■ rintos összeggel. : A MINISZTERELNÖK szerint : csak azok a családok kapnak : az eddiginél kevesebb támo- l gatást, ahol a két házastárs : együtt évi 7 millió forintnál : többet keres. Megkérdeztük a : napilapvásárlókat, hogy sze- '■ rintük jól járnak-e a családok : a rendszer módosításával. Az : új családtámogatási rendszer : a válaszadók 27,1 százaléka \ szerint a legtöbb családnak '■ kedvezni fog, 33,8 százalékuk : szerint csak a családok ki- : sebb részének, 13,6 száza- '■ lékuk szerint pedig egyetlen ■ család helyzete sem fog javul- : ni a módosítás hatására. Az intézkedéshez ■ fűzött várakozásokat nagyban ■ befolyásolja a válaszadó párt- : preferenciája: az MSZP-szava- : zók kétharmada, az SZDSZ■ szavazók fele gondolja úgy, : hogy az átalakítással a csalá- : dók többsége jobban jár, míg : ez az arány sem a Fidesz sem : az MDF támogatóinak köré• ben nem éri el a 10 száza- : lékot. : AZ ELLENZÉKI SZAVAZÓK több■ sége úgy gondolja, a változá- \ sok csak a családok kisebb : részének lesznek kedvezőek. : Az MSZP-szavazók mindössze : 1,4 százaléka vélekedett úgy, • hogy a változtatások egyetlen : család helyzetén sem javíta: nak, szemben a Fidesz támo- : gatóival, akiknek ■ 18,9 százaléka osztja e ború- : látó véleményt. A TEVEBEN LÁTTUK A franciák mindig jeleskednek Pécsi István Az amerikai filmvilágban dollár- milliárdokkal játszanak. Gyártják is a kasszatöltő, ám valójában gyermekien bárgyú, buta munkákat. Történelmi produkcióik kétségkívül igen látványosak. Ezt a szintet garantálja az anyagi bőség. A históriai igazságokkal mit se törődnek. Ezekre fittyet hány nemcsak a forgatókönyviró, hanem az egész stáb is. Ez történt nemrég a Gladiátor című alkotás bemutatásakor is. Voltaképpen az egész gárda remekelt, ám amit elénk varázsoltak, annak semmi köze az egykori valósághoz. Az efféle elmegy az USA-ban, ahol a humán ismeretekről a lakosság, a nézők zömének halvány fogalma sincs. Európában azonban más a helyzet. Itt a tényekből szeretnénk okulni, ezek egybevetésétől remélünk valamiféle átszellemüiést, megtisztulást. Üdvös dolog azonban az, hogy egyes adók számítanak igényességünkre, egészségesen kritikus érzékünkre. Ezért olykor - sajnos elég ritkán - nem elsősorban a tengeren túlra kacsintanak, hanem megelégszenek azzal, amit öreg, kulturált földrészünk nyújthat. Jogos dicséretet érdemel e téren a közszolgálati mtv. Különösképp akkor, ha francia földről vásárol műveket. Május 20-án, pénteken este fejeződött be a Frank Ríva krimisorozat, amely izgalommal és hitelesnek tűnő elégtételérzéssel is ajándékozott meg minket, miszerint nincs az a cselszövényso- rozat, amelynek gaz húzásaira egyszer ne derülne fény. Az ilyesmiben jogosan kétkedünk, mégis messze szökött tőlünk a csakazértis kétkedés, a tömény szkepszis, s bízunk Justicia diadalában. Ez persze nemcsak a fordulatos cselekmény, a jól időzített konfliktusok érdeme, hanem a színészek remeklése is. Alain Delon fölött is elfutottak az évtizedek, ám ez nem tépázta meg egyedi ízű tehetségét. Nem csorbult sejtelmes karaktere. Az efféle pályán még mindig nincs versenytársa. Joggal jósolom: nem is lesz... Ködellik a Mátra címmel háromnapos népzenei fesztivált és citerástalálkozót rendezett Egerben, a Megyei Művelődési Központ. A találkozó egyik kiemelt programja az ökumenikus istentisztelet volt, a fő látványossága pedig a közös éneklés a Minorita templom lépcsőjén, illetve a gálahangverseny a Dobó téri színpadon. Ezen a megyéből és a határon túlról érkezett asszonykórusok vettek részt fotónál gábor