Heves Megyei Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-30 / 100. szám
2005. ÁPRILIS 30., SZOMBAT - HEVES MEGYEI HÍRLAP SPORT 15-hír d e t e s A dobogós rangadón: FC Hatvan - Felsőtárkány Szerdán két elmaradt mérkőzést is pótoltak a Megyei I. osztály tavaszi nyitányából, így már csak az Egerszalók - Felsőtárkány találkozó maradt, mint hátralék. Ma a 23. fordulón teszik túl magukat a csapatok. F. B. labdarúgás A pillanatnyi állást tekintve nagy valószínűséggel majdani éremért játszik Hatvanban (4.) a Felsőtárkány (3.). A tárkányiak egyre jobban „pörögnek”, a hatvaniak viszont általában kiszámíthatatlanok. Éles összecsapás várható, és ennek megfelelő szoros eredmény. Totóban ez háromesély. Az eddigiek alakulása szerint ma három további helyszínen is olyan csapatok találkoznak, amelyek szomszédok a tabellán. Vélhetően Novaj (7.) nem engedi majd, hogy eléje lépjen Vámos-györk (8.). A hazai pálya jelenthet pluszt. Ez a tétel már nem érvényesülhet annyira Tarnaleleszen (9.), de nem azért, mert hét közben kikaptak otthon a lelesziek. Egerszalók (10.) kissé gólve- szélyesebb, és ezért „kikaparhat” legalább egy pontot. Bélapátfalva (13.) felnőtt a feladathoz szerdán, Hevesen (14.) viszont nagyon szeretnének három pontot könyvelni. Azzal ugyanis sokat nyerhetnének. Annál is inkább, mivel a szintén megelőzhető Zagyva- szántó (12.) Verpelétről (2.) aligha távozik ponttal. Annak ellenére, hogy Molnár Róbert eltiltás miatt nem védhet, de Szabó András edzőt is eltiltotta a fegyelmi bizottság június 30-ig a kispadtól. Besenyőtelek (15.) a leszakadás ellen küzd, Füzesabony (5.) az élmezőny tagja. Soknak látszik a helyezésbeli különbség. Szabó András A 23. forduló párosítása I SZOMBAT, 17.00: JÁTÉKVEZETŐ Besenyőtelek - Füzesabony Berta L. Novaj - Vámosgyörk Orovecz FC Hatvan - Felsőtárkány Szolnok m.-ijv. Fenstherm-Verpelét - Zagyvaszántó Tyukodi Heves - Bélapátfalva Czeglédi Tarnalelesz-Gyetvai Kft. - Egerszalók Rézműves I SZOMBAT. 18.00: Szőlőskert-Nagyréde - Makiár Pest m.-ijv. Makiár (6.) feleannyi pontot szerzett eddig, mint Nagyréde (1.). A 30-as differencia ellenére a makiáriaknak ma nincs vesztenivalójuk. Legfeljebb hátratekinthetnek. Gyöngyösi góleső várható a Kócsag úton KÉZILABDA - Ma a 23. fordulót rendezik az NB l/B. Keleti csoportjában. A Gyöngyösi Főiskola KK mindkét csapata saját közönsége előtt, a Kálvária-parti csarnokban játssza soros mérkőzését. A hölgyek 14 órától a közvetlen rivális Miskolci Honvéd (10.) gárdáját fogadják, a férfiak 16 órától a sereghajtó Nyírbátort látják vendégül. Előny a Sportingnál, jó helyzetben a CSZKA labdarúgás - A Sporting Lisboa hazai pályán egygólos előnyt szerzett a holland AZ Alkmaar ellen az UEFA Kupa elődöntőjének első mérkőzésén. Eredmények: Sporting Lisboa - AZ Alkmaar 2-1 (1-1). AC Parma- CSZKA Moszkva 0-0. Az Egér-Kapu 11-szer vette be a kaput kispályás poci - Az Eger városi bajnokság I. osztálya 4. fordulójának eredményei: ZF Hungária - Rai Vini Ostoros 4-1, Platina - Imperiál-Eger-Kapu 2-11, Rádió Eger FC-Tangó - Hegedűs Fuvarozás 3-1, Üvegtigris Klub - HBH Bajor Sörház 4-5. A Vis Maior - Imola Bau és a „SS” Ózd - Szépítész Eger Kft. mérkőzések elmaradtak. HÉTVÉGI SPORTMŰSOR Szombat BÚVÁRÚSZÁS: 35. Dobó-kupa nemzetközi verseny, Eger, Bitskey-uszoda, 10.00 FLOORBALL: OB I., férfiak, a bajnoki elődöntő 2. mérkőzése: Mecman Eger ISE - Dunai Krokodilok, Eger, Pásztorvölgy, 16.00. KÉZILABDA: NB I/B., Kelet, nők: Gyöngyösi Főiskola KK- Miskolci Honvéd, 14.00. Férfiak: Gyöngyösi Főiskola KK - Nyírbátor, 16.00. Mindkettő: Gyöngyös, Kálvária-part. NB II., Északkelet, nők: Fenstherm- Füzesabony SC - Jászberény, Füzesabony, 16.00. Megyei bajnokság, nők: Verpelét - Kisköre, 14.00. Férfiak: Mátrai KK - Hatvan KSzSE, 11.00. LÉGI SPORTOK: Eged-kupa 2005, siklóernyős verseny, Eger, Eged-hegy, 11.00. sportlövészet: Ko-de-ko kupa I. forduló, Eger, Legányi út, 9.00. TEKE: Szuperliga: Bélapátfalva- Kaposvár, Bélapátfalva, 11.00. NB II., Délkelet: Széchenyi SC - Földeák, Eger, Hadnagy út 10.00. vízilabda: OB L, férfiak, rájátszás a 3. helyért: Brendon- ZF-Eger - Szeged-Beton VE, Eger, Bitskey uszoda, 19.30. OB L, nők, rájátszás a 7. helyért: ZF Eger - ASI Vasas, Eger, Bárány uszoda, 11.00. OB I/B., férfiak, rájátszás a 1- 8. helyért: Egri Vízmű SC - Pécs, Eger, Bárány uszoda, 15.00. labdarúgás: Megyei II. osztály, Kelet, 17.00: MFS 2000- Sirok - Poroszló, Detk - Noszvaj, Szihalom - Domoszló, Andornaktálya - Párád, Márkáz - Abasár, Balaton - Demjén. Nyugat, 17.00: Lőrinci - Solybor- Gyöngyössolymos, Adács - Pély, Petőfibánya - Hatvani Lokomotív, Tárnáméra - Gyöngyöspata- Kőfuv. Megyei III. osztály, Észak, 17.00: Mátraballa - Egercsehi, Egerbocs - Ivád, Bükkszék - Istenmezeje. Délkelet, 17.00: Egerszólát - Feldebrő, Hevesvezekény - Novaj II. Kiemelt utánpótlás-bajnokság, U17, U19: Egri Sportiskola - DVTK, Eger, Stadion, 10, ill. 12.00. várad - Szalajka-völgy - Ós- emberbarlang - Felső-tó - Dózer-út - Katonasírok - Bélapátfalva 16 kilométeres útvonalon. Találkozó: Eger, autóbusz-pályaudvar, 7.20, illetve vasútállomás 7.10. légi sportok: Eged-kupa Vasárnap atlétika: V. Fut a Tárkány nyílt futóverseny, Felsőtárkány. Rajt: Várhegy út, 14.00. BÚVÁRÚSZÁS: 35. Dobó-kupa nemzetközi verseny, Eger, Bitskey-uszoda, 10.00 kézilabda : NB II., Északelet, nők: Eszterházy KFSC - Vác II., Eger, Leányka út, 17.00. Férfiak: SHS Eger-Eszterházy SE - Sárospatak, Eger, körcsarnok, 17.00. Megyei bajnokság, nők: Gyöngyösi FKK - Hatvan KSzSE, 9.30. Férfiak: Kisköre - Szihalom, 10.00. teke: NB II., Északkelet: Energia SC - Sajóbábony, Gyöngyös, Egri út, 9.00. TERMÉSZETJÁRÁS: A Bükki VM SE nyílt túrája a SzilvásA hétvégén Is siklanak az Eged-kupa 2005 versenyzői fotő: pilist elemér 2005, siklóernyős verseny, Eger, Eged-hegy, 11.00. LABDARÚGÁS: Megyei II. osztály, Kelet, 17.00: Hevesaranyos - Mikófalva. Nyugat, 17.00: Ecséd - Energia SC Gyöngyös, Boldog - Hort, Heréd - Atkár, Szűcsi - Rózsaszentmárton. Megyei III. osztály, Észak, 17.00: Szilvásvárad - Mátraderecske, Váraszó - Szajla. Délkelet, 17.00: Tenk - Vécs, Boconád - Kisnána, Recsk - Egerbakta. Focimajális, gyermek és felnőtt mérkőzés, Lőrinci, 14.00. •9te» %3 S •; m?wn É Eger, Vörösmarty u. 7. sz. al társas házban 42 irf-től 51 itf-ig lakások és garázsok eladók. Építtető: Nívó bér Kft. Eger, Törvényház út 15. Érdeklődni: 36/516-245 30/9533-1 megteremti a vásárlás szabadságát Indítson Erste Leasing finanszírozással! Területi képviselet: 3300 Eger, Keltesz út 1. tel: 36/506-096. fax: 36/516-095 20/474-7540 E-mail: eger@ersteleasing.hu ERSTES LEASING Gyöngyösön, Hatvanban, Pétervásárán és Hevesen is csak 300 Ft az apróhirdetésF • Egei; Széchenyi u. 32. • Gyöngyös, Török Ignác út 8. • Hatvan, Kossuth tér 23. • Heves, Erkel E u. 3/A • Pétervására, Szent Márton u. 67. • max. 3 sor (1 sor 42 karakter), 5 alkalom Az A-Z Topker Kft. vezetősége, dolgozói és a gyászoló család fájó szívvel tudatja, hogy KÁDÁR JÁNOS a sarudi ABC vezetője 2005. április 27-én, 59 éves korában elhunyt. Temetése 2005. május 3-án 10.45 órakor a sarudi köztemetőben lesz, előtte 10 órától szentmise. (isiim) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VAvSZIL JÁNOSNÉ (Fehér Magdolna) 64 éves korában elhunyt. Temetése 2005. május 3-án, kedden, 10 órakor lesz a gyöngyösi Felsővárosi temetőben A gyászoló család iá no) Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen férjem és édesapánk CSUTOR KÁLMÁN temetésén részt vettek, megjelenésükkel, virágaikkal gyászunkat enyhíteni igyekeztek A gyászoló család Hesl HEVES MEGYEI SÜTŐ- ÉS ÉDESIPARI Kft. H-3300 EGER, Sas u. 60/A Tel.: (36) 412-522 A HESI Kft HETES RÉTES mintaboltjában, Egerben, a Kertész út 78/c. sz. alatt gyorsfagyasztott TIROLI túrós, almás, meggyes rétesből választhat a kedves vásárló. A termékekre rendelés adható le a 412-848 -as telefonszámon. HEVEST HÍRLAP LŐRINCI, PÉTERVÁSÁRA VAROSOK ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA Kiadja az Axel Springer-Magyarország KM. Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kit. ügyvezető Igazgatója llSTANGA ISTVÁN Kiadövezetö: PERJÉSI ATTILA Vezető szerkesztő: DR. SZALAY ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Barkóczy u. 7. sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605. E-mail cím: hmhirlap@axels.hu | Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513644, fax: 36/513-646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívha- ' tó). Telefax: 36/513-646, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327- I 00000000 pénzforgalmi Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/410427 Hirdetési vezető: MOLNÁR ZOLTÁN Telefon: 36/513634, fax: 36/513630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410427. Előfizetés dija egy hónapra 1500 Ft negyedévre 4500 Ft fél évre 9000 Ft egy évre 18000 Ft ■ Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. TeL/fax: 37/311-6Ö7) és a hatvani irodában (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. TeL/fax: 37/341-051). : Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regi-! onális árushelyein keresztül történik. HU ISSN 0865-9109 Készült Szitády Nyomda Kft., Kecskemét Felelős vezető: Boros Gábor Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. résztvevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e- mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásávalkapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült A MATESZ által auditált. l > ,v