Heves Megyei Hírlap, 2005. április (16. évfolyam, 75-100. szám)
2005-04-14 / 86. szám
4 HEVES MEGYEI HÍRLAP - 2005. ÁPRILIS 14., CSÜTÖRTÖK ' Hiány és jutalom (szuromi) heves Sürgősségi indítványok és határidős pályázatok miatt a szokottnál két héttel hamarabb ült össze a képviselő-testület. Előbb Sárándi István, a helyi művelődési bizottság elnöke számolt be arról, hogy a grémium döntése értelmében, a Hevesi Sportegyesülettel történt egyeztetés után, a jövőben tanácskozási joggal vesz részt a HSE ülésein. Ezután a képviselők rátértek az előre kipostázott napirendek tárgyalására. A tavalyi év gazdasági beszámolóját és az ehhez kapcsolódó könyvvizsgálói jelentést egyhangúan fogadták el. Nem volt vita az ÖNHIKI-s pályázat benyújtásáról sem. Ez volt az egyik olyan téma, amely az ülés előrehozatalát indokolta. A másik egy sürgősségi indítvány arról, hogy a rendelőintézet tetőszerkezetének felújítására most egy pályázattal mód nyílik. A kiírás értelmében a beruházás 80 százaléka nyerhető el. A képviselők igennel szavaztak. A 3 milliós önrészt a jövő évi költségvetésből biztosítanák, hiszen a beruházás is a következő évre húzódna át. Nem járultak viszont hozzá ahhoz, hogy a Rehabit Kft. bérleti díj nélkül használja a helyiséget, ám a jogviszony továbbadását megengedték. Tizennégy igennel és négy tartózkodással döntöttek a Város- fenntartó Kft. tisztségviselőinek jutalmazásáról, arról, hogy Kontra Gyula polgár- mester jutalomként négyhavi illetményére jogosult. A település faiskolája Összefogás- a 2500 fát az önkormányzat munkatársai ültették el Laczházi atkár A település külterületén hajdan létezett egy erdősáv, ami mára szinte már csak nyomokban maradt meg. A község vezetése ezért úgy gondolta, hogy újra befásítja a környéket. Mint azt Benei Bertalan polgármester elmondta: az akciónak még egy nagyon fontos célja volt. A község vezetése ugyanis minden évben újabb facsemetéket vásárol a falu parkjainak szépítése érdekében. Ám ezeknek a közel másfél méteres facsemetéknek az ára eléri az 1500 forintot, és korántsem biztos, hogy az átültetés után is megmaradnak. A képviselő-testület ezért döntött úgy, hogy a majdani erdősáv egyben faiskola is lesz, hiszen 3 éven belül ez szolgáltatja majd Atkár fautánpótlását. Az önkormányzat munkatársai a helyi erdészeti társaság segítségével mintegy 2500 facsemetét ültettek közvetlenül a falu határába, amelyeknek ára darabonként 40 forint körül mozog. Az akciónak köszönhetően a 40 centiméteres apró vesszőkből 3 éven belül méretes akác-, mezei juhar-, platán- , hárs- és gesztenyefák lesz^ nek, amelyeknek egy része a faluban fog pompázni. Benei Bertalan szerint a telepítés akár 8 évre is megoldhatja a fautánpótlást, így jelentősen kíméli a falu költségvetését. Továbbá a majdani erdős rész kiváló helyül szolgálhat a különböző vadállatoknak is. MEGYEI KÖRKÉP Utón a magányos rákbetegekért Az út felénél már egy kicsit megfáradt a sportoló, ám akcióját április 20-ig tovább folytatja J. M. gyöngyös A tiszalöki Bartha József ultramaraton-futó április 11-én indult el szülővárosából arra a 750 kilométeres útra, amivel a családokban ápolt magányos daganatos betegek helyzetének javítására hívja fel az ország figyelmét.- Az egyik iskolatársam 19 évesen lett rákbeteg. A kezelése egy hónapban csaknem 900 Segíthetnek az adakozók : A segíteni szándékozók a '■ „Tiszaiakért Közalapítvány” '■ : 11744137-20040888-as : számlaszámára küldhetik el : : adományaikat, amelyeket • szívesen fogadnak a kezde- ] '■ ményezők. ezer forintba kerül, s a gyógyszerek megvásárlását a tb nem támogatja. Ráadásul azok a gyógyszerek, amelyek neki kellenének, Magyarországon nem kaphatók. Pénzt senkitől nem kérünk, ám az adományokat szívesen fogadjuk. Boldog vagyok, hogy egészségesen, fizikailag felkészülten tehetek valami jót beteg embertársaimért - mondta Bartha József, akit két barátja is elkísért a tíznapos erőpróbára. A beteg fiatalember első gyógykezelésének költségeit Tiszalök önkormányzatának felhívására egy jótékonysági akción gyűjtötték össze a helybeliek. Ezt a kezdeményezést folytatja a sportember, aki hozzátette: ha sikerül elérni, hogy barátja gyógyszereit támogassa a társadalombiztosítás, akkor az út során összegyűjtött pénzt egy onkológiai osztálynak ajánlják fel gépek vásárlására. Emelkedik az egészség árfolyama Áprilisban elindult az Allianz Hungária Egészségpénztár, s új minőség jelent meg a hazai egészségpénztári piacon. Nagyobb partnerkedvezmények, kedvező költségszint és a legnagyobb taglétszámú önkéntes nyugdíjpénztárból ismert rendkívül korszerű szolgáltatások együttesen helyezték új magasságba a mércét. heves MEGYE Már az is szembetűnő, hogy az Allianz Hungária Egészségpénztár - szemben sok kisebb-nagyobb társával - országos és nyitott szervezet. Bárki beléphet, magánszemélyek, vállalkozók, munkáltatói partnerek és a nyugdíjpénztári tagok is. Mitől más? Már április első hétfőjén, a pénztár indulásának pillanatában országosan mintegy ezer szerződött szolgáltatói partnert tud maga mellett. E partnerek - köztük wellness-szál- lodák, orvosi szakrendelők, sporteszközöket árusító kereskedelmi egységek - többsége a piaci átlaghoz képest további 5 százalék pluszkedvezményt vállalt. A pénztár nem csak a legmodernebb technikai szolgáltatásaival - internet, wap, call center és személyes kiszolgálás -, hanem igen kedvező költség- struktúrájával is a piacvezető Allianz Hungária Önkéntes Nyugdíjpénztár sikeres mintáját követi. Ennek köszönhetően a közvetlenül az egészségpénztári tagok javára hasznosuló hozzájárulás aránya a befizetett összeg nagyságával egyenes arányban, sávosan növekszik. Elérheti a 99 százalékot is. Az Allianz Hungária Egészségpénztárban a költségarány ötödé a piaci átlagnak. így az Allianz több mint 500 ezer nyugdíjpénztári tagja és százezren felüli munkáltatói partnere joggal számíthat kedvező tapasztalatainak folytatására az Allianz Hungária Egészség- pénztárnál is. A pénz útjai A pénztáron keresztül téríthető termékek jelentős részét az átlagos fogyasztó eddig is megvásárolta. Ám mostantól ugyanezt megteheti adó- és egyéb kedvezményekkel csökkentett áron. A tagok egyéni befizetéseik révén olcsóbban juthatnak hozzá üdülési, rekreációs és wellness-szolgál- tatásokhoz, orvosi ellátáshoz, fogászati kezelésekhez, gyógyászati segédeszközökhöz, gyógyszerekhez, sporteszközökhöz, sportolási lehetőségekhez, természetgyógyászati kezelésekhez, vagy akár táppénz-kiegészítéshez, csecsemő- és betegápolási cikkekhez, illetve betegségmegelőző szolgáltatáshoz. Az általános egészségpénztári előny abból is fakad, hogy míg a munkavállaló bérköltségének kevesebb mint 40 százaléka kerül a munkavállaló zsebébe, addig az egészségpénztári hozzájárulás több mint 95 százaléka felhasználható keretAz infláció feletti hozammal nő a tagok vagyona 20% Infláció Nettó vagyon- 2004. dec./ kezelői hazam 2003. dec. 2004-ben ként jelenik meg a munkavállaló számláján. Hogy ez a jóval több mint kétszeres összeg valóban az egyébként is fontos, adott esetben elkerülhetetlen kiadásokra fordítható, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az ország minden gyógyszertára szerves részét képezi a partnerhálózatnak. Nemzetközi tapasztalatok azt is bizonyítják, hogy az egészségpénztári rendszert eredményesen működtető vállalatoknál a bevezetést követően csökken a munkából kieső idő, a táppénzkifizetés, az alkalmi helyettesítésre fordított költség. Az egyéni tagoknak esetenként még 30 százalékos adó- kedvezmény is jár. Új mérce a pénztártagok javára Az egészségpénztári rendszer különösen fontos szerepet játszik egy olyan országban, amelynek mutatói éppen egészségügyi szempontból kedvezőtlenebbek, mint az a gazdasági fejlettség adott szintjén elvárható lenne. Az Allianz tehát egy olyan területen hozott minden eddiginél ügyfélközpontúbb megoldásokat, s állított új mércét, ahol erre a legnagyobb szükség volt. A korszerű szolgáltatások, a magas szintű kedvezmények és a kedvező költségarányok mind-mind a pénztártagok javára, egészségére válnak. a falu rendőre FOTÓ: T. O. Irodát kapott RÖZSASZENTMÁRTON SipOS Jánosné polgármester és Sára Péter r. alezredes, a Hatvani Rendőrkapitányság mb. vezetője avatta fel a körzeti megbízott közelmúltban létesített irodáját a polgármesteri hivatal egyik épületszárnyában. A korszerű létesítményben - amelynek fenntartását az önkormányzat vállalta - látja el jövőbeni feladatainak egy részét Himer Attila r. főtörzsőrmester, a község körzeti megbízottja. Az egyenruhás a 20/569- 4001-es telefonszámon érhető el. Aki pedig személyesen szeretne találkozni vele hivatalos ügyekben, az minden hónap első hétfőjén, a. délután 1-től 3 óráig tartó fogadóórákon felkeresheti. Hlmer Attila ünnepélyes keretek közt vette át az Irodát Sipos Jánosnétól és Sára Pétertől „Többcélú" korszerűsítés (s. p.) gyöngyös Kétszer annyi sérült fiatal ellátására nyílik mód a felújított Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonában, amelyet immár a Gyöngyös és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás működtet. A 22 férőhelyesre bővített intézményt csaknem tízmillió forintos beruházással akadálymentesítették. Korszerűsítették a melegítőkonyhát és a vizesblokkot, kialakították az épülethez tartozó „konyhakertet”, valamint a kézműves-foglalkozásoknak teret biztosító helyiséget. Minderre a Belügyminisztérium pályázatán szerzett támogatást a társulás. Az átadási ünnepségen Hiesz György polgármester, a többcélú társulás tanácsának elnöke hangsúlyozta: már nem „csak” értelmi fogyatékos, hanem halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok fogadására és foglalkoztatására is alkalmassá vált az intézmény, amely ezentúl a városon kívül, a társult településeken élő rászorulók számára is kínálja szolgáltatásait. Az otthon kiemelt feladatának tekinti a sérült emberek beilleszkedésének, minél önállóbb életvitelének kialakítását, elősegítését. A beruházás révén ehhez lényegesen jobb körülmények és eszközök biztosítottak az új ÉNO- ban, melynek épületében új szolgáltatásként a támogató szolgálat is helyet kap - mondta el Beneiné Maka Piroska, az intézmény vezetője. FOTÓ: JUHÁSZ MARIANNA