Heves Megyei Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-25 / 70. szám

16 SPORT 2005. MÁRCIUS 25., PÉNTEK- HIRDETÉS László István lehet az NB lll-as csapat edzője Folytatódik az egri gólzápor? hangoló Ma 19 órakor: Brendon-ZF-Eger - OSC mérkőzés Dabrowski Norbert (szemben) szerint főként védekezésben javult sokat az egri csapat fotó: lénárt marton Nem volt hiábavaló várni dr. Horuczi Csabára. Az egri alpolgármester - ígé­retéhez híven - jelentke­zett, ugyanis immár tudott érdemi információval szol­gálni az egri felnőtt labda­rúgással kapcsolatban. Bódi Csaba LABDARÚGÁS Csak gyanítható, hogy a megyeszékhely felnőtt futballjának feltámasztása érde­kében az önkormányzat részé­ről kezdeményezett fo­lyamatot (vagy leg­alábbis a bejelentke­zést) most az gyorsí­totta meg, ami la­punk csütörtöki szá­mában megjelent Ne­vezetesen, Dobos Sán­dor gyöngyös- solymosi tanár feltűnése, aki azzal a szándékkal alapította meg az Egri Dobó SE-t, hogy végre legyen Egerben felnőttszintű foci. Dobos dr. Horuczi Csabával is beszélt - igaz, még tavaly - a kérdésről, tegnap pedig időpontot kért az alpolgármestertől konkrét szán­dékai kinyilvánítására.- A jövő héten találkozók Do­bos Sándorral, ám ha előbb be­szélünk, én óvtam volna, hogy belevágjon a vállalkozásba - kezdte dr. Horuczi Csaba. - Most elsősorban arra az egyesületre Az elnökség tagjai ELNÖK: Keller József. ELNÖKSÉGI TAGOK: Szekeres Károly, dr. Horuczi Csaba, Bíró Balázs fordítjuk a figyelmünket és az energiánkat, amelynek létreho­zása tavaly október-november óta tart Persze, ha a solymosi edző képes lesz megvalósítani az elképzeléseit, akkor annak örül­ni fogunk, és szerény mértékben támogatjuk is az egyletet, mert a sport érdekeit szolgálja.- Mit lehet tudni az önök ál­tal szervezett egyesületről?- Keller József, az Egri Tégla­gyár Kft első embere áll a klub élén, melynek azonban még nincs meg a neve, de szponzor nem szerepel benne, az már el­dőlt. Rajta kívül még sikerült to­vábbi egri vállalkozások vezetőit is megnyerni arra, hogy támo­gassák elképzeléseinket, és szponzorálják a csapatot.- Arról már hallot­tunk, hogy a gárda az NB Ill-ban indulna. Ezzel kapcsolatban van újabb fejle­mény?- Valóban, az NB III-as bajnokságban szeretnénk részt venni, ám arról egyelőre nem kívánok nyilatkozni, hogy kinek a jo­gán, és milyen konstrukcióban jön létre a meg­állapodás.- Edző, játékosok, célkitűzé­sek?- Keller úr előrehaladott tár­gyalásokat folytat László István­nal, a Jászapáti NB Il-es gárdájá­nak szakvezetőjével, aki koráb­ban játékosként, majd edzőként is sokat tett az egri színekért. A labdarúgókat illetően a fiatal sportiskolásokra, elszármazott egriekre és néhány rutinos fut­ballistára számítunk. Fontos, hogy lelkes, a sportot szem előtt tartó focisták alkossák a keretet, akik nem a pénzt nézik elsősor­ban, hanem azt, hogy Egerben, Egerért játszanak, és elismerés­ként élik meg a klubban való szereplést A célunk az, hogy 3-5 éven belül stabil NB Il-es csapata legyen a városnak. Eh­hez a támogatók és az utánpót­lás-nevelő klubjaink jó alapot biztosíthatnak. A középmezőnybe igyek­vő OSC ellen ma este feje­zi be az alapszakaszt a Brendon-ZF-Eger. Az UTE elleni 19-7-es győzelem után újabb gólzáporban bizakodnak a játékosok. Bajzát R. VÍZILABDA OB I., FÉRFIAK A 22. forduló mérkőzésén: Brendon-ZF-Eger (3.)- OSC (8.) Eger, Bitskey-uszoda, péntek, 19.00. V.: Bátori, Schlosser. Esélylatolgatásra a hazai csa­pat egyik legrutinosabb játéko­sát, a 31 éves Dabrowski Nor­bertét kértük.- Jó formában van a gárda, ezt nem csak az UTE elleni fölényes sikerre alapozom, hanem a Posillipo Napoli elleni edző­meccsekre is - mondta a három­szoros magyar bajnok és kupa­győztes pólós. - Meglepődtem, mennyire pariban voltunk a vi­lág egyik legerősebb csapatával. Főként védekezésben javultunk az utóbbi időszakban. Az OSC el­len bizakodom, hogy ott folytat­juk, ahol a lilák ellen abbahagy­tuk.- Mennyiben szolgálhatja a mérkőzés a rájátszásra való fel­készülést?- Elsősorban a fegyelmezett játékra törekvésben. Ha odafi­gyelünk és végrehajtjuk a takti­kát, az jó felkészülést jelent. Sok rájátszásos meccsen vettem részt, az egy teljesen más világ, másként kell hozzátenni ma­gunkat. A jégkorong-döntő jó példa erre, ahol 1-3-ról is fordí­tott az Álba. Minden előfordul­hat az öt meccsen.- Teljes már a játékoskeret?- Igen, mindenki edzett, Weszelovszky László is felépült.- Sok csatát megélt pólósként hogyan látja, miben kell fejlőd­nie a csapatnak?- Sokszor szertelen a gárda, de ha legalább két negyedben jól játszunk, az már szinte a biztos győzelemmel egyenlő. A játék­stílusunk is dinamikus, amely­ben benne van a hibalehetőség is. Koncentrálni kell a jó kezdés­re és helyzetkihasználásra.- A hétvégi koncentrációban segíthet, hogy egy plusz szurko­lója is lesz a lelátón.- Valóban, a menyasszonyom, a jelenleg Alicante-ban kézilab­dázó Brigovácz Nikolett is Eger­ben tartózkodik, és szurkoló­ként segít az OSC elleni győze­lemben. mass wjtosms 22. feldúló Szombat BVSC-Szolnok . 17.00 FTC - Domino-BHSE 18.15 Szeged-Szentes 19.00 Neptun - SZIE-Ybl 18.30 UTE-Vasas 19.30 Kimaradtak a helyzetek OB L, nők Villanó Fókák Kecskemét -ZF-Eger 74 (2-1,2-2, (H), 3-1) fensthermfi] KŐANYAG W VILA SZAROK Horváth Péter KOSÁRLABDA Ami azt illeti, a szusszanásnyi szünet nem jött rosszul Farkas Attila együttese számára, hiszen a Falco KC ott­honában minősíthetetlen máso­dik félidei játékuk következté­ben kiütéses, 110-51-es veresé­get szenvedő egriekre az alap­szakasz hajrája előtt ugyancsak ráfért egy kis pihenés és a so­rok rendezése.- Mindenképpen példátlan a szombathelyi eredmény, és azt gondolom, hogy aki ebben a szégyenben társtettes volt, az egyrészt süllyedjen el, másrészt pedig csak az járjon az eszében, hogy miként tudja feledtetni ezt a kudarcot azokkal, akik to­vábbra is hisznek bennünk - kommentálta a Falco elleni klubtörténeti mélypontot jelen­tő vereséget Dániel Tamás, az egri együttest működtető gazda­sági társaság ügyvezetője. Az elöljáró kitért arra is, hogy a szombati harmatos pro­dukciónak mind a játékosok pénztárcájára, mind a keret összetételére nézve komoly kö­vetkezményei lesznek. A gárda valamennyi tagja büntetést kap, s nincs kizárva az sem, hogy a csapat egy-két, tartósan gyengén teljesítő tagjának meg­köszönik eddigi fáradozásait. Új játékost már ugyan nem Kecskemét, 100 néző. V: Marnitz. EGER: SERFŐZŐ - Bene 1, Máthé 1, SZARVAS Zs. 2, Vígh, Rónaszéki, Sallai. Cs.: Gazda, Antal. Edző: Kelemen Attila, Rüll Csaba. Gól - emberelőnyből: 6/0, ül. 2/0. Négyméteresből: 1/0, ül. 2/2. A hét közben pótolt mérkőzé­sen Kelemen Attila nem számít­hatott a munkahelyi elfoglaltság miatt a tavaszi szereplést már nem váüaló Erdélyi Andrea játé­kára, míg Karanyicz Anett és Szarvas Mariann esetében az egri tréner nem tartott igényt a pólósokra. Végig kiélezett mér­kőzésen inkább az egriek irányí­tották a játékot Serfőző váloga­tott formában védett, a remélt pontszerzéshez azonban hiá­nyoztak a pontos befejezések. A 15 egri kapura lövésből 8 nem ta­lálta el a kaput Serfőző 4 méte­rest is védett, de 5-4-es hazai ve­zetésnél egymás után két ZF-es előny maradt kihasználatlanul. Kelemen Attila: - Bosszantó a vereség, mert a játék képe alap­ján 10-5-re kellett volna nyer­nünk. Sajnos a pólót is gólra játsszák, és a ziccereket illik ér­tékesíteni. A betegségekkel né­mileg magyarázható a dekon- centráltság, de az OSC eüeni helyosztón több kell. A ZF-Eger - Dunaújvárosi Fő­iskola mérkőzést március 31-én, csütörtökön 12 órától Egerben pótolják a csapatok. szerződtethet a klub, de a ko­rábban eltanácsolt, ám a sze­repléshez szükséges licenced rendelkező kosarasok Mitchell, Chigard, Bajramovics, hogy csak párat említsünk - visszatérésének elvileg nincs akadálya. Nagy kérdés persze, hogy belefér-e az időbe egy újabb csapatátalakítás, mert a legfőbb ideje lenne megkezdeni a tempósabb pontgyűjtögetést.- Ha „beledöglünk” is benn fog maradni a csapat - mondta határozottan Dániel Tamás. ­a Ehhez össze­sen 8-10 mér­kőzést kellene megnyerni. Úgy vélem, hogy a csapat­ban benne van ennek a lehető- Dániel Tamás sége. A remé­nyeket táplál­hatja, hogy az egyesület gazda­sági helyzete egyre inkább sta­bilizálódni látszik. A közelmúltban a Fenstherm Kft. is belépett tá­mogatóink közé, méghozzá egy jelentős összeggel - tudtuk meg az ügyvezetőtől. - Ez pedig a többi szponzor, illetve reklá­moztak) hozzájárulásával kie­gészülve már nyugodt anyagi hátteret eredményez. Én feltét­lenül hiszek abban, hogy ha ilyen széles körben elismert cégek csatlakoznak hozzánk, akkor hosszabb távra is biztosí­tott lehet a minőségi kosárlab­dázás jövője Egerben. _ - _ (138481-117109) citibank A 190 éves múltra visszatekintő Citibank -a Citigroup tagja- a világ vezető globális pénzintézete, ma már több mint 100 országban működik. 1985-ben az első nemzetközi bank volt, amely leányvállalatot alapított Magyarországon. A Citibank számtalan lehetőéggel áll lakossági ügyfelei rendelkezőére, hogy betéteinek kezelését, kölcsönigényeit és befektetési ügyeit, vagy egyéb banki tranzakcióit a lehető legegyszerűbben, gyorsan és kényelmesen intézhesse. Jelentkezőket várunk egri fiókunkba az alábbi pozícióra: SZEMÉLYI BANKÁR Főbb feladatok: ♦ Átfogó és magas szintű pénzügyi kapcsolat fenntartása az ügyfelekkel * Ügyfélszerzés és banki kapcsolatok kiépítése ♦ A banki termékek teljes skálájának értékesítése Sikeres pályázó jellemzői: * Értékesítési készség, ügyfélszolgálati beállítottsággal * Gimnáziumi vagy közgazdasági szakközépiskolai végzettség ♦ Kitűnő kommunikációs készség, lehetőleg angolul is ♦ Banki területen szerzett, legalább egyéves tapasztalat * 1-2 éves értékesítési tapasztalat Bankunkban továbbképzéssel, a globális szemlélet megismertetésével és teljesítményalapú kompenzációs csomaggal segítjük munkavállalóink karrieijét. Ha szívesen dolgozna a Citibanknál, kérjük küldje el jelentkezését 2005. március 31-ig az egri bankfiókba „Személyi Bankár-Eger” kód feltüntetésével. Citibank Rt. Eger Vagye-mailen: recruitment.citibankhu@citigroup.com HÍRSAV Nagypál a keretben labdarúgás - Dragoner Atti­la kisebb sérülése miatt a Kaposvár védőjét, Nagypál Tibort hívták meg a bolgárok ellen készülő magyar váloga­tott keretbe. Bahreinben az F-2005 for ma-1 - A konstruk­tőröknél és a pilótáknál is vi­lágbajnoki címvédő Ferrari a jövő heti Bahreini Nagydíjon veti be először F-2005 elne­vezésű autóját. I Jelen hirdetés nem minősül nyilvános ajánlattételnek, és nem helyettesíti a QUAESTOR Ingatlan! I Kötvény,a PSZÁF által 111/10.260/2001. s?ámon 2001.03.29-én jóváhagyott hivatalos! || tájékoztatójának mégis mérését! A Kibocsátási Tájékoztató megtekinthető a Forgalmazó helyeken I Gyöngyös, Köztársaság tér 1 Tel.: 37/301-072 Eger, Szent János u. 11. Tel.:36/428-410 SZUPEREXPRESSZ KÖZÉPMÉRETŰ szövőszék (eszváta) minden tartozékkal eladó. 30 eFt, 36/411-141 és este 36/429-655------------------------------------------------------------*38544* * GYŰRÜSHENGERT vennék, használtat is. 30/4790-755----------------------------------------------------------- *38564* »SZÖLŐOLTVÁNYOK nagy választékban, 150 Ft-os áron kaphatók. 2005-ös őszi szállításra megrendelést felveszünk. 30/538-7030 EGER, Katona téri Kodak szaküzletbe kere­sünk talpraesett, elsősorban szakképzett munkatársakat Fényképes önéletrajzot ké­rünk. Cím: Foto-fix Kft Eger, Szolárcsik u. 2. 3300---------------f------------------------------------------ *38177» P ALATETŐ-FELÚJÍTÁS színes, sima és mintás bitumenes zsindelylemezzel, 15 év garanci­ával 2000 Ft/m2-től. Érd: 06/30-2349- 135----------------------------------------------------------- *25038* László István visszatér Egerbe? Büntetés a játékosoknak A fővárosi együttes kérésére április 13-ára halasztották az élvonalbeli kosárbajnokság hétvégi, 21. fordulójára ki­írt MAFC-Újbuda - Fenstherm-Vitai Eger alsóházi rang­adót, így a Sasok legközelebb jövő szerdán, a Gunaras KC Dombóvár elleni hazai találkozón lépnek pályára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom