Heves Megyei Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-03 / 52. szám

16 2005. MÁRCIUS 3., CSÜTÖRTÖK SPORTTÜKÖR Francia főpróba vendégség Ma 19.45-kor: Eger - Nice Paolo Maiara edző (jobbra) ma este az egriek ellen mérheti le csapata felkészültségét a hétvégi euroiigás találkozó előtt fotó. iínárt marton Az elmúlt héten a Vasas ellen játszottak edzőmeccset az egriek, hangolódva a Domino, illetve a Szeged elle­ni csatákra. Ma este nemzetközi szinten is jegyzett gárda, az Euroligában érdekelt Olympic Nice lesz az ellenfél a Bitskey-uszodában. B. R. vízilabda A Vasassal egy cso­portban lévő francia gárda ked­den érkezett a megyeszékhe­lyre, és a közös gyakorlásokat egy nemzetközi mérkőzéssel zárják le. Paolo Maiara edző ta­nítványai szombaton csatáznak a Komjádi-uszodában az an­gyalföldiek ellen, így számukra is hasznos egy hasonló erőssé­gű együttessel mérkőzni. A Brendon-ZF-Eger a bajnok­r speciális olimpia Folytatták re­mek szereplésüket a magyarok a naganói téli speciális olimpi­án. A negyedik napon három arany-, öt ezüst- és két bronzér­met szereztek. Óriás-műlesik­lásban Tóth Szilvia ismét első lett, Csonka Julianna pedig ezüstérmes. A gyorskorcsolyá­zóknál 500 m-en Burján Niko­ságban jövő hét pénteken láto­gat az FTC otthonába. A fizikai felkészítés mellett rendkívül jó szolgálatot tehet egy ilyen jó ké­pességű gárda elleni erőfelmé­rő. A nem hivatalos nemzetközi találkozó 19.45-től kezdődik a Bitskey-uszodában, a belépő­jegy 500 forint. A bérletesek természetesen ingyenesen te­kinthetik meg a nizzaiak ven­dégjátékát. Az uszoda 19 óráig fogadja az úszni vágyó vendé­geket. letta győzött Lakatos Alexandra előtt. A II. divízióban szintén 500 m-en Fodor Tímea ezüstér­mes lett. A férfiaknál Dézsi Dá­niel diadalmaskodott, Varga Im­re az ötödik helyen végzett. A hófutóknál 100 m-en Bölcs­földi Alexandra bronzérmet szerzett, Vékási Imre második­ként ért célba. A 25 m-es távon Márton László ezüst-, Szabó Anikó bronzérmes lett. hírsáv Collinával sem kivételeznek LABDARÚGÁS - Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke bejelentet­te, hogy nem tesznek kivé­telt Pierluigi Collinával, így a 45 éves olasz sztárbíró kora miatt nem vezethet mérkőzést a 2006-os német- országi világbajnokságon. Decemberben még Blatter akkor úgy nyilatkozott, ru­galmasan kell kezelni a fel­ső korhatárra vonatkozó szabályt. Hasonlóan véleke­dett Lennart Johansson, az európai szövetség első em­bere is. A FIFA munkacso­portja azonban egyértelmű­en foglalt állást: a szabály mindenkire vonatkozik. Szakmai továbbképzés jeles szakemberekkel kézilabda - A Heves Megyei Kézilabda Szövetség szerve­zésében edzők, sportveze­tők, játékosok, érdeklődők számára rendeznek szak­mai továbbképzést az egri Eszterházy Károly Főiskola Leányka úti sportcsarnoká­ban. A március 4-én 14 óra­kor kezdődő eseményen a résztvevőknek Bakos József, a Dunaferr SE NB I.-es női csapatának kapusedzője, valamint Juhász István, a férfi junior válogatott szak­vezetője tart bemutató elő­adást. A továbbképzésen va­ló részvétel ingyenes. Jelent­kezni Lakatos Lászlónál lehet a 20/931-6879-es tele­fonszámon. Pusztai Lászlóra emlékeznek sportvezetés - A Sportve­zetők Baráti Társasága már­cius 3-án 11 órától megem­lékezést tart Egerben, Pusz­tai László volt megyei sport­vezető Hatvani temetőben lévő sírjánál. Eremeső Naganóban Nem kutyaütők a boconádi Hoki Liityők Nyolcvan csapat között végeztek ezüstérmesként a boconádiak Előbb csak hobbiszinten korcsolyázgató, majd egyre jobban korongozó fiatalok ütötték a pakkot a boconá­di és a tarnazsadányi tavon. Az ügyeskedő ifjak aztán időközben felnőtté váltak, és csapatot alkotva orszá­gos ezüstéremig jutottak a 80 gárdát felvonultató Lipton.amatőr jégkorong-tornán. íme, a Hoki Lütyők sikertörténete. Bódi Cs. jégkorong A boconádi Nyírő Sándor, Nyírő Gyula, Bódis Ist­ván és Bódis Zsolt, a tar­nazsadányi Szabados Tamás, valamint a tarnamérai Kovács Imre harmadik alkalommal ne­vezett be a hobbiszinten jégko- rongozó csapatok számára kiírt országos eseményre. Az első és a második év még a tanulás, a tapasztalatszerzés jegyében telt, idén azonban meg sem áll­tak a döntőig a Hoki Lütyők. A téli fagyos napokon a Bódis Ist­ván teniszpályáján kialakított játéktéren, a közeli tavakon és a selypi jégpályán ütik a koron­got Nyírőék, tavasztól őszig pe­dig Tiszaújváros és a budapesti Astra Zeneca műjegén játsza­nak - általában havonta két al­kalommal. A gyakorlás és az összeszo­kottság eredménye most aztán kamatozott is. A részletekről Kovács Imre adott tájékoztatást. - A városligeti műjégpályán rendezett eseményen a meg­szokottnál kisebb méretű pá­lyán és kisebb kapura játszot­tak a csapatok. Együttesen­ként 6 korongost lehetett ne­vezni, közülük egyszerre 4 ho­kis léphetett a játéktérre. A több hétvégén zajlott, szá­munkra sikeresen túlélt cso­portmérkőzéseket követően előbb a legjobb 32, majd a 16 közé jutottunk. A 8 között hosszabbításban nyertünk, ugyanis a rendes játékidő nem hozott döntést (3-3). Az egye­nes kieséses rendszerben a Kite Line együttesét vertük 6-4-re, a folytatásban pedig a Préri Farkasok társulatát győz­tük le 4-2-re. A döntőben a Té­li Fagyi elnevezésű alakulattal csaptunk össze, ám a címvédő­től 5-3-as vereséget szenved­tünk, s végeztünk így a 2. he­lyen - mondta Kovács. A boconádiak a torna előtt a 32-be jutást tűzték maguk elé, ahol legalább egy mérkőzés megnyerése volt a cél. Ettől sze­rencsére többre futotta, amit még ma is alig hisznek. Lütyőék ütőinek értéke per­sze ettől még nem változott, ám kutyaütőként sem emlegetik a díszes, sőt immár díjazott társa­ságot. Ötvenezret ért az ezüstérem A dobogósok között összesen 180 ezer forintot osztottak szét a rendezők. A győztes 100, a második 50, a harmadik helyezett pedig 30 ezer forintot vehetett át Pekka Kujasalo finn nagykövet­től, Ganxta Zolee énekestől és Hajdú Attila labdarúgó-kapustól. ÚJ CITROÉN C4 már 3 199 000 forinttól! jövőbe mutató technológia különleges kedvezményekkel, CITROEN 8ERUNGO anmoenc3 Kttílvt*,* íttímy1 CTTHOEN XSARA PICASSO 350 000 foiint AGRIA MOBIL KFT. 3300 Eger, Kístályai út t33. Tel.: 38/412-852 MATRA MOBIL KFT. 3200 Gyöngyös, Ritigsted u. 7. Tel 37,503 06-1 Eldőlt a továbbjutás Hírlap-információ KOSÁRLABDA Magyar Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság Eszterházy Károly Főiskola - Veszprémi Egyetem 108-66 (26-23,21-23,21-14,40-4!) Eger, 100 néző. EKF: KISS K. 22/3, PETRU- CSIK K. 32/3, Zsíros G. 7/3, KOLLÁR 23/15, Zsem­lye 14. Cs.: Hartivch 10, Tóth T. Edző: Cseh Kálmán. Az első két Kiss Károly negyedben ál­mosan kezdtek a Fekete Sasok NB I-es gárdájára épülő egriek. A rossz védekezés miatt mind­össze egypontos előnyt tudtak szerezni az NB I/B-ben jól sze­replő veszprémiek ellen. A 3. ne­gyedben a sérüléssel bajlódó Hartvich vállalta a játékot, és ez­zel jelentősen feljavult a védeke­zés. A 4. negyedben Kollár és Petrucsik remek támadójátéká­val ritkán látható különbséggel. (40-4) nyerték ezt a játékrészt. Totótippek a 9. hétre 1. Bayern München (1.) - Bremen (3.) 1,X 2. Bochum (16.) - Schalke 04 (2.) 2 3. Hamburg (7.) - Leverkusen (5.) 1,X 4. Hannover(10.) - Rostock(18.) 1 5. Mönchengladbach (13.) - Wolfsburg (8.) 1,X 6. VfB Stuttgart (6.) - Bielefeld (11.) 1 7. Hertha BSC (4.) - Kaiserslautern (9.) 1 8. Atalanta (20.) - Milan (1.) 2 9. Roma (7.) - Juventus (2.) 1, X, 2 10. Intemazionale (4.) - Lecce (8.) 1 11. Messina (14.) - Lazio (12.) X.2 12. Sampdoria (3.) - Chievo(15.) 1 13. Udinese (5.) - Bologna (11.) 1 14. Nürnberg (14.) - Dortmund (12.) X Pótmérkőzések: 1. Fiorentina (16.) - Reggina (9.) 2. Parma (17.) - Cagliari (10.) 3. Siena (18.) - Brescia (19.) 4. Livorno (13.) - Palermo (6.) A pótmérkőzésekre nem kell tippelni, törlés esetén az eredmény megállapítására szolgálnak. SZUPEREXPRESSZ AUTÓSISKOLA személygépkocsi-vezetői tan­folyamot indít 2005. márc. 7-én 16 órai kezdettel. 20/324-1038----------------------------------------------------------- *36965* PÖTTÖMKE Baba-Mama Bolt! Babakelen­gye, babakocsik, bútorok, autóülések, diva­tos kismamaruhák! Gyöngyös, Koháry u. 6.---------------------■--------------------------■---------- *36436* E GER, Sas úti ipartelepen műhely, raktár, irodák, szabad terület kiadó parkolással. Érd.: 8-16 h-ig 36/512-813,30/566-0307----------------------------------------------------------- *36688* S KISBÁLÁS lucerna és 200 db kisbálás árpaszalma eladó. T. 30/529-3755----------.-----------------------------------------------*36833* E GER, Berva ltp-en 20 nf-es garázs eladó. 20/547-5323, 30/654-8083------------ -----------------------------,------—— *36661* P2-ES számítógépek 9000 Ft+áfa áron, 17”-os digitális monitorok 12.000 Ft+áfától. Viszonteladókat is várunk. 36/436-936, 30/592-4428 Eger, Rákóczi út 15.----------------------------------------------------------- *36878*

Next

/
Oldalképek
Tartalom