Heves Megyei Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-02 / 51. szám
2005. MÁRCIUS 2., SZERDA 13 KÉK TÜKÖR - HIRDETÉS Negyvennyolcszor szúrta meg a szomszédnőjét gyilkosság Bizonyított a DNS-vizsgálat Vádemelési javaslattal zárta le a BRFK Vizsgálati Főosztálya a XV. kerületben tavaly történt különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság vizsgálatát. A Nádastó park egyik lakásában április 22-én az esti órákban negyvennyolc késszúrással meggyilkoltak egy asz- szonyt. Elszámoltatták a szomszédját, Sz. Sándornét, aki tagadta, hogy azanap találkozott volna az áldozattal. A lakásban és a halott asszony körme alól vérszennyeződéseket rögzítettek a helyszínelők, amelyek nem az áldozattól származtak. Sz.-né ruháján szintén vérnyomokat találtak. Az utóbbiakról kiderült, hogy az áldozat vére. A helyszínen rögzített nyomokból pedig DNS- vizsgálattal megállapították, hogy azok Sz. Sándornétől származnak. Elmeszakértő szerint Sz.-né nem elmebeteg, de emlékezeti károsodása és szellemi hanyatlása közepes mértékben korlátozta őt tettei következményének a felismerésében. ■ Szemán L. Benzinkutakat fosztogató rablóbandát lepleztek le vád Országszerte tevékenykedtek Lezárta a nyomozást a rendőrség egy, a hatóság közlése szerint rendkívül veszélyes bűnbanda ügyében. A négyfős csoport országszerte követett el rablásokat benzinkutaknál. Számlájukra írnak egy 2003. szeptemberében történt kőbányai bűncselekményt is. A tettesek a bevétellel és mobilfel- töltő-kártyákkal távoztak a helyszínről. Egy hónappal később Mezőkövesden is lecsaptak. A hajdúdorogi V. István, V. Zoltán, valamint M. Lajos és V.-M. Szabolcsot más hasonló rablásokkal is összefüggésbe hozták. A nyomozók megtalálták azt a vietnámi állampolgárt is, aki segített a mobilkártyák értékesítésében. ■ Nagy E. D. Fegyverrel fenyegetett tegnap hajnalban a Gyömrői úton is kifosztottak egy töltőállomást. Az ismeretlen tettes fegyverrel fenyegette meg az alkalmazottakat és a bevétellel gyalog elmenekült a helyszínről. Polt Péter, Bene László, Bolcsik Zoltán és Nánásl László azt mondta, hogy a rendőrség eredményesen megelőzte a bandaháborút Szokatlanul gyorsan, három nap alatt vádat emeltek a Kecskeméten tavaly indult fegyvercsempészügy tizenegy résztvevője ellen. Hetüket emberölés előkészítésével is vádolnák. Szemán László Bár csak múlt pénteken fejeződött be iratismertetéssel a nyomozás, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség hétfőn máris vádat emelt R. László és tíz társa ellen. Szervezett bűnözői csoport tagjaként fegyvercsempészettel, lőfegyverrel való visszaéléssel, okirathamisítással vádolják őket. Hetüket, köztük R. Lászlót, Cs. Zsigmondot és F. Attilát emberölés előkészítésével is vádolják. Az ügy komolyságát jelzi, hogy minderről tegnap Polt Péter, legfőbb ügyész, Nánási László, Bács- Kiskun megye főügyésze, Bene László országos rendőrfőkapitány, Bolcsik Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda(NNI) vezetője és Zsombok György, az NNI bűnügyi főosztályának vezetője számolt be. A rendőrök szervezett bűnözői csoportról beszéltek, amelynek vezetői R. László, Cs. Zsigmond és F. Attila. R. és Cs. a Conti Car, F. Attila az Energol Rt. volt vezetője. Ők a még most is tartó legnagyobb olajper, az Energol-ügy vádlottal is. A vádirat szerint a 90-es évektől R. László irányításával működtették a bűnszervezetet. Tavaly a Bala- ton-felvidéken szerettek volna terjeszkedni és ezért ki akarták iktatni az ellenlábas T. T. vállalkozót. Két bérgyilkost is megbíztak, akiket eddig még nem azonosított a rendőrség. A 2004. szeptember 17-re tervezett kivégzés csak azért maradt el, mert a főnöknek tartott R. Lászlót három nappal korábban elfogták. Összesen tizenöt érintettet kaptak el, ám négyen együttműködő gyanúsítottként már csak tanúként szerepelnek az ügyben-. A társaság a vád szerint két tételben tíz lőfegyvert csempészett be Szerbiából. Valamennyi fegyvert lefoglalták. A fegyverekkel az ellenlábas csoport ellenállását tervezték megtörni. FOTÓ: RÓZSAHEGYI TIBOR További védelem az ügyben dolgozó kecskeméti ügyészek mellett az NNI nyomozóit is megfenyegették. Bolcsik Zoltán csak annyit árult el erről, hogy a csoporthoz tartozók közül néhányon többször is megjelentek a nyomozók és az ügyészek lakásának környékén. Valamennyiüket és családjukat is tovább védi a rendőrség különleges egysége. A Központi Ügyészségi Nyomozóhivatal pedig önálló ügyként nyomoz, keresi a fenyegetőket. Ugyancsak védik az együttműködő és immár csak tanúként szereplő négy gyanúsítottat, mint azt Bene László mondta, addig, amíg erre szükség van. Vádemelés maffia-ügyben fegyvercsempészek Négy együttműködő gyanúsított csak tanú FEGYVERVIZSGÁVAL rendelkező vagyonőröket keresünk nappalos, banki, helyettesítői munkára Hatvan és környékén. Nyugdíjas katonák, rendőrök előnyben. Kis-Csendőr Kft. 30/3099-765--------------------------------------------- *36451* l Magyarországon V 10 éve tevékenykedő, burkolási segédanyagokat (ragasztók, fugázók, szigetelések) gyártó és forgalmazó építőipari kft. keres TERÜLETI KÉPVISELŐ munkatársat é szakkelet-magyaro rszági területre. Elvárások:- szakirányú végzettség- szám ítógépes ismeret- jogosítvány. Feladatok:- a cég termékeinek értékesítése- potencális és meglévő ügyfelek tájékoztatása, kiszolgálása- kapcsolattartás tervezőkkel, kivitelezőkkel. Amit kínálunk:- intenzív felkészítés- kellemes munkahelyi légkör, dinamikus csapat- versenyképes fizetés, céges autó, telefon- változatos mu nka. \ P ályakezdők jelentkezését is várjuk. Jelentkezéseket március 10-ig „TERÜLETI KÉPVISELŐ” jeligére kérjük eljuttatni a Dunántúli Napló 7622 Pécs, Nagy Lajos király útja 14. hirdetőbe. r TÁVKÖZLÉSI szolgáltatás értékesítésére üzletkötőket, viszonteladókat keresünk. Jel. fax: 1/814-4080, huindirect@gtsdatanet.hu--------------------------------------------- *36506* A Z ARANY Dió Fogadóba Eger, Ostorosi út 7. felszolgálónőt keresek. Érd.: 30/9855-253-------------------------------------------- *36609* O RSZÁGOS biztosítási alkusz cég gyakorlattal rendelkező üzletkötőket keres. Kötöttségektől mentes, gyors fejlődési lehetőség. Pannon Safe Kft. 70/319-3430-----------;-------------------------------- *36618* Á LLATTENYÉSZTŐ Kft aldebrői sertéstelepére felsőfokú állattenyésztői végzettséggel rendelkező telepvezetőt keres. Pályázatokat az R és J Kft, 4024 Debrecen, Holló János u, 4. sz. alá kérjük.-------------------------------------------- *36624* A LDEBRŐI sertéstelep keres karbantartó lakatost a község vonzáskörzetéből. Telefon: 20/545-5049--------------------------------------------- *36630* T ÖK mindegy, honnan jöttél! A lényeg, hogy mit akarsz elérni! Dolgozz és keress sok pénzt! Hívj és segítek! 70/539-6642---:----------------------------------------- *36647* A GYK0NTR0LLT végzett, érettségizett, kreatív, 35 év feletti hölgyek jelentkezését várom értékesítési területre, 70/458-5098--------------------------------------------- *36687* E GRI Öntödébe öntő technikust felveszünk. Belcord Kft, Eger, Galagonyás út 52. T: 30/9385-850-----------------1----------------------‘— *36689* A Z EGRI Ködmön Csárda szakácsot és kézilányt keres felvételre. Jelentkezés személyesen minden nap 12.00 órától a helyszínen.--------------------------------------------- *36745* F IATAL női pultost egri sörözőbe felveszünk. Érd.: 30/746-2049--------------------------------------------- *36754* M unkájára, igényes * | önállóan dolgozni tudó | csőszerelőt felvesz a J.P. 98 Fűtéstechnika Kft. Érd: 06-30/653-71-84 GÉPTERVEZÉSBEN jártas tervező gépészmérnököt egri telephelyre felveszünk. Feltétel: minimum 3 éves gyakorlat, AUTOCAD használata. Érdeklődni az egri 36/412-128-as és a 30/9557-437-es telefonszámon lehet.--------------------------------------------- *36770* E GRI kereskedelmi cég kettős könyvviteli feladatok ellátására szakmai tapasztalattal, mérlegképes könyvelői végzettséggel rendelkező munkatársat keres. Fényképes szakmai önéletrajzát a 3300 Eger, Pf. 23. címre várjuk. Jelige: „Könyvelő 136778”--------------- *36778* ÉLELMISZER-IPARI nagykereskedés gépkocsi- vezetőt keres! Jelige: „Gépkocsivezető 136782” 3301 Eger, Pf. 23.--------------------------------------------- *36782* V AGYONŐRI igazolvánnyal, kamarai tagsággal rendelkező vagyonőrök jelentkezését várjuk Eger és vonzáskörzetéből. Jelentkezni 12.00- 16.00-ig a 20/5570-570-es telefonszámon lehet. —------------------------------------------- *36796* «SZŐLŐMŰVELÉSBEN jártas, gyakorlattal rendelkező, megbízható traktorost keresek. Eger. 30/9350-569--------------*------------------------------- *36808* T ERÍTŐJÁRATRA B kategóriás belföldi árufuvarozási engedéllyel (sárga rendszám) rendelkező gépkocsivezetőt keres gyöngyösi telephelyre a Maxima Plusz Kft. Jelentkezni levélben: 8600 Siófok Beszédes J. sétány 74/a.-------------------------------------------— *36831* « AZ ING Biztosító Rt. Heves megyei igazgatósága keres 1 főt középvezetőnek. Biztosítói, vezetői múlt előny, de nem feltétel. Tel: 30/565-3384----------------------------------------------36841* SZAKKÉPZETT egri pultost, felszolgálót keresünk! Nyelvtudás, mixerképesítés előny! Érd: 30/488-7441--------------------------------------------- •36850* SZOLGÁLTATÁS HIDEGBURKOLÁST vállalok kedvező feltételekkel. Tel: 20/354-7941 ——---------------------------------------- *33028* SÍREMLÉK-KÉSZÍTÉS, FELÚJÍTÁS! Vincze Róbert kőfaragó kisiparos 36/311-716, 30/623-2717--------------------------------------------- *33564* « REDŐNYT, reluxát, harmonikaajtót 40-50% árengedménnyel készítek. 36/410-275-------------------------;-------------------*34625* H ITELIRODÁNKBAN személyi kölcsönök és lakáshitelek teljes körű ügyintézését vállaljuk. Tel.: 30/337-2328--------------------------------------------- *35591* ÉPÍTŐIPARI vállalkozó belső átalakításokat, burkolásokat, gipszkartonozást vállal azonnali kezdéssel. Heves megye 30/8591-869------------------------------------------:— *35617* FESTÉST, mázolást, tapétázást kedvező áron vállalok. 36/423-313, 20/988-3585--------------------------------------------- *35918* HITELES személytől bankon keresztül! Fészekrakó, személyi, sőt villámhitel! Tel,: 30/4070- 129--------------------------------------------- *36263* MŰANYAG ajtó-ablak rendkívül olcsón, raktárról kapható. Beépítést is vállalunk! Eger, Makiári út 135.36/413-315,30/372-9551--------------------------------------------- *36281* PALA- és cseréptetők felújítása, átrakása színes, mintás bitumenes lemezzel, zsindellyel, Lindabbal, Rannilával tavalyi áron! 06- 20/9874-669----------------------------------------------*36322* GA-DA Kft szerszámüzletében Akció! Huzalszegek 210 Ft/kg-tól, összekötő szeglemezek minden méretben. Hegesztéstechnikai cikkek, tömrtő anyagok, Pur-habok szenzációs áron. Várjuk vásárlóinkat Eger, Nagyváradi út 15. Palatínus Kft-vel szemben. Nyitva H-P: 8-17- ig, Szó: 8- 13-ig.------------------------:--------------------*36358* V ÍZVEZETÉK-SZERELÉS gyorsan, megbízhatóan, barátságos áron, garanciával. Éjjel-nappal! 36/436-553, 30/380-8548----------------------------;---------------- *36476* M EGNYITOTT a Vécsey úti Szeszfőzde! Várjuk szives megrendelésüket! Ny: H-Szo: 8-16 h-ig. T: 36/516-653,36/516-654--------------------------------------------- *36490* PALATETŐK szigetelése számlával, anyagköltséggel! 2000 Ft/m! 20/5949-169, 52/315- 154-----*-------------:--------------------------*36581* G IPSZSTUKKÓ lakásdíszítés! Bemutatóterem Eger, Napsugár út 1/B. Boltok János. Tel.: 20/928-4243--------------------------------------------- *36664* « AEG0N Rt. képviselőjeként teljes körű biztosítási, befektetési és magánnyugdíjpénztári szolgáltatást kínálok. Tiszteljen meg bizalmával, hogy igénye szerint tervezhesse jövőjét, gondoskodhasson szeretteiről és óvhassa értékeit! Ingyenes, minden kötelezettségtől mentes tájékoztatás és szaktanácsadás. 70/209-5359--------------------------------------------- *36652* CSECSEMŐMÉRLEG (digitális), légzésfigyelő kölcsönzése, eladása. Ingyenes házhoz szállítás, letéti díj nélkül. 2,5 eFt, 20/5881-561--------------------------------------------- *36704* OKTATÁS EGER Városi Úszóklub: mély vizes oktatás a Bitskey fedett uszodában. Új úszásnemek tanítása, meglévő tökéletesítése. 20/592- 9714--------------------------------------------*32764* K ERESKEDŐ-VÁLLALKOZÓ, vendéglátó-vállalkozó, ABC-eladó tant.-ok indulnak a KIS0SZ- nál. Részletfizetés! 36/516-467, 516-468, 516-469------.--------------------------------------*36568* A NGOL, német kezdő, újrakezdő 60 órás Euro, Tele, Goethe vizsgafelk. tant. indul 25% kedv. Nyelviskola Eger, Csiky u. 21. 36/412- 200--------------------------------------------- *36569* HA RÖVID időn belül beszélnie kell angolul, jelentkezzen most induló intenzív hétvégi kezdő programunkra, valamint újrakezdő, haladó tanfolyamainkra! Tek 36/413-104. Nytsz: 05- 0232-04--------------------------------------------- *36573* Á LLAMILAG elismert dajkaképzést indít a Kasza Szakképző. 06/1/276-5918.--------------------------------------------- *36613* «MAGÁNÓRÁK angolból! Nyelvvizsgára, érettségire, felvételire felkészítés, korrepetálás. Egri Erika 36/417-530,30/289-7254----------------------------------------------*36653* ALAPFOKÚ számítógép-tanfolyam 60 óra. Tanítás délután vagy délelőtt. MTESZ Eger, 36/423-583--------------------------------------------- *36663* MUNKAVÉDELMI képviselők alap- és továbbképzése. MTESZ Eger, 36/423-583--------------------------------------------- *36663* G ÉPÍRÁS számítógépen 60 órában minden korosztálynak. Int.: MTESZ Eger, 36/423- 583-------------:------------------------------- *36663* A SZELLEMI tulajdonvédelmi tanfolyam (szabadalmi ügyek). MTESZ Eger, 36/423-583--------------------------------------------- *36663* SZÁMÍTÓGÉP-KEELŐ tanfolyam, ECDL vizsga, 80 óra. MTESZ, Eger, 36/423-583--------------------------------------------- *36663* NEHÉZGÉP- és targoncavezető tant. indul Füzesabonyban március 5-én. Jelentkezni lehet Sa-Jó Bt. 20/319-6013--------------------------------------------- *36740* N ŐNAPI meglepetés! Kedvezm. szgk.-vezetői tant. indul a Profi Autósisk.-ban 03. 08.16 h. Eger, Malomárok 21. 70/385-8271, 20/217- 3071--------------------------------------------- *36760* ____________UTAZÁS __________ P ARÁDSASVÁRON a Mátrában sípálya közelségében felszerelt lakás kiadó.(2+2 fő) 2000 Ft/nap/fő. 36/544-133, 20/253-3161--------------------------------------------- *36217* S TENERIFEI üdülöjoga 18. héten, valamint 2x2 hetes üdülőjog Hévízen kedvező áron eladó! Tel.: napközben 36/321-499, este 319- 140---------------------------------------------- *36396* « HÉVÍZI üdülőjog eladó a 30-31. héten, mely az RCI szállodalánc jóvoltából a világ 3500 szállodájával elcserélhető, 30/9350-411--------------------------------------------- *36691* _________KÖZLEMÉNY M EGNYÍLT Eger legnagyobb választékával a Lili Menyasszonyi ruha Kölcsönző! Eger, Hatvanasezred u. 32. (Baktai úti ABC mellett)--------------------------------------------- *36627* B ÚTOR 2 DB hűtőpult, 2 db hűtőláda 300 I, 2 db 20 kg szénsavpalack, 1 kerámia kétfejes sörcsapoló, elemes szekrénysor ea. 20/510-9014--------------------------------------------- *36575* K ONYHABÚTOROK készítése egyedi igények alapján. Márciusban minden megrendelőnek 10% kedvezmény. Gyors határidő. 70/525- 2621--------------------------------------------- *36685* N EOBAROKK 3 részes hálószoba-szekrény, középen nagy tükrös ajtóval, szobai állapotban, alkalmi áron eladó. Tel.: 20/961-2375--------------------------------------------- *36712* S TANLEY 265x105-ös eltolható bronz tükörfal és 225 cm-es fenyőszínű szekrénysor olcsón ea. Érd: 30-345-9511,14 h után-----------------------:----------------------*36737* ELEKTROTECHNIKA CB-RÁDIÓ mobil antenna új, Dagger-1650-s 6000 Ft, Densei Echo EC-2018 mikrofon 10.000 Ft-ért eladók. Tel,: 36/417-288--------------------------------------------- *36234* R UHÁZAT PÖTTÖMKE Baba-Mama Bolt! Babakelengye, babakocsik, bútorok, autóülések, divatos kismamaruhák! Gyöngyös, Koháry u. 6.--------------------------------------------- *36436* V ÁLLALKOZÁS A NÉPKERTI sétányon lévő virágpavilon további üzemeltetésre eladó. 30/643-8168--------------------------------------------- *32766* E GERBEN belvárosi üzlethelyiség (Bajcsy-Zs. u. udvar) bérleti joga eladó. 70/941-5688-----------------------------:--------------- -36164* E GER, Sas úti ipartelepen műhely, raktár, irodák, szabad terület kiadó parkolással. Érd.: 8- 16 h-ig 36/512-813, 30/566-0307--------------------------------------------- *36688* E GERBEN a Galagonyás úton 2716 m! közművesített telephely eladó! T: 30/401-7086--------------------------------------------- *36693* B UDAPESTEN Pólus Center bevásárlóközpontban 16 m!-es, saját tulajdonú üzlethelyiség eladó. 30/449-4979--------------------------------------------- *36735* E GER, Széchenyi úti 37 mJ üzlethelyiség kiadó. 30/9980-944--------------------------------------------- *36791* E GER belvárosában 2 db irodahelyiség kiadó. 30/9980-944--------------------------------------------- *36791* M EZŐGAZDASÁG TÚRÁN festőbor eladó. Szőlész-borász szakmunkást keresek Gyöngyösről és környékéről. 70/212-5823--------------------------------------------- *34555* H EVESEN 1 sor almás (100 db fa) eladó! I.ár: 120.000 Ft. Tel: 70/339-2655---------------------------------------------- *36126* M EZŐGAZDASÁGI gépek javítását, műszaki vizsgára való felkészítését vállaljuk. Eladó búza 2500 Ft/q, árpa 2300 Ft/q. 30/263- 3298------------—---. -----*-------------------- *36503* R ÁCHEGYEN 10 sor Olaszrizling szőlő ea. 36/428-208--------------------------------------------- *36684* « SZŐLŐOLTVÁNYOK csemege és borfajták nagy választékban kaphatók (180 Ft). Tavaszi- őszi telepítéshez oltvány-előállítás megrendelhető. 30-352-5423, 37/360-978--------------------------------------------- *36716* 8 ÉRETT istállótrágya eladó. 70/2675-386--------------------------------------------- *36784* 8 800 nsz-öl Kékfrankos szőlő megmetszve eladó Egerbakta lőtér fölött. 30/911- 8136------------------------------------------*36797* 1 DB 2 dobos fűkasza 165-ös 200 eFt, 1 db mezőgazdasági kultivátor 150 eFt, 40 db kör- bálás lucerna 2000 Ft/db eladó! 36/362- 434--------------------------------------------- *36829* 8 KISBÁLÁS lucerna és 200 db kisbálás árpaszalma eladó. T. 30/529-3755--------------------------------------------- *36833* R ENDEZVÉNY NŐNAPI bál felsőtárkányi Szikla fogadóban márc. 12, Élőzenés vacsoraest, reggelig tánc- mulatság, 2500 Ft/fő. 36/534-075, 20/313- 4980--------—-----------------------------------*35296*