Heves Megyei Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-14 / 61. szám

2005. MÁRCIUS 14., HÉTFŐ 5 MEGYEI KÖRKÉP Süvölt a Mátra, zúg március „KALANDOZÁSOK” a Suha Péter detk Ma sokkal nehezebb példát adni vagy találni, mint a mi időnkben volt. Amikor fel­vettük Petőfi Sándor nevét, arra gondol­tunk, hogy egyrészt ő áll a magyar iroda­lomból a legközelebb a gyerekekhez, talán őt is ismerik a legjobban. Sok mindenben példa értékű az ő tevékenysége, nem csak kizárólag az irodalmi. Úgy érzem, jól választottunk, névadónkhoz is kötődően egyfajta „egyé­nisége”, szellemisége alakult ki az isko­lánknak - mondja Lutter Istvánná, a Petőfi Sándor Általános Is­kola igazgatója, aki olykor egészen szakmai, máskor sokkal inkább emberi ol­dalról mutatja be a 170 gyerekkel foglalkozó isko­lát, s amit elmond, mind azt sugallja: vannak érté­kek, amelyek nem korhoz kötődők, s képesek egy­részt a hétköznapokban és tettekben megnyilvá­nulni, másrészt meg­újulni, gyarapodni, gaz­dagodni, átalakulni. Épp azért, hogy meg­maradjanak, tovább gyökerezzenek, erő­södjenek, mutassák meg magukat. Minden időben, minden körül­mények között. Nem csak jeles napokon, és nem csak külsősé­gekben. Mert az ün­nep - ha mégoly közhely is - belül­ről fakad, s nem a csillogás adja a rangját. Óriások „találkája” Tavaly rendezték meg először Petőfi Sándor tiszteleté­re a versmondó versenyt, ha­gyományteremtő céllal. A soro­zat folytatódik is, ám az idén - az influenza és az egyébként is zsúfolt ünnepi napok okán - egy más alkalommal, nevezete­sen a költészet napján, József Attila születésnapján verseng­nek újra a diákok, megcsillant­va előadói tehetségüket. Ekként találkozik két század két hatal­mas alakja, mindketten a nem­zetért és az emberért szót eme­lők, ha máskor és másként is. Mindez hozzátartozik ahhoz, amit az igazgatónő az iskola „szellemiségeként" fogalmazott meg. Ahol talán nem is annyira a verseny a fontos, hanem mű­vészetet értő, gondolkodó ifjak nevelése. Ez fontos, de nem az egyetlen. Ahogy Petőfi sem „csak” forradalmár volt, hanem szerelmes férfi is, és mókázó le­gény, játékos rímfaragó is, meg társadalomkritikus, úgy az is­kola is igyekszik - már csak névadója miatt is - a világ mi­nél szélesebb spektrumát meg­mutatni a gyerekeknek. Ahogy az igazgatónő fogalmaz: igye­keznek minden területen utat nyitni a tehetségeknek, a „tudo­mányoktól” a különféle készsé­gek fejlesztéséig, a szaktárgyi versenyektől, szakköröktől a barkácsolásig. A sajnálatos igazság - a gye­rekek általában nem olvasnak - némileg másként hangzik az egyik legnagyobb költő nevét viselő mátraaljai iskolában. A meseház szakkör például épp a betű szeretetére, élvezetére igyekszik megtanítani a cseme­téket, akik a saját örömük mel­lett társaikat is rendre „megszó­'ének iskolájában Egy másik hang Sokan és sokféleképp értékelték, mondták és énekelték már, hogy Zúg Március. Talán érdemtelenül kevésbé közismert, hogy a mai magyar irodalom egyik jeles alakja, Heves megye, a Mát- raalja - igaz, Detkről nézve „a hegy másik oldalán” fekvő -, Bükkszenterzsébet szülötte az 1968-ban íródott vers szerzője, Utassy József Zúg Március Én szemfedőlapod lerántom: Kelj föl és járj, Petőfi Sándor! Zúg Március, záporos fény ver, Suhog a zászlós tűz a vérben. Hüvelyét veszti, brong a kardlap: Úgy kel föl, mint forradalmad! Szedd össze csontjaid, barátom: Lopnak a bőség kosarából, A jognak asztalánál lopnak, Népek nevében! S te halott vagy?! Holnap a szellem napvilágát Roppantják ránk a hétszer gyávák. Talpra, Petőfi! Sírodat rázom: Szólj még egyszer a Szabadságról! Bronzba vésve kék egyszóval, teszik mindazt, amit életko­ruk indokol. A mi­ként mégis sok min­denen múlik. Az isko­la lobogóján Petőfi arcképe díszeleg, ugyanőt ábrázoló szo­bor köszönti az épü­letbe igyekvőket és onnan távo­zókat, s per­lítják” a különféle irodalmi mű­vek színpadi adaptációival. Az ünnepektől a farsangi mulatsá­gokig számos helyen és alka­lommal. Kinn és benn A diákok hangoskodnak, ro­hangálnak, afféle kiscsikók és „nagy lovak” módjára, gyere­A XIX. SZAZAD KOLTOI (részlet) Pusztában bujdosunk, mint hajdan Népével Mózes bujdosott, S követte, melyet isten külde Vezérül, a lángoszlopot. Újabb időkben isten ilyen Lángoszlopok­nak rendelő A költőket, hogy ők vezessék A népet Ká­naán felé. lyi művész, Gáspár Géza kera­mikus alkotása ragadja meg a szemet, a Vajk megkeresztelé- se. Nincs azon mit csodálkozni, hogy a gyerekekre - ha nem is direkte - igenis hatással van mindez, hiszen bár - mint bár­mely más kortársuk - CD-kről, zenekarokról, ismeretlen erede­tű és főként jelentésű inter­netes csudaságokról beszélnek teljes természetességgel, mégis az ezer év üzenetét, a nemzetté válás pillanatát elmesélő kom­pozíció tövében teszik mindezt.- Két éve festettük ki az isko­lát, nézze meg, olyan, mintha ma készült volna. Ilyenek a gye­rekeink, így állnak hozzá a vi­lághoz, a dolgainkhoz - érzé­kelteti „egy beszédes aprósá­got” említve az igazgatónő, visz- szazökkentve a már-már emel­kedett elmélkedésbe kezdő toll- nokot. S ha már „ismét a földön járunk”, azt is megbeszéljük: a „detki '48-ról” inkább csak le­gendák vannak, semmint pon­tos feljegyzések, netán bizonyí­tékot adó tárgyak. Ami egyálta­lán nem baj. A lényeg, hogy a Tarnócás legények lelkesen tán­colják a toborzót, az ünnep szép és emelkedett. Egy hosszú, be­lülről jövő pillanat. sze „terme” is van a költőnek, a Kassai József helyi fafaragó ké­szítette Petőfi-arckép is ott ka­pott helyet, s remélhetően egy­re gyarapszik a költőhöz kötődő tárgyak, relikviák gyűjtemé­nye. A takaros, sőt tetszetős épület emeleti lépcsőfordulójá­ban - mint a pogány időket el- törlő első oltárok - szintén he­Szabad magyar sajtó PB8T m m.«*» m*o &fck muU fiai. •ÜT F- «**i. *«*£$ íj^töS jmiím rigetg fe*t*f*u*ft Úri­kéit f ff,. j£*U* feftriléfaÚB fertőké#* #*%*« ká»dé«*elí 3 frM kr .iftimMat, 4*ntri kk\4émt 4 ff- f>p I***­l*# srt-sití.fc* sOKJáL & Tíie *&*i b« *' »s*>m >-4>> «<>■■'. SS*» MM sMMK 38MSM ' • mm.*}K** * w*tm> s-s&f -r &*«{« *£J«S »>« S t't.yt&M# íü-ií'íft^ £>( KW *>_»(,>. t f 1 í -í ™ jűé- «' t' mis»» í *»M4< i» tt4S5.Si.-i Ssifri ! «4, <Ut xíií-4 »40 W**« * ti.*,»»«« 5 »'•A «c 'tt«., Xvxf*«»' »»:»..».»s % 4 1k*®4*- **'4 <í mMmm 4&g*5*R iéí \ s ít $*ÍKjf f«SÍ<«W8W»i i ■ ÍWSÍ4 feit« ■ iiíM «:<!*: MMt*. »4.: sä»»**>«•■>/.»>*&>%*««cSxts»*;»' 5ss?,>*j j g- *»*«* *• I S-ííj- SWi 'Ssmtf »5, W** (. t SÄ í XxíM f*v<*J *»íx<í íí^«*4***> SfÍK'< 4 »:** . Szalay Zoltán VAN-E MA HAZÁNKBAN SAJTÓSZA­BADSÁG? A kérdés a rendszer- változás 15. évében rendre fel­vetődik, s különösen felértéke­lődik a magyar sajtó napján. Az Antall-kormány 1990. febru­ár 14-én elfogadott rendeletével helyezte a honi újságírás ünne­pét március 15-re, nemzeti ün­nepünk napjára. Nagy hordere­jű lépés volt ez akkor, hiszen e téren is megerősítette függet­lenné válásunkat az évtizedes idegen nagyhatalmi, s az ittho­ni politikai (egypárturalmi) be­folyástól. A maga módján e jog­szabály teljesítette - nyilván egy más társadalmi környezet­ben - másfél évtizede azt, amit 157 esztendeje az 1848-as év márciusi ifjai forradalmi Tizen­két Pontjukban követeltek. A MAGYARSÁG SZÁMÁRA SORS­DÖNTŐ két távoli történelmi pil­lanat közötti különbözőségek nyilvánvalóak, de a következ­mények, a továbblépés miként­je tekintetében felfedezhetőek hasonlóságok is. Nem elég ugyanis kinyilvánítani egy egyébként alapvető akaratot, hanem annak szellemében is kell(ene) formálnunk minden­napjainkat. Ehhez pedig - nem nehéz belátni - nélkülözhetet­len ismerni azt a mozgásteret, ahol a jogi előírások is segíthet­nek eligazodni. A sajtószakma művelőinek csakúgy, mint az olvasóknak. Tanulmányainkból tudható, hogy a sajtószabadságért muta­tott 1848. március 15-i forradal­mi hevület utóbb a sajtótörvény megalkotása folyamatában len­dületét vesztet- , ___________ t e Szemere Bertalan első, erőteljesen tá­madott tör­„Öt szedő látott munkához, s így jött napvilágra elő­vényjavaslatá- vjjZsgálat nélkül a val. Végül a mo- „ dosítások elfő- *»agyar sajtónak gadásávai jöhe- törvényes, tiszta, tett létre az censura által meg-évl aem fertőztetett XVUI. törvény- , cikk, Magyar- ágyából az első ország első saj- ikerszülött.” tótörvénye. En- ------------------------------------­n ek legfonto­sabb megállapí­tása: „gondola­tait sajtó útján mindenki sza­badon közölhe­ti és szabadon terjesztheti”. A sajtóperek esküdtszéki lefolyta­tásának előírása is komoly elő­relépés volt. A többi, jórészt saj­tórendészeti szabály viszont méltán váltotta ki az akkori ra­dikálisok ellenzését, s keltett a demokratikusabb jogforrásért síkraszállókban nagy hiányér­zetet. MA MÁR MÁS A VILÁG. A hazai írott sajtót vizsgálva látható: bő­séggel vannak még tisztázandó kérdések. Olyanok, amelyekre - figyelembe véve a hatalmas gazdasági, technikai fejlődést, a felgyorsult életet, s az ennek nyomán átrendeződött érdekvi­szonyokat - egy idejétmúlt jog­forrás, az 1986. évi II. törvény, vagyis a most hatályban lévő Sajtótörvény nem adhatja meg a kellő válaszokat. Elavultsága miatt nem. Olyan korban szüle­tett, amikor a hiteles, pontos és gyors tájékoztatás alapkövetel­ményeinek a rögzítése mellett az akkori politikai hatalom nagy előszeretettel használta a sajtót propagandája közvetíté­sére. Igencsak szűkre mérte a jogszabály az újságírókat meg­illető - a munkájukhoz amúgy nélkülözhetetlen - jogokat. An­nál bővebben viszont a köteles­ségeiket, sajtóigazgatási előírá­sok formájában a lapalapítás, - kiadás és -előállítás szigorú normáit. A ma már ósdinak számító, ám még mindig egye­dül hatályos Sajtótörvény nem­hogy kiküszöböli, sokkal in­kább fokozza a hazai írott sajtó­ban az ellentmondásokat, a bi­zonytalanságot. EGY MÁS KOR MÁS SZABÁLYO­KAT kíván meg a lapkészítésben is. Egységes, minden kiadóra, szerkesztőségre, sokszorosítóra egyformán érvényes, joghézago­kat meg nem engedő, valósághű előírásokat. Hiányukban fordul­hat ugyanis elő, hogy felbuk­kanhatnak utcai demonstráció­rendezők, akik a sajtószabad­ság, a „sajtó-kiegyensúlyozás” jelszavával arról papolnak, hogy a nem velük szimpatizáló orgánumok kötelesek nekik elő­zetesen bemutatni minden ró­luk szóló cikket, köztük a véleménynyilvánítóakat is. E szabályok nélkül lehetséges az, hogy gazdasági megfontolások­ból újságkészítők, jól télfogott érdekeik okán, kényszerüljenek mellőzni kritikusabb közlése­ket. így történhet meg persze az ____________ is, hogy nem túl képzett, ám könnyű pénzt és sikert hajszo­ló „kollégák” személyiségi jo­gokat súlyosan megszegve, a közérdekűség és közszereplés átlátszó álcája mögé bújva szé- gyenítenek, aláznak meg embereket. Az eligazodást nyújtó normák híján következ­(A JELENKOR 1848. márciusi 16-i számának írása a Nemzeti Dal és a Tizenkét Pont nyomtatásáról a Länderer és Heckenast nyomdá- hét be folyvást, ban.) hogy a politikai elit tagjai - s példájukon felbuzdulva sok po­tentát - kudarcaikért rendre a sajtót hibáztassák, az újságíró­kat tegyék felelőssé félresike­rült nyilatkozataikért, mulasztá­saikért, balfogásaikért. SZABAD A MAGYAR SAJTÓ.{?) Legalábbis abban az értelem­ben, hogy ma már kevesebb korlát gátolja az újságkészítők munkáját. Ám a Parlamentbe választott törvényhozók nagy felelőssége, hogy e közvéle­mény-formáló hivatásnak is le­gyen végre - 19 év után - kor­szerű, egységes, teljes körű sza­bályozása. Ez lehet a biztosíté­ka a kiegyensúlyozott, tárgyila­gos, független, s természetesen a hiteles, pontos és gyors tájé­koztatásnak.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom