Heves Megyei Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)
2005-03-11 / 59. szám
2005. MÁRCIUS 11., PÉNTEK PF. 2 3 5 Gazdatársak, türelem! Én 78 éves parasztember vagyok, valamikor mi is termelők voltunk, édesapámnak volt szőleje, szántója, legelője, rétje, gazdasági felszerelése, de sohasem kaptunk támogatást. Igaz, nem is sírtunk, mint a mostani gazdák. Ma ha valaki nem tudja eladni a megtermelt tojást vagy tejet, tüntetni kezd, vagy az árokba önti, ahelyett, hogy az óvodáknak adná. Az a gazda, aki milliós értékű gépeket vonultat fel a tüntetésen, az máról holnapra nem megy tönkre. A magyar gazdának is tudomásul kell vennie, hogy piacgazdaság van, és csak annyit szabad termelni, ameny- nyit képes eladni. Ne várja hát senki, hogy a sült galamb a szájába repüljön. Mi akartuk a kapitalizmust, akkor most már ne sírjunk! Javaslom minden gazdának, hogy csak az tartson jószágot és földet, aki megtermeli a jószágának a terményét, és rendelkezik olyan gépparkkal, amivel a földjét megműveli, ellenkező esetben a földre és a jószágra is ráfizet Különben is mi értelme a tüntetésnek, amikor az államtitkár bejelentette, hogy április végéig kifizetik azt, ami jár. Az a véleményem, hogy az ilyen tüntetésekhez olyan emberek kellenek, akik a „Marcsáf ’ táncba viszik. Kedves gazdák! Én a szőlőmért 35 forintot kaptam, igaz, csak karácsonyra fizették ki, és mégsem mentem sírni, hogy tönkremegyek. Én tisztában vagyok a gazdák gondjaival, de nem ajánlom, hogy utcára menjenek, ezzel ugyanis nem sokra mennek. Csak olyanoknak tolják a szekerét, akik a zűrzavart akarják. Itt kölcsönös megértésre van szükség, mert abból nem lesz felvásárlás, hogy megyünk Budapestre „szántani”, tüntetni. Tisztelt gazdatársadalom! Amikor Orbán Viktor volt a főnök, Torgyán úr azt mondta, hogy 450 milliárd kellene a termelőknek és a mezőgazdaság rendbehozatalára. Ehelyett 125 milliárdot kapott, és mindenki elégedett volt. Nem mentek a gazdák az utcára tüntetni. Most jóval többet kapnak a termelők, és mégis elégedetlenek. Tudom, hogy a jogos követelésük, de mégis azt kérem, hogy legyünk türelmesek. Ezt a kis időt mindannyian kibírjuk. Akkor tüntessünk, ha nem teljesül az ígéret Ezt kéri önöktől egy 78 éves parasztember. (név és rím a szerk.-ben) A tudatlanság áldozata Végső elkeseredésemben fordulok önökhöz segítségért. Én egy 69 éves, szerencsétlen özvegyasszony vagyok, aki a saját butaságom és tudatlanságom által keveredtem nagy bajba. 23 éves unokám belekeveredett egy nagy adósságba, s követelték rajta a pénzt. Ő nem tudott üzemi, ezért nagyon megverték, és azzal fenyegették meg, hogy megölik és a házat is ránk gyújtják. A ház - amiben lakunk - az enyém. Nagyon megijedtünk, én is, ő is. Kért, hogy szerezzek pénzt, hogy meg tudja adni a tartozást. Rokonokhoz, ismerősökhöz fordultam, elmondtam a sorsunkat, és segítettek. Összegyűlt a két és fél millió forint. Utólag nagyon bánom már, s tudom, hogy nem lett volna szabad ezt tennem, de már nem tudom visszafordítani a dolgokat. Azért mertem kérni, mert egy ember, aki ismeri a sorsunkat, azt ígérte, hogy majd ő segít rajtunk, s hogy intéz egy vissza nem térítendő állami támogatást. Sajnos ebből nem lett semmi. így maradtam én benne a nagy bajban. Azt gondoltuk, ha megkapjuk, ezt a pénzt, ebből visszaadjuk mindenkinek a kölcsönt, amit kértem, de sajnos, nem sikerült. Az unokám a szüleivel itt lakik nálam, de sajnos ők sem tudnak segíteni, mert már több helyről vettek fel hitelt, és sajnos azt se tudjuk visszafizetni. Itt a tél, a számlákat is fizetni kellene, de sajnos a gyógyszereimet is alig tudom kiváltam, már a megélhetés is gondot okoz. Most ott tartok, hogy akiktől kértem a pénzt, követelik rajtam, de nekem csak a nyugdíjam van és egy 80 éves házam. Egy személy már feljelentett 500 ezer forintért, amit hamarosan ki kellene fizetnem, mert jön a végrehajtó foglalni, vagy elárve- reztetik a házamat, és én akkor az utcára kerülök az idős fejemmel. Arra kérem Önöket, hogy próbáljanak meg segíteni, ha tudnak. Nem vagyok csaló, kéregetni sem akarok, csak szeretném megadni, amit kértem. Sajnos már a házamon is 2 millió forint jelzáloghitel van. Kérem, ne vessenek meg, én csak az unokámon szerettem volna segíteni, de a tudaüansá- gom miatt saját magam sodortam bajba. (név és rím a szerkőben) Az egyház és a politika Gondolatok egy nyilatkozat hátteréről Több napja, hogy egy, a Heves Megyei Hírlapban febr. 7-én megjelent rövid cikk hatása alatt vagyok. Azóta többször is átrágtam szinte betűről betűre, hátha nem úgy értettem, ahogyan azt „gazdája” szánta. Balogh László és Gyulay Endre római katolikus megyés püspöknek a Nemzeti Fórum Egyesület első összejövetelén hangzottak el ezek a nyilatkozatok. Nos, Balogh László esetében akár egy kézlegyintéssel el is intézhetnénk az ügyet. Az MDF parlamenti frakciójából társaival együtt kizárt képviselő számára 2006-ban a Fidesz mentőöve jelenthetné a parlamenti mandátumot. Ismerve azonban a jelenlegi helyzetet, a Fidesz aligha vállalja fel ezt a konfrontációt várhatóan egyetlen parlamenti ellenzéki partnerével (bár ki tudja?) szemben. Emlékezzünk az FKgP-vel szembeni „kibékíthetetlen” viszonyukra egészen 1998 áprilisáig. így aztán a független képviselő számára nem marad más, mint a folytonos feltűnés, hangoskodás. Elvégre a kutya sem kíváncsi egy csendes parlamenti outsiderre. Sokkal nagyobb fejtörést okoz a szeged-csanádi megyés püspök elszólása. Igaza van abban, komolyan vehet- jük-e ezt az általuk (mármint a főleg katolikus egyház főtisz- telendői) kreált, napjainkat keményen érintő problémát. Kicsit emlékeztet ez az elszólás (hiszen ez pán az, hogy ezt nem ivócimborák vagy piaci kofák ejtik el egymás között, hanem a római katolikus egyház egyik hazai prominens személyisége. Mindezt nagy nyilvánosság előtt. Vajon mire alapozta fel- tételezését a püspök úr? Hazánkban a dolgok messze nem úgy mennek, ahogyan mehetnének, említhetnénk a közrend, az egészségügy, az oktatás áldatlan helyzetét. Ugyanakkor elvitathatatlan tény, hogy a demokrácia lassan két évtizede működik. Lehet, hogy nem úgy, mint az Egyesült Államokban vagy Hollandiában, de ez talán nem is baj. Az állampolgári jogok gyakorlásában senkit sem korlátoz semmilyen hatalom, kivéve, ha a törvények korábbi áthágása miatt mindezért büntetőjogilag ettől a hatályos törvény megfosztja. Bárki szabadon hirdetheti politikai elveit, másságát, vallási, felekezeti meggyőződését, ha mindez nem jár a személyiségi jogok megsértésével. Nos, nem a mi tisztünk egy- egy politikusi nyilatkozat elemzése. Az idős nemzedék, de mi is emlékezhetünk egy-egy író, korábbi közéleti személyiség írásaiból a korábbi időkre, így a két világháború közötti és a még korábbi időre. Arra, amikor az egyház (főleg a római katolikus) befolyása az államra - és így a politikára - a mainál jóval nagyobb volt. Példaként hozhatnám fel az írófejedeis vallásellenes volt. Vajon nem az a nagyobb probléma, hogy a római katolikus egyház évszázados, megkövült dog- matizmusa végett nem képes lépést tartani a társadalmi változásokkal? A mi olvasatunkban (mármint a józan, átlag köznép) a miniszterelnök Vatikánban tett nyilatkozata egyértelmű az egyházzal és főleg annak vezető egyéniségeivel (éspedig nem a tagjaival!) szemben. Eszerint a pap hirdesse az igét, az evangélium által a hívő lelkét töltse fel a templomokban és azon kívül hittel, szeretettel a születéstől a koporsóig. Ebbe nem fér bele a napi aktuálpolitika. (Az egyházi oktatás, gyógyítás, karitatív tevékenység egészen más, erről itt nem szólnék.) Emlékezzünk vissza a 2002- es választás előtti időszak egyik jelenségére. Akkor a római katolikus egyház hazai főméltósága levélben hívta fel papjainak figyelmét, hogy a közelgő választások során úgymond a „hazafias-polgári” politikai erőket preferálják az igehirdetés mellett, erre hívják fel a hívek figyelmét. Ez eléggé egyértelmű politikai állásfoglalás, nemde? Főképp az akkori forró, kiegyensúlyozott helyzetben, amikor az el- . ső forduló- b a n nem más) egykori, nagyon közeli hozzátartozóm sűrűn említett mondására, éspedig: „Jó az asszony a háznál, mert ha nincs baj, akkor csinál”. A baj ebben a nyilatkozatban csulem a hozzánk, felvidéki emberekhez eszmeiségben oly közel álló Mikszáth Kálmán alakját, írói, közéleti munkásságát. Balogh László álláspontja szerint ez a nagyszerű ember vesztes kormánypártok (itt most csak a Fideszről van szó) nagygyűlésén megjelent százezrek már-már linc- shangulatot teremtettek, de legalábbis a Fradi-táborra voltak hasonlíthatók. Mindezeket a „hatmillió” közé sorolható személy jegyezte le. (név és rím a szerkőben) Nyitott programok Ebben az évben már harmadik alkalommal volt olyan programunk, ahol nemcsak a klubtagok, hanem a lajosvárosi és a város más részén lakó nyugdíjasok is meghívást kaptak ezekre az alkalmakra. Az első találkozáson, január 18-án Oroszné Klárika és Brinzáné Editke bemutatták a foltvarrás titkait és szépségét maradék anyagokból, igen nagy érdeklődés mellett. Második alkalommal Szepesi György és Balogh László tették színesebbé a délutánunkat szép régi slágerekkel és az időseknek szóló zenével, amelynek hallattán sokan táncra is perdültek. Február 15-én - (bár a farsang már elmúlt) - jelmezes bemutatkozásunkon aki csak tudott, maskarába öltözött. Jelen volt: a hóember, az egri kofa, az elsőbálos lány, az orvos, Szandi, és Kleopátra is, aki 89 évesen, vidáman, jól érezte magát jelmezében. Ezen a délutánon Bíró József szolgáltatta a színvonalas zenét mindenki örömére. Ezek a programok minden páratlan héten, kedden délután 2 órakor kezdődnek. Szeretettel várunk mindenkit, legközelebb március 1-jén a Megyeházára látogatunk el. Béta Lászlómé klubtag Lajosvárosi Idősek Klubja Köszönet Ezúton szeretnék köszönetét mondani a Mátraházái Gyógyintézet orvosainak és ápolóinak. Férjem nagyon súlyos betegségben szenvedett 18 hónapig. Január 29-én meghalt. Ez idő alatt nagyon sokat volt a Mátraházái Gyógyintézetben a Il-es és a III-as pulmonológiai osztályon. Itt szeretném megköszönni mind a két osztály orvosainak és ápolóinak a segítőkész munkájukat. Külön megköszönöm dr. Pesti Anna főorvos asz- szonynak és Kutasné Zsuzsa nővérnek a kedvességüket és azt a lelkiismeretes, őszinte, türelmes magatartásukat, amit férjem iránt tanúsítottak. Nagyon jólesett, hogy bármikor hozzájuk fordulhattam, és szabadidejüket sem sajnálva segíteni próbáltak. Kívánok mindkét osztály orvosainak és ápolóinak nagyon jó egészséget, sok sikert és további sok türelmet. Tóth Imréné és családja Abasár 110 éve született Zsák Károly, a kiváló kapus Klubhűség, de kihalóban lévő, ritka virág! Találtál már a nagyvilágban rendíthetetlenebb hívet, mindhalálig hűbb követőt, mint a felejthetetlen Zsák Károly? 1910 őszén a labdarúgó-bajnokság szenzációját az újonc budai csapat, a „33” FC pompás szereplése okozta. Sorra aratta győzelmeit, még az ötszörös bajnok Ferencvárost is két vállra fektette. A sikerek hőse egy alig 15 éves fiú, a csapat újdonsült kapusa volt. A szenzáció újabb szenzációt szült. Kiderült, hogy a futballháló ifjú titánját egyesülete elfelejtette leigazolni. Nosza, megindult az óvások áradata. A „33” FC győzelmeit megsemmisítették, pontjait elvették. így kezdődött a legkiválóbb magyar futballkapus, Zsák Károly élvonalbeli pályafutása... A baljóslatú kezdet szerencsére nem okozott törést a kivételes képességű ifjú pályafutásában, amely rakétaszerűén ívelt a magasba. 1912-ben - a fénykorát élő Domonkos László tartalékjaként - kivitték a stockholmi olimpiára. Hazatérőben a cári Oroszország labdarúgói elleni találkozón bízták rá a válogatott csapat kapujának őrzését. A magyar tizenegy 9-0-ra hengerelt, a mérkőzés hőse mégis Zsák volt. Könnyelműsködő védőink jóvoltából sok helyzet adódott a pelyhes állú ifjú hálója előtt, de ő káprázatos bravúrokkal mentett. Befutott, s futballsportunk első nagy képességű kapusa, Domonkos többé nem jutott szóhoz a válogatottban. A nagyot a legnagyobb követte! Zsák Károlyt méltán tekintik minden idők legkiválóbb magyar futballkapusának. Nem mutatósán, mégis szép mozdulatokkal védett, puha mozgású, de villámgyors, higgadt és határozott, sőt vakmerő volt egy személyben. Egész Európa sport- kedvelő közönségét elkápráztatta. A legjobban talán 1925. január 18-án, azon a milánói magyar-olasz mérkőzésen (2-1), amely után 28 évig kellett várni az olaszok elleni újabb győzelemre. Ezt a nagy összecsapást Zsák játéka döntötte el a mi javunkra. Védhetetlen lövések egész sorát tette ártalmatlanná, a lehetetlent is lehetségessé varázsolta ezen a téli délutánon. De az a bizonyos „kapussors” őt is utolérte. A milánói csúcsteljesítmény évében, 1925 októberében látogatott Budapestre a spanyol válogatott, élén a világ legjobb kapusának számító Zamorával. Zsák, a nagy vetély- társ egyenrangú ellenfélnek bizonyult - egyetlen pillanat kivételével. Ebbe viszont egy egész sporttragédia sűrűsödött. Egy elég távoli, veszélytelennek tűnő szabadrúgás után Zsák a laposan érkező labdáért szétvetett lábakkal hajolt le. Az azonban egy fűcsomón megugrott, és a kapus kezét érintve, a lábai között bevánszor- gott a hálóba. Ezzel a góllal vesztettünk 1-0-ra. Szegény „Skaja” - így becézték Zsákot -, haláláig vádolta önmagát ezért az egyetlen könnyelmű pillanatért... Talán azért, mert mindig szív- vel-lélekkel, teljes odaadással harcolt klubcsapata és a válogatott színeiért. Vakmerőségét elsősorban kezei sínylették meg, amelyek rengeteg rúgást kaptak. Bal kezének gyűrűsujja egyszer eltört, és a csont rosszul forrt össze. Mivel nem tudták rendbe hozni, levágatta azt, és azután kilenc ujjal, rokkantán védett tovább - válogatott színvonalon... Önfeláldozását talán csak klubhűsége múlta felül. A nagycsapatok legcsábítóbb ajánlatai sem tántorították el egyesületétől. Már 19 éves korában kijelentette: „A 33-asok csillaga úgy ragyogott előttem, mint egy üstökös. Mióta hívtak, itt vagyok és itt is maradok!” Nem is távozott, kitartott jóban-rosszban. Amikor csapata kiesett, a II. osztályba is követte azt, és - akkor is válogatott lett! Egyik lap így jellemezte: „szuperamatőr”. Valóban az volt. Ő nem kapott anyagiakat egyesületétől. Sőt amikor annak szüksége volt rá, Zsák segítette csapatát. Igaz, édesapja jómódú kéményseprő-mester volt, ő maga azonban 1917-től élete végéig gázgyári tisztviselőként kereste kenyerét és tartotta el rajongásig szeretett családját. Mert „Skaja” nemcsak klubcsapatához, hanem munkahelyéhez és szeretteihez is mindhalálig hű maradt. Zsák Károly számára a legutolsó „sípszó” 1944 novemberében hangzott fel. Alig 49 éves korában, a háborús viszonyok ellenére sok ezren kísérték utolsó útjára... Vörös Dezső
