Heves Megyei Hírlap, 2005. március (16. évfolyam, 50-74. szám)

2005-03-01 / 50. szám

2 2005. MÁRCIUS 1, KEDD MEGYEI KÖRKÉP Félmilliárdot nyertek Sike egér A Felsőoktatás infra­strukturális fejlesztése (4.1.2.) uniós pályázaton 520 millió forintot nyert el az Eszterházy Károly Főiskola, amely tény­ről megérkezett a ki­író értesítése - tudtuk meg dr. Kis-Tóth La­jostól, az intézmény általános rektorhe­lyettesétől. Az egri főiskola a pá­lyázati kiírás mindhárom kom­ponensét megcélozta - és nyert is -, így megközelítően azonos összeget fordíthat a három te­rületre. A gyakorlati képzés ob­jektumainak biztosítása fejezet keretében a művészeti szako­sok szakvizsgatermének kiala­kítására nyílik lehetőség, ami a Líceum kápolnájának a re­konstrukcióját jelenti. A rektorhelyettes elmondta: a felújítással többfunkciós ob­jektum jön létre. Alkalmassá válik a helyiség hallgatói pro­dukciók bemutatására, de sze­retnék meghagyni eredeti ál­lapotában a kápolnát, vagyis eredeti funkcióiban is működ­hetne. Megtarthatók lesznek majd itt tudományos konfe­renciák, illetve egyéb társa­dalmi események is. A pályázat másik komponense a nyitott tanulási terek bővíté­se. Lényegében olyan tanulási terekről van szó, ahol a hallgatók egyénileg, önállóan tanulhatnak jó feltéte­lek között, könyvtárhoz, for­rásközponthoz kapcsolódva. Ez a része a pályázatnak a Lí­ceum első emeletének az át­alakítását jelenti. Ugyancsak a történelmi épületben valósulhat meg a harmadik komponens, az in­formatikai struktúra teljes re­konstrukciója. Ez a „részegy­ség” is, mint a másik kettő, 190 millió forintnyi összegbe kerül. Az 520 millió forintos pályázati pénzhez 50 millió saját erőt is fel kell használni ugyanis. Dr. Kis-Tóth Lajos Akadálymentesítés EGER Szerdán 10 órakor ünne­pélyes keretek között adják át a Bazilika Bronz-kapujánál nemrégiben megépített korsze­rű lépcső-liftet A szerkezet a mozgáskorlátozottakat segíti abban, hogy könnyedén és biz­tonságosan tudják megközelí­teni az épületet. Gazdák fóruma gyöngyös A Mátrai Polgári Körök Szövetsége fórumot szervez ma 18 órától „2004 a magyar vidék fekete éve volt” címmel a Kolping Oktatási és Kulturális Központban. A ta­lálkozón előadást tart dr. Bo­ros Imre, a polgári kormány PHARE-minisztere és Faludi Sándor, a Fidesz-MPSZ gaz­datagozatának elnöke. Dobós sikerek egér Első helyezést ért el a Gyulán megrendezett Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Kárpát-medencei dön­tőjén a Dobó István Gimnázi­um egyik tanulója. Az esemé­nyen a megyét képviselő Losonczy Anna Kornélia bizo­nyult a legjobbnak. Szintén az első helyen végzett a „Nyel­vünkben élünk” elnevezésű versenysorozat megyei forduló­ján a dobós Szabó Annamária, aki így a térségünket képviseli majd az országos döntőn. Könyvbemutató EGER Az Enciklopédia kiadó és a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár március 3-án, csütörtökön 16.30-tól könyvbe­mutatót rendez a könyvtár ol­vasótermében. Az eseményen Jávor Anna: Egy késő barokk festő Közép-Európában című kötetét mutatják be. Technikai hiba heves megye Lapunk hétfői számában a 9. oldalon olvas­ható Kis esti Mirigy-muzsika című írásunkban több helyen ékezethibák fordultak elő. Eze­ket technikai gond idézte elő, amely miatt olvasóink elnézé­sét kérjük. Ä" 1többen tiltakoznak bejelentési kötelezettség Az eladónak is érdeke, hogy bejelentse a változást A polgármesteri hivatal a napokban postázta a gépjár­műadó megfizetését tartalmazó folyószámlákat, illetve az erről szóló határozatokat - tájékoztatta a Hírlapot Korsós László, a polgármesteri hivatal adóirodájának vezetője. Az eladónak és a vevőnek is célszerű felkeresni az okmányirodát, ha gépjárműátírásról van szó fotó: piusy elemér eger Korsós László szavaiból kiderült: az adóiroda ügyfél- szolgálatán többen is tiltakoz­tak az említett előírások ellen, ugyanis - állításuk szerint - már nincs birtokukban az a gépjármű, ami után adót kellene fizetniük.- A gépjármű-adóz­tatás az ország egész területén egységes rendszerben és azonos szabályok alapján tör­ténik - mutatott rá az adóiroda vezetője. - A törvény értelmében a belföldi érvényes rendszámtáblával el­látott gépjármű és pótkocsi után gépjárműadót kell fizetni. Korsós szerint 2004-től az okmányirodáknál bejelentett változás - ilyen lehet a gépjár­mű tulajdonjogának megszer­zése vagy megszűnése, a gép­jármű forgalomból való kivo­nása, átalakítása - az adóbe­vallást is magában foglalja. Az adózónak, egyes kivételektől eltekintve, nem kell új beval­lást tennie. E bejelentések be­kerülnek a közúti közlekedési nyilvántartásba, s ebből a köz­ponti adatbázisból kapja meg a szükséges információkat az adóhatóság. így a forgalmi en­gedélyben feltüntetett tulajdo­nost terheli az adókötelezett­ség akkor is, ha a tulajdonjo­got átruházták ugyan, azon­ban ezt a tényt a forgalmi en­gedélyben nem vezették át. Jobb a helyzet, ha a vevő nem is, de legalább az eladó bejelentette a változást, hiszen így a szerződés megkötésének időpontját követő év el­ső napjától már nem minősül adóalanynak. Ettől kezdve a tulajdon­jogot szerző felet kell az adó alanyának te­kinteni. Bár több éve él a sza­bály, sokan nem tud­ják, hogy a gépjármű tulajdon­jogában bekövetkezett válto­zást 15 napon belül a régi tu­lajdonosnak is be kell jelente­nie. Természetesen az új tulaj­donosnak ez eleve kötelessége lenne, ám sokan ezt az illeték- fizetés miatt „elfelejtik”, amivel sok bosszúságot okoznak az el­adóknak. A január 1-jétől hatá­lyos rendelkezés a régi tulajdo­nost is a változásbejelentés mi­előbbi megtételére ösztönzi, lé­Adóalany Az adó alanya a gépjármű azon tulajdonosa - illetve üzemben tartója akinek/amelynek a nevére az év első napján fennálló állapot szerint a forgalmi engedélyt kiállították. vén, hogy a legalább tulajdon- átszállás évének végéig meg­tett bejelentés alapján „meg­szabadul” az adófizetési kötel­métől a változást követő évre - függetlenül attól, hogy a jármű­nyilvántartásban még mindig ő szerepel tulajdonosként. Lényeges: ha a járműnyilván­tartás szerinti tulajdonos beje­lenti, hogy járművét elidegení­tette, de az új tulajdonos a beje­lentési kötelezettségének nem tett eleget, és azt a bejelentésre történő felhívás kézhezvételét követően 3 munkanapon belül nem pótolja, vagy az utólagos bejelentés során hitelt érdem­lően nem igazolja, hogy e köte­lezettségének önhibáján kívüli okból nem tudott eleget tenni, illetve az új tulajdonos szemé­lye nem állapítható meg, a köz­lekedési igazgatási hatóság a járművet kivonja a forgalom­ból. Ha az érintett felek egyike sem. tesz eleget a bejelentési kötelezettségének, akkor a ko­rábbi tulajdonos marad az adó­alany.- Minden gépjárművet eladó személy jól felfogott érdeke, hogy az elidegenítés tényét be­jelentse. Gondolják csak azt is át, milyen kellemetlen helyzet­be kerülhetünk, ha a volt jár­művünkkel szabálysértést vagy bűncselekményt követ­nek el - figyelmeztetett a szak­ember. Korsós László Felelősség, együttműködés, párbeszéd (Folytatás az 1. oldalról) A miniszterelnök emlékezte­tett: vissza kell adni a munka és a vállalkozások becsü­letét, mert a hazai közbeszéd­ben inkább a támogatás, és nem a teljesítmény áll a közép­pontban. Szükség van az átfo­gó adóreformra, át kell alakíta­ni az igazgatási rendszert és végig kell gondolni az állam szerepét is. A közös gondok megoldásához partnernek te­kinti a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát. A rendezvényen találkoz­tunk Tóth Sándorral, a füzes­abonyi Pikopack Rt. elnök-ve­zérigazgatójával.- Az elmúlt hónapokban növekedett az export, a feldolgozóipar vitte előre a gazdaságot - mondta. - Nálunk ta­valy, 2003-hoz ké­pest, 15 százalékkal több fém-csomagoló­anyagot értékesítet­tünk külföldre. Mun­kánkat nehezítette az erős forint, ezért eb­ben várunk kedvezőbb dön­téseket. Az idén továbbfej­lesztünk 200-250 millió fo­rintért. Automatizáljuk a gyártást és csökkentjük a költségeinket. A jelenlegi alacsony infláció se­gít az eredményesebb beszerzésekben.- A gazdaságban stabilitásra, a jogi, a pénzügyi szabályozó- rendszer átfogó meg­változtatására van szükség - jelezte dr. Bánhidy Péter, a He­ves Megyei Kereske­delmi és Iparkamara elnöke. - Ezért is fontosnak tartom a mostani gazdasági évnyitó fó­rumot, ahol tájékoztatást kap­tunk: merre tart a gazdaság, mit tesz a kormány a vállalko­zókért. A termékeik 90 százalékát exportálják - tudtuk meg Pál­mai Antaltól, a Mátrametál Kft. ügyvezető igazgatójától. Az erős forint miatt tavaly fő­leg az angol piacon komoly gondjaik voltak. Véleménye szerint ezen sürgősen változ­tatni kell, mert egyébként is alacsonyak a piaci árak, és a kereslet is szűkült a szakmá­jukban. Dr. Bánhidy Péter ABASARTOL ZARANKIG Abdsár - Az Abasári Önkéntes Tűz­oltó Egyesület február 19-én tartot­ta meg éves közgyűlését. Az 1882- ben alapított szervezet jelenlegi tagságán kívül dr. Lénártné Benei Anikó, a település polgármester asszonya, Verebély Antal, Gyöngyös tűzoltóparancsnoka és Dorkó Osz­kár, a Heves Megyei Tűzoltó Szövet­ség elnöke is részt vett az összejö­vetelen. Az ülés napirendi pontjai között szerepelt a tisztújrtás is, ugyanis a vezetőség ötéves mandá­tuma lejárt, s Grócz János tűzoltó parancsnok bejelentette lemondá­sát. Az egyesület új megválasztott elnöke Füzy Andrea lett, a további vezetőségi tisztségeket pedig Freidenfeld Istvánná, Bartus Attila, Kakas Gábor, Kerschner Csaba lát­ja majd el. Az Abasári Önkéntes Tűzoltó Egyesület leköszönő pa­rancsnoka 1952 óta tagja az egye­sületnek, és 33 éven át töltötte be vezetői posztját Kiváló és eredmé­nyes munkáját a szervezet tagsá­gán kívül az abasári önkormányzat, a Gyöngyös Városi Tűzoltóság és a Heves Megyei Tűzoltó Szövetség is elismerte és megköszönte. Az egye­sület közgyűlése Grócz Jánost tisz­teletbeli örökös parancsnokká vá­lasztotta. Bélapátfalva - Ma 14 órakor testü­leti ülést tartanak a polgármesteri hivatalban. A képviselők a Bélkő Kht. idei üzleti tervét tárgyalják meg, továbbá háziorvost választa­nak a 2-es számú háziorvosi kör­zetbe, végezetül módosítják az ön- kormányzat tavalyi költségvetését. A gyűlést megelőzően, ugyancsak ma, 9 órától ülésezik a Bélapátfal­vái Cigány Kisebbségi Önkormány­zat a polgármesteri hivatalban. Ők is a tavalyi költségvetés módosítá­sáról határoznak. Bükkszék - Szerdán rendkívüli ülést tart az önkormányzat képvise- lő-testülete, amelyen a fő napirendi pontok a termálfürdő üzemeltetése és az idei fejlesztési lehetőségek lesznek. Ecséd - A képviselő-testület leg­utóbb tárgyalt az állati tetemek el­helyezésének lehetőségeiről is. Mi­vel a jövőben kistérségi szinten ke­zelik majd a kérdést, ezért a helyi dögkút csak ez év december 31-ig használható - döntött a grémium a hatályos rendelkezésekkel össz­hangban. Egerbakta - A település egészére ki­terjedően ebösszeírást hirdetett meg az önkormányzat annak érdekében, hogy sikeresebb legyen az eboltás. Egercsehi - Elfogadta a képviselő- testület az idei költségvetést. Az ön- kormányzat, sajnos, forráshiányos - tudtuk meg Tóth Andrásné pol­gármestertől (képünkön). A költségvetés be­vételi összege 238 millió forint, de ez nem fede­zi a szükséges kiadásokat, továbbá hitelt is kell visszafizetniük a különböző beruhá­zások, például a közelmúltban tör­tént óvodaépítés miatt. Nagyobb ki­adást jelent az orvosi rendelő teljes felszerelése, amihez támogatást kémek a Heves Megyei Területfej- . lesztési Tanácstól. Tovább nehezíti a helyzetüket, hogy a pályázatok­hoz saját erő is szükséges. Erdőkövesd - A művelődési ház­ban március 5-én 18 órától nőnapi bált rendeznek, amelyre minden szórakozni vágyót várnak. Gyöngyös - Szombaton 19 órátától a Ghymes együttes ad koncertet a Mátra Művelődési Központban. Mint azt megtudtuk, a zenekar az eseményen az „éGHYMESe” című új albumát mutatja be a nagykö­zönségnek. Hatvan - A település várossá válá­sának 60. évfordulója alkalmából ma - vagyis az esztendő hatvana­dik napján - kezdődik a Hatvan - 60 elnevezésű, egész éven át tartó rendezvénysorozat. Ennek kereté­ben 16.30-kor a Damjanich Szak­képzési Intézet aulájában fogadják az 1945-ben a városban született, s ma is itt élő polgárokat. Összesen 102-en kaptak meghívót, akiket dr. Eperjesi Tamás alpolgármester, Páldiné Pál Ilona, az önkormányzat díszpolgára és Érsek Zsolt polgár- mester köszönt, majd bemutatják a településről készült filmet. Kömlő - Legutóbbi ülésén elfogad­ta az idei költségvetést a község képviselő-testülete. A grémium 403 millió forintból gazdálkodhat ebben az évben. Elvi döntés született a szennyvízhálózat megépítéséről. Az intézmények biztonságosan mű­ködhetnek, erre anyagi fedezet is van, ezen túl pedig az utak és jár­dák állapotának további javítását és az önkormányzati intézmények fejlesztését tűzte ki célul a testület. A fejlesztések az idén is pályázat­függők lesznek. Lőrinci - Mátyás-napi szavalóver­senyt rendeztek a település általá­nos iskolásai részére-a Városi 18664110

Next

/
Oldalképek
Tartalom