Heves Megyei Hírlap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)
2005-02-21 / 43. szám
4 2005. FEBRUÁR 21., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Egy életre szóló derékszíjas szolgálat Szilvás István Harminckilenc évi szolgálat után, ezredesként vonult nyugállományba Mádi János, az a főtiszt, aki négy évtizeddel ezelőtt valójában nem is akart katona lenni.- Ha annak idején az iskolában komolyan vettem volna az oroszt, akkor lehet, hogy most egy Bulgáriában végzett mezőgazdász lennék. De hiába volt a kitűnő érettségi, ha a nyelvtudásom nem felelt meg a követelményeknek. Az egykori történethez tartozik, hogy a kalocsai szakközép- iskolában főként mezőgazdasági ismereteket tanuló diák - miután meghiúsult a külföldi tanulás lehetősége - 1966-ban a gödöllői agráregyetemet célozta meg. Volt azonban egy lány az osztályban, akinek a járási hadkiegészítő parancsnokságon dolgozott az édesapja, s ez a lány vele együtt „befűzött” még két fiút, hogy jelentkezzenek katonai iskolára. A felvételi vizsga közvetlenül a húsvéti ünnepek után volt, s a srácok úgy gondolták, miért ne toldanák meg a tavaszi szünetet azzal a három-négy nappal, amit az Egyesített Tisztiiskolán kell tölteni. Amúgy meg nem kötelező beöltözni...- A fejtörést aztán az okozta - jön az eset poénja -, hogy végül mind a két helyre felvettek, s döntenem kellett. Hosszas töprengés után én, aki - ellentétben a másik két sráccal - nem is ide készültem, a sereget választottam, merthogy ott mégiscsak emberekkel kell foglalkozni. Aztán úgy hozta a sors, hogy osztálytársaim egy év után feladták, én viszont megmaradtam a katonai pályán. Szülőfalujában, Dunapatajon nem tartozott mindennaposnak, hogy valaki így kötelezi el magát a honvédséggel. Döntése után édesapja - háta mögött a II. világháború poklával - csendesen megjegyezte, hogy nagyon gondolja meg a dolgot.- Tudod, fiam - mondta -, egy derékszíjasnak mindig parancsolnak. Aztán, amikor fia meghívta a katonai esküjére, majd a Kossuth téri tisztavatásra - a Parlament előtt ez volt a második a sorban -, s amikor az öreg szakaszvezető megérte, hogy az egyenruhától féltett gyermeke feltűzheü váll-lapjára az ezredesek három ezüstcsülagát, akkor már büszkén tekintett rá. De azért olykor-olykor huncutul megjegyezte:- Nem is vagy te igazi tiszt, nekem már tizedes koromban csicskásom volt! Ha katonaszolgája nem is volt a ranglétrán egyre feljebb lépegető, páncélos parancsnoki szakon végzett tisztnek, beosztottja akadt épp elég. Addig azonban még hosszú volt az út. Növendékként ugyanis - még a Szentendrén lévő Egyesített Tisztiiskola, a későbbi Kossuth Lajos Főiskola megkezdése előtt - le kellett tudnia egy év csapatszolgálatot. Abasárra vezényelték, ahol a'di- ákkollégiumi kényelem után mostoha körülmények fogadták: vályúban, hideg vízzel mosakodtak, ötvenketten voltak a körletben, s a kiképzés sem volt leányálom. Volt olyan pillanat, vallja be, amikor úgy érezte, hogy feladja, de ott csengett a fülében az apai útravaló: „Ha elkezdted, akkor be is kell fejezned...!”- Egy kivénhedt T-34-es harckocsi vezetőállásában találtam magam, egymás után jöttek a terepgyakorlatok. Egyszer, amikor lelassult a tank, elkezdett ordítani az oktató, hogy nyomjam a gázt, mi ez a cammogás. Nyomtam én a pedált, de csak nem ment, mert, mint kiderült, a jobb oldalon kiesett egy csapszeg, s lejött a görgőkről a lánctalp. A történetekből nem lehet kifogyni, különösen, ha az ember végigcsinált egy ilyen kiképzést, s volt vezető, töltőkezelő, irányzó és harckocsiparancsnok, mire már egy korszerű T-55-össel eljut a vizsgákig. Aztán meg a különböző beosztásokig. Az elsőt Kalocsára visszakerülve kapta, amikor is - és ez ritkaságszámba ment a 70-es években - fiatal hadnagyként lett századparancsnok.- Az egész pályámat meghatározó, remek közösség volt ott Sántha Béla alezredes vezetésével. Mind a szolgálatban, mind a szabadidőben együtt voltunk. A szeptemberi páncélosbálok emAz egyenruhás család Mádi János családjában természetes dolognak számít a fegyveres testületeknél való szolgálat. Felesége, Lenke asszony először közalkalmazottként tevékenykedett a Gyöngyösi Rendőrkapitányságon, majd szerződéses tiszthelyettes lett a honvédségnél. A főiskolát végzett Beatrix lánya rendőr zászlós Gödöllőn, s bűnügyi vizsgálóként tevékenykedik. Fia, János pedig a Testnevelési Egyetem után szerződéses katona lett Aszódon, jelenleg hadnagyként szakaszparancsnoki beosztást tölt be. léke máig összehoz bennünket, minden évben, augusztus utolsó szombatján találkozunk hatva- nan-hetvenen. Egyszer hiányoztam csak, akkoriban éppen Moszkvában tanultam. Azt megelőzően alaposan megbosszulták magukat a középiskolában elsinkó- fált oroszórák, de az előkészítőn már nem' volt mentség, meg kellett tanulni a nyelvet, mert a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián tett sikeres felvételi után következett a magasabb P a - rancs- n o k i beosztáshoz akkoriban e 1 e n- gedhe- tetlen három- é v e s kinti ta- n u 1 á s . Egy idő után felesége és két kisgyermeke is követhette, így elviselhetőbbé vált az ottani élet.- Hát, maguk meg miben jöttek ide? - ámuldozott az első terepgyakorlatot vezető tiszt, amikor meglátta a magyar katonák nem éppen az orosz télnek megfelelő, molinóalsóval bélelt, rövid szárú surranós öltözetét. - Menten megfagynak itt - mondta, majd intézkedett, hogy szereljék fel őket rendesen. - Erre szükség is volt - emlékszik vissza gyöngyösi otthonában a főtiszt -, mert volt olyan szilveszteréjszaka, amikor mínusz 41 fokot mértünk... Az akadémiáról őrnagyként tért vissza a kalocsai harckocsiezredhez, ahol - ugyancsak rendhagyó módon - mindössze 31 évesen lett az alakulat törzsfőnöke, ebből a beosztásból lépett e I ő parancs- nokhe- lyettessé. ,Nem sokkal később - miután nem fogadta el a Rétságra szóló kinevezést -, húsz év után vissza- érült Abasárra ezredparancsnoknak.- Amikor bemutatkoztam, néhányan ott ültek velem szemben azok közül az egykori kiképző tiszthelyettesek közül, akik növendék koromban alaposan „megszívattak” ott. Az emlékek, mint tudjuk, egy idő után megszépülnek, így sohasem éreztettem velük, hogy valaha mennyire nehezteltem rájuk. Sőt, jókat derültünk, amikor néha-néha a tiszti klubban elbeszélgettünk a régi időkről. Abasár után a gyöngyösi 80. Gépesített Lövészdandár parancsnoka lettem, akkor léptettek elő ezredessé. Az elkövetkező évek alatt újabb és újabb feladatok következtek, ezek közül kiemelkedik az az 1995-től '97-ig tartó időszak, amikor a Honvéd Vezérkar —Végh Ferenc vezérőrnagy által irányított NATO-integrációs csoportjában volt törzsfőnök, s mint olyan - immár a némettel és az angollal is kibővült nyelvtudása révén -, megfordult Hamburgban, Monsban, Brüsz- szelben. A sikeres NATO-csatla- kozás után ez a munka befejeződött, s javában tartott a honvédség átalakítása. Ekkor nyílt lehetőség arra, hogy - bár más beosztást is ajánlottak elöljárói - megpályázza a Heves Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság vezetői posztját.- Harminckét évi csapatszolgálat után kerültem át a katonai igazgatás területére, ahol azt a hármas „szlogent” tartottam szem előtt, hogy törvényesen, következetesen és humánusan kell foglalkoznunk a sor- és hadkötelesek ügyeivel. Miután a bevonulás és az obsitosztás révén velünk találkoznak először és utoljára, nem mindegy, hogy rajtunk keresztül milyen kép alakul ki bennük a honvédségről. Kollégáim partnerek voltak ebben, így nagyszerű hét évet töltöttem Egerben, s elmondhatom, hogy ez az időszak méltó lezárása volt annak a négy évtizednek, amit a katonai pályán töltöttem. Négy feleség, egy igazság gyöngyös Az amerikai barátaimról sosem tudtam, hogy ők a demokratákra vagy a republikánusokra szavaznak-e. Ez olyan személyes ügy, amiről nem szokás beszélni. Arrafelé. Ott az sem lehet téma, ha valaki esetleg nálánál hatvanöt évvel fiatalabb nőt vesz feleségül. Magyarországon ez másként van, a politikai dolgokban is, meg az emberek magánéletében szemtelenül kutakodókkal is - mindezt Faludy György, a kortárs magyar költészet óriása mondta a Mátra Művelődési Központban, ahol immár nem először vendégeskedett. Gyurka bácsi - ahogy beszélgetőtársa, az MTV-s Kozári Réka szólította - költészetről, szerelemről, egy kicsit tán politikáról, de mindenképp az életről beszélt ezúttal is. Mondatai tiszták és világosak, esszenciálisak. Nem cirkalmaz, nem köntörfalaz. Legfeljebb tompít kicsit néha, kedvenc szavajárá- sával: „Ha szabad ezt mondanom”. És szerencsére szabad, mondani szépeket és karcosan kritikusakat a négy feleségről, akik közül egyet szívességből, holmi állampolgárság megszerzését segítendő vett nőül, míg a többiek rendre meghódították a költőt. Ő maga - mint bevallotta - nincs is birtokában semmiféle praktikának, hódítási talentumnak: egyszerűen olykor elhagyta a védekezésre szánt ereje... Pedig annak bőviben volt, s van ma is, ha egészsége meg is kopott, szelleme töretlen épségű. írja a verseket - ha „kicsit lassabban is, mint régen” -, dolgozik önéletrajzi .regénye harmadik részén, a máig tartó negyven évet megörökítve. Leírva mindent, úgy, ahogyan esett. Mert „mindent meg kell írHárom kívánság „Hogy mit kívánnék a jó tündértől? Elsőként, hogy legyek öt évvel fiatalabb. A máso-' dik egy hazafias kérés: bé- küljenek meg végre, akik ma a politikában háborúznak egymással. Harmadikként szeretnék még legalább hat hónapig élni, hogy elmehessünk nyáron a feleségemmel Törökországba. ” ni, legfőképp az igazat. A közönség semmit nem bocsát meg, ami hazugság.” És mesél „Gyurka bácsi” az életéről, ami egyben a huszadik század irodalomtörténete is. Kosztolányiról, aki nem mert elég szerelmes verset írni, Hatvány Lajosról, aki ezt meg ezt mesélte, és persze „Attiláról”, a másik, rég elhunyt óriásról. Érmeséi Gyurka bácsi, kicsit köhécselve néha, kicsit selypítve, kicsit pöszítve, de nagyon egyszerűen, világosan, tisztán. Bölcsen, ahogy csak egy élő legenda képes megfogalmazni mindazt, amit kilenc évtized alatt magába gyűjtött a világból. A világból, amelyben most már kicsit tétován, bottal közlekedik. És zokni nélkül persze, februárban is. Ha szabad ezt elmondanunk. Könnyen ír. A Nagy Testamentum 384 sorából 3 származik Villontól i<m>: suha péter A mi hajléktalanunk Fesztbaum Béla Senkit sem zavarva ül a törzshelyén. A városrészben lakók százai mennek el mellette naponta, közel az élelmiszer-áruház, a zöldséges, a posta, a bank, a totózó, az újságos bódéja, a járóbeteg-rendelőintézet, a gyógyszertár. Emberünk mozdulatlansága egy szoborral vetekszik. Évszakoknak megfelelő ruházata átlagos, semmilyen tekintetben nem tűnik ápolatlannak. A hideg reggeleken sem különösebben sajnálatra méltó. Báránybőrből készült a kabátja, kötött a sapkája, nem elnyűtt bakancs a lábbelije. Amiben viszont egyértelműen különbözik az arra járóktól, az az, hogy egyik karján magához szorítva, de jól láthatóan tartja azokat az újságokat, melyek Fedél nélkül címmel jelennek meg. Példányonként 15 forintért kapják a kiadótól, ám nyilván többet kapnak azoktól, akik megszánják az otthontalanokat, mellesleg többnyire nem is kérik adományaikért a kiadványt. A 45 év körülinek látszó férfi kőművesnek tanult, de nem gyakorolhatja a szakmát. Többszöri súlyos műtét okán fizikai munkát nem végezhet - indokolja az okát. Két tizenéves lánya a feleségével él, neki is adódik viszonylag elfogadható szállása, ahol éjszakára meghúzódhat. Töredelmesen, minden kertelés nélkül vállalja, hogy ő a hibás sorsa ilyetén alakulásáért. Gyakorta nézett a pohár fenekére, ezért tette utcára a családja, így került a kitaszítottak közé. Visszautat egyelőre nem lát maga előtt, sokadjára már aligha nyerne bocsánatot. Arca, mint egész énje, rezzenéstelen, nélkülöz bármilyen indulatot. Szája is alig nyílik, inkább elsuttogja, amit mond. Szabadon lévő keze akkor lendül kissé, ha pénzt nyújtanak felé, a köszönő szavakat főhajtással pótolja. Nem rossz a forgalma. Vélhetően sokkal többet tehet zsebre, mint azok, akik hasonló minőségben ide-oda futkosnak az utcán az autók között, vagy állítgatják meg a gyalogosokat. Utóbbiak visszatetsző külsővel, olykor félig vagy az elesés határáig ittasan kéregéinek, nyújtják remélt segítőiknek a már gyűrött, de leginkább hozzájuk hasonlóan koszos újságot. Nagyrészt hiába, mert a döntő többség kikerüli őket. A „mi fiunk” jó taktikát választott. Megnyerőt. Viselkedésében lényegesen eltér azoktól az állítólagos tízezrektől, akik ebben a szánalmas emberi kategóriában tengetik napjaikat. Az ő esetét átgondolva még az is felvetődhet, hogy talán nem is hajléktalan. Klasszikusabb értelemben biztosan más.
