Heves Megyei Hírlap, 2005. február (16. évfolyam, 26-49. szám)

2005-02-18 / 41. szám

4 2005. FEBRUÁR 18., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP Fáklyával ünnepeltek LŐRINCI - Fáklyás futással ünnepelték a település várossá válásá­nak 13. évfordulóját. A mintegy száz résztvevő az erőműi lakótelepről indulva a városközponton keresztül érkezett a selypi művelődési házhoz, ahol a mezőnnyel futó Víg Zoltán polgármester köszöntőjét követően, tábortűz mellett, teával és hagymás zsíros kenyérrel vendégelték meg őket fotó: tompa z. mihály Uj technológiák, termékek M. K. Tóték Hevesben jártak Jól vizsgáztak a kerisek átutalását dr. Nagy Imre polgár­mester jelentette be a teátrum közönsége előtt. A beregszászi társulattal egyébként tíz éve tart kapcsola­tot Eger, ahol szinte valamennyi bemutatójukkal vendégesked­tek már. Ez a tény egyébként megjelenik az Európa Kulturális Fővárosa pályázatban is, hiszen számtalan testvérvárosi és kul­turális kapcsolatot ápol a megye- székhely a határontúliakkal. szintű végzettséget igazoló ok­mányukkal középvezetőként helyezkedhetnek el vagy önálló vállalkozást nyithatnak majd. Nagy Lajos, a HESI Kft. igaz­gatója, a vizsgabizottság elnöke, valamint a Heves Megyei Keres­kedelmi és Iparkamara képvise­lője is elégedett volt, valamint jónak értékelte a bizonyítványt kapott tanulók elméleti és gya­korlati felkészültségét. MISKOLC, HEVES MEGYE Az idén egymilliárd forintot biztosíta­nak pályázat útján a Decentrali­zált Innovációs Alapból azok­nak az észak-magyarországi vállalkozásoknak, akik innová­ciós tevékenységet folytatnak. Erről döntött a régiós tanács, amely javaslatokat tett a támo­gatott területekre. Gégény Tibor, a Heves Me­gyei Kereskedelmi és Iparka­mara fejlesztési igazgatója, a tanács tagja lapunknak el­mondta: elősegítik az innováci­ós infrastruktúra fejlesztését, a szakmai oktatást és képzést, il­letve az innováció népszerűsí­tését is. Az említett keretből a legtöbb pénzt, 720 millió forin­tot azoknak a kis- és a középt- vállalkozásoknak nyújtják, akik új technológiákat és ter­mékeket fejlesztenek ki. Fon­tos, hogy ezek versenyképesek legyenek, alkalmazzák őket, és a piacokon értékesíthetők le­gyenek. egér A Gárdonyi Géza Színház is csatlakozott a Független Ma­gyar Művészeti Alapítvány se­gítő akciójához. A társulatok egy-egy itthoni vagy beregszá­szi vendégelőadás teljes bevé­telét kínálják föl a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház javára. így próbált segí­teni a 100 éves egri Gárdonyi Géza Színház is, amely szerdán este vendégségbe hívta a bereg­szászi társulatot Örkény István: J. M. EGER A Kereskedelmi, Mezőgaz­dasági, Vendéglátóipari Szakkö­zépiskolában rendezték meg el­ső alkalommal az Észak-ma­gyarországi Régió sütő-cukrász technikus tanulóinak vizsgáját. A számonkérés az elméleti szakmai ismeretek mellett gaz­dasági, vezetési és szervezési té­maköröket is tartalmazott. A Mezzoforte hangszerbolt erő­teljesen, dinamikusan és céltu­datosan fejlődött a hazai szak­ma egyik meghatározó hang­szerkereskedésévé, minőség­ben, szellemiségben, választék­ban és árban is egyedülállót nyújtva ebben a műfajban. Kü­lönösen igaz ez internetes ke­reskedésükre, amely az első és meghatározó ilyen vállalkozás volt az országban. Egerben az újak közül elsőnek nyitottak hangszerboltot a kilencvenes évek elején - idézi föl Csámpai Károly, az egri Mezzoforte hangszerüzlet vezetője. 1999- ben Salgótarján belvárosában megnyílt a következő üzlet is. Ez adott ösztönzést a folyamato­san elérhető világhálós keres­kedés megalapításhoz. A kitar­tó munka meghozta újabb gyü­mölcsét, így három évvel ez­előtt Egerben, a forgalmas bel­városban nyílhatott meg az internetes kereskedés melletti legdinamikusabban fejlődő Mezzoforte bolt. Legújabb üzlet­ként pedig tavaly Hatvan belvá­rosában, a 3-as főút mellett ala­pítottak Mezzoforte hangszer­kereskedést. Fontos számunk­ra, hogy a kelendőbb termékek­Tóték című nagy sikerű pro­dukciójával, s annak teljes be­vételét a fejújításra ajánlotta föl. A Tóték ismert mű, és jó az előadás. Örkény pedig régen je­lent meg az egri színpadon, így érthetően sokan voltak kíván­csiak az előadásra. Az egriek összefogása példaértékű: nem­csak telt ház előtt játszott a ha­táron túli társulat, hanem az önkormányzat is egymillió fo­rintot ajánlott fel. Ezen összeg Emellett a leendő technikusok­nak az Európai Unióval kapcso­latos tudnivalókról is be kellett számolniuk. A vizsgát csupán az a tanuló kezdhette el, aki „be­lépőként” elkészítette azt a szakdolgozatot, aminek témája szorosan kapcsolódott a sütő­vagy cukrászmesterséghez. A két és fél éves képzés után sikeres vizsgát tevő diákok az eddigiekhez képest magasabb bői országos szinten is kima­gasló árukészlettel várjuk vá­sárlóinkat - fűzi hozzá a hang­szerüzlet vezetője -, azaz példá­ul 60-70 gitárból vagy 15-20 billentyűs hangszerből, elektro­mos zongorából tudjanak vá­sárlóink választani. Fontos pél­dául, hogy komplett hangosítá­si igényeket is ki tudjunk elégí­teni (pl. klubok, diszkók fény- és hangtechnikájához, konfe­renciák hanganyagának rögzí­téséhez, színielőadásokhoz, kar aoke-r ende z vényekhez szükséges eszközök is legye­nek raktáron, vagy azonnal tud­junk személyre szabott ajánla­tot adni). Cél továbbá, hogy az összes többi hangszer, hang- technika, diszkótechnika és stúdióberendezések esetében is országos színvonalú legyen a kínálatunk. A sikerünk titka a vásárlóorientáltság, amelyhez a naprakész információn alapu­ló szakértelem és empátia szük­séges - mondja Csámpai Károly - Minden márkával foglalko­zunk, nem korlátozzuk vásárló­inkat abban, hogy milyen ter­méket válasszanak. Természe­tesen adunk tanácsot, ha szük­ség van rá, hiszen minden árka­Kontra, a koordinátor heves megye, EGER Mint isme­retes, még a január végi ülésén fogadta el az MSZP Országos Választmánya a Nemzeti Fej­lesztési Tagozat életre hívását célzó javaslatot. A napokban szűkebb pátriánk e tagozathoz csatlakozó szocialistái és szim­patizánsai tartották ülésüket a Megyeházán.- A gyűlésen más mellett a feladatokat is meghatároztuk, így cél az ország EU-s átlag­hoz történő mielőbbi felzár­kóztatása, illetve az unió kö­vetkező, 2007-13 közötti költ­ségvetési ciklusában hazánk előtt is megnyíló lehetőségek­nek a helyi sajátosságokra épülő fejlesztési programokon keresztül történő lehető leg­hatékonyabb kihasználása - mondta el lapunknak a ta­nácskozást követően Kontra Gyula, Heves város polgár- mestere, a megyei közgyűlés területfejlesztési és környezet- védelmi bizottságának elnöke. Megtudtuk azt is, hogy a ta­gok őt választották meg me­gyei koordinátornak. tegóriában ismerjük a lehetsé­ges választás előnyeit, hátrá­nyait, amelyre felhívjuk vásár­lóink figyelmét. A viszonylag kicsi hazai piac ellenére a leg­nagyobb, legnevesebb külföldi hangszergyártó cégek komoly és megbízható partnere lett a Mezzoforte. Ennek köszönhető­en sikerült az árainkat tavaly 15-30%-kal csökkenteni, mára a hangszervásárlás nem számít luxusnak. Az internetes kereskedés is teljes figyelmet igényel. Napon­ta több száz látogató böngészi az oldalt, 50-60 levél érkezik, amelyek megválaszolása ko­moly munka, viszont ez lehető­vé teszi, hogy az ország minden tájáról rendeljenek tőlük hang­szert, vagy akár személyesen is fölkeressék az üzleteiket. Mezzoforte hangszerboltok 3300 Eger, Katona István tér 5. 3300 Eger, Kallómalom u. 44. 3000 Hatvan, Erzsébet tér 11. 3100 Salgótarján, Rákóczi tér 12. Központi információs számok: 20/9563-905, 36/515-923 Internet: www.hangszeraruhaz.hu A A nyereményjáték nyertese i •# 4— . .1 4' A City Taxi nyereményjátékának legújabb nyertese Őze Ákos egri lakos, aki Noszvajon a Kemencés Vendégházban tölthet el egy csalá­di hétvégét ORVOSI ES GYÓGYSZERTÁRI UGYELETEK EGER ÉS KÖRZETE FELNŐTT ORVOSI ÜGYELET: Központi háziorvosi ügyelet Eger, Szálloda u. 2/A. (36/518-378) GYERMEK ORVOSI ÜGYELET: Központi háziorvosi ügyelet, Eger, Szálloda u. 2/A. (36/518-379) FOGÁSZATI ÜGYELET: Eger, Klapka Gy. u. 1. (36/518-263). Hétköznap: 14.00-19.00, hétvégén és ünnepnapokon: 8.00-13.00 óráig ÁLLATORVOSI ÜGYELET (febr. 19-20-án): Egri körzet: 30/9350-103 Állatkórház: 36/312^60 Recski körzet: 30/4156-755 Hatósági állatorvos: 30/9554-914 GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Zalár Patika (Eger, Zalár u. 9.) GYÖNGYÖS ÉS KÖRZETE KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET: 24 órás, Gyöngyös, Dózsa Gy. u 18. (37/311-727). Vidéki ügyelet (Szűcsi, Gy.pata, Gy.tar- ján, Gy.halász, Nagyréde, Karácsond), Gyöngyös, Deák F. u. 1. (37/300-981). FOGORVOSI ÜGYELET Gyöngyös, Erzsébet királyné u. 1. (37/311-851). ÁLLATORVOSI ÜGYELET (febr. 19-20-án): Gyöngyösi körzet: 20/3965-465 Hatósági állatorvos: 20/9837-812 GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Febr. 20-ig: Korona Gyógyszertár (Bugát Pál tér). Febr. 21-27-ig Richter Gyógyszertár (Hanisz tér). TISZAMENTI RÉGIÓ: ÁLLATORVOSI ÜGYELET HATVAN ÉS KÖRZETE FELNŐTT ORVOSI ÜGYELET: Albert Schweitzer Kórház, Hatvan, Balassi B. u. 16. (37/341-040). Hétköznap 17 órától másnap reggel 8 óráig, hétvégén reggel 8-tól másnap reggel 8-ig. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: Albert Schweitzer Kórház, Hatvan, Balassi B. u. 16. (37/341-199). Hét­köznap 17-20 óra, hétvégén 8-20 óra. (Egyéb időpontban a gyermekek ellátása a felnőtt háziorvosi ügyeletén történik.) ÁLLATORVOSI ÜGYELET (febr. 19-20-án): Hatvani körzet: 30/2397-853 GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Lestyán Gyógyszertár Hatvan, Kossuth tér 8. HEVES ÉS KÖRZETE FELNŐTT ORVOSI ÜGYELET: Heves, Szerelem A. u. 32. (36/346-831). Hétköznap este 7-től másnap reggel 7-ig, hétvégén reggel 7-től másnap reggel 7-ig. Tiszanána, Fő út 106. (36/366-005). Összevont felnőtt és gyermekgyógy­ászati ügyelet. Időpont: Hétköznap 19-től másnap reggel 7-ig ünnepnapokon reggel 7-től másnap reggel 7-ig. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: Ugyanott, mint a felnőtt ügyelet. ÁLLATORVOSI ÜGYELET (febr. 19-20-án): Heves és körzete: 20/9837-812 Hatósági állatorvos: 20/9837-812 GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Márc. 6-ig: Megyecímer Patika. FÜZESABONY ÉS KÖRZETE FELNŐTT ORVOSI ÜGYELET: Füzesabony, Rákóczi u. 3640. (36/341-153). Hétköznap 16-tól másnap reggel 7-ig hét végén reggel 8-tól másnap reggel 8-ig. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: Ugyanott, mint a felnőtt. Állatorvosi ügyelet (febr. 19-20-án): Füzesabonyi körzet: 20/4955-735 Hatósági állatorvos: 30/9554-914 GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET: Mátyás király Gyógyszertár, Füzesabony, Rákóczi u. 10. PÉTERVÁSÁRA ÉS KÖRZETE: FELNŐTT ORVOSI ÜGYELET: Pétervására, Szabadság tér 29. (36/368-013). Hétköznap du. 17-től reggel 7-ig hét végén folyamatosan. GYERMEKORVOSI ÜGYELET: A felnőtt orvosi ügyelettel együtt. (febr. 19-20-án): Ügyelet: 30/2397-376 A megye piaci árai Alma 40-80 80-130 80-140 80 Bab (száraz) 320-450 500-600 400-600 400 Banán 300 328 300 250 Citrom 280 390 330 250 Dióbél 750 700 1000 900 Gomba 400-440 300 450 320 Gyökér 220 200 150 60-80 Fokhagyma 500 400 600 400 Hagyma (vörös) 60 60 70 50 Hagyma (póré) 130 150 170 80 Karalábé 90-150 200 60-120 100 Karfiol 350 450 320 320 Káposzta (fejes) 50 50 50 40 Kelkáposzta 100 100 100 60 Káposzta (lila) 80 80 120 70 Káposzta (savanyú) 200 150 200 120 Körte 300-350 400 320 310 Krumpli 50-60 60 40 30 Mandarin 200-300 300 260-340 200 Mák 450 600 490 450 Narancs 220-280 350 150-220 160 Paradicsom 500-800 800 600 500 Paprika (tv)/db 40-70 770/kg 50-80 90 Paprika (csípős)/db 40-70 90 80 40 Fehér retek 320 320 300 200 Sárgarépa 80 150 80 50 Tojás 17-20 21 18-22 16 Tök (sütő) 100 120 150­Uborka 700 450 500 350 Zeller 180 200 70-130 150 Mezzoforte hangszerbirodalom

Next

/
Oldalképek
Tartalom