Heves Megyei Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-29 / 24. szám
2005. JANUAR 29., SZOMBAT 5 MEGYEI KÖRKÉP Javultak-e az életkörülményei? A FIDESZ a napokban meglehetősen pesszimistán értékelte a Gyurcsány-kor- mány első száz napját. Álláspontjuk szerint ez alatt az idő alatt jelentősen romlottak az emberek életkörülményei. Tovább nőtt a munkanélküliség, emelkedett az államadósság. A kormány a kritika helyett értelmes javaslatokat vár az ellenzéktől. Alábbi körkérdésünkben arra voltunk kíváncsiak, hogy a megyénkben élők tapasztaltak-e bármilyen változást személyes életükben. B. K. ANTAL JÓZSEF. PÁRÁD: 9- Az a helyzet, hogy öt évvel ezelőtt arra kényszerültem, hogy Németországban vállaljak munkát. A hentesiparban dolgozom, és csak időnként tartózkodom itthon, a szabadságom ideje alatt. Tény, hogy itthon hiába is próbálnék elhelyezkedni a szakmámban, amikor folyamatosan zárják be a hazai vágóhidakat. Ahhoz, hogy a családomról gondoskodhassak, tőlük távol kell élnem. Ez nem tölt el optimizmussal, de erről nem a jelenlegi kormány tehet. HAVAS) ISTVÁN, EGER:- Az elmúlt időszakban nem romlottak és nem is javultak az életkörülményeim. Botorság azt gondolni, hogy ezen a politika, vagy épp a hatalmon lévő kormány fog változtatni. Az a helyzet, hogy minden politikai párt magával van elfoglalva. Az előrelépésben csak akkor lehetne bízni, ha végre hajlandók lennének a pártok képviselői egészséges párbeszédet folytatni és a nagy kérdések megoldásán együtt gondolkodni. SZABÓ SÁNDORNÉ, PÁRÁD:- Tíz éve vagyok nyugdíjas, és jelenleg 37 ezer forint a nyugdíjam. El lehet képzelni, hogy mennyit javultak az életkörülményeim az elmúlt években. Úgy érzem, hogy folyamatosan romlik az életszínvonalunk, és nem látok arra semmi reményt, hogy ez belátható időn belül megváltozna. Pesszimista vagyok, és azt gondolom, hogy nemhogy a politikusokban, de lassan az égiekben se lehet bízni. KÖBIÁS JÓZSEF. VERPELÉT:- Ha viszik*** s/agondolok ' mányzati ciklusban érzékeltem egy parányi javulást. A Horn-kor- mány idején talán egy kicsit fellélegezhettünk, de azóta stagnál az életszínvonalunk. A mostani nyugdíjemelést már elvitték az áremelések. Az adórendszer tervezett átalakításához sem fűzök nagy reményeket, olyat ugyanis még nem láttam, hogy a kis jövedelmű ember valaha is jobban járt volna. A folytonosság a munka alapja (Folytatás az 1. oldalról) Az állománygyűlés további részében dr. Bene László r. vezérőrnagy, az ORFK vezetője a megyében szolgáló hivatásos bűnüldözők régi kollégájaként mutatta be Bartos László r. dandártábornokot, aki - mint elhangzott - 1986 és 1990 között a Gyöngyösi Rendőrkapitányság vezetője volt. Az időközben számos magas beosztást betöltő rendőrtiszt legutóbb az Országos Rendőr-főkapitányság humánigazgatási főosztályának á vezetője volt, akit - mint felkészült, gazdag elméleti és gyakorlati tapasztalattal rendelkező tábornokot - a belügyminiszter február elsejei hatállyal a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjévé nevezett ki. A bejelentést követően Sós Tamás elnök arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy az ugyancsak tegnap délelőtt megtartott testületi ülésen a megyei közgyűlés támogatásáról biztosította a leendő főkapitányt, s ezáltal a megye valamennyi rendőri szervénél dolgozó munkatársát is.- Az együttműködés eddig is minden szinten eredményes volt - mondta a megyei közgyűlés, valamint a védelmi bizottság elnöke, aki utalt rá, hogy az új rendőri vezetőnek semmit sem kell elölről kezdenie, mert színvonalas munkát végző közösséget, s jó közbiztonságot örökölt elődjétől. Rövid bemutatkozó beszédében Bartos László kiemelte, hogy a folytonosságra helyezi a hangsúlyt, ebből fakadóan a testület munkájának úgy kell tovább haladnia, mintha nem is történt volna váltás a főkapitányság felső vezetésében. Bor a kereskedelmi láncokban EGER Az egri, a mátrai, a bükk- aljai, valamint a tokaj-hegyaljai borvidékek részvételével tartó, a szerveződő Felvidéki Borrégiót felölelő VI. Szőlészeti- Borászati Téli Egyetemen a tegnapi előadásokkal véget ért az „elméleti eszmecsere”, ma 9-től immár a szőlőtermesztéssel és a borászati technológiákkal kapcsolatos gyakorlati bemutatókra kerül sor. Ennek helyszíne a Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztérium (FVM) Egri Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete lesz. Tegnap - miként arról Szente Imre, a Bükkaljai Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke, a délelőtti program levezető elnöke lapunknak beszámolt - olyan kérdések kerültek terítékre, mint a nemzetközi agrárkereskedelem politikai liberalizációjának várható hatásai, az EU 2007-től hazánkra is érvényes agrárpolitikája és a hazai borpiac alakulása. Az uniós agrárpolitikáról szóló előadásában dr. Halmai Péter, a Szent István Egyetem tanára elmondta: az exporttámogatások 2010-11-ig fokozatosan megszűnnek, s a jelenlegi földalapú támogatások is átalakulnak: egységes gazdasági „farmtámogatás” lesz belőlük. Szó esett a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) által megrendelt, a hazai borpiac alakulását elemző anyagról, a „Polctükörről” is. Ennek kapcsán a Kuti Bt.-t képviselő Kisari István rámutatott: a 17 nagy kereskedelmi láncban lefolytatott, a boryálasztékot, az átlagárakat, a borfajtákat és a jelentősebb beszállítókat górcső alá vevő vizsgálat során kiderült: a hazai borforgalom 65 százaléka e helyeken zajlik. A forgalmazott borok túlnyomó része hazánkban készült Hozzátette azt is, hogy az Egri Bikavér ez idáig képes volt megtartani az árát. Dr. Botos Ernő Péter, az FVM Kecskeméti Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének igazgatója kijelentette: a tervezett „nemzeti borirodát” 1,5-2 milliárd forintból hívnák életre, s ennek lenne a feladata a jelenleginél lényegesen jobb hazai és külföldi marketingmunka. Mindenki fogadhat testőrt Síké Sándor ”, aranyapám! az én testőröm kétszer gyorsabban rántja elő a pisztolyát a tiédnél. Eddig ilyen és ehhez hasonló szöveggel legfeljebb a Magyar vándor című filmet nézve, vagy a Gálvölgyi-show konditermes jeleneteit figyelve találkozhattunk. Ott is csak akkor, ha Gesztesi színművész szabadra engedte a fantáziáját. mostantól azonban másként lesz. Hozott ugyanis egy rendeletet a kormány a fegyvertartásról, aminek egyik eleme szerint már nemcsak vagyon-, hanem személyvédelemre is lehet fegyveres őröket fogadni. A vagyon- és személyvédelmi cégek szabadon alkalmazhatnak fegyveres testőröket, és bárki, aki úgy érzi, hogy veszélyben van, minden külön engedély nélkül felfogadhatja őket. találékony nép a magyar. Ezzel az állítással szívesen hozakodunk elő dicsekvős hangulatunkban. íme, most is. Még meg sem száradt a tinta a kormányzati papiroson, s a biztonsági cégek némelyike komplett ajánlási listával kelleti magát. A dicséretes gyorsaság miatt persze ne essünk hanyatt: egy ilyen versengő mezőnyben helyzeti előnyt jelent az azonnali reagálás. lássunk is néhány tippet! Egy biztonsági cég nemcsak fenyegetés esetére, hanem arra az alkalomra is javasolja a testőreit, ha egy nő nagyobb bevásárló körútra indul a fővárosban, vagy ha az apa hosszabb időre elutazik, és családját biztonságban akarja tudni. A személy- és vagyonvédelmi cég honlapján egyebek mellett a következő esetekre javasolják még testőrök félfogadását: ha a kiemelt ügyfél nem rendelkezik helyismerettel Magyarországon, de nem biztosított helyszíneket is szeretne megnézni, ha az ügyfél gyerekeinek gondot jelent a biztonságos iskolába menetel. helyben is vagyunk. Eddig úgy volt, hogy csak rendkívül védett személyeknek járt a fegyveres bébiszitter. Időközben azonban történt egy halálos végű bankrablási kísérlet gázpisztollyal. Igen komoly vita keletkezett arról, hogy szükséges-e fegyvert viselniük a banki őröknek. Ehhez képest - a legújabb fejlemények tükrében - könnyen kikaphatunk egy jó kis lövöldözést valamelyik elit óvoda előtt, vagy a sarki hipermarketben. Emelkedő tiszteletdíjak KG Eger. heves megye Napirend előtti felszólalásokkal kezdte meg munkáját a megyei közgyűlés, amely tegnap tartotta idei első ülését a Megyeházán. Ezek sorában szólalt fel mások mellett Faludi Sándor (polgári Frakció), aki az agrárium szereplőinek járó támogatások sorsa felől érdeklődött. A napirendek sorában - ellenvetés nélkül - fogadták el a képviselők a közgyűlési és bizottsági tagok tiszteletdíjának emelésére vonatkozó javaslatot. Ezek szerint február 1-jétől a közgyűlési tag havi tiszteletdíja 88 ezer, a bizottsági elnököké pedig 176 ezer forint. A bizottsági tag képviselők 132 ezer, míg a bizottság nem képviselő tagja 44 ezer forintot kap. A grémium döntött a megyei önkormányzati hivatalnál foglalkoztatott köztisztviselőket és ügykezelőket megillető szociális, jóléti juttatásokról és kegyeleti támogatásokról is. A testület 30 igen, 1 nem és 6 tartózkodás mellett támogatásáról biztosította a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság új vezetőjét, Bartos László r. dandártábornokot, majd elfogadta a közgyűlés idei munkatervét. Eldőlt az is, hogy február elsejétől öt éven át dr. Hompoth Emese, a hivatal egészségügyi és szociális irodájának vezetője irányíthatja a megyei önkormányzat Gyermekotthona és Fogyatékos Otthonát. (A hivatalvezetői poszt betöltéséről várhatóan februárban döntenek.) A képviselők ezt követően megvitatták a hatvani Körzeti Nevelési Tanácsadó tevékenységéről szóló beszámolót, melynek kapcsán Sós Tamás (MSZP), a közgyűlés elnöke köszönetét fejezte ki a színvonalas munkáért. HÍRÖZÖN megyénkből vendett a településen. Az első megbeszélést kedden tartják, ekkor egy régi tag, Szabó Jánosné Piroska néni osztja meg tapasztalatait a jelentkezőkkel. Pétervására - A városi művelődési házban az óvodásoknak és a kisiskolásoknak szerveznek bábelőadást február 8-án. Ezúttal a Harlekin Bábszínház előadásában Benedek Elek „Babszemjankó” című meséjét tekinthetik meg a kicsik. Porosdó - a község részt kíván venni a márciusban rendezendő hagyományos fővárosi utazási kiállításon, a Tisza-tavi régió standján - tudtuk meg Bornemisza János polgármestertől. Egy pult nettó 150 ezer forintba kerül. A poroszlói ön- kormányzati kiadványokon túl szeretnék, ha a helyi falusi szállásadók, kereskedelmi szálláshelyek, éttermek, kikötők is reklámoznák magukat saját kiadványaikkal, prospektusaikkal. Ennek költsége falusi szállásadó esetében ezer, a felsorolt egyéb idegenforgalmi vállalkozások esetében kétezer forint. A díj a pult bérleti díja mellett a dekorációt, a raktárrész és a tárgyalóhelyiség használatát is tartalmazza. Kérik, hogy az érdeklődők február 10-ig jelentkezzenek Balogh Edit idegenforgalmi referensnél a 36/553-095-ös vagy a 30/652- 2560-as telefonszámon. Recsk - A településen kedden és pénteken délelőtt 9-12 óráig tart fogadóórát a polgármesteri hivatalban Cserháti Zsanett falugazdász, aki az időszerű mezőgazdasági tennivalókról, s a pályázati lehetőségekről tájékoztatja az érdeklődőket. Ugyanitt péntekenként 14-16 óráig dr.Rácz Imre ügyvéd ad jogi tanácsot a hozzá fordulóknak. Az állatorvosi ügyeletet szombaton és vasárnap hívhatják. Rózsaszentmárton - A képviselő- testület tagjai gyárlátogatáson vettek részt a Budaplast Műanyagipari Rt. budapesti üzemében. Ennek oka, hogy a cég bővítené a községben lévő telephelyét, s az önkormányzat vezetése tájékozódni kívánt ennek módozatairól. Tapasztalataikat a következő ülésen vitatják meg - tájékoztatott Sipos Jánosné polgármester asszony. Sírok - Az önkormányzat idei munkaterve szerint a képviselők legközelebb február 7-én 17 órától üléseznek, amikor is elfogadják az idei költségvetési rendeletet, majd beszámolót hallgatnak meg a gyermekvédelem helyzetéről. Végül Zsidei Istvánná ad számot a Nyírjes Nyugdíjasklub tevékenységéről. Szajla - Január elsejétől Bocsi Csaba falugazdász keddi napokon, változatlan időpontban várja a mezőgazdasággal foglalkozókat a polgármesteri hivatalban. A szemétszállítás időpontja február 1- től megváltozik: csütörtök helyett keddenként szállítják el a kukák tartalmát. Szűcsi - Az önkormányzat hétfőn 11 órakor Bajza Józsefre emlékezik, aki 201 évvel ezelőtt született a településen. Ebből az alkalomból megkoszorúzzák a reformkori irodalmár szobrát a Petőfi utcában. Tiszanána - A közelmúltban megrendezett irodalmi hét része volt egy szavalóverseny is, ahol 21 bátor óvodás állt ki a közönség elé elszavalni kedvenc versét A zsűri döntése alapján négy {permeket jutalmaztak könyvvel: 1 Kecső Fanni, 2. Gyenes András, 3. Pintér Nikoletta, 4. Túró Kitti lett Valamennyi versenyző emléklapot és apró ajándékot is kapott Délután az alsó tagozatosok szavaltak. Náluk az elsőséget Vajda Zsófia szerezte meg 2. Gacsal Bence, 3. Bortiács Éva, 4. Vankó Annamária lett Vámosgprk - Megkezdődött a farsangi időszak a községben. Az óvodások ma karneváloznak, február 5-én pedig a település közösségi házában rendezik meg a falufarsangot Az ünnepi vacsorával egybekötött eseményen fellép Balázs Zoltán színművész és a helyi tánccsoport is. A rendezvényre még korlátozott számban lehet jelentkezni - tudtuk meg Bódi Zsolttól, az intézmény igazgatójától. Visonta Február 4. és 7. között ki- szállásos tüdőszűrést rendeznek a településen. Mint Ambrusz Józsefné, a község polgármestere lapunknak elmondta: a vizsgálatra a falu művelődési házában várják a helyieket.