Heves Megyei Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-05 / 3. szám
2005. JANUAR 5., SZERDA HORIZONT 7 Csökkenő sertésállomány bizonytalan jövő Előfordulhat, hogy hamarosan importra szorul az ország Az előző év azonos időszakához képest, a tavalyi év januárja és októbere között 92000 tonnával - közel húsz százalékkal - csökkent a vágósertés értékesítése. A sertéstenyésztők szervezete ennek kapcsán felhívást tett közzé, amiben többek között ez olvasható: „ amennyiben ilyen ütemben halad az állomány csökkenése, másfél-két év múlva bekövetkezik egy olyan helyzet, amikor a magyar fogyasztók igényeit nagyrészt importból kell kielégíteni, sokszor gyenge minőségű, ismeretlen eredetű húsból és húskészítményekből...,, A növényvédők nehéz éve SZEMLÉLETVÁLTÁS Közös fellépés szükséges parlagfű ellen HEWS MEGYE, MAGYARORSZÁG A 2004. évben értékesített sertések átlagos ára 262 Fl/kg volt Ehhez az EU előírásainak megfelelő tartási előírások teljesítése esetén nyújtott támogatással együtt sem érte el a bevétel a 278 Fl/kg-ot. Ugyanakkor a vágósertés éves átlagos önköltsége 289 Ft/kg volt. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) közleménye hangsúlyozza: a számokból egyértelműen kiderül, hogy az elmúlt évben minden értékesített kg után 11 Ft/kg veszteséget viseltek a termelők. Ez csökkenhetett volna akkor, ha az FVM a megállapodásban vállalt kötelezettségét betartva, az év végéig folyósította volna a rendeletben meghirdetett támogatásokat Sajnálatos, hogy költségvetési források hiányára való hivatkozással megszüntetésre került a támogatások kifizetése. Az a tény - teszik hozzá, - hogy az elmúlt éviién húsz százalékkal csökkent a sertésértékesítés, egyértelműen utal arra, hogy a termelők jelentős része állománycsökkentéssel és a termelés felhagyásával tudott reagálni a kedvezőtlen piaci és szabályozási viszonyokra. Ennek fényében különösen fájdalmas, hogy nem ismertek a 2005. évi szabályozás, vágósertésre vonatkozó feltételei és nincs a termelőknek megfelelő támaszuk a rendkívül kedvezőtlen 2003-2004. évi veszteségek után. A közlemény leszögezi: ameny- nyiben ilyen ütemben halad az állomány csökkenése, másfél-két év múlva bekövetkezik egy olyan helyzet, amikor a magyar fogyasztók igényeit nagyrészt importból kell kielégíteni, sokszor gyenge minőségű, ismeretlen eredetű húsból és húskészítményekből. A vágósertés ágazat további leépülése esetén rendszeressé válhat a magyar gabona piaci elhelyezésének súlyos gondja, minden egyes telep megszüntetésével járó 30-40 új munkanélküli és a megoldatlanságukból fakadó feszültségek sorozata. Ezért javasoljuk és egyben elvárjuk a földművelésügyi minisztertől, hogy 2005. évre minél előbb hirdesse meg az EU előírásainak megfelelő módon előállított vágósertések támogatását biztosító rendeletet és folytassa a 2004 őszén megszakított kifizetéseket Az idei év növényvédelmi szempontból kifejezetten nehéznek bizonyult - hangsúlyozta értékelésében Rüll Gusztáv, a Heves Megyei Növény- és Talaj védelmi Szolgálat igazgatója. Komoly gondokat okoztak a nagy számban megjelent kórokozók, kártevők. Mentusz Károly HEYES MEGYE Az egri és a mátrai borvidéken korai fertőzéssel jelentkezett a lisztharmat. A peronoszpóra pedig néhány ültetvényben jelentős teremésveszteséget okozott. Ezek miatt a szokásos évi 6-7 helyett, sok helyen 9-10 permetezéssel igyekeztek védeni a szőlőket, ami növelte a költségeket. Komoly problémát okozott az almafák varasodása, s az őszibarackosokban pedig a le- véldeformálódás. A cseresznye-, illetve a meggyültetvényekben gombafertőzés pusztított. A búzatáblákon a kalászok betegedtek meg, a paradicsom egy részét pedig vész pusztította el. Nagyon sok gondot jelentett, különösen Poroszló térségében, a gyapjas pille elterjedése, ami a szántókon és 10 ezer hektár erdőben károsított, főleg a Bükkben. Rüll Gusztáv arra hívta fel a figyelmet, hogy 2005 tavaszán fel kell készülni ennek további nagyarányú megjelenésére is. Ebben az évben 68 ezer hektáron észlelték a parlagfüvet a megyében. A valóságosan fertőzött terület azonban ennél nagyobb volt. A súlyos allergiát okozó gyomnövény visszaszorítására további összefogásra van szükség. Hatékony intézkedésekkel a szakember véleménye szerint 4-5 év múlva már látható eredményei lehetnek a parlagfű-mentesítésnek és egy évtized után teljesen felszámolhatják ezt a problémát. A gazdák körében is szemléletváltásra van szükség, mert hatósági eszközökkel a parlagfűirtást nem lehet megoldani. Rüll Gusztáv arról is tájékoztatott, hogy a jövő év első negyedében újra hetente rendezik meg a szolgálat szakemberei és a növényvédő szereket gyártó cégek képviselői a közös előadás-sorozatukat. Ezeken az újabb kutatási eredményekről, s az alkalmazott technológiákról lesz szó. A jövő év elején megrendezendő szakmai találkozókon várhatóan német, amerikai, osztrák, japán cégek képviselői mutatják be a legkorszerűbb növényvédő szereket Ezek korunk mezőgazdaságának újabb vívmányai, amelyeket a termelők nem nélkülözhetnek. INTÉZKEDÉSEK A PARLAGFŰ-MENTESÍTÉSRE HEVESBEN 2004-BEN Hatósági intézkedés Jellege Mennyisége ■ Hivatalból indított eljárás (db) 1170 Védekezésre kötelező határozat (db) 940 Védekezésre kötelező határozat területe (ha) 1820 Hatósági intézkedésre elvégzett gyomirtás (db) 1160 Hatósági intézkedésre elvégzett gyomirtás (ha) 1500 Növényvédelmi bírság (db) 74 Növényvédelmi bírság (Ft) 2.220.000 Közérdekű védekezés elrendelése (db) 20 Közérdekű védekezés végrehajtása (db) 16 Közérdekű védekezés elrendelése (ha) 328 Közérdekű védekezés végrehajtása (ha) 266 Közérdekű védekezés felmerült költsége (Ft) 2.632.211 Fogyasztási hitel: kisebb kamat akcióban A bankok Több pénzintézet kedvezményes kölcsönt is kínált az ügyfeleknek karácsony előtt Az idén novemberben csökkent a háztartási szektor fogyasztási hiteleinek átlagos kamatlába, míg a folyószámlahitelek és az egyéb hitelek kamata nőtt. A statisztikából az is kiderül, hogy novemberben a megkötött fogyasztási hitelszerződések értéke 22,4 milliárd forintot tett ki, 1 milliárd forinttal nőtt, aránya a folyószámlahiteleken kívüli hitelek új szerződésein belül 43,1-ről 47,1 százalékra nőtt. Bérgyilkosok hosszú fegyházévei bizonyíték Árulkodott a mobiltelefon híváslistája A Fővárosi ítélőtábla enyhítette a másodrendű vádlott büntetését, de É. Istvánnak így is 12 évet kell fegyház- ban eltöltenie. Az elsőrendű vádlottra 16, míg a fel- bújtó B. Ferencre 15 év fegyházat szabott ki jogerősen a bíróság. Sike Magyarország A háztartásoknak nyújtott 10 éven túli kamat- fixálású lakáscélú hitelek kamatlábának csökkenése folytatódott, az elmúlt fél év alatt ösz- szességében több, mint 4 százalékponttal csökkent, novemberben 8,5 százalék volt. A rövi- debb kamatfixálású lakáscélú kölcsönök kamatlábai kis mértékben nőttek. A háztartások betéteinek átlagkamatiába minden lejáratra csökkent. A szektor fogyasztási hiteleinek átlag- kamatlába az októberi 22,36-ról 20,07 százalékra, átlagos hitelköltség mutatója 31,38-ról 29,63 százalékra csökkent. Az átlag- kamatlábak csökkenését az okozta, hogy novemberben több bank kamatmentes áruvásárlási hiíeleket kínált ügyfeleinek. A háztartási szektor folyószámlahiteleinek átlagkamatlába 19,95 százalékról 21,16 százalékra nőtt. A lakáscélú kölcsönöké 11,76-ról 12,22 százalékra, átlagos hitel- költség mutatója 14,14 százalékról 14,81 százalékra emelkedett. Az egyéb hitelek átlagkamatiába 14,62-ről 15,45 százalékra emelkedett. Novemberben a megkötött fogyasztási hitelszerződések értéke 22,4 milliárd forintot tett ki, 1 milliárd forinttal nőtt, aránya a folyószámlahiteleken kívüli hitelek új szerződésein belül 43,1-ről 47,1 százalékra nőtt. A lakáscélú hitelszerződések értéke novemberben 18,6 milliárd forint volt, 3,4 milliárd forinttal elmaradt az októberitől. A folyószámlahiteleken kívüli hitelek új szerződésértékein belül a lakáscélú kölcsönök aránya az októberi 44,4-ről 39,2 százalékra csökkent. Az egyéb hitelek új szerződéseinek értéke 6,5 milliárd forint volt, az összes folyószámlahitelen kívüli hitel 13,7 százaléka. A háztartások látra szóló betéteinek átlagkamata novemberben 4 bázisponttal 3,18 százalékra csökkent. Az éven belüli lejáratra lekötött betéteké 26 bázisponttal 9,08, a legfeljebb 2 éves lejára- túaké 174 bázisponttal 8,72 százalékra, a két éven túli lejáratú- aké 90 bázisponttal 5,06 százalékra csökkent A lekötött betétek új szerződéseinek értéke 441,3 milliárd forint volt, 18,1 milliárd forinttal haladta meg az októberit. A folyószámlahiteleken kívüli hitelek új szerződésértéke novemberben 182,6 milliárd forint volt, 24,4 milliárddal több, mint októberben. Az éven belüli betétek átlagkamatlába 67 bázisponttal 9,54, az éven túliaké 23 bázisponttal 9,14 százalékra csökkent A lekötött betétek új szerződéseinek értéke novemberben 1.285,2 milliárd forint volt, 73 milliárd forinttal alacsonyabb, mint októberben. A látra szóló és folyószámlabetétek átlagos kamatlába 3 bázisponttal 2,98 százalékra nőtt. A háztartási szektor esetében a fogyasztási hitelek és az éven belüli betétek átlagkamatlábai közötti különbség az októberi 13,02 százalékpontról 10,99 százalékpontra csökkent. BUDAPEST. TEPÉLYPUSZTA Az egyik legsúlyosabb bűncselekmény, az úgynevezett bérgyilkosság az, amit a három vádlott 2000. május 17-én elkövetett. Sem a tettesek, sem az áldozat nem Heves megyei ugyan, de elsőfokon mégis a Heves Megyei Bíróság tárgyalta az ügyet, aminek oka, hogy magát az emberölést a tepélypusztai Fauna Hotel parkolójában vitték véghez a vádlottak azon a májusi éjszakán. Mint az a Fővárosi ítélőtábla közelmúltban meghozott ítéletének indoklásából kiderül, a másodrendű vádlottnak a büntetés enyhítésére irányuló fellebbezését alaposnak találta a másodfokú bíróság. Ennek oka, hogy az ítélőtábla É. István javára nyomatékos súllyal értékelte a feltáró és felderítő jellegű beismerő vallomását „Következetes a bírói gyakorlat abban a tekintetben, hogy a felderítő beismerő vallomásnak olyan mértékű enyhítő hatást kell tulajdonítani, amely az egyénie- sítés és a differenciált büntetés kiszabási elveken is túlmutatva az elkövetővel szemben jelentős mérvű enyhítést eredményez.” - olvasható az ítéletben. Az elsőfokú bíróság még 2003. szeptember li-én hozta meg elsőfokú verdiktjét B. Tibort, illetve É. Istvánt nyereségvágyból, előre kitervelten, társtettesként elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a büntetőtanács, s ugyanebben a cselekményben találtatott bűnösnek - mint felbujtó - B. Ferenc. B. Tiborra, a per elsőrendű vádlottjára, akit kifosztásban is bűnösnek mondott ki a tanács, 16 év fegyházat mértek, s feltételes szabadságra sem bocsátható. A másod- és harmadrendű vádlottak 15-15 év fegyházbüntetést kaptak elsőfokon. Mindhármukat a közügyek gyakorlásától is eltiltották a maximális 10 esztendőre. Az ítélőtábla mindössze annyiban változtatott a döntésen, hogy 3 évvel mérsékelte É. István büntetését Az ítéleti tényállás szerint az emberölést végrehajtó két nyírségi vádlott, B. Ferenc felbujtására hívta el a fővárosból a 47 éves sértettet Az 500 millió forintos banki kölcsön intézése ürügyén Tepélypusztára csalta B. K.-t a hotel parkolójában várták, majd autójukban súlyosan bántalmazták. Később papír zsebkendőket dugtak a szájába, illetve dobozragasztóval zárták el a légútjait A holttestet az elkövetők saját autója csomagtartójába tették és Újfe- hértóra autóztak vele, hogy ott elrejtsék. A bíróság megállapítása szerint a két férfi ötvenmillió forint ígérete fejében hajtotta végre tettét A Fővárosi ítélőtábla megállapítása szerint az elsőfokú bíróság igen széles körű, meggyőző és színvonalas indoklással cáfolta a felbujtó harmadrendű vádlott azon védekezését, mi szerint neki semmi köze sem volt az ügyhöz. „A híváslisták adatainak elemzése, nevezetesen a hívások pontosan megjelölt időpontjai, a cellapozíciók alapján a kezdeményezett és fogadott hívások helye kétséget kizáróan bizonyította, hogy B. Ferenc az elkövetés idején állandó, rendszeres telefonkapcsolatban állt B. Tibor I. rendű vádlottal.” - áll a jogerős ítélet indoklásában. B. Tibor és É. István a harmadrendű vádlott rábírása alapján elvállalták 50 millió forintért a sértett megölését, előre megtervezték a bűncselekmény részleteit, céltudatos magatartással a sértettet megtévesztve az 500 millió forintos banki hitelszerződés aláírásának ürügyén lakásáról elcsalták és megölték - állapította meg a másodfokú bíróság. ,,A háztartásoknak nyújtott 10 éven túli kamatfix- álású lakáscélú hitelek kamatlábának csökkenése folytatódott, az elmúlt fél év alatt összességében több, mint 4 százalékponttal csökkent, novemberben 8,5 százalék volt...”. Egyenes szándékkal B. Tibor védője vitatta védence egyenes ölési szándékát Az ítélőtábla azonban kimondta: „Az I. rendű vádlott egyenes ölési szándékának vitatása az úgynevezett „bérgyií kosság” esetén alaptalan. ” Szőlő- és oltványvizsgálat a Heves Megyei Növény- és Talajvédelmi Szolgálatnál FmA PIUST tIFMÍR