Heves Megyei Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-22 / 18. szám
2 2005. JANUÁR 22., SZOMBAT VILÁGTÜKÖR Moszkvába látogat az új ukrán államfő Dán katonák foglyokat bántalmaztak OROSZORSZÁG képviseletében SZERGEJ mironov felsőházi elnök vesz részt Viktor Jus- csenko beiktatásán. Juscsen- ko másnap Moszkvába utazik, hogy kibéküljön orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal, aki ellenfelét, Viktor janukovicsot támogatta. Tengeri vidámpark a pulai öbölben különleges tengeri szórakoztatóparkot terveznek építeni a horvátországi Pulában osztrák befektetők 100 millió eurós beruházással. A vidámparkot az egykori katonai gyakorlóterepen akarják felépíteni. dán katonák ellen is vádat emeltek iraki hadifoglyok bántalmazása miatt. Egy századosnő és négy katonai rendész kutyának, disznónak nevezte a foglyokat. Ámokfutó gyilkolt egy lombardiai bárban HÁROM EMBERT lőtt le egy olasz ámokfutó, amikor tüzet nyitott egy bárban. Két nő és egy férfi halt meg. Ezután a fegyveres főbe lőtte magát. Nyilvános lefejezés az iraki Ramádiban öt napon belül a második nyilvános lefejezést hajtották végre elrettentő célzattal szélsőséges fegyveresek az iraki lázadók egyik fellegvárának számító Ramádiban. Közösen a Duna mentén találkozó Négy ország és tartomány Tudásalapú hálózati rendszer létrehozását javasolta a magyar küldöttség négy Duna menti ország és tartomány kormányfőinek találkozóján Stuttgartban. Baden-Württemberg, Bajorország, Magyarország és Ausztria miniszterelnökeinek találkozósorozata 2001-ben Ulm- ban kezdődött. Az „ulmi folyamat” eredetileg a jobbközép kormányok egyeztető fórumának szerepét is betöltötte, de a 2002. évi magyarországi kormányváltást követően Med- gyessy Péter is indokoltnak látta a részvételt, s a hangsúlyt az egész Duna-régió javát szolgáló konkrét együttműködési programokra helyezte. Lafayette Egen, földön, vízen: 17 millió dolláros biztonság *6000 red« * 2 ezer katona • ? titkos ügynök ;••• Nézőközönség B Bush-ellenes tüntetők Eskütétel és ostromállapot WASHINGTON Acélhálókkal vették körül a fontos középületeket t Szent iános- teraplom A program A parádé Fúvószenekarok az ország minden részéből 9-10 óra Istentisztelet 12 "a Eskütétel a Capitohnban Bnsketaók beszéde Összevont csapatok légierő Haditengerészet Tengerészgyalogosok Szárazföldi csapatok 14-16.30 Ünnepség a Fehér Háznál Este Bálok WasbingtoiKzerte Feltár Példátlan biztonsági intézkedések közepette zajlott le George Bush hivatalos elnöki beiktatása. Csák E. - Gyulay Z. Az eskütétel és az ünnepségek napján lezárták Washington belvárosát a forgalom elől. Útelzáró betontömbök tették lehetetlenné a közlekedést, tiltott zóna lett a turisták által látogatott negyedekből. Még a csatornanyílásokat is lehegesztették. A főváros légterét lezárták. A Fehér Házra és a Capitoliumra légvédelmi rakéták vigyáztak, a levegőben helikopterek cirkáltak. A katonai légibázison vadászgépek álltak készenlétben. A középületek és az emlékhelyek köré acélhálót húztak ki. A központi rendezvények színhelyén biológiai és sugárszennyeződést érzékelő jelfogókat szereltek fel. Az egész országból négyezer rendőrt vezényeltek Washingtonba, és - hivatalos adat szerint - kétezer katona is bevetésre készen állt. A nézelődőket rendőrsorfal választotta el az elnöki gépkocsioszloptól. Végül a beiktatás rendzavarás nélkül zajlott le. Tartanak törekvéseitől „BÁTORSÁG ÉS IDEALIZMUS"- második elnökségének idején történelmet akar írni, de nem beszél közeli békéről „VILÁGMÉRETŰ HÁBORÚ A TERROR ELLEN"- az eddiginél mérsékeltebb hangnem csak a szövetségesek csitítására szolgál „LÁTOMÁS EGY ÚJ VILÁGRENDRŐL”- nem hagy fel az iszlám világ „demokratizálásával". „NEM RETTENTI EL A BÍRÁLAT"- cselekedeteit a hit vezérli akkor is, ha súlyosan megsérti az emberi jogokat (fogolykínzások). Körözött kínaiak IMMÁR 16-RA emelkedett azoknak a száma, akiket az amerikai Massachussetts államban köröznek terrortámadás szervezése miatt. A kezdeti négy személy helyett már 13 a kínai származású merénylők száma. Amint arról a Reggel beszámolt, a körözöttek a mexikói határon szöktek be az Egyesült Államokba. Módszerük állítólag az, hogy luxusautókat tömnek tele robbanóanyaggal és sárgám festett benzinnel Nem kizárt, hogy pokolgépük rádioaktív anyagot szór a környezetre. Luxusszálló a Sasfészekből Berchtesgaden Katonai üdülő is volt Hitler főhadiszállása Nem lesz erdélyi aranybánya verespatak Régészkedni fognak az ipari termelés helyett Márciusban fogadja az első vendégeket Berchtesgaden új szállodája. Gyulay Zoltán A bajor-osztrák határon, a Königsee partján, a több mint kétezer-hétszáz méter magas Watzman lábainál terül el Berchtesgaden. A föléje tornyosuló Obersalzbergen volt Hitler kedvenc főhadiszállása, a „Sasfészek”. Az innen nyíló kilátással a Führer szeretett vendégei előtt büszkélkedni. Annak idején keveseknek adatott meg a látvány. A második világháború után amerikai katonák üdülője volt. Most közkinccsé válik: hamarosan ötcsillagos luxusszálló nyitja meg a kapuit, minden kényelemmel felszerelve. RUDOLF schaupp, Berchtesgaden polgármestere igencsak örül a fejleményeknek. A szállodamegnyitót mérföldkőnek tekinti a település életében, bár tisztában van azzal, hogy „a gyászos múlt miatt érzékeny alapokon nyugszik”. Sokan ugyanis Az Ober- salzberg szátötven éves üdülővidék a mai napig a „Hitler-romanti- ka” jegyében zarándokolnak el ide. Ez kellemetlen a független polgármester számára, de sokáig tehetetlen volt ellene. Schaupp aztán 1999-ben megalapította a náci korszak obersalzbergi dokumentációs központját „Hatszázezer látogató bizonyítja a történelem eme feldolgozásának formáját” - mondja. Az olcsó turizmus ugyancsak sokáig szálka volt a város első emberének szemében. Nagyon hiányzott egy négy- vagy ötcsillagos szálloda. Az új létesítménynek száznegyven dolgozója lesz. A vendégek egyharma- dát az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából várják. Ismét régészeti lelőhellyé nyilvánította másodfokon a gyula- fehérvári táblabíróság a Veres- patak környéki Carnic-hegy- séget, ahol nyílt színi aranybánya létesítését tervezi a kanadai-román Rosia Montana Gold Corporation (RMGC). A táblabíróság azután döntött így, hogy a bányaberuházást ellenző verespataki Alburnus Maior szervezet megtámadta a bíróságon a román művelődési és vallásügyi minisztérium tavalyi határozatát. Ebben a tárca úgy rendelkezett, hogy a hegység nem tekinthető régészeti lelőhelynek. Az Alburnus Maior szerint a Carnic-hegység a nemzeti kulturális örökség része. Négy évvel ezelőtt francia régészek páratlan római kori leleteket tártak fel ott. „Az igazságszolgáltatásnak talán alkalma nyílik elvágni a gordiuszi csomót Verespatak ügyében” - kommentálta az ítéletet Mona Musca kulturális miniszter. Eugen David, az Alburpróbára teszi a román kormánykoalíciót az államtitkári tisztségek elosztása - írta pénteki számában a Szabadság című kolozsvári napilap, amely beszámolt arról, hogy nem a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltje került az igazságügyi minisztérium államtitkári posztjám. Calin Popescu nus Maior elnöke a szervezet győzelmeként értékelte a bíróság döntését Szerinte azt bizonyítja, hogy a román igazságszolgáltatás számára a környezetvédelem és a kulturális örökség megóvása többet nyom a latban a pénznél és a politikánál. Tariceanu miniszterelnök Monica Macovei igazságügyminiszter javaslatára Kibédi Katalin 48 éves jogászt, a szatmárnémeti törvényszékhez tartozó ügyészség volt főügyészét, az ügyészi kar volt tagját nevezte ki a csütörtöki kormányülésen az RMDSZ számúm fenntartott állam- titkári tisztségre. Késnek az államtitkári kinevezések Bukarestben Hivatalosan is munkához látott a Jósé Manuel Durao Barroso volt portugál kormányfő vezette Európai Bizottság. A 25 tagú testület új tagjai az Európai Bíróság testületé előtt Luxembourgban letették az esküt. Az EU kormányaként is emlegetett, brüsszeli székhelyű szerv feladat- és jogköre kisebb ugyan, mint egy nemzeti kormányé, de nem korlátozódik csupán a döntések végrehajtására és betartatására. A testület javasolja és elő is készíti a döntéseket. Az Európai Bizottság az uniós szerződések és a négy alapszabadság - az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munka szabad áramlásának - védelmezője. A kereskedelmi és együttműködési megállapodásokat önállóan tárgyalja meg az EU-hoz nem tartozó államokkal, lényegében korlátozás nélkül dönt nemzetközi segélyekről is. A biztosok most arra is fogadalmat tettek, hogy ebben a minőségükben elsősorban európaiként, nem pedig nemzeti hovatartozásuk, hazájuk érdekei alapján gondolkoznak és tevékenykednek. Kovács meg van tisztelve MEGTISZTELTETÉSNEK tartja OZ adópolitikai és vámügyi biztos, hogy az Európai Bizottság tagjaként részt vehet az unió jöv& jének alakításában, amely befolyással van a magyar nemzet boldogulásám is. Kovács László elmondta, hogy számá- m óriási kihívás az új megbízatás. Már fontos döntések meghozatalában vett részt, köztük az EU és a bizottság következő öt évre vonatkozó stmté- giájának kialakításában. Az egész világot átfogó rendszert szándékozik kiépítem az ENSZ a természeti katasztrófák előrejelzésére. Az elhatározás Japánban, a szakértők köbei nemzetközi konferenciáján született a dél-ázsiai pusztító szökőár hatására. Az értekezleten körvonalazott javaslatok értelmében a szökőárakon kívül a várható árvizekre, viharokra, szárazságra, földrengésekre is odafigyelnének. Az elmúlt évtizedben az ilyen katasztrófák 600 ezer ember halálát okozták a világon. Az első elem, a szökőár-előrejelző rendszer kiépítése az Indiai-óceán térségében viszonylag olcsó (30 millió dollár), és 2006-ra már részben működőképes lenne. A megvalósítására tett javaslatokat az ENSZ fogja koordinálni. India közölte, hogy haladéktalanul megkezdi saját rendszere kiépítését, és lehetővé teszi más országoknak is a csatlakozást Indonézia azt javasolta: a délkelet-ázsiai államok (ASEAN) működtessék a rendszert, de Németország is felajánlotta saját változatát Az Egyenlítő mentén szökőárpánik Ecuadorban hatalmas rémületet váltott ki három kisebb erejű földrengés. Mindazonáltal beigazolódott az az előrejelzés, amelyet a Reggel ismertetett, hogy az Egyenlítő mentén hamarosan újabb földindulás várható. Magyar kezdeményezés AZ ATOMFEGYVER-KÍSÉRLETEK észlelésére létrehozott rendszer felhasználását javasolja Magyar- ország a katasztrófák előrejelző séhez Az állomások a talaj rezgését, a tengerben és a talajban keltett hanghullámokat rögzítik.