Heves Megyei Hírlap, 2005. január (16. évfolyam, 1-25. szám)
2005-01-04 / 2. szám
8 2005. JANUÁR 4., KEDD KEK TŰKOR Felelni kell a pénzmosásért nyomozás Még januárban lezárhatja a rendőrség a két szír és kilenc magyar ellen 2003-ban pénzmosás gyanújával indult vizsgálatot A pénzmosási ügy két gyanúsítottja, egy szír és egy magyar férfi más ügyben Molnár Csaba vádlott-társa. Perük hivatalos személy által elkövetett vesztegetés vádjával holnap folytatódik. Szemén László A tervek szerint még januárban vádemelési javaslattal átadja a BRFK gazdaságvédelmi osztálya a szír pénzváltók ellen indult pénzmosási ügyet. A Nemzet- biztonsági Hivatal (NBH) még 2003. december 9-én jelentett fel pénzmosás gyanúja miatt két szír és egy magyar állampolgárt a Fővárosi Főügyészségen. Az NBH állítólag egy teljesen más ügyben folytatott operatív akció során bukkant a gyanús jelekre. A BRFK sajtóosztályának akkori közleménye szerint a két szír Bassam T. (45) és Ghassan A. (31), a magyar pedig D. Zoltán (34). Valamennyien bejegyzett pénzváltó céget működtetnek. A gyanú szerint 2002 novembere óta több milliárd forintnyi valutát váltottak be törvénytelenül, a pénzt cégeiken keresztül mosták tisztára. Rajtuk kívül még nyolc magyart is meggyanúsítottak. Az elkövetési érték hónapról hónapra csökkent. Előbb 480 millió forintra, amiből mára már csak nyolcvanmillió maradt. A rendőrség szerint ennyiről tudják bizonyítani, hogy bűncselekményből származott és tisztára mosták. A gazdaságvédelmi osztály vezetője, Péntek József alezredes szerint érthető az eltérés a valutaátváltás és a pénzmosás elkövetési értéke között.- Két különböző számról van szó, hiszen a gyanúsítottak engedéllyel rendelkeztek pénzváltásra, azaz a váltások egy részét törvényesen végezték - mondta Péntek. Valamennyi gyanúsított szabadlábon védekezik. A per mellett újabb vizsgálat Molnár Csaba ellen Szerdán ismét bíróság elé áll a K&H-ügy főszereplője, Kulcsár Attila eli ^ W M fogásában köz- l aS m reműködő molnár Csaba. Ebben az ügyben az OKFK pénzmosási alosztályának volt vezetőjét, valamint D. Zoltánt és Bassam T.-t vesztegetéssel vádolják. Utóbbiak a vád szerint összesen nyolcezer forintnyi ajándékkal, karkötővel, ceruzatartóval, arab süteménnyel ajándékozták meg Molnárt Az alezredes ezért cserébe hivatali kötelességét megszegve jogtalan előnyökhöz juttatta őt Molnárt októberben helyezték rendelkezési állományba, amikor Kulcsár Attila okirathamisítással vádolta meg. Kulcsár szerint Molnár visszadátu- mozta a Pannonplast-ügyben a nyomozást megtagadó határozatot. Az alezredes szerint az álbróker így állt bosszút rajta. Agyonverték és kirabolták áldozatukat a gyilkosok emberölés Szilveszterkor aratott a halál Szilveszter éjjelén agyonvertek és kiraboltak Berettyóújfalun egy 89 éves férfit. A Dózsa György úti szomszédok vasárnap este telefonáltak a rendőrségre, hogy a bácsit egész nap nem látták. Ám ég a lámpa a szobájában, a kapu és az egyik ablak nyitva van. A rendőrök a szobában találták meg a hátrakötözött kezű férfi holttestét. Hétfőre virradóra a nyomozók elfogták R. Krisztiánt (27) és M. Bélát (23). A helybéli fiatalemberek lakásain megtalálták a bácsitól eltűnt szerszámokat és ruhaneműket. A gyanúsítottak beismerték, hogy áldozatukat megverték, majd megkötözve otthagyták. Őrizetbe vették őket. A Heves megyei Tiszanánán szerelmi dráma zajlott le. Újév napján a hozzátartozók jelentették a rendőrségen, hogy súlyos fejsérülésekkel holtan találták a 41 éves feleséget és a szerszámoskamrá- ban a 48 éves férjet is, aki öngyilkos lett. ■ Szemán L Állatmentő lánglovagok újabb szabadító akciója riasztás Beszorult galambon segítettek- Az elmúlt időszakban több állatmentésben vettünk részt- mondta lapunknak Osó János. A bajai tűzoltóparancsnok helyettese szerint legutóbb villanypóznán rekedt macskát hoztak le a földre. Olyan eset is akadt, amikor egy cica egy fa tetején nyivákolt napokig, mire a tűzoltók megmentették. Legutóbb, vasárnap egy galambot szabadítottak ki. A szerencsétlen madár szárnya beszorult egy panelépület második emeleti lakásának erkélyébe. Osó szerint olyan helyre, ahonnan a lakók nem tudták elérni. Értesítették a tűzoltókat, akik kiszabadították a pórul járt galambot A madárnak kutya baja nem volt Tavaly a tűzoltók számos állatot mentettek meg. Augusztusban egy árokba esett lovat húztak ki a fővárosban. Júliusban egy 220 kilogrammos disznó zuhant egy vízóraaknába Budapesten. Kötelek segítségével kiemelték az állatot, amelynek az ijedtségen kívül nem esett baja. ■ Nagy E. D. Kulcsár házi őrizetben marad nem jogerősen újabb három hónappal hosszabbították meg a brókerbotrány főszereplőjének őrizetét A több tízmilliárdos sikkasztással gyanúsított férfi így március 30-ig marad házi őrizetben, (jj) Fegyveres rablás a pesti éjszakában elmenekült a helyszínről az a rabló, aki fegyverrel fosztott ki egy vendéglátó- helyet vasárnap este Budapesten. A bűncselekmény során a tettes nem használta fegyverét, így senki nem sérült meg. (ned) Időben fékezték meg a lángokat kigyulladt egy lakóház melléképülete hétfőn hajnalban a Vas megyei Katafán. A tűzoltók még időben megfékezték a lángokat, így azok a családi házra nem terjedtek át. Az eset során személyi sérülés nem történt (ned) Idős asszonyt erőszakolt meg elfogta a rendőrség azt a 27 éves nézsai fiatalembert, aki egy 83 éves asz- szonyt erőszakolt meg az év első napján. A tettes bántalmazta is áldozatát, aki az ablakon keresztül riasztotta a járókelőket, (jj) Nyolcezerért vert a balkányi elkövető kifosztott egy idős, egyedül élő asszonyt egy 25 éves balkányi fiatalember. A rabló az ablakon keresztül jutott be áldozatához, akitől nyolcezer forintot vitt el és bántalmazta. A tettes később egy ismerősétől telefont lopott, (szí) Női holttestet találtak a Dunában kizárta az idegenkezűséget a rendőrség annak az 50 éves budapesti nőnek az esetében, akinek holttestét hétfő reggel találták meg Budapesten, a Dunában. Az asszony a hatóságok szerint feltehetően öngyilkos lett. (szí) Okiratot hamisított a fiatal lány körözi a rendőrség antal Nikolettát. A debreceni születésű, ló éves lányt közokirat-hamisítás bűntette miatt keresi a rendőrség, (jj) KERESZTÜL MAGYARORSZÁGON Shiites gyógyfürdő Egyéves felújítás után megnyílt a szentesi termálgyógyfürdő. A 122,5 millió forintos beruházási költségekből felújították a gyógyászati részleget és egy új, tizenkét ágyas nappali szanatóriumot is létrehoztak. Javultak a mozgás- korlátozottak közlekedési feltételei is. (fc) Debrecen karácsonyfa-begyűjtés Debrecenben a megszokottnál korábban kezdték meg a kidobott karácsonyfák összegyűjtését Idén mintegy 60-70 tonna fenyőfa begyűjtésére készül az A.K.S.D. Városgazdálkodási Kft A komposztálótelepre szállított karácsonyfákat a közparkokban humuszként fogják hasznosítani, (fc) Kecskemét barakkbontás A kecskeméti önkormányzatnak nyolcvanötmillió forintjába kerül a műkertvárosi barakklakások kiürítése, de a bontás is megkezdődött A változtatással a legtöbb ott lakó család is egyetértett A bérleti szerződéssel rendelkezők választhattak: pénzt vagy cserelakást kértek cserébe. (szí) Szerencs új tűzoltóautó Pályázat útján, illetve a város és térsége településeinek tizenhatmilliós hozzájárulásával jutott hozzá egy új tűzoltóautóhoz a város, (szí) Egyszerű és Ha folyószámláról fizeti elő a Heves Megyei Hírlapot vagy a Heves Megyei Hírlap Vasárnap Reggelt, akkor • nyugodtan pihenhet, elutazhat, nem keli várnia a kézbesítőt, • előfizetése automatikusan hónapról, hónapra megújul, • részt vesz minden előfizetőknek szóló akcióban, nyeremény-sorsoláson, • előfizetésével kapcsolatos változtatásait ingyenesen hívható telefonszámunkon (06/80/513-646) módosíthatja. r Felhatalmazás csoportos beszedési megbízás teljesítésére Bankszámla-tulajdonos neve:-------------------------------------------------------: ____________________________________________ B ankszámla száma: Bank neve és címe: ..................................................................................................................................................................................... A J ogosult neve: Axel Springer Magyarország Kft. Heves Megyei Iroda 3300 Eger, Barkóczy u. 7. Giro kód: A10462933 T 032 Előfizető neve:_______________________________________________________;___________________________ E lőfizető címe: ---------i r.szám város, község- ut, utca. ................... hsz......................... ein. A z előfizető azonosítója (Az előf izetői számlán lévő ötjegyű kódszám): Érvényesség kelte: év ..............-........................................ hó n ap Válasszon lapot! Most minden folyószámlás fizetési módra áttérd előfizetőnket megajándékozunk tetszés szerint egyhavi Hölgyvilág _J Autó-Motor _J vagy Lakáskultúra □ előfizetéssel! Visszavonásig érvényes : (kérem jelölje x-szel) A jelen nyomtatvány kitöltésével és aláírásával felhatalmazom a fent megnevezett bankot, hogy a megjelölt jogosultat az általam beuvújtotl íelhataima zásról (megbízásról) értesítse, és bank számlámat a jogosult által benyújtott beszedési megbízás alapján- megbízásom keretei között — megterhelje. Tudomásul veszem, hogy a felhatalmazási megbízás elfogadásáról, a beszedés megkezdésének tényleges időpontjáról, illetve elutasításáról - annak okáról - a beszedésre jogosulttól csak előfizető kaphat éitesítést. Kelt: A számlatulajdonos aláírása kérjük a megbízást jutassa el bankjához vagv küldje vissza a kiadóba. i3300 Eget Barkóén n. 7.) Vagy adja Át a Hevea Megvei Hírlap kézbesítőjének. n i I htti ^Lfl Telefonszáina: