Heves Megyei Hírlap, 2004. december (15. évfolyam, 280-304. szám)
2004-12-29 / 303. szám
FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON 1 6 2004. DECEMBER 29., SZERDA SPORTTÜKÖR Gála Ászokkal és Királyokkal MTI kézilabda Délben kezdődik csütörtökön a hagyományteremtő szándékkal első alkalommal megrendezésre kerülő szegedi kézilabdagála, amelyen a mai klasszisok mellett pályára lépnek a korábbi évek, évtizedek kiválóságai, a szurkolók, valamint a legkisebbek, akik most ismerkednek a sportág alapjaival. A program első, 16 óráig tartó része ingyenes lesz, s csak a később kezdődő összecsapásokra kell jegyet venniük az érdeklődőknek. A gála nyitószakaszában a szakújságírók és a szponzorok mutatják meg a tudásukat, majd a lány és a fiú szivacslabdások, azt követően pedig a Pick- Szeged és a Fotex Veszprém szurkolói döntik el, ki a jobb a pályán. A belépővel rendelkezők számára 16 órakor indul a program. A nagy érdeklődéssel várt mérkőzések közül a női nosztalgiaválogatottak összecsapásán láthatóak lesznek az 1965-ös világ- és a 2000-es Európa-bajnok csapat tagjai, majd a már visszavonult férfi klasszisok sorában pályára lép Varga István, Vass Károly, Kovács Péter, Gyurka János, Hoffmann László, Iváncsik Mihály, Marosi László és megannyi más egykori remek játékos. A gála fénypontja a Ferling Bernadett és Pásztor István vezette All Star-vegyescsap- atok találkozója lesz. A PROGRAM 12.00: Szponzorok - Médiaválogatott 12.40: Kölyök szivacslabda (lányok) 13.00: Kölyök szivacslabda (fiúk) 13.20: Szeged - Veszprém (szurkolói meccs) 16.30: Aranyos Angyalok - Trükkös Tündérek (női nosztalgiaválogatottak) 17.40: Öreg Rókák - Régi Csibészek (férfi nosztalgiaválogatottak) 18.25: Az Év kézilabdázója-dijak átadása 18.55: Királyok - Ászok (All Star-vegyesválogatottak) Vízumra várás Dombóvár előtt beharangozó Sok problémával küszködnek a Fekete Sasok NB I/A, férfiak A 9. forduló párosítása: Gunaras KC Dombóvár (12.)- Vitai Éger-Fekete Sasok (14.) Dombóvár, szerda, 18.00. V.: dr. Páli, Vétek (Várhalmi). Farkas Attila: „Megpróbáljuk megtenni, ami tőlünk telik” $suzuki VITAI EGER Horváth Péter kosárlabda Farkas Attila, az egriek edzője: - Ami azt illeti, nem sok jó hírről tudok beszámolni, sőt pillanatnyilag még az is erősen kérdéses, hogy tulajdonképpen kikre is számíthatok a dombóvári mérkőzésen. A legutóbbi pár találkozóról bokasérülés miatt hiányzó francia Gilles Chigard ugyan már csatlakozott hozzánk, azonban az egy hónapos kihagyás után nagyon sok bepótolni valója van. Két bosnyák játékosunk Adnan Bajramovics és Abdurahman Kahrimanovics legutóbbi információink szerint Szarajevóban áll sorban vízumért, s csak reménykedni tudok benne, hogy szerda estére befutnak. A legutóbbi, MAFC elleni találkozón látott Dejan Vosztics-Russzoszt pedig nem marasztaltuk, mivel kiderült, hogy egyáltalán nem tudna meghatározó tagja lenni csapatunknak. Az elmúlt napokat így az itt lévő, főként magyar játékosokkal dolgoztuk végig, csakhogy közülük kevesen számítanak alapembernek. Nem túl rózsás tehát a helyzetünk, ráadásul soros riválisunk egy nagyon harcos együttes, amely saját otthonában bárkit képes megverni. A dombóváriak két találkozójáról is láttam videofelvételt, amelyből kiderült, hogy bár ők is rengeteg problémával küzdenek, mentálisan sokkal jobban együtt vannak, mint mi. Három amerikai játékosuk nagyon jó képességű kosárlabdázó, de a magyarok is igyekeznek hozzátenni a magúKORÁBBAN JÁTSZOTTAK ! Albacomp - Zalaegerszeg 106-76 Kecskemét - Körmend 90-67 Pécs - MAFC 91-76 Kaposvár - Szombathely 89-62 Szolnok - Atomerőmű 85-82 Nyíregyháza - Debrecen 64-84 HIRSAV lázár Zoltán ötödik Mechelenben lovassport Lázár Zoltán ötödik lett a fedeles fogathajtó Világkupa-sorozat mecheleni állomásán. A viadalt a kecskeméti világbajnokságon egyéniben győztes, ám doppinggyanúba keveredett német Michael Freund nyerte, akit fedeles versenyen eddig csak egyszer, idén november elején tudtak legyőzni. Aimar követné Benrtezt Liverpoolba LABDARÚGÁS - Könnyen elképzelhető, hogy Pablo Aimar féléves szünet után ismét Rafael Benitez játékosa lesz, ugyanis az FC Liverpool kedvéért szívesen elhagyná az FC Valenciát A 25 éves Aimar a legutóbbi szezonban még kulcsembere volt az akkor spanyol bajnokságot és UEFA Kupát nyert együttesnek, de Benitez távozását követően már sokkal kevesebb szerephez jutott Claudio Ranierinél. FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON két a csapat teljesítményéhez. Azt kell mondanom, hogy ha minden posztra meglenne a megfelelő játékosunk és a feltételek is adva lennének, akkor is nagyon nehéz dolgunk lenne, hát még így. Ennek ellenére természetesen nem adjuk fel és megpróbáljuk megtenni, ami tőlünk telik. m STAG BUILDING Sikerekben gazdag, boldog új évet kíván minden kedves § ügyfelének a Stag Building Kft. SZUPEREXPRESSZ ÚJ KONYHA- és szobabútorok kedvező áron, 0TP-re is. Eger, Árpád u. 19.1: 36/413-054--------------------------------- •2*211" M OBILTELEFON-AKKUMULÁTOROK eladók garanciával. 20/988-9980-------------------------------------------------------------------- *31528* E LVESZTETTEM köves karikagyűrűmet (valószínű: dec. 15-én a Tescóban) kérem a becsületes megtalálót, jutalom ellenében jelentkezzen a 36/430-703 tel.-on A gyöngyösiek a ceglédiek ellen hatgólos különbséggel győztek Egyenletes teljesítmény nélkül értékelés Kellett a jó hajrá a Gyöngyös Főiskola KK-nak (1. rész) A bajnoki szezont értékelő sorozatunk első részében az NB I/B-s férfi bajnokság Keleti-csoportjában szereplő Gyöngyös Főiskola KK együttesével foglalkozunk. A gárda Bárány Zsolt edző vezetésével játszotta végig a szezont, ám januártól már Csík János irányítja a társaságot. A visszapillantásra persze még Bárányt kértük, aki Csík segítőjeként továbbra is marad a csapat mellett. Sike Károly KÉZILABDA 6. Gyöngyösi Főiskola 13 7 - 6 381:354 14 Otthon 6 5 - 1 193:145 10 Idegenben 7 2 - 5 188:209 4- Az előző bajnoki évben elért 5. helyezés után idén nagy várakozásokkal készültünk az új kiírásra - kezdte mondandóját Bárány Zsolt. - Számos magasabb osztályt megjárt játékossal sikerült erősítenünk, így rendkívül bizakodóak voltunk az idény kezdetekor. Sajnos, menet közben sok problémánk adódott, nem úgy jöttek az eredmények, ahogy azt szerettük volna. Váratlan vereségeket szenvedtünk többek között a Nyírbátor és Ózd ellen - előbbi mérkőzésünk még az ellenfélben jogosulatlanul szerepelt játékos miatt óvás alatt áll -, ami feszültséget teremtett. A szakember szerint a szezon utolsó négy-öt mérkőzésére sikerült kilábalni a gödörből, több jó eredménnyel valamelyest felzárkóztak, és több esetben is megörvendeztették a szurkolóinkat.- Összességében felemás szezont tudhatunk magunk mögött - folytatta a tréner. - Gyenge kezdés után sikerült ugyan kirukkolni egy jó hajrával, de ez a célként kitűzött dobogós A SZAMOK TÜKRÉBEN Hazai mérkőzések Góldobói ista-Vác 29:17 1. Gelley Dávid (Tiszaföldvár)- Mezőkövesd 38:30 13 mérkőzés/143 gól- Kiskunhalas 30:18 10. Stéhli Csaba (GYFKK)- Ózd 24:25 13 mérkőzés/- Cegléd 34:28 72 gól- Szeged 38:27 f Akciőgól statisztika Idegenbeli mérkőzések 1. Gelley Dávid-Tiszaföldvár 27:34 (Tiszaföldvár)- Salgótarján 19:27 143 gól/129 akció- Makó 42:39 •ami jjf 9. Stéhli Csaba- Orosháza 25:28 (GYFKK)- Békés 28:36 72 gól/66 akció- Nyírbátor 21:22 11. Somogyi Balázs- Fehérgyarmat 26:23 Stéhli Csaba (GYFKK) Házi góldobólista 66 gól/66 akció 72: Stéhli Csaba Hetes statisztika 67: Kovács Péter 1. Fügedi Csaba (Mezőkövesd) 66: Somogyi Balázs 10/10 100% 50: Jakab Zsolt 9. Kovács Péter (GYFKK) 23/20 87% 39: Szilágyi Péter 10. Stéhli Csaba (GYFKK) 7/6 86% 27: Kemény András Sportszetű(tien)ségl statisztika 17: Kocsis Csaba 1. Bajorhegyi Adám 15: Nagy István 13 mérkőzés 12 figyelmeztetés 7: Földi Péter, Novák Tamás 17 kétperces 2 kizárás 5: Juhász Viktor, Oláh János 32. Szilágyi Péter 2: Bajorhegyi Ádám 13 mérkőzés 4 figyelmeztetés 1: Susán Attila, Barta Dávid 7 kétperces 1 kizárás pozíció eléréséhez kevésnek bizonyult, a 6. helyen zártunk. A játékosok teljesítményéről szólva Bárány Zsolt hozzátette: nem lehet maradéktalanul elégedett, mert valamennyien elég hullámzóan játszottak. Bár néha akadtak biztató egyéni teljesítmények, de egyenletes, jó produkcióra nem voltak képesek. A tavaszi folytatástól többet remél az edző, aki Csík János mellett a későbbiekben is azon dolgozik, hogy a dobogóra állhasson a mátraaljai együttes. (Folytatjuk)