Heves Megyei Hírlap, 2004. december (15. évfolyam, 280-304. szám)

2004-12-11 / 289. szám

2004. DECEMBER 11., SZOMBAT 5 MEGYEI KÖRKÉP Nincs teljes élelmiszer-biztonság A hatóságok szerint a hazai élelmiszer-ellenőrző rendszer szigorúbb és átfogóbb, mint ahogy az az Európai Unió számos régi tagországában működik. Még annak fényé­ben is igaznak tartják mindezt, hogy a legutóbbi paprika- mérgezéses botrány sok fogyasztót elbizonytalanított. KI Földi adósság m *■* Sike Sándor MANDI ZOLTÁN A SORTUZ ÁLDOZATAIÉRT MON- — dott imát. Az érseki helynök Istenhez kö­jk nyörgött - a gyilkosokért is. Hogy adjon ne- kik megbánást. A koszorúzás szónoka ugyan- ^ csak az égi hatalmakra bízta az ítélkezést, mert mint mondta: a földi bírák nem merték azt elvégezni. az élet keserű fintora, hogy az '56-os sortűzperek közül egyedül a Heves Megyei Bíróságon született „első nekifutásra” olyan elsőfokú ítélet, amelyet a Legfelsőbb Bíróság nem dobott vissza, ám ennek a büntetőpernek nem volt elítéltje. A történ­teket esetleg személyes érintettséggel figyelő ember nem is ér­ti, miként lehetséges ez, hiszen halottak és súlyos sebesültek maradtak az utca kövén Egerben, 48 esztendővel ezelőtt. A vádhatóság pedig vádlottakat is „prezentált”, egykori karhatal- mistákat, akik a vád szerint a sortűzben lőttek, emberiség elle­ni bűntettet követve el. A BÍRÓSÁG NYOLC TÁRGYALÁST TARTOTT 1998-BAN. Az ítélet in­doklása meghaladja a hetven sűrűn gépelt oldalt, a feltárt tör­téneti tényanyagból pedig kitelne néhány tudományos fokozat. A tanácsvezető bírónak a legapróbb részletekig mindenre ki­terjedt a figyelme. Még korabeli fényképeket is beszereztetett, hogy lehessen tudni, mekkorák voltak a bokrok és a fák a ke­reszteződésben. így próbált a bíróság kizárni, illetve igazolni különböző vallomásokat. azért kell mindezt felidézni, mert az igazságtevésnek ez a módja - a bíróságok által kimondatott verdikt - nem feltétle­nül volt adekvát eszköze annak a szörnyűségnek, amit már az én korosztályom is csak történelemkönyvekből és az időseb­bek elbeszéléseiből ismer. Ne kérdezze persze senki, hogy ak­kor miként kellett volna a bűnösöknek felelniük. Sok okos em­ber gondolkozott ezen, mégsem született megnyugtató megol­dás. cziPCZER OTTÓ most az égiekre bízta. Nincs más lehetőség, mint hinni abban, hogy ők rendezik ezt az adósságot. Eredetit az eredetitől jótékonyság Művészi alkotások liciten heves megye Ám minderre épp a hazai élelmiszer-ellenőrző rendszer derített fényt, és időben, megfelelő módon lépett a veszé­lyes termékek kiszűrése érdeké­ben - tartják. S ez megnyugtató bizonyítékot szolgáltatott minder­re, még akkor is, ha nem létezik tökéletes, százszázalékos bizton­ság ezen a területen sem. Mint a Heves Megyei Állat­egészségügyi és Élelmiszer-el­lenőrző Állomás szakemberétől megtudtuk: a friss árujukkal a piacokon megjelenő kistermelők sem veszélyeztetik a fogyasztók biztonságát és egészségét, mivel például a hústermékek esetében az illetékes helyi, illetve a piac szerinti állatorvos engedélye is szükséges a forgalmazáshoz. Ha­sonló követelmények vannak például a tej és a tejtermékek esetében vagy a növényi termé­nyeknél is. Az előírások betartá­sát rendszeresen ellenőrzik, és Nyerteseink eger A november 27-én megje­lent rejtvényünk helyes meg­fejtése: „Akkor tűnés a járdá­ról”. A jó választ beküldők kö­zül Molnár Zsoltnak (Kerecsend) kedvezett a sze­rencse. A december 4-i rejtvényünk megfejtése: „A világ minden bölcsessége sem ér fel az anyák szeretetével”. A sorso­láskor Kovács Gézáné (Mikófalva) nevét húzták ki. A nyerteseknek gratulálunk! Fogadónap MISKOLC A Belügyminisztérium Bevándorlási és Állampolgársá­gi Hivatala Észak-magyarorszá­gi Regionális Igazgatóságának vezetője december 14-én, ked­den 9-12 óra között fogadóna­pot tart. Baróczi Andrásné Miskol­con, a Kazinczy utca 32. szám alatti hivatalában fogadja azon ügyfeleket, akik a 46/504-430- as telefonszámon - bevándorlá­si kérdésekben - előzetesen be­jelentkeznek. szúrópróbaszerűen is vizsgálód­nak az érintett hatóságok. Ám azért az is igaz, hogy ez a rend­szer sem mindig tudja a piaco­kon forgalmazott élelmiszerek teljes körét maradéktalanul el­lenőrzése alá vonni. A megyei növényvédelmi szol­gálat is rengeteg terv szerinti és ba kerülnének. Többek közt a nö- vényvédőszer-maradványok labo­ratóriumi vizsgálatát is elvégzik. A teljes körű élelmiszer-bizton­sági rendszer és a feldolgozók számára a május elsejei csatlako­zás óta kötelező belső - HACCP - ellenőrzés kellő biztonságot nyújt a fogyasztóknak. Emlékeztetőül: Heves megyében is tucatnyi vá­góhidat és tejfeldolgozót zártak be a közelmúltban az uniós szab­ványoknak megfelelő élelmiszer­ellenőrző rendszer hiánya miatt. Az élelmiszergyártókat az ÁNTSZ és az állat-egészségügyi ott kiépített saját minőségbiztosí­tási rendszerek. A kisebb üze­mekben, ahol nincs mindig elég pénz a megfelelő technológia megvásárlására, gyakoribbak le­hetnek a hiányosságok is. A fogyasztóvédelmi felügyelő­ség elsősorban egy-egy termék feliratozását, a forgalmazásához szükséges engedélyek meglétét, a csomagolási szabályok betartá­sát ellenőrzi, de az élelmiszer­vizsgálatok során például a biz­tonsági, egészségügyi szempon­tokat (mikrobiológiai jellemző­ket, nehézfémtartalmat) is ele- meztethetik. Az ellenőrzött élek miszerek átlag mintegy tizedénél merül fel valamilyen élelmiszer­biztonsági kifogás. Főként azokat az élelmiszereket vizsgálják, amelyek a tömegfogyasztás szempontjából kiemeltek - tej, tejtermékek, hús és húskészítmé­nyek -, vagy forgalmazásukkal különösen sok gond volt, netán jelentősebb számú fogyasztói pa­nasz érkezett rájuk. Az ÁNTSZ is az úgynevezett kritikus árucikkek, mint például a töltelékáru vagy éppen a fűsze­rek vizsgálatára helyezi a hang­súlyt, amelyeknél nagyobb a ve­gyi vagy mikrobiológiai szennye­ződés veszélye. Az aukcióból befolyó ősz- szeggel a Magyar Speciá­lis Művészeti Műhely Egyesület helyi csoportját kívánja támogatni az LGW. SZ. I. EGER Az L. G. White Interaktív Művészeti Világ - LGW Advent néven - minden év decemberé­ben a művészetkedvelők rendel­kezésére bocsát 15 alkotást, amelyekre az idén a Rádió 1, il­letve a városi televízió közremű­ködésével licitet hirdetnek. Az LGW az aukcióból befolyt össze­get a Magyar Speciális Műhely Egyesület helyi csoportjának a támogatására szánja. Az inte­raktív művészeti világ tagsága ezzel is azt kívánja kifejezni, hogy a művészetek iránti érdek­lődés nem kiváltság, minden embernek joga a szépséghez és az eredetiséghez való ragaszko­dás. Szeretnék, hogy a speciális műhely tagjai is közelebb kerül­jenek a művészethez. Az aukció december 6-án kez­dődött, 15-én délig tart. Eddig van mód arra, hogy az érdeklődők a tévé képújságjában, illetve az LGW honlapján - www.lgwhite- site.com - megtekinthessék a fel­ajánlott eredeti és egyedi magyar alkotásokat, melyek értéke 15 ezer forinttól a milliós összegig terjed. A művészetkedvelők a 30/5240-290-es telefonszámon szóban és sms-ben, továbbá az opcsoport@lgwhitesite.com e- mail-címen, személyesen a Baj- csy-Zsilinszky utca 9. szám alatti Civilházban jelentkezhetnek az árverésre. A közvélemény a december 22-én a városi tévé által közvetí­tett karácsonyi ünnepség során értesülhet arról, hogy az aukci­ón mekkora összeg folyt be, s azt mire fordítja a speciális mű­hely közössége. Több kilónyi méreg A hazai lakosság évente több kiló vegyszert, szermaradványt, a termékek előállítása során felhasznált segédanyagot, káros ele­met fogyaszt el. Szerencsére nem egyszerre. A népességet érő szennyeződések több mint háromnegyede az élelmiszerekkel jut az emberek szervezetébe. A forgalomban lévő élelmiszer-félesé­gek töredékének összetételét követik nyomon tételes laboratóriu­mi ellenőrzéssel. Ám az élelmiszeripar által felhasznált rengeteg adalék csupán elenyésző részéről állnak rendelkezésre részletes egészségügyi hatásvizsgálatok. Az élelmiszerek a környezet­szennyezésnek, a nagymértékű vegyszerhasználatnak, s a profit- versenynek „köszönhetően” továbbra is a jövő ketyegő időzített bombáinak számítanak. eseti ellenőrzést végez a feldolgo- hatóságok is ellenőrzik. A na- zóknál és a raktárakban, még mi- gyobb feldolgozóknál általában előtt élelmiszerekként forgalom- megbízhatóbban működnek az Az áldozatokra emlékeztek S. B. S. EGER Az 1956. december 12-i egri sortűz áldozataira emlé­keztek tegnap a Széchenyi és a Csiky utca kereszteződésében lévő márvány emléktáblánál. Dr. Czipczer Ottó, az '56-os Szö­vetség Egri Regionális Szerve­zete nevében mondott beszédet. A szónok megfogalmazása sze­rint egy kis nép szegült szembe a legnagyobb sátáni hatalom diktatúrájával 1956-ban. A sza­badságharc elbukott, s a rettegő hatalom dicstelen, gyáva bosz- szúállással pufajkásokat kül­dött az ország minden sarkába.- Az embermészárlás után el­némult ez a város - fogalma­zott. - Ez a hely itt Egerben a Hősök tere. Sortűzügyben az igazságot kimondani nem merő bírák helyett már az égi hatal­makra bízatott ez. A beszéd után politikai, ön- kormányzati és civilszerveze­tek helyezték el az emlékezés koszorúit a hősök nevét meg­örökítő táblánál. Az '56-os hősökre emlékeztek gyertyákkal és koszorúkkal fotónál gábor hírözön megyénkből Kiskör - December 16-án 17 óra­kor 6. alkalommal csendül fel a Vá­sárhelyi Pál Általános Iskola adventi műsora a község mozitermében. A színjátszó kör és az énekkar betlehe- mes játékot mutat be. A gyermeke­ket felkészítő tanár Pap Ildikó. Az elő­adás nyilvános, a település vala­mennyi lakóját várják az előadásra. Lőrinc! - Ma 10 órára adventi ját­szóházba várják a gyerekeket a Váro­si Művelődési Központba. A résztve­vők elsajátíthatják a karácsonyfadísz­készítés fortélyait s az elkészült tár­gyakat haza is vihetik. Emellett diave­títés is lesz. Nagjfréáe - Hétfőn 17 órától a mű­velődési házban dr. Urbán András, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára tart fórumot az új bortör­vényről és az azzal kapcsolatos ren­deletekről. Noszvaj - Adventi játszóházat ren­deznek minden szombaton, így most is 14 órától a Figedy János Ál­talános Iskola ebédlőjében. A gyere­kek ez alkalommal gyöngyökből ké­szíthetnek karácsonyfadíszeket, s megismerhetik az üvegmatrica-fes- tés technikáját is. Nóra) - Vasárnap 10 órától a Műve­lődési Házban a Galagonya Bábszín­ház előadását láthatja a közönség az Ostoros-Novaj Kistérségi Kulturális Napok rendezvénysorozat keretében. Párad- A polgármesteri hivatalban december 22-ig tekinthető meg a község részletes rendezési terve. A dokumentummal kapcsolatos véle­ményeket írásban juttathatják el a la­kosok a hivatalba. Porosdó - A Vass Lajos Általános Is­kola a Gyermekétkeztetési Alapítvány pályázatán 80 karácsonyi ajándék- csomagot nyert a hátrányos körülmé­nyek között élő gyermekek számára. Az alapítvány a személyi jövedelem- adó eg/ százalékának odaítéléséből finanszírozza az akciót A csomagok ünnepélyes átadása december 15- én 16 órakor lesz a poroszlói oktatá­si intézmény tornatermében. Reesk - December 16-án 16 órától a polgármesteri hivatal nyugdíjas dol­gozóit látják vendégül a művelődési házban. A találkozón Holló Imre pol­gármester köszönti a vendégeket akik kötetlen beszélgetésen idézhe­tik fel a múlt emlékezetes pillanatait Ugyancsak az intézmény ad otthont december 18án 10 órától az általá­nos iskolások karácsonyi műsorá­nak. Ezen a napon 15 órakor kerül sor a zeneiskolások vizsgazáró hang­versenyére. December 19-én 17 órá­tól a Mátrai Visszhangok vegyes kar ad ünnepi koncertet „A muzsika hangja" címmel. lózsaszentmártofi - a képviselő- testület döntött arról, hogy értékesítik a község tulajdonában lévő kistrak- tor pótkocsiját s helyette utánfutót vásárolnak a közterületi és egyéb te­endők megkönnyítése érdekében. Smjfa - Ma 9 órától a közösségi házban várják azokat az óvodás- és iskoláskorú gyermekeket, akik sze­retnének részt venni az önkormány­zat által szervezett és finanszírozott ajándékkészítő foglalkozáson. Az összejövetelen a családtagoknak, barátoknak készíthetnek különböző technikákkal karácsonyi meglepeté­seket. Szűcsi - A Magyar Vöröskereszt gyöngyösi területi szervezete vér­adást szervez a településen vasár­nap 10-14 óra között az általános iskolában. Tarnabod - Három hónapon keresz­tül 15 közhasznú munkás foglalkoz­tatására nyert támogatást az önkor­mányzat Márciusban ismét beadják a pályázatot: 150 közhasznú mun­kás foglalkoztatásának támogatásá­hoz szeretnének pénzt elnyerni. Tárnáméra - Meditációs tanfolya­mat szervez a könyvtárban Mucsi Istvánná, a bibliotéka vezetője. A fo­lyamatos és ingenes előadásokra minden hét keddjén, fél 5-től kerül sor. Az érdeklődők legközelebb „Spiri­tuális kommunikáció” címmel hall­hatnak előadást VáfflOSgyÖrk - Ma délelőtt 9 órától a közösségi házban kézműves-foglal­kozást rendeznek, ahol a gyerekek tűzzománcból készült ajándéktárgya­kat készíthetnek. Zag^fföSZailtÓ - Úszásoktatást szer­vezett a szülői munkaközösség az al­só tagozatos gyerekek számára. A ta­nulókat az iskolabusszal szállítják a bagi uszodába.

Next

/
Oldalképek
Tartalom