Heves Megyei Hírlap, 2004. december (15. évfolyam, 280-304. szám)
2004-12-09 / 287. szám
6 MEGYEI KÖRKÉP 2004. DECEMBER 9., CSÜTÖRTÖK Boszorkánynéző bejglimustra Mindig megfogadjuk, hogy nem egy hosszútávfutó el- gyötörtségével rogyunk le a karácsonyi asztal mellé, mint aki teljesítette a rá mért ünnepi maratoni távot, ajándékostól, fenyőfástól és csillagszóróstól. Csak aztán kapunk észbe, hogy valami fontosat megint elfeledtünk a nagy rohanásban. Fontos hát, és még mindig nem késő, hogy lelkünket és az ünnepig hátra lévő mindennapjainkat is ehhez a bensőségesebb ritmushoz igazítsuk. Ehhez a készülődéshez kínál sok jó tanácsot és hasznos ötletet az otthonunkból bárki számára elérhető internet. A világhálón karnyújtásnyi közelségben ismerkedhetünk az adventi, karácsonyi szokásokkal, a különös babonákkal, de finom receptekkel és házüag elkészíthető lakásdíszekkel is. Mint például a www.legjobblap.hu főoldaláról elérhető karácsonyi mellékletében. Itt például megismerkedhetünk az adventi koszorú történetével és készítésének titkaival, az ünnepi asztal hozzávalóival, a karácsonyfa díszítéssel, illetve különféle karácsonyi ajándéktárgyak, például mécsesek, adventi naptárak saját kezű elkészítésével. Válogathatunk az ünnepi főfogások, desszertek és italok közül is, de ha akarjuk, az oldalról küldhetünk barátainknak ünnepi képüzeneteket és elektronikus képeslapokat is, a letölthető karácsonyi képernyővédők, háttérképek és adventi naptár mellett. Az ünnepi melléklet erénye, hogy felfrissíti az adventtel és karácsonnyal kapcsolatos tudásunkat, történelmi magyarázatokkal, külföldi kitekintéssel és a magyar népszokások, jeles napok szótárszerű tömör címszavas ismertetésével. De letölthetünk ünnepi mondókákat, dalokat és verseket, sőt filmeket is. Ha már sikerült közelebbi ismeretségbe kerülni a császármorzsa, az ünnepi libasült, a diós- és mákos bejgli, valamint a gyümölcsös forralt bor, a puszta koktél, az ünnepi puncs vagy épp a grog főzésének mikéntjével, akkor a www.edenkert.hu oldalon ismerkedjünk meg az advent növényeivel is. A www.harmonet.hu a lakás egyedi adventi hangulatba öltöztetésnek titkaiba vezet be, a www.ezermester2000.hu oldalon pedig a karácsonyi gondolatok mellett praktikus fadísz készítési, illetve ajándékcsomagolási ötleteket is kapunk. Tegyük félre a reformkosztot, függeszük fel a diétát. A www.konyhaweb.hu címen arra biztatnak mindenkit részletes útmutató segedelmével, hogy bátran süssünk karácsonyfadíszt. Aztán lehet majd a fáról csemegézni. Még a gondolata is plusz kilókat okoz, de ki bánja ezt karácsonykor? A www.mind- megette.hu-n pedig az is kiderül, hogy dióból és mákból, az üyen- tájt bizony kissé az unalomig űzött szezonális bejglin kívül, ml minden finomságot lehet még elővarázsolni: például diós falatkát és mákos csókot. A www.origo.hu portál is külön karácsonyi mellékletet szentel az ünnepnek, ahol a fenyőfák fajtái és kezelési módjaiban való eligazodásban, a vágott vagy a gyökeres közti választásban segíAjánlott linkek ■ www.advent.lap.hu www.karacsony.lap.hu www.unnep.lap.hu www.ajandek.lap.hu www.legjobblap.hu www.edenkert.hu www.harmonet.hu www.ezermester2000.hu www.konyhaweb.hu www.mindmegfette.hu www.holgyvilag.hu www.origfO.hu/karacsony tenek számtalan szempont - tartósság, ár, zöld szemlélet, tűlevél, illat - alapján. Az oldal amellett, hogy kézen fogva vezet az ünnep egyes állomásain és teendőin át, a pályakezdő Mikulásokról is színes információkkal szolgál. Ha már pályakezdő Mikulások nem lehetünk, s internetes barangolásunk során például a www.holgyvilág.hu-n azt is megtudhattuk, hogy a közelgő Luca- napja az ármánykodó szellemek, boszorkányok megjelenésének időpontja is. S karácsony előestéjéig készített Luca-székéről látható volt, kik azok, akik szarvat viselnek, vagyis boszorkányok. Csak rajtunk áll, hogy az ünnep- várásban is a hétköznapok boszorkányos mókuskerekének foglyai maradunk-e, vagy örömöt adni és elfogadni tudó emberek. internetezhet az otthonában a Matáv Nyílt Internettel. Beszállítók, előnyös együttműködéssel gazdaság A szakember szerint beszélni kell az ellentételezési politikáról is Az utóbbi két évben a gazdaságban egyre több szó esik az ellentételezési politikáról is - jelentette ki tegnap dr. Szabó Sándor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főosztályvezető-helyettese. Hozzátette: ez a svéd-magyar Grippen-program- mal kezdődött, amely gazdasági, kereskedelmi lehetőséget kínál a hazai vállalkozóknak. Mentusz Károly EGER A szaktárca képviselője ennek a részleteiről is beszélt a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara beszállítói fórumán. Kifejtette, hogy a svéd Grippen cég mögött negyven nagyobb vállalkozói csoport áll, akiknek üzleti partnerei lettek a magyar kis- és középvállalkozások. Ez a kapcsolat 1995-ben kezdődött, és 2001-ig a szerződés alapján a modern haditechnika megvásárlásának ellentételezéseként 1,8 milliárd dollár értékű magyar iparcikket vásároltak a svédek és fektettek be nálunk. Dr. Szabó Sándor a továbbiakban arról is szólt, hogy a program szerint 2001 és 2003 között 250 milliárd forint ellentételezési kötelezettség vált valóra. Az együttműködés lehetővé tette, hogy a hazai vállalkozások új exportpiacokhoz juthattak, korszeÍ ,- rű technológiája kát szerezhetni» tek be, és a ma- pyj gyár védelmi p JP ipar fejlesztésig sét bekapcsol- •U hatiák a nem Dr. Szabó Sándor zetközi rendszerbe. A következő időszakban a svéd-magyar ellentételezési programban kiemelt szakterületként kezelik az elektronika, az energetika, a biotechnológia, a környezetvédelmet szolgáló technológiák fejlesztését. A kamaráktól és az önkormányzatoktól azt kérik, közvetítsenek, éppen annak érdekében, hogy minél több kis- és középvállalko- zás kapcsolódhasson be ebbe a folyamatba. A továbbiakban Keller Péter a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium képviseletében a kis- és közép- vállalkozások európai uniós támogatásáról tájékoztatott. Ismertette a Nemzeti Fejlesztési Tervben 2005-re megfogalmazott várható lehetőségeket, amelyekre 15,4 milliárd forint áll rendelkezésre. Ezután Kárpáti Sándor, az ITD Hungary Kht. Beszállítási és Tanácsadó Központjának vezetője beszélt arról, hogy hazánkban jelenleg 9 ezer beszállító cég működik, akik főleg termelők és szolgáltatók. Valamennyiük tőkében szegény. Ismertette azokat a feltételeket, Egri résztvevő A fórumon szó esett arról is, hogy a svéd-magyar Grippen-programban beszállítóként az egri központú ZF Hungária Kft. is részt vesz. Kárpáti Sándor amelyek teljesítésével beszállítóvá válhat egy-egy kis- vagy középvállalkozás. Kiemelte, hogy az ITD Hungary közvetítésével tavaly 696 millió euró külföldi működő tőke érkezett az országba. Ezek főleg az ipari parkokban valósítottak meg beruházásokat. Csetkovics Attila Végül Csetkovics Attila, az OTP Bank Rt. osztályvezetője vázolta a pénzintézet csaknem százféle hitellehetőségét a kis- és középvállalkozások fejlesztésére. Kiemelte a bank által nyújtott és a cégek körében kedvelt Széchenyi-kártyára történő kedvezményes kölcsönök finanszírozásának jelentőségét. Ezt igénybe véve az idei évtől egy-egy vállalkozás akár 10 millió forinthoz is juthat. Beszélt a Lánchíd-faktoring programról is, amelyet kedvezően fogadtak a vállalkozók, mert a bank az ebben résztvevőknek meghatározott feltételek között előlegezi meg a bevételt. Honismeret: fiatalítani szeretnének Elkötelezett történelem- és magyartanárok segítenek A Somfai Tiborné vezette Komplex Népművész Szakkör bemutató foglalkozása fotó: perl marton EGER A több mint tízéves múltra visszatekintő Heves Megyei Honismereti Egyesület a Forrás Gyermek-Szabadidőközpontban tartotta soros közgyűlését, amelyen beszámoló hangzott el az idei munkáról, illetve a jövő évi tervekről. A tanácskozást megelőzően a Somfai Tiborné vezette Komplex Népművész Szakkör bemutató foglalkozásán vehettek részt az érdeklődők. Az intézmény vezetője, s egyben az egyesület vezetőségi tagja, Pusztai Éva érdeklődésünkre elmondta: a civilszervezet munkájában elsődlegesen olyan, a településük hagyományait ápoló, elkötelezett történelem- és magyartanárok, néprajzosok vesznek részt, akik lelkesedésükkel képesek diákjaikat is bevonni a helytörténeti kutatómunkába. Az idei tapasztalatokról úgy fogalmazott, hogy az egyesület számára pályázható források elég szűkösek, a Nemzeti Civil Alaphoz benyújtott pályázat pedig az utófinanszírozás miatt nem segíti kellőképpen a folyamatos munkát. Az idén így fordult elő, hogy néhány programhoz magánszemélyek előlegezték meg a költségeket. Az egyesület mégis megszervezte a Hős Rákóczi Népe megyei vetélkedőt - amelyen a hatvani Berze Nagy János Gimnázium csapata győzött -, Bélapátfalván pedig egész napos honismereti nap keretében ismerkedhettek meg a helység történetével, hagyományaival, látnivalóival. Hogy több fiatal kapcsolódjon be a szervezetbe, s működőképes maradjon a kör, némi reményt nyújthat az az ígéret, hogy jövőre talán már előre átutalják a programokhoz nyert pályázati összeget. Iskolai színjátszók betlehemese kisköre Szeptemberben újabb tagozatokkal bővült a Vásárhelyi Pál Általános Iskola kínálata. Amint arról tegnap az intézményből tájékoztatták lapunkat, alapfokú művészeti oktatás keretében a gyerekeknek a jelenlegi tanévben már lehetőségük volt a népi tánc, a tűzzománc és a színjátszás alapjainak a megismerésére. Az utóbbi csoporttal, vagyis a színjátszókkal Pap Ildikó tanárnő kezdett el foglalkozni. Az eredményt hamarosan láthatják a szülők, más hozzátartozók is, ez a kis csoport ugyanis az énekkarral kiegészülve mutatja be karácsonyi betlehemes játékát. A kis közösség létszáma általában 25 és 32 közt változik. Mivel már a harmadikos és negyedikes gyerekeket is bevonták a színjátszásba, így az utánpótlás sem marad el. A betlehemest egyébként december 16-án láthatják az érdeklődők a községi mozihelyiségében. Állampolgári eskü Domoszlón Gyurkó Béla polgármester előtt tett állampolgári esküt és fogadalmat Szacsvai Ferenc és felesége, Csetri Ildikó, s kétéves kislányuk, Katalin, aki már Magyarországon született. A házaspár az erdélyi Szamosújvárról telepedett át a mátraaljai községbe. Az eskütétel után lapunknak elmondták: örömmel érzik, hogy a helybeliek befogadták őket FOTÓ: SUIÖ\ PÉTER CITY TAXI, Az egri CITY TAXI immár I 4% JK I 21 esztendeje tevékenykedik a városban. Az elmúlt években egyre több korszerű autóval rendelkeznek. A minőségi kiszolgálást helyezik előtérbe a korrekt árral együtt. Minden igényt a kívánalmaknak megfelelő autóval szeretnének kiszolgálni. A kombi autótól az egyterű, sokszemélyesig, így év végén már egy kis ajándékkal is kedveskednek az utasoknak. Aki a CITY TAXI-val utazik, az jutalmat kap. Nem kell mást tenni, csak CITY-vel menni. így köszönjük meg hűségüket. Továbbra is állunk rendelkezésükre. TAXI A már jól ismert szám. ■■ 36/555-555 A TAXI www. netezz. matav. hu A