Heves Megyei Hírlap, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-27 / 277. szám
4 2004. NOVEMBER 27, SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP J. M. gyöngyös A Magyar Vöröskereszt helyi szervezete a véradók napja alkalmából idén hatvan olyan donort tüntetett ki, akik már több mint tízszer segítettek embertársaikon. Az ünnep azért is egyedülálló, mert a világon csupán hazánkban emlékeznek meg az önkéntesekről. A Vöröskereszt kezdeményezésére november 27-e a sokszoros véradók napja, amely 1998 óta hagyomány Magyarországon. Dr. Frittman Valéria, a Bugát Pál Kórház Vérellátó Állomásának vezető főorvosa köszöntőjében elmondta: a véradók tette mindig szükséges. Áldozathozatalukért, valamint segítségnyújtásukért köszönettel tartozunk. Hozzátette: az ország biztonságos vérellátásához 500 ezer egység vérre van szükség évente, amit félmillió donor biztosít. Az idén végzett munka értékeléseként elhangzott, hogy a legutóbbi adatok szerint eddig 2200 egység vért tudtak felhasználni a betegek gyógyítására. A Vöröskereszt helyi szervezete folyamatosan szervez kiszállásos véradást Gyöngyösön és a környező huszonhárom településen, valamint a Hatvan és Lőrinci térségéhez tartozó tíz községben, ahol jelentős sikereket könyvelhetnek el. Az évente több mint száz alkalommal megtartott véradás biztosítja a két körzet kórházának vérszükségletét, emellett segíti a megyei kórház ellátását is. Az ünnepségen kitüntetést vehetett át többek között a karácsondi Kóczián András, aki immár hetvenötszörös véradó, valamint a Magyar Vörös- kereszt oklevéllel köszönte meg dr. Pógyor Zsuzsannának, a Mátrai Erőmű Rt. üzemorvosának a véradásszervezésben nyújtott aktív munkáját. Dr. Frittman Valéria Szünet, költözés miatt EGER A Magyar Államkincstár Heves Megyei Területi Igazgatósága értesíti ügyfeleit, hogy az egri Kossuth Lajos út 28. szám alatt az ügyfélszolgálat november 29-étől december 3-áig költözés miatt szünetel. Aí ügyfélszolgálat december 6-ától - a szokásos nyitva tartással - a Telekessy utca 2. szám alatt várja ügyfeleit Mi az igazság? EGER A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom egri szervezetének meghívására Rácz Sándor, a népszavazást kezdeményező Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke tart előadást a Keresztény Ifjúsági Klubban vasárnap 19 órától. A program címe: Mi az igaz a kettős állampolgárságról? Jótékony mulatság gyöngyös A vakok és gyengénlátók támogatására fordítja a Lions-klub a ma esti jótékonysági bál bevételét. A már hagyományos, kellemes szórakozást ígérő rendezvény 19 órakor kezdődik a Károly Róbert Főiskolán. Az est fővédnöke dr. Magda Sándor rektor és Hiesz György polgármester Hív a haza EGER A Tűzoltó téren rendez megemlékezést november 30- án, kedden 16 órától a Fidesz, a Fidelitas, az Egri Polgári Kerekasztal, az MKDSZ és a Rákóczi Szövetség. A 16 órakor kezdődő programban egri és határon túli művészek, tudósok, politikusok hajtanak fejet a n. világháború polgári és katonai áldozatai előtt. A szervezők kérik, hogy mindenki vigyen magával egy mécsest A megfejtés heves megye November 20- án közölt rejtvényünk megfejtése: „Mi az, röfi, befalaztak?”. A jó választ beküldők közül könyvutalványt nyert Kovács Lászlóné andornak- tályai olvasónk. Gratulálunk! Zsebeseknek áll (t) a világ Korántsem a nagy hagyományú magazin nyomdokain haladtak, bár kétségtelen, hogy némi kreativitásról is tanúságot tettek. Viszont sokkal jobban kerestek - igaz, törvénytelenül -, mintha gyapjúpulcsit kö- tögettek volna fürge uj- jaikkal. EGER- Áldatlan tevékenységüket már nem folytathatják azok a zsebtolvajok, akiket a napokban csíptek nyakon a városi rendőrkapitányság munkatársai. A két külföldi állampolgárt megalapozottan gyanúsítják tizenöt rendbeli zseblopással. Hogy ezt a „vétséget” pontosan hányszor, mennyi ember kárára és milyen értéket összeszedve követték el, azt majd a további nyomozás lesz hivatott kideA buszokon elsősorban készpénzt, mobiltelefonokat, illetve személyes iratokat tulajdonítottak el. Felvételünk illusztráció fotó: piusy elemér ríteni. Az eddigi adatok szerint autóbuszain „dolgozó” zsebe- a megyeszékhely helyi járatú sek naponta 2-4 áldozatot fosztottak meg értékeitől. Elsősorban készpénzt, mobiltelefonokat, illetve személyes iratokat tulajdonítottak el. Tették mindezt az utazók figyelmeüensé- gét, vagy inkább gyanútlansá- gát kihasználva. A bejelentések szerint nagyjából egy héten át ténykedtek, elsősorban a buszokon. Elfogásuk után kilenc mobiltelefont, több mint 350 ezer forint készpénzt és némi eurót találtak náluk a bűnüldözők. Oravecz Éva r. százados, a kapitányság sajtóreferense az eset kapcsán arra is felhívta a figyelmet, a közelgő .ünnepek miatt még fontosabb, hogy az emberek a szokásosnál is jobban ügyeljenek értékeikre. A tömegközlekedési eszközökön túl nem árt az óvatosság a bevásárlóhelyeken, piacokon, illetve bárhol, ahol a zsebesek kínálkozó alkalmat találhatnak. Megint Főtér Jövőre drágább lesz a víz EGER Vasárnap reggel 9 órakor az MTV Főtér műsora különkiadással jelentkezik. Az idén bemutatott településekről - így a hevesi megyeszékhelyről is - adnak összefoglalót. Az adásban hirdetik meg az Év települése című játékot, annak feltételeit és a szavazás módját is. A győztes újabb bemutatkozási lehetőséget kap. Az egriek is szavazhatnak városukért. Füzesabony Jövőre átlagosan 7,2 százalékkal emelkednek az ivóvíz- és a csatornadíjak - erről is született döntés az önkormányzat ülésén. Gulyás László polgármester érdeklődésünkre elmondta: mivel 2005-ben indul a vas-mangántalanító berendezés építése, s a víztorony rekonstrukciója is megtörténik, nem kifogásolták, hogy a Heves Megyei Vízmű Rt. valamivel az előrejelzett inflációt meghaladóan növelje árait. Az idei háromnegyed éves gazdálkodás tárgyalása során elhangzott: fegyelmezett munkával sikerült az év elején tervezett költségvetési hiányt csökkenteni. A 2005-ös költségvetési koncepcióban célként fogalmazódik meg a gazdasági szigor, amely várhatóan egy racionális intézkedési csomagban testesül meg. Ugyanakkor jövőre a fejlesztések sem maradnak el: nyárra a város összes útja aszfaltburkolatot kap, járdákat építenek, a Remenyik gimnázium rekonstrukciójára és egy tanuszoda építésére készülnek. Az önkormányzati tűzoltóság irányításával egy évre Nagy Csaba hadnagyot bízták meg. Több jut az oktatásra Dobra vert közvagyon? EGER A 2005-ös költségvetés tervezete szerint jövőre 4,5-5 százalékkal fordít többet az állam az oktatásra, mint az idei évben. Az összeg garantálja az iskolák működését, a hatékony munkát - mondta tegnapi egri sajtótájékoztatóján Arató Gergely, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára. * Elmondta: a kis létszámú osztályok finanszírozása ügyében egy szocialista módosító javaslat nyomán végül sikerült kompromisszumra jutni. Ennek értelmében megmarad az alapnormatíva, amelynek összege emelkedik, s ehhez járul majd egy újabb kiegészítő normatíva. (Korábbi tervek szerint az alapnormatívát csökkentették volna úgy, hogy annak tíz százalékát kiegészítő normatívává minősítik.) Az egyházi iskolák finanszírozása kapcsán korrekt szakmai vita után a legtöbb kérdésben kölcsönösen elfogadható megoldást találtak a tárca és az egyházak képviselői. Az egyházi iskoláknak járó állami kiegészítés kiszámításánál nem csupán azt az összeget veszik alapul, amit az önkormányzatok fordítanak a költségvetési normatíván felül az iskolák finanszírozására, hanem azt a pénzt is, amit diák szociális támogatásokra költenek a településék. A politikus Noszvajon egy diákönkormányzati képzést is megnyitott délután. T. 0. hatvan A december 5-i, a kórház-privatizációra vonatkozó népszavazás nem azt jelenti, hogy aki igennel voksol, az a visszaállamosításra szavaz, hanem azt, hogy a még meglévő közvagyont ne verjük dobra - jelentette ki Frajna Imre, az Or- bán-kormány politikai államtitkára tegnap, a Daliban megtartott fórumon. Az egészségpolitikus szerint a szocialisták nemre buzdító kampánya a 23 millió románnal történő riogatás szintjére süllyedt azáltal, hogy a visszaállamosítás rémképével fenyegetőznek. Frajna szerint a fejlett világ túlnyomó részén az egészségügy nonprofit terület, ahol az ágazat intézményei közösségi tulajdont képeznek. Ezeket sehol nem árusítják ki, hiszen ha a magántőkét beengednék, akkor az szeretne profitálni az ügyletből. Lehet ugyan, hogy az épületek és a berendezések korszerűsödnének, továbbá a gyógyítás színvonala emelkedne, de ebben az esetben egy kivizsgálás akár 60 ezer forintba is kerülhetne, amelyet nem lenne képes finanszírozni a társadalombiztosítás - vélekedett. Szerinte a törvény ezután is lehetővé tenné, hogy egy-egy terület magánkézbe kerüljön, de a kórházakat nem szabad értékesíteni, s ezzel a lakosság többsége is egyetért - jelentette ki. ABASARTÓL ZABÁNKIG Afdebrő - a Heves Megyei Vízmű Rt. javaslata alapján tárgyalt a jövő évi ivóvízdíjakról a település önkormányzata. Eszerint január elsejétől köbméterenként nettó 199 forintot (bruttó 228,85 forintot) kell majd fizetni az ivóvízért. Aiidomaktálp - A községi általános iskola alapítványa a múlt hét végén műsoros jótékonysági bált rendezett a művelődési házban. A program az énekkar helyi gyűjtésből összeállított népdalcsokrával kezdődött, melyet a citerazenekar kísért. Ezután A tök és a csikó című monda színpadi változatát láthatí ták a jelenlévők, majd a zeneiskolások adtak elő furulya- és zongoraműveket. Kulcsár Márton a Bunda című mesét mondta el, az alsósok „nyuszi-bugit" mutattak be. A fellépők Arany János: Bajusz című művét is színpadra állították, végül a Valahol Európában című musical egy részlete szórakoztatta a közönséget. A bálnak köszönhetően az alapítvány vagyona 370 ezer forinttal gyarapodott, a pénzt informatikai fejlesztésekre fordítják. fttány - Ma 19 órakor tartja közgyűlését a Hagyományőrző Egyesület. A község gazdag néprajzi értékeire ügyelő, a hagyományok ápolását vállaló civilszervezet az idén alakult, így a mai lesz az első olyan beszámolójuk, amelyben már a végzettekről adhatnak számot, s megvitatják a jövőre vonatkozó elképzeléseket is. A tagok találkozója a művelődési házban lesz. Csány - November 30-án, kedden 17 órától közmeghallgatást tartanak a faluházban. Morvái István polgármester és a képviselő-testület tagjai beszámolnak az elmúlt időszak fejlesztéseiről, majd a csatornahálózat építésével kapcsolatos tudnivalók kerülnek terítékre. DomOSdÓ - Az általános iskola névadója, III. András tiszteletére András-hetet rendeztek a diákoknak. A programsorozat az alsó tagozatosok bemutatkozó műsorával kezdődött, majd különböző kézműves- és sportfoglalkozásokon vehettek részt a gyerekek a délutánok folyamán. Az emlékhét ma 14 órakor a művelődési házban a felső tagozatosok Ki mit tud?-jával, majd az azt követő diszkóval zárul. A programok idején karácsonyi vásárt is szerveztek az iskolában. A befolyt összegből a diákönkormányzat gazdálkodhat. Egerbakta - Kedden 17 órától közmeghallgatást tartanak a polgár- mesteri hivatalban. Ezt követően 18 órától képviselő-testületi ülésre kerül sor. Varga Tibor polgármester ismerteti az önkormányzat III. negyedévi költségvetési beszámolóját, majd a jelenlévők megtárgyalják a 2005-ös költségvetési koncepciót. A tanácskozás végén meghatározzák a képviselők a jövő évi közüzemi díjakat. Egerszalók - Ma 11 órától adventi játszóház lesz a Faluházban. A rendezvényre érkezők elkészíthetik adventi koszorúikat, kopogtatóikat, asztaldíszeiket. A hozott anyagot a javasolt ötjetek alapján éppúgy bedolgozhatják, mint a helyszínen kapott kellékeket. EgerSZÓlát - A képviselő-testület legutóbbi ülésén elfogadta az általános iskola és az óvoda házirendjét. Ez illeszkedik a jogszabályokhoz, figyelembe veszi a gyerekek jogait, a tanulók, a pedagógusok és a szülők véleményét. Erit - November 29-én tartja ülését a helyi képviselő-testület. Me- leghegyi Béla I* grémium tagjai •S i .JH és az érdeklőül ** ífi dők előtt beszá- |É|| J É ÁWm mo1 a költség- vetés idei teljesítéséről, majd megtárgyalják a jövő évi pénzügyi tervezet koncepcióját és az önkormányzat munkatervét. Várhatóan döntés születik a vízdíjról és a szociális ellátásokról is. Gyöngyössolpos - Jótékonysági bált rendeznek ma este hét órától a művelődési házban. Az est bevételét a közösségi ház és az ott működő asztalitenisz szakkör eszköz- vásárlásra használja fel. Hatvan - A Moldvay Galériában ma délelőtt fél 12-kor nyílik meg a XVI. Magyar Tájak Országos Tájkép Biennálé. Az alkotásokat Pogány Ö. Gábor művészettörténész ajánlja a látogatók figyelmébe. Az eseményen közreműködik a Naplemente nyugdíjasklub népdalköre. Szintén ma, délután fél ötkor a belvárosi templomban Kincses Veronika Kossuth-díjas operaénekesnő (képünkön) hangversenyén vehetnek részt az érdeklődők. Köz-