Heves Megyei Hírlap, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-15 / 266. szám
4 2004. NOVEMBER 15., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP —I Vietnami kapcsolat Sike EGER A '70-es években az akkor még tanárképző főiskolán mintegy másfél tucat vietnami diák tanult, az egri intézmény pedig Ho Si Minit nevét viselte. Mint dr. Hauser Zoltántól, az Eszterházy Károly Főiskola rektorától megtudtuk, az itt végzett ázsiai hallgatók - akikről már akkor is lehetett tudni, hogy nagyon tehetségesek - ma már az élet legkülönbözőbb területein dolgoznak: van közöttük a vietnami felsőoktatásban tanító főállású magántanár, nagyvállalkozó, illetve hazánkban tanító egyetemi professzor egyaránt.- Ezekben az egykori hallgatókban az a közös, hogy erős a kötődésük az alma materhez, igen gyakran meg is látogatják az egri főiskolát - mondotta Hauser Zoltán. - Ebből a viszonyból született meg az elképzelés arról, hogy hozzunk létre szakmai kapcsolatot egy a távoli országban működő állami felsőoktatási intézmény és az Eszterházy Károly Főiskola között. Az egri főiskola rektorának tájékoztatása szerint az elgondolásból időközben konkrét tettek következtek: a közelmúltban itt járt az egyik vietnami testnevelési főiskola - az egész ország területén két ilyen intézmény működik - rektora, akivel közösen aláírtak egy keretjellegű megállapodást Egerben természetesen a testnevelési intézet lehet a szakmai kapcsolatok ápolója. Az első lépésben hallgatói cserék valósulhatnak meg a két felsőoktatási intézmény között, később tovább szélesíthető az együttműködés. Hauser Zoltán kérdésünkre elmondta azt is, hogy az intézmény egykori diákjaiban nincs sértődés amiatt, mert az intézmény elhagyta elnevezéséből a Ho Si Minh nevet. Dr. Hauser Zoltán Nagy Imre fogad EGER - Kedden délután 3 és 5 óra között a Városházán várja a választópolgárokat országgyűlési képviselői fogadóóráján dr. Nagy Imre, aki csütörtökön 15-17 óráig szintén honatyaként tart fogadóórát a noszvaji polgár- mesteri hivatalban. Képviselői fogadóórák EGER - Bányász Róbert, a 3- as választókerület képviselője, a gazdálkodási bizottság elnöke fogadóórát tart ma délután 3-kor a Városháza 2-es termében. Császár Zoltán, az 1-es választókerület képviselője, az urbanisztikai és az ügyrendi bizottság tagja kedden 16 órától az 1-es teremben lesz felkereshető. Tréning a tanyán erdőtelek - A Pintér-tanyán tartottak felkészítő tréninget a Füzesabony és térsége MSZP-s alapszervezeti titkárainak és tisztségviselőinek á hét végén. A programban Nyakó István, az MSZP szóvivője, Sós Tamás megyei pártelnök, Gulyás László ország- gyűlési képviselő (MSZP) voltak a résztvevők segítségére. Előadás a Vitkovics-házban EGER - Ma este 6 órakor Bor Gergely tart előadást a Vitkovics-házban a „Rejtőzködő hagyomány” sorozatban „Paál Zoltán Arvisurái - avagy az Ősgeszta nyomában?” címmel. Jótékonysági est EGER - Az „Értjük Egymást” Alapítvány a beszédhibás gyermekekért kuratóriuma jótékonysági estet rendez Hóhívogató címmel november 16-án 17 órától a Helyőrségi Klubban. A résztvevők megtekinthetik a Logopédiai Intézet volt és jelenlegi tanítványai, valamint a Szalaparti Speciális Oktatási-Nevelési Központ és Szakszolgálat tánccsoportja és az Ifjú Tehetségek Műhelye táncosainak előadását Gyűrű arra érdemes segítőknek elismerés „Hasznára lenni bárkinek nem mindenki képes” A szociális munka napján már hagyomány, hogy elismerik az arra érdemes segítők tevékenységét. Két városunkban a múlt hét végén rendeztek ebből az alkalomból ünnepségeket. T. O.-J. M. HATVAN, GYÖNGYÖS A Segítők gyűrűjét 1998 óta ítéli oda a Szivárvány Szociális és Egészségügyi Szolgálat vezetése az intézmény legkiemelkedőbb teljesítményét nyújtó dolgozójának, illetve az arra legérdemesebb önkéntes segítőnek. A kitüntető címet rendszerint a szociális munka napján, november 12-én vehetik át ünne-' pélyes keretek között a szolgálat munkatársai. Az elmúlt hét végén megtartott ünnepségen - amelyen Érsek Zsolt polgármesterrel együtt részt vett Tótpál lánosné, az önkormányzat szociális bizottságának elnöke, dr. Tímár Tamás főorvos, a bizottság tagja, valamint Szeifert Ádámné, a Városháza intézménykapcsolati főosztályának a vezetője is - Zsitvay Katalin igazgatónő köszöntötte a megjelenteket, mindenekelőtt a kitüntetett kollégáit. A hivatásosok közül a Segítők gyűrűjével ebben az évben Bakti Ferencné segédgondozó munkáját ismerték el. Bakti Ferencné hosszú évek óta, a zord időjárással is dacolva hordja az ebédet a város rászorulóinak. Tevékenysége megbecsülést, bizalmat vált ki településszerte - indokolta a döntést Zsitvay Katalin. Az önkéntesek közül idén dr. Majdán Antal jogtanácsos kapta meg az elismerést. A népszerű jogász több évtizeBakti Ferencné des munkásságával méltán érdemelte ki a „nép ügyvédje” titulust - hangzott el az indoklásban. Az eseményen - amit a Bajza József Gimnázium tanulóinak a műsora tett még emelkedettebbé - bejelentették azt is, hogy Zsitvay Katalin munkáját Pro Familiis-díjjal ismerte el Göncz Kinga ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter. *- Ártani nem nehéz, ám hasznára lenni és segíteni bárkinek, nem mindenki képes. Örömteli, hogy a városban vannak olyan emberek, akik váL lalják mások elhagyatottságá- nak enyhítését - mondta Hiesz György polgármester a szociális nap alkalmából Gyöngyösön megrendezett ünnepségen, hozzátéve: hamarosan elkészül az a szociális szolgáltatási koncepció, amely biztonságot és minőségi ellátást nyújt majd a rászorulóknak. Az ünnepségen átadták a „Gyöngyös Város Szociális Ügyéért” kitüntetést, melyet az idén Kovács Miklósné, a Magyar Vöröskereszt helyi területi szervezője vehetett át. A kitüntetett az elismerést a szociális területen végzett kiemelkedő, odaadó, valamint lelkiismeretes munkájáért kapta meg. Civilek: nem kívülállók S. P. GYÖNGYÖS, HEVES MEGYE A Nemzeti Civil Alapprogram, illetve az országos kollégium forrásaiból összesen csaknem 110 millió forint „érkezett” a megyébe a civil szervezetek sikeres pályázatai nyomán. A gyöngyösi kistérség kevésbé mondható eredményesnek, hiszen a 179 megyei pályázatból csupán 14 érkezett a mátraalji városból és térségéből. Holott e területen mintegy 300 különféle civil szervezet működik. Minderről Gál Sándor, a Megyei Művelődési Központ igazgatóhelyettese, megyei civil koordinátor beszélt a hét végén Gyöngyösön. A Mátra Honvéd Kaszinóban - ahol a városi civil ház is van - számos kulturális, szociális és más közösségi célokra szerveződött egyesület, alapítvány, egyeb szervezet képviselői gyűltek össze az első kistérségi civil fórumra. A résztvevők áttekintették a civil szféra helyzetét a kistérségben, megvitatták a fórum működését szabályozó dokumentumot, majd Pétervására és Gál Sándor Füzesabony után a megyében harmadikként - megalakították a Kistérségi Civil Koordinációs Tanácsot. Gál Sándortól azt is megtudtuk: a nonprofit szektor fejlesztésére kidolgozott program szerint a kistérségi koordinációs tanácsok megalakulása az idén befejeződik, s re-^ ményeik szerint 2005 első negyedévére sikerül összehívni a megyei civil konferenciát. Célkitűzéseik között - a Nemzeti Civil Alapprogramhoz igazodva - szerepel a szektor megerősítése, a civilek egymás közötti, illetve az önkormányzatokkal, hivatalos szervezetekkel megvalósuló együttműködésének eredményesebbé tétele. Ez a nonprofit szervezetek támogatásában is meg kell, hogy jelenjen, s az önszerveződött közösségek érdekérvényesítő képességét is javítva, erősíti szerepüket a településük életében. Kérdésünkre a szakember közölte: igen vegyes az egyesületek, alapítványok, klubok, körök megítélése városainkban és községeinkben. Bizakodásra ad azonban okot, hogy „akadtak polgármesterek, akik azért észrevették, hogy néhány millió, netán tízmillió forintot hoztak a falujukba, városukba a civilek”. Gyógyító mágnesek EGER Földünk mágneses tere csökken, s ennek károsak a következményei az emberi szervezetben is. Ezért van szükség a hiány pótlására, s így csökkenthetők a fájdalmak. A témakörrel foglalkozik az Energetix Egészségmegőrző, amely terápiás jellegű ékszereket hoz forgalomba. Az Egri Egészség- és. Környezetvédő Egyesület szervezésében november 17-én, szerdán délután háromnegyed 4 órától az érdeklődők a mezőgazdasági szakközép- és szakiskola ebédlőjében (Mátyás király út 52.) találkozhatnak Ancsáné Holló Erikával, a cég felsőfokú egészségügyi végzettséggel bíró termékmenedzserével, aki arról beszél, hogy ezen eszközök miként erősítik az immunrendszert, csökkentik az érszűkületet, az ízületi gyulladások fájdalmait. A vendéggel Pécsi István újságíró készít nyilvános interjút. ABASÁRTÓL ZABÁNKIG Apc - A Megyei Művelődési Központ Mozaik-programja keretében november 20-án 16 órától táncház lesz a kul- túrházban - tájékoztatott Gémes Gábor polgármester (képünkön). Az eseményen - amelyre nemcsak a táncos lábúakat, hanem az érdeklődőket is várják - közreműködik a Gajdos zenekar és a Lajta tánccsoport. Atány - Még egy héten át, november 20-ig lehet társulni a víziközmű társuláshoz. Habár az alapszabályt elfogadták, a vezetőséget megválasztották, még egy hétig lehet csatlakozni az előtakarékossági rendszerhez, amely a szennyvízelvezetés kiépítésére alakult. Bátor- A községben csütörtökönként délelőtt 11-től délután 1 óráig kereshetik fel Kovács Ferenc falugazdászt a helyi mezőgazdasági vállalkozók, akik a pályázati lehetőségekről és az időszerű tennivalókról tájékozódhatnak a szakember segítségével. Boldog - November 28-án a fővárosi Néprajzi Múzeumban vendégszerepei a Kaláris néptánccsoport. A formáció tagjai Boldog Karácsonyt című műsorukban gyermek- játékokat és betlehemest mutatnak be, az egész napos program során több alkalommal is. Bernjén - A Rózsa útfelújítása, valamint járdaépítés érdekében pályázott a Heves Megyei Területfejlesztési Tanácshoz a település önkormányzata. A grémium döntése alapján végül 2,795 millió forint támogatást kapott a tervezett beruházáshoz a község. A forrás az úgynevezett céljellegű decentralizált alap. Feldebrő - A településrendezési terv elkészíttetéséhez pályázati úton 3,465 millió forint anyagi támogatást kapott a község a Heves Megyei Területfejlesztési Tanácstól, a területi kiegyenlítést szolgáló alapból. Füzesabony - A Hétszínvirág Óvoda és Bölcsőde a Phare által támogatott, „Helyi tolerancia-erősítő kezdeményezés" elnevezésű program keretében november 24-én, szerdán mesedélelőttre invitálja az óvodás korú gyermekeket. A rendezvény tíz órakor kezdődik a füzesabonyi művelődési házban, a Rákóczi u. 50. szám alatt. A résztvevők mesét hallgathatnak meg Fábián Éva népdal- énekes-mesemondó és Mága Ri- chárd, a megyei mesemondó verseny győztese előadásában, majd le is rajzolhatják a hallottakat, az elkészült alkotásokból pedig kiállítást rendeznek az intézményben. Gyöngyös - A Károly Róbert Főiskola öt hallgatója: Szurdoki Márton, Romhányi Natália, Fekete Rita, Molnár Emese és Vacsi Anita kapott lehetőséget arra, hogy Tabajdi Csaba, az Európai Parlament tagjának meghívására novemberben két napot töltsön Brüsszelben. A tanulmányút keretében a résztvevők megismerhetik az EU parlamentjének intézményét A hallgatók utazási és szállás- költségét is az Európai Parlament vállalta magára. Mint azt megtudtuk: a program végeztével a legeredményesebb hallgató féléves brüsszeli gyakornoki ösztöndíjat is kaphat. Gyöngyöstarján - Kedden 9 órától ülésezik a településen a Mátrai Ön- kormányzatok Szövetsége. Az eseményen Nagy Sándor a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára a terület- fejlesztési forrásokról tart előadást. Ezt követően pedig Rózsi Judit, a Pénzügyminisztérium főosztályveze; tője a jövő évi költségvetést vitatja meg a résztvevőkkel. Hatvan - a Moldvay Győző Galériában Andó Mária grafikusművész alkotásaiból nyílt kiállítás. A tárlat november 19-ig várja a látogatókat. Heves - Lakossági fórumon ismertették az elmúlt év eredményeit és a jövő terveit. A projektoros kivetítéssel zajló rendezvényre több mint száz hevesi lakos volt kíváncsi. A nagy volumenű, jelenleg is zajló beruházások mellett - mint a nyugdíjasház, a fecskeház vagy a szociális otthon rekonstrukciója, szó esett egy városközpont-rehabilitációt érintő pályázatról is, amelynek félmilliárdos kérelméről Brüsszelben döntenek. A lakosok továbbra is út és szennyvíz iránti kérelmüket ismertették a városvezetőkkel, illetve sokan fejezték ki biztatásukat az eddig tapasztalt eredmények folytatása érdekében. Kisköre - Hétfőtől három délutánon át nyílt napokon várják az érdeklődőket a Vásárhelyi Pál Általános Iskolában. Az első nap a felső, kedden az alsó tagozat, míg szerdán a napközi mutatkozik be. Mátraderecske - a községben a Bem utca 3. alatti épületben találha-