Heves Megyei Hírlap, 2004. október (15. évfolyam, 230-254. szám)
2004-10-04 / 232. szám
2004. OKTOBER 4„ HÉTFŐ HORIZONT 7 A történelmi forrásokból kiderül, hogy a szabadság- harc során II. Rákóczi Ferenc hosszabb időt is töltött Lőrinciben, ahol katonai szemlét tartott, találkozott Mazeppa kozák katonai parancsnokkal és gróf Bercsényi Miklós kuruc főgenerálissal. A fejedelem ezt megelőzően Ecséden szállt meg - állítja Nagy László hely- történész, aki hosszú időt fordított a korszak tanulmányozására. T. 0.- A fellelhető dokumentumok egyértelműen alátámasztják, hogy Rákóczi 1708 júniusában hosszabb ideig tartózkodott Lőrinciben, ahol június 18-án katonai szemlét tartott, találkozott Mazeppa kozák hetman kapitánnyal (a kozákok önkormányzati jellegű, katonailag szervezett alakulatok voltak Oroszországban; a Dnyeper vidéki kozákok vezetője volt a hetman, míg a Don vidékieké az atamán), majd tárgyalásokat folytatott gróf Bercsényi Miklós kuruc főgenerálissal. Utóbbiról érdemes tudni, hogy 1686-ban részt vett a törökök által megszállt Buda visszafoglalásában is - mondja Nagy László. A Nógrád megye története című kiadványban minderről az alábbiak olvashatók: „Rákóczi újabb hadjáratot indított. Június 18-án Lőrinciben tartott tízezer főnyi katonasága fölött hadiszemlét. Innét Bercsényit előre küldte a Vág vidékére...” Az eseményről A II. Rákóczi Ferenc emlékiratai a magyarországi háborúról című könyv is megemlékezik (Pest, 1866, Ráth és Kugler kiadásában) az alábbiak szerint: „17-én Ecséd II. Rákóczi Ferenc nevű falu mellett, 18-án Lőrincinél szállott táborba, hol 19-én nyugnapot tartott”. Az akkori községen átvonuló pompás kuruc hadról korabeli feljegyzések is fennmaradtak, amelyek szerint „most azonban június 15-én Egerből a fejedelem a régi udvari szertartással indult el. Lassan-lassan előrementenek veres lobogókkal, a szolgák kvártélymesterrel és a bagázsia is utánuk szekérmesterekkel. Őfelsége pedig párducbőrösen és forgósán megjárván az egész tábort, és megvárván, míglen a gyalogság megindul... ” Rákóczi évek múltán is emlékezik mintegy tízezer főnyi gyönyörű hadára: „gyalogsáKuruc-labanc csatajelenet gom teljes és jól felszerelt volt, a hadtest soha nem volt ilyen szép, sem ilyen fegyelmezett... ” - írja. A sereg minden sietség nélkül, megfontoltan vonult a Vág felé. „Új egyenruhájuk elkápráztatta a szemeket, és számuk csakhamar megsokszorozódott. Hírnevük megduzzasz- totta a nemzet szívét”. A fejedelem az alábbi levelet írta Lőrinciből Kraj Jakabnak június 19-én: „Die 19. junij. In castris Lőrinci positis. Jacobo Kray. (...) Magam is idővesztés nélkül nyomúlok táborommal az Vág mellyékére, noha tagadhatatlan, hogy az fegyver szállításában interveniált defectusok miatt kívántatott volna. Kegyelmed azért mindenekfelett szor- galmatoskodjék azoknak ijesztendő januári eseményeiről a Borovszki- féle Nógrád megyei monográfiában az alábbiak olvashatók: „1710 január havában megkezdte az előnyomulást és kemény téli időben, január 18-án Heves vármegyében Ecséden egyesült Károlyi hadtestével és gyalogságával, onnan 20-án átvonult Kálióra a hol 21-én mielőtt tovább vonult volnar buzdító beszédet intézett hadaihoz ”. Márki Sándor ugyanerről feljegyzi; „...csak harmadnap mehetett át Gyöngyöshalásziba, s 18-ikán a hevesi Ecséden egyesül Károlyi hadtestével és a gyalogsággal. Kevesellte saját erejét de föltette, hogy nem arra, hanem Istenre bízza vállalatát”. Miután Rákóczi serege Ecsédnél egyesült Károlyi hadtestével, a leírás szerint a pestisjárvány miatt a falun kívül vert tábort. Ez a szálláshely valószínűleg Ecséd és az útirányba eső szomszédos Lőrinci között lehetett, ahol két éjszakát töltöttek el. A január 20-án Kálióra átvonuló kuruc had útja a földrajzi adottságok következtében minden bizonnyal Lőrincin keresztül vezetett, vagyis valószínűsíthető, hogy a fejedelem két alkalommal is megfordult a Zagyva-parti településen. szállíttatásában, és valaha már egyszer az nemes compagniárá rendelt 150 rezes karabélyt is az pistolyokkal együtt szállíttassa bé, úgy az Bercsényi uram ezüst- mívét is... ”. A nagyjelentőségű július 19- i nemzetközi diplomáciai találkozót Márki Sándor így írta le: „ ... 18-ikán Lőrincziben egy dombról szemlélte hadai példás rendben hogyan vonulnak be a táborba. Másnap tábora közepén audiencziás sátrában fogadta Mazeppa Zaporogi kozák hetman kapitányát, ki a moldvai Kimpolung és a mára- marosi Borsa közt posták felállítását kérte, s Golovkin tábornok orosz minisztertől is hozott levelet. Bercsényivel folytatott délutáni tanácskozása ezzel a Mazeppa követjárással függhet össze. 20-án megszemlélte serege indulását, s hadait a lovasság egy részével maga is követte a nógrádi Dengelegre, hol ismét hosszasan tanácskozott Bercsényivel. ” (Az esemény egyik fontos személyisége, a feljegyzésekben Mosqva-követként is említett Mazeppa az a világirodalmi hős, aki a romantika különböző ágaiban igen közkedvelt, sokat szereplő alak volt. Byron hőskölteményt, Vidor Hugo verset, Bulgarin regényt, Gottschalk drámát, Puskin epikus művet, Liszt Ferenc szimfonikus költeményt írt róla, Csajkovszkij pedig egy operával emlékezett meg a hetman kapitányról. A képzőművészetben Géricault és Horace Vemet festményen örökítette meg a kozák hős alakját.) Rákóczi második térségbeli tartózkodásáról, az 1710-es Gerbeaud: édes kis történet Jónás Ági Valójában egy soproni cukrászcsalád harmadik nemzedékéhez tartozó fiatalemberrel kezdődik a Gerbeaud, Magyarország talán leghíresebb, fogalommá vált cukrászdájának legendás története. Az illetőt még csak nem is Gerbeaud- nak hívták, de az ő nevére is „jó szájízzel” emlékszik az utókor: ő volt Kugler Henrik, aki tanuló- és vándoréveit többek között Párizsban töltötte. A mai József nádor téren 1858-ban alapított cukrászatot, ami hamarosan az előkelő társaság egyik legkedveltebb találkozó-, pletykáló- és nassolóhelye lett. Úgy mondták, egész Pesten itt lehet a legjobb fagylaltot enni: méghozzá (országos premierként) nyaranta az üzlet előtt, az utcán felállított asztaloknál ülve. Kugler székhelye 1870- ben került be a város szívébe, a mai Vörösmarty térre, ahol már különleges likőrjeivel, habos kávéjával, cukor-bonbonjaival, tortáival és mignonjaival is hódított. A mind növekvő igények miatt ő vezette be azt a gyakorlatot, hogy a helyben fogyasztás mellett a vevő papírtálcára csomagolva is elvihette a megkívánt finomságot. A József Attila vágyai közt szereplő kugler pedig nem más, mint a mignon, ami hazai meghonosítójának nevét viselte sokáig. Kugler Henrik létrehozott egy legendát, de nem volt örökösé, akinek átadhatta volna, így aztán 1884-ben Budapestre hívta párizsi barátját, akivel két évvel korábban ismerkedett meg a francia fővárosban, hogy ráruházza cukrászdája vezetését. A barátot Émile Gerbeaud- nak hívták. Az akkor harmincesztendős, genfi születésű fiatalember maga is cukrászdinasztia sarja: apja és nagyapja szintén ezt a hivatást gyakorolta. A kor szokásainak megfelelően az ifjú Gerbeaud keresztül- kasul beutazta saját szülőhazáját (születésekor Genf Francia- országhoz tartozott), Angliát és Németországot, majd nőül vette egy saint-imiér-i csokoládégyáros lányát, aki aztán öt leány- gyermekkel ajándékozta meg. Gerbeaud Emil - ahogy tiszteletbeli magyarként a neve is „magyarosodott” - tehát 1884- től tulajdonosként vezette az üzletet. Az ő nevéhez is számos újítás fűződik: a választékot különleges krémekkel, több mint százféle teasüteménnyel és csemegecukorkával bővítette, és (csokoládékészítő mesterként, vagyis chocolatier-ként) ő ismertette meg honfitársainkat a macskanyelv és a konyakos meggy selymes ízeivel. Legismertebb kreációja természetesen a róla elnevezett Gerbeaud- szelet, vagyis a zserbó. Gépesített üzemében a század végén már 150 alkalmazott dolgozott, többségben külföldről érkezett, a szakma nagyságánál segédként tanulni kívánó, elhivatott cukrászok. De rajtuk kívül Gerbeaud rengeteg elárusítónőt, szállítót és csomagolónőt is alkalmazott. Utóbbiak a mester saját tervezésű, igényes és művészi dobozaiba csomagolták a cukrászat termékeit. Ragaszkodott a tökélyhez. Egy róla szóló történet szerint saját kezével roncsolta szét a puncsos mignonokat, ha azok színárnyalata nem ütötte meg az általa elvárt színvonalat. Tudósa, mestere, megalkuvást nem tűrő művésze volt szakmájának - nyilván ez állhat sikere mögött, no meg az előzékenység, az udvarias és finom francia szellem, a köny- nyed párizsi hangulat, amit üzletébe, ebbe az elegáns szalonba varázsolt. A Vörösmarty téri üzlet névtábláján még a „Gerbeaud - Kugler utóda” felirat állt, mikor a tulajdonos neve már fogalommá vált. A Millenniumi Kiállítás legnagyobb kitüntetését, díszoklevelet kapott a Királycsarnokban berendezett fényűző kivitelezésű bemutatójáért, a következő évben pedig az Országos Iparegylet jutalmazta aranyéremmel. Az 1898-as brüsszeli és az 1900. évi párizsi világkiállításon zsűritag volt. Svájci-magyar cukrászként a Francia Becsület- rend szalagjával is büszkélkedhetett. A Budapesti Székesfővárosi Cukrászok és Mézeskalá- csosok Ipartestületének közgyűlése 1909-ben, munkássága 25. esztendejében a testület örökös díszelnökévé választotta. Ugyancsak ebben az évben ő és felesége, Ramseyer Eszter hatezer koronás ösztöndíjat alapított. Az összeg kamataiból minden évben egy cukrász, cukorkakészítő vagy csokoládégyáros alkalmazottját küldte külföldi tanulmányútra „szakmájában való tökéletesedése céljából”. Jövőre lesz 135 éve, hogy a cukrászda a jelenlegi helyén működik. Az egykori Gizella, most Vörösmarty téri épület az 1910-es nagy felújítás során kapta mai arculatát. A mindenben magas színvonalra, tetszetős külcsínre, vonzó látványra törekvő Gerbeaud jó ízlésére jellemző, hogy a belső berendezés terveit egy ismert cseh iparművésszel, Darilek Henrikkel készíttette el, aki nemes faanyagokban, márványban, bronzban álmodta meg a cukrászda belterét. A mennyezeti stukkók a Napkirály korabeli rokokót, a csillárok és falikarok Mária Terézia stílusát idézik, és szecessziós asztalok őrzik a párizsi világkiállítás légkörét. Bár a Gerbeaud-t az első világháború éveiben is a nyugalom szigetének, a boldog békeidők szentélyének tartották, a mestert, minden hősies kitartása ellenére, megtörte a történelem. A nehezen átvészelt háborús évek után, 1919. november 8-án, 85 évvel ezelőtt rajzán hunyt el. A boltot felesége vitte tovább egészen 1940-ig. Egyik kortársa ezekkel a szavakkal vett tőle végső búcsút: „Nem ül ott többé tejszínhab-fehér hajával, selyemruhájában a kassza mögött, hogy ellenőrizze, szabályszerű és ízléses-e a habos kávé a nemes porceláncsészében, és hogy eléggé ragyog-e az ezüsttálca a csokoládé alatt.” Az államosításig az öt Ger- beaud-lány vezette az üzletet. A patinás cukrászda 1948-tól évtizedekig a Vörösmarty nevet viselte, s bár a „Gerbeaud” felirat csak 1984 márciusában került vissza a bejárat fölé, az édesszájú közönség mindig is így említette, ha erről esett szó. A Gerbeaud-házat, amely ma már éttermet, konferenciatermet és sörözőt is működtet, 1997-ben újíttatta fel tulajdonosként Erwin Müller német üzletember. Az egy évig tartó rekonstrukció idején a cukrászda egyetlen napra sem zárt be. A Harmincad utca sarkán lévő Kis Gerbeaud finomságai
