Heves Megyei Hírlap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-11 / 213. szám

4 2004. SZEPTEMBER 11., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Benyújtják a kötbérigényt Barta Katalin PÉTERVÁSÁRA A város gesztorságával épült, hét települést magában fogla­ló szennyvízberuhá­zás máig nem fejező­dött be. A házi beköté­sek többször módosí­tott utolsó határideje augusztus 30-a volt, ám erre az időpontra sem készültek el min- Pál László denütt a kivitelezők. A hePlyreállítási munkálatok­kal is hasonló a helyzet, a so­kat kifogásolt bűzszennyezés­ről már nem is beszélve. . Legutóbb a múlt hét derekán ültek össze az érintett községek vezetői, illetve a tervező, bonyo- b'tó és kivitelező cégek képvise­lői, hogy megvitassák a jelenle­gi helyzetet A megbeszélésről Pál László, Pétervására polgár- mestere elmondta: ezúttal sem tudtak maradéktalanul dűlőre jutni. Erdőkövesden és Pétervá- sárán a volt Mol-kút körül ész­lelt bűz megszüntetésére ugyan ígéret hangzott el, s a hátralévő házi bekötéseket helyreállítási munkákat is igyekeznek miha­marabb befejezni, ám a polgár- mesterek jó részének elege van az ígérgetésekből. Kilátásba helyezték, hogy a Víziközmű Társulat ér­vényesíti 14 millió 400 ezer forintos kötbérigé­nyét a házi bekötések húzódó teljesítése mi­att. Többen fölvetették azt is, hogy szakítsák meg a kapcsolatot a ki­vitelező OMS Hungária Rt.-vel, és bízzanak meg mást a hátralévő munkák befejezésé­vel. Ebben a kérdésben azon­ban nem született döntés. A hét helység vezetőinek aláírásával eljuttattak egy levelet a bonyolí­tó cég vezetőjének, kérve, hogy a legrövidebb időn belül fejez­zék be a munkálatokaL Hétfőn újabb bejáráson vesznek részt a szakemberek, többek között Erdőkövesden és Tarnalele- szen, hogy személyesen győ­ződjenek meg arról, hogy a ki­fogásolt helyszíneken milyen műszaki megoldásokkal és mi­korra végezhetők el a munkák. Korlátozzák a forgalmat egér, kerecsend - A megyei közútkezelő kht.-tól kapott tájékoztatás szerint ma reg­gel 7 órától, veteránautók fel­vonulása miatt, a 25-ös fő­úton a Pozsonyi úttól a Dobó térig, majd 8-16 óra között a Felsőtárkány - Répáshuta - Lillafüred - Dédestapolcsány - Szilvásvárad - Eger útvo­nalon forgalomkorlátozásra kell számítani. Ez idő alatt a közlekedési lámpák sárgán villognak, akárcsak vasár­nap a 25-ös 12+103 szelvé­nyétől a Pozsonyi útig reggel 8 és fél 10 között. Holnap 17 óra 30 és 18 óra 30 között a 25-ös főút Eger-Kerecsend közötti szakaszát - falunapi rendezvény miatt - rendőri biztosítás mellett teljesen le­zárják. A forgalmat a 3-as fő- útra, illetve a kerecsendi be- kötőútra terelik. Nyertes megfejtőnk HEVES MEGYE - A szeptember 4-én közölt rejtvényünk he­lyes megfejtése: „Először mindig ott keresd, ahol elő­ször keresnéd”. A jó választ beküldők között ezúttal Kovácsné Bozsik Mártának kedvezett a szerencse. Játé­kosunk, akinek gratulálunk, könyvutalványt nyert. Ülésezett a társulás FELSŐTÁRKÁNY - Az Egri Kis­térségi Többcélú Társulás a bükki településen tartott ülést - tájékoztatott dr. Nagy Imre, a társulás elnöke. Ar­ról döntöttek, hogy a korábbi szaktársulások megszűnnek, a feladataik a többcélú társa­sághoz kerülnek. Megtekinthető terv egér - A Galagonyás-dűlő szabályozási tervét és építési szabályzatát kifüggesztették a városháza előcsarnokában, ahol az véleményezésre meg­tekinthető. Az észrevételek személyesen, illetve postai úton továbbíthatók a polgár- mesteri hivatalban lévő fő­építészi csoporthoz. A tudás nagy értékké vált Tanévnyitó ünnepség az Eszterházy Károly Főiskolán SIKE EGER Tegnap délelőtt tartotta tanév­nyitó díszünnepségét az Eszterházy Károly Főiskola a Líceum épületének díszudva­rán. „A haza és a közjó szerete- tétől vezettetve vetettem meg ennek az épületnek az alapja­it...” - idézte üdvözlő beszédé­ben dr. Hauser Zoltán rektor gróf Eszterházy Károly püs­pöknek, a Líceum építtetőié­nek, az intézmény névadójá­nak szavait, majd kijelentette:- A több mint 230 éves örök­ség kötelez, s mi ma közös fele­lősséggel gondozzuk ezt az örökséget a haza javára. Dr. Mang Béla, az Oktatási Minisztérium államtitkára tanévnyitó ünnepi beszédében olyan intézményként jellemez­te az egri főiskolát, amely a magyar felsőoktatás fejleszté­sében példamutató gyorsaság­gal jár elöl. Kiemelte, hogy 72 felsőoktatási intézményben 110 ezer elsős, minden eddigi­nél nagyobb évfolyam kezdi meg tanulmányait. A számok is jelzik - mondotta -, hogy Magyarországon a tudás és a tanulás érték lett. Köszöntőt mondott a díszün­nepségen dr. Seregély István érsek, a Magyar Katolikus Püs­pöki Konferencia elnöke és dr. Lippényi Tivadar, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hiva­tal elnökhelyettese. Ezt követő­en került sor az ötven éve a fő­iskolán végzett diákok arany okleveleinek átadására. A mint­egy 150 díszoklevelet átvevő öregdiákot dr. Káló Ferenc rek­torhelyettes köszöntötte. Az első évfolyamos hallga­tók eskütétele után Eger polgár- mestere, dr. Nagy Imre és a főiskola rektora mindhá­rom karról egy- egy diákot a város tiszteletbeli és a főiskola polgárá­vá fogadott. Az ünnepség befe­jezéseként előléptetéseket, ki­nevezéseket, kitüntetéseket és ösztöndíjakat hirdettek ki. Tízezer hallgató Az idei évben 3500 első évfolyamos hallga­tó - ebből 1300 nappali, illetve 2200 levele­ző, esti és távoktatásos tagozaton - kezdte meg tanulmányait a főiskolán, ezzel a hall­gatói létszám tízezer főne emelkedett FOTÓ: GAL GABOR A debreceni Móré Imrének kis rokona gratulál az arany oklevélhez Szegény sorsú települések KG HEVES MEGYE, EGER Az önkormányzatok romló pénzügyi helyzetére hívta fel a figyelmet dr. Nyitrai Zsolt, a Fidesz- MPSZ parlamenti képviselője tegnapi sajtótájé­koztatóján.- Több pénzt az önkormányzat­oknak, több pénzt az emberek­nek - idézte vissza az MSZP vá­lasztási szlogenjét dr. Nyitrai Zsolt -, az elmúlt két év elhibázott kormányzati politikája azonban a csőd szélére sodorta a települése­ket. Bár volt nemes koalíciós Dr. Nyitrai Zsolt szándék is, mint a közalkalmazot­tak Fidesz által is támogatott béremelése. Ám en­nek terheit is az önkormányzatok vállára tették. Citált egy TÁRKI-s felmérést is, mely szerint a megkérdezett polgármesterek 62 százaléka bo­rúlátóan nyilatkozott a jövőt illetően. A mintegy 3200 hazai önkormányzat egyharmada önhibá­ján kívül került hátrányos helyzetbe.- így a települések lecsúsznak az EU-s forrá­sokról is, hiszen az ahhoz szükséges tervek el­készíttetésére sincs pénzük, nemhogy az önerő­re - mutatott rá a honatya. Emlékeztetett: csu­pán 4 milliárd forintot különített el a kormány e tervek elkészítésének támogatására. Dr. Tóth József tiszanánai polgármester sze­rint az adósságállomány és a költségvetési hi­ány növekedése komoly gazdasági válságról árulkodik. Súlyos társadalmi válság is kibonta­kozóban van, miután a vagyoni különbségek to­vább nőttek, s a munkanélküliek száma is egy­re emelkedik.- Az életkörülmények rendkívüli mértékben romlottak falun, a szegénység már nyomorrá mé­lyült, a növekvő közüzemi terheket félmillió csa­lád nem tudja fizetni - tette hozzá. - A közhasz­nú foglalkoztatás kerete is szűkült, miközben a munkanélküliségi adatokat kozmetikázzák. Balázs József nagyrédei polgármester úgy vé­lekedett, hogy az elosztási politika mellett az adópolitikának is vesztesei az önkormányzatok. Míg a koalíció adócsökkentésről beszél, addig a településeken adóemelésekkel szembesülnek. Példaként említette a csatornaberuházások áfa­visszaigénylésének eltörlését, az energiaárak áfa-kulcsának megemelését, s a környezetterhe­lési díj bevezetését. Elválás közös megegyezéssel (Folytatás az 1. oldalról) A helyére Juhász Józsefet javasol­ta, aki elfogadta a jelölést. A társa­ság közgyűlé­sén közös meg- egyezéssel megszüntettük Iványi Zsolt munkaviszo­nyát, s a képvi­selő-testület ja­vaslatára a köz- Iványi Zsolt gyűlés az ügy­vezető igazgatói tisztségre Csúzdi Tibort, az rt igazgatósá­gának elnökét nevezte ki. Iványi Zsolt lapunk megkeresésére csu­pán annyival kommentálta a tör­ténteket, hogy az rt. közép- és hosszú távú jövőjét, különösen az eseüeges cégösszevonást illetően nem egyeztek meg az elképzelé­sei a többségi tulajdonos, vagyis az önkormányzat terveivel, ezért végül elfogadta a közös megegye­zéses távozásra tett ajánlatot ABASÁRTÓL ZARÁNKIG Abasár - Ebben a hónapban ken­tének sort a településen az Abasári Integrált Szociális Intézmény és Idő­sek Otthonának átadására. A léte­sítményt szeptember 16-án 10 óra­kor avatják fel. A megnyitó után az épület emeletén megtekinthető lesz Pethes Varga Vilmos festmény­kiállítása, az aulában pedig Kazsu Attila fotóművész alkotásai lesznek láthatók. Aldebrő - Szeptember 11-én, szombaton szüreti napot tartanak a településen. Az Általános Művelő­dési Központ (ÁMK) udvarán reggel nyolc órakor kezdődik a főzés, az ételeket a nyugdüasklub, a polgárőr egyesület, a horgászegyesület és a Cseralja Vadásztársaság tagjai ké­szítik, a vendégek közben a Tóth- pince rejtekéből származó borokból kóstolhatnak. Tíz órától pónilova- kon lovagolhatnak a gyerekek. Fél egykor megáldják a szüreti szőlő­fürtöt a feldebrői templomtéren, majd hagyományőrző szüreti lovas felvonulás kezdődik Aldebrő, Feldebrő és Tófalu utcáin. Este hét­től az aldebrői ÁMK ad otthont a „Hárslevelű” néptáncgálának és a szüreti bálnak. A műsorban fellép­nek a Kolompos és az Üstökös néptánccsoportok, ott lesz a Szélki­áltó felnőtt néptáncegyüttes, a bált pedig a Szemfiles néptánccsoport nyitja meg, hagyományosan a palo­tással. A mulatságon Veres István zenekara játszik. Boconád - Új játszóparkkal gazda­godott a település. A közelmúltban az önkormányzat saját pénzforrása­iból és vállalkozók anyagi támoga­tásával egy többfunkciós játszópar­kot létesített a templom-parkban. A most kihelyezett játszóelemek, já­tékszerek mindenben megfelelnek az EU-szabványoknak, s tökélete­sen megfelelnek a gyermekek igé­nyeinek is. Ezt bizonyítja, hogy az új létesítmény népszerűsége minden várakozást felülmúlt a használóik körében. Boldog - A képviselő-testület nyári szünetet követő első ülésén a köz­ségvezetés egyebek mellett a tele­pülésrendezési tervről és a költség- vetés első félévi teljesítéséről is ta­nácskozott. Ezek mellett napirendre került a napközi otthonos óvoda munkája és a hulladékgazdálkodá­si program is. Csáliy - Megyei prózamondó és szavalóünnepséget rendeztek az idősek otthonában szűkebb pátri­ánk hasonló intézményei lakóinak közreműködésével. Az igazgatónő és az otthon dolgozóinak kollektívá­ja által szervezett esemény immár a második alkalommal biztosított lehetőséget a szépkorúaknak arra, hogy felkészültségüket kortársaik­kal is megismertessék. A zsűriben a községbeli pedagógusok foglaltak helyet. Ecséd-A községben holnap tart­ják meg a hittanra járó általános is­kolások tanévnyitó ünnepségét. Az esemény - amely mintegy 230 gyermeket érint - délelőtt tizenegy órakor kezdődik a római katolikus templomban. Egerfarmos - A képviselő-testület napokban megtartott ülésén Poczokné Blanár Gabriella polgár- mester ismertette az első félévi költségvetési beszámolót. Mint egyebek mellett elhangzott, az ön­kormányzatjói gazdálkodik, a bevé­telek és kiadások időarányosan tel­jesültek. A bevételek egy része ugyanakkor kötelezettséggel ter­helt több tételt a második fél év­ben kell majd kifizetni. Egerszalók - Immár ötödik alka­lommal rendezték meg a falunapot a községben. A programot egy szín­vonalas szüreti felvonulás tette szí­nesebbé, amelyre több környező községből is érkeztek résztvevők. Ezen a hétvégén pedig az aranyér­mes borokat Budapesten is bemu­tatják, ahová a termelőket elkísérik a népviseletbe öltözött hagyomány- őrzők is. Erdőkövesd - Az önkormányzat legutóbbi ülésén a képviselők átte­kintették a község gazdálkodásá­nak első fél évét, majd arról döntöt­tek, hogy az iskolások és az óvodá­sok térítésmentesen juthatnak hoz­zá az iskolatejhez. Ezenfelül arról is határoztak, hogy az önkormányzati utakon 12 tonnánál nehezebb gép­járművek nem közlekedhetnek. A súlykorlátozásra az újonnan felújí­tott útszakaszok védelme miatt van szükség. Füzesabony - Az önkormányzat úgy döntött, hogy részt vesz a szoci­ális jellegű átképzésre vonatkozó, EQUAL/HU/2004 elnevezésű or­szágos programban. Gulyás László polgármester elmondása szerint a Hunyadi úti foglalkoztatóban zajlik majd az oktatás a térség rászorult munkavállalói számára. Gyöngyös - Szeptember 11-én, szombaton délután fél háromtól ülé­sezik Gyöngyös Város Barátainak Köre a polgármesteri hivatal nagy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom