Heves Megyei Hírlap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)
2004-09-09 / 211. szám
I m 2004. Szeptember 9., csütörtök 5. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP Készpénzre büntettek az álellenőrök (Folytatás az 1. oldalról) A minap azonban az előzőhöz kísértetiesen hasonlító eset játszódott le Kompodon, a nagy ABC előtt, ahol a magát fogyasztóvédelmi ellenőrnek kiadó páros tagjai - egy középkorú, alacsony, barna nő és egy középkorú férfi - egy műszaki cikkeket árusító, s számlát nem adó kereskedőt bírságoltak meg 25 ezer forintra. Ám mivel az árusnál csak 20 ezer forint volt, beérték annyival is. Az álellenőrök annak rendje és módja szerint adtak átvételi elismervényt, nyugtát a pénzről. A kárvallottnak az tűnt föl, hogy a pecsét helyén nem szerepel hivatalos bélyegző. Ezzel a gyanújával kereste meg a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőséget, ahol a részletek tisztázása után derült fény a csalók ismételt akciójára. Pintér István igazgató mindkét eset kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy a valódi fogyasztóvédelmi ellenőrök ezer forintos büntetés egy részének méláz ellenőrzés megkezdésekor mindig ható- tányossági okból történő elengedését kér- sági fényképes igazolvánnyal igazolják ma- te. A fogyasztóvédelmi felügyelőség veze- gakat és eljárásuk jogszerűségét. Az ellen- tője mindkét eset kapcsán a területileg il- őrnek van ugyan lehetősége a helyszíni letékes Füzesabonyi Rendőrkapitánysá- bírság kiszabására, ám annak maximális gon tett feljelentést. A megyében az elmúlt összege csupán 10 ezer forint lehet. Ráadá- években nem érkezett bejelentés fogyasz- sul akkor is csekket adnak, amit nyolc na- tóvédelmi álellenőrök tevékenységéről, pon belül kell befizetni, az ellenőrök semmilyen hivatkozással nem kérnek vagy vesznek át készpénzt a helyszínen. Mint a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetője hozzátette: a helyszíni bírságolás eszközével a gyakorlatban egyébként is Ezúttal rövid időn belül és jól körülhatá- igen ritkán szoktak élni. rolható területen két ügy is ismertté vált, Az első esetre úgy derült fény, hogy a ám gyanítható, hogy több be nem jelentett pórul járt dinnyeárus felkereste az egri sértettje is lehet a csalók mostani áldatlan fogyasztóvédelmi felügyelőséget, s a 25 tevékenységének. __________________ikji C sekket adnak A fogyasztóvédelmi ellenőrök a helyszínen csak a jegyzőkönyvet veszik fel, melynek alapján a később megszülető hivatalos határozat tartalmazza a részletes indoklást és a tételes büntetés mértékét. Jól sikerült a kertvárosi nap A Mátravidéki Erőműnél megtartott Kertváros Nap szervezői, Rab Gyula és Sándor László emlékezetes rendezvényt hozott „tető alá”. Mint a köszöntőben elhangzott: a lakótelepen élők összefogásának, a közösségért való tenni akarásának is jelképe az esemény, amely azokat a régi szép időket idézi, amikor színes napokat élt meg a településrész. Lőrinci ha több ezer embert foglalkoztató cég egykori nyugdíjasai, A program a Napsugár Óvoda volt dolgozói kedvükre nosztal- műsorával kezdődött. A gyere- giázhattak a jól megszervezett kék szinte megszállták a főtéren üzemlátogatáson. A Magyar Vil- felállított hatalmas ugrálóvárat, lamos Művek Rt. tulajdonában amely köré vásárosok teleped- lévő erőmű történetéről, a jövő tek. Míg a találós kérdések meg- elképzeléseiről Déri László erőválaszolására és a zsákban fu- művezető tájékoztatta a vendé- tásra jelentkezők a számokat le- geket. vezényelő Gerencsérné Oláh Mindeközben a kultúrház kö- Mariannát ostromolták, addig zönsége a Tini Dance táncnépes csoportok indultak el az együttes műsorának tapsolha- erőmű meglátogatására. A vala- tott. Nagy sikere volt a Magyar Ilona vezette lufifújó versenynek és a Palotai Károly által mesterien levezényelt csokievő vetélkedőnek is. Ezalatt száz személyre főtt gulyás Oláh Józsefné kávéházának a konyháján; igencsak finomra sikeredett a szakács Tóth Józsefné mesterműve, amely az utolsó csöppig elfogyott. Ebéd után a kultúrházban Balog Franciska szintetizátorral szórakoztatta az egyre szaporodó közönséget. Közben a fiatalság a Tóth Gábor által vezetett kerékpáros ügyességi vetélkedőkön mérhette le tudását, de nagy sikere volt az aszfaltrajzversenynek is, amelyet Markovics Zoltán irányított. A kültéri programok befejeztével megtelt a kultúrház, ahol Sándor László köszönetét fejezte ki a programban segítőknek, résztvevőknek. A közönség soraiban selypiek és lőrinciek is szép számmal helyet foglaltak. Az eredményhirdetésre megérkezett Víg Zoltán polgármester is, aki Peterke Zoltán alpolgármester társaságában aznap Nyárlőrincen, a Lőrinciek találkozóján képviselte a várost. Az önkormányzat vezetője köszöntőjében figyelemre méltónak minősítette az erőműi lakótelepen élők sikeres kezdeményezését, amelyhez hasonlókat a jövőben is támogatásáról biztosított. A helyi gondok megoldásában nem hagyják magára a városrészt, amely nagy értéke a vá- rosnak - jelentette ki._______lói AZ UTAK MENTÉN. A megyei növényvédő állomás felhívására rendbe állította gépeit a Heves Megyei Közútkezelő Kht. Egri Üzemegysége, melynek egyik gépe a 24-es út Egerbakta és Recsk közötti szakaszán kaszálta az elburjánzott parlagfüvet. Az allergiát okozó gyom nem csupán az egészségre volt káros, hanem akadályozta a jó kilátást is _______ ______fotó: pilisy elemér O tthonra leltek a hazában Eger A városháza dísztermében tegnap dr. Nagy Imre polgármester előtt öten tettek állampolgári esküt, s váltak teljes jogú magyar állampolgárrá. A felemelő pillanatok részesei valamennyien a romániá Erdélyből érkeztek hazánkba néhány évvel ezelőtt, s közülük négy kérelmező kérte visszahonosítását. A polgámester köszöntőjében utát arra, hogy a hivatáos ünnepségen megjelent különböző korú és foglalkozású emberek - közöttük statisztikus, orvos, varrónő, géplakatos és színházi rendező - jó ideje vátak erre a pillanatra, s arra, hogy a város lakossága örömmel és büszkén fogadja be új polgáát.- A holnapi naptól látszólag nem történik semmi, hiszen ki-ki tovább éli megszokott hétköznapjait, ám ettől a pillanattól kezdve valamennyien választók és választhatók - fogámazott dr. Nagy Imre, aki valamennyi eskütevőnek jó egészséget, boldogságot kívánt, majd kifejezte abbéli reményét, hogy az egyesülő Európában mihamarabb megszűnhetnek a határok, amelyek még ma is családokat, barátokat választanak el egymástól ^ Salló Zoltán és Salló Éva 2000- ben hagyták el Marosvásárhelyt és Csíkszeredát, hogy a nálunk orvosként dolgozó fiuk és a négy unoka közelében lehessenek. Az ünnepélyes eskü után boldogan mondták el, hogy a kezdeti nehézség után mára sikerült beilleszkedniük és igazi otthonra lelniük.- Ez egy gyönyörű város. Mindig nagyon büszkék vagyunk, amikor barátainknak megmutathatjuk a nevezetességeket. Az pedig, hogy gyermekeink és unokáink mellett állhatunk, mindennél fontosabb számunkra. ib. k.i SIKE SÁNDOR Nyakunkon a múlt Idézet következik, nem kell megrettenni. „Kitartás! Éljen Szálasi! [...] a Magyar Jövő Csoport kibontotta zászlaját [...], hogy fanatikus, ideológiailag vegytiszta és egyedül Nemzetvezetőnk filozófiai tanításait valló szervezetté válva folytathassa a Hungarista Mozgalom világalakító küzdelmét, melynek végcéljában a Pax Hungarica valóságában megteremtett Hungarista Munkaállam áll.” Egy internetes honlapon volt olvasható ez a programszöveg, amíg az ingyenes tárhely szolgáltatója meg nem szüntette a cím elérhetőségét. Nem törölte ugyanakkor ki az adatbázisából magát a tartalmat, mert úgy vélte, hogy ezzel az üggyel a rendőrségnek is akadhat még dolga. Ha úgy vesszük, valóban ez volt a maximum, ameddig a tárhely gazdája elmehetett. De lehet-e a rendőrségnek feladata itt? Ne gondolja senki, hogy egyszerű a felelet! Induljunk ki először is abból, hogy mindenkinek tiszteletben kell tartani a törvényeinket, legfőképp köztársaságunk alaptörvényét, az Alkotmányt. Ha innen nézzük, a vélemény és a szólás szabad. A nyilaskereszteseké vagy a mélytengeri gombatermesztőké egyaránt. Tegyünk hozzá a fentiekhez azért egy apró megszorítást: a szólás és a vélemény szabad mindaddig, ameddig más alkotmányos elvekbe nem ütközik. Ezzel a korlátozással kezdődhet ugyanis annak eldöntése, hogy az idézett szövegrész és a szervezet más megnyilatkozásai mit is testesítenek meg. Felvetődnek praktikus kérdések. Például, hogy eszközeiben mit jelent a világalakító küzdelem, amelynek célzott végeredménye a Pax Hungarica valóságában megteremtett Hungarista Munkaállam? Hogyan viszonyulnak a célt megvalósítani szándékozók a köztársaság intézményrendszeréhez itt és most? A munkaállam részét képezik-e különféle lágerek? (És így tovább.) Feleletet ne várjunk! A válaszokban nyíltan színt kellene vallaniuk az új hungaristáknak. Nem fogják megtenni. Annál okosabbak ők, mintsem lépre menjenek. Vezetőjük például egy 26 éves filozófushallgató, akinek verseit, tanulmányait több rangos folyóirat közölte már, egyetemi tanárai pedig tehetséges kutatóként ajánlották a Fiatal írók Szövetsége FISZ könyvsorozat-szerkesztői figyelmébe. Válasz azonban kellene. Például a ma felnőttjeinek a huszadik század történelmével való alapos, feltáró, a múlt valamennyi szörnyűségével szembenéző válasza. Erőteljes mozgásban a vidék bankjai (Folytatás az 1. oldalról) Az integrációban résztvevő helyi takarékszövetkezetek kiemelt stratégiájuknak tekintik a kistérségi szerepvállalás erősítését, valamint az ott elérhető pénzügyi szolgáltatások színvonalának emelését. Ennek érdekében jelentős infrastrukturális és informatikai fejlesztéseket valósítanak meg a vidék bankjai. Ezek a pénzintézetek minden egyes kistérségben saját pénzügyi és információs központ kialakítására törekszenek, melynek révén különösen a tanácsadói szerep kerülhet előtérbe a jövőben. Ezek a stratégiai célok találkoztak a kormányzati területfejlesztéssel és a vidéki pénzügyi intézményrendszer fejlesztésével kapcsolatos céljaival. Juhász Ferenc megerősítette, hogy szolgáltatásaikkal a takarék- szövetkezetek jelenleg is kiemelkedő szerepet vállalnak a vidéki lakosság ellátásában, a kistérségekben induló kis- és középvállalkozások fejlesztési programjainak, illetve az. önkormányzatok nak és az önkormányzati társulásoknak a finanszírozásában. További előrelépést várnak az ősszel aktuálissá váló önkormányzati bankválasztásoknál, amikor is remélhetően újabb ön- kormányzatok döntenek a takarékszövetkezeti számlavezetés mellett. A hitelintézeteknek fontosak a helyi jelenlétet erősítő kapcsolatok is. A választmányi vezető végül néhány új terméket emelt ki azok közül, amelyeket a helyi takarékszövet kezetek ajánlanak. így a Széchenyi vállalkozói kártyát, melynek forgalmazási jogát a KA-VOSZ Rt. által meghirdetett pályázaton az integrált szövetkezetek nyerték el. Az elektronikus termékeket ismertetve megemlítette, hogy a vidék bankjainak a saját pénzkiadó automatáin is feltölthetők a mobiltelefon-kártyák, újdonságként hamarosan megjelenik az integrációs hitelkártya is. imentuszi rendezi meg az V. Regionális Humor- és Táncdalfesztivált. Az esemény délelőtt 10 órakor kezdődik a Daliban (Mészáros Lázár u. 6. szám), majd a 15 órai műsorzárást követően zene és tánc várja az érdeklődőket. Hort - A községben felmérést végzett a Fabula Művészeti Alapítványi Iskola. Ennek tapasztalatai alapján jelentős igény mutatkozik a képzésre, ezért a képviselő-testület rendkívüli ülésen úgy határozott, hogy az általános iskola épületében - térítés ellenében - helyiséget biztosítanak az intézmény számára. Kassa László polgármester azonban elmondta: mindezek ellenére a művészeti oktatás csak a 2005-ben kezdődő tanévben kezdődik el a településen. Istenmezeje - a hét elején megtartott képviselő-testületi ülésen - a hatósági állatorvos beszámolója után - az iskola pedagógiai programját fogadták el a grémium tagjai. Ezt követően az első fél év költségvetésének alakulását tárgyalták meg, majd a kulturális és sportbizottság vezetője számolt be az elmúlt időszak eredményeiről. Kerecsent! - Szombaton rendezik meg a településen á falunapot. Számos program mellett ez alkalommal adják át a Magyary Károly Általános Iskola új könyvtári és éttermi épületét. A bővítési és felújítási program 73,1 millió forintból valósult meg. Ehhez a Heves Megyei Területfejlesztési Tanács 58,5 millió, míg a község ön- kormányzata 14,6 millió forinttal járult hozzá. A tervező egri Atlant Mérnöki Iroda, s a kivitelező Nívóber Kft. színvonalas munkájának köszönhetően határidőre elkészült a korszerű létesítmény. Nagyfüged - Ma délután 4 órától ülésezik a település képvise- lő-testülete. A faluatyák megtekintik az önkormányzat tulajdonában lévő intézmények nyári szünetben történt felújításait, s meghallgatják az első fél év költségvetéséről készült beszámolót. Pétervására - Az önkormányzat ma délután 2 órától tartja soron következő ülését. Először az első félévi gazdálkodás alakulását tekintik át, majd a város forgalmi rendjének változásáról hangzik el előterjesztés. Szó lesz a bizottságok első félévi munkájáról, majd döntenek a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztön- díjrendszerhez való csatlakozásról. Rózsaszentmárton - a község vezetői a napokban falugyűlésen tájékoztatták a helybelieket a csatornahálózat bővítésével kapcsolatos tudnivalókról. Szerdán délután 3 órakor a képviselő-testület is napirendre tűzi a témát, majd 17-én délután 5 órakor a kultúrházban megalakul a vízközmű-társulat is. Eddig a lakosságnak már több mint 80 százaléka csatlakozott a kezdeményezéshez oly módon, hogy szerződést kötöttek egy pénzintézettel a finanszírozás megkönnyítése érdekében. A beruházást egyébként az ön- kormányzat egyedül valósítja meg. Szintén a községet érintő hír, hogy elkészült a helyi rendezési terv, amiről várhatóan a szerdai ülésen tárgyalnak majd a falu irányítói. SzÜCSÍ - A szeptember 11-i szüreti nap kísérő programjaként borkóstolást is rendeznek a településen. A Demeter-pincé- szetben reggel 9-től este 6 óráig tart az esemény, miközben a pincészet székházában fegyverkiállítást tekinthetnek meg a látogatók. Ugyanezen a napon az iskola udvarán sorra kerülő műsorszámok között 18 óra 20 perctől Matyi és a hegedűs koncertjére várják az érdeklődőket. Tiszanána - Egy félkész háznak a falszerkezetét bontotta meg a közelmúltban egy ismeretlen személy. A készülő hétvégi házból építőanyagokat, többek közt bejárati ajtót, villanybojlert, csaptelepet és egy televíziót vitt el. Az okozott kár meghaladja a 300 ezer forintot. Vámosgyörk - Általános iskolások számára indít néptáncképzést a Közösségi Ház. A foglalkozásokat minden héten kedden és csütörtökön rendezik meg.‘ Az alsó tagozatosoknak 14 órától, míg a felső tagozatos diákoknak 15 órától Kovács Zsolt vezetésével kezdődnek a foglalkozások. A néptánctanfolyamra az intézményben lehet jelentkezni. Bódi Zsolt, a Közösségi Ház vezetője elmondta: létre kívánnak hozni egy olyan tánccsoportot, amely megállja a helyét a falu rendezvényein és a vendégszerepléseken egyaránt. Ugyancsak a települést érintő hír, miszerint rendkívüli ülést tart ma a település képviselőtestülete. A grémium a hétvégi orvosi ügyelet kistérségi megvalósításáról tárgyal majd - tudtuk meg Torna István polgár- mestertől. ■