Heves Megyei Hírlap, 2004. szeptember (15. évfolyam, 204-229. szám)

2004-09-08 / 210. szám

11. OLDAL I 2004. Szeptember 8., szerda P F . 2 3 Lélekemelő napok Augusztus 27-28-án az egri Ba­zilikában összesen 763 édes­anya vett részt azon a találko­zón, melyet a Keresztény Édes­anyák Szent Mónika Közössé­geinek szerveztünk. Az ország sok-sok településéről érkeztek vendégek, de a Vajdaságból és Kárpátaljáról is jöttek édes­anyák. Ezúton szeretnénk megkö­szönni azoknak a jó szándékú vállalkozóknak, magánembe­reknek, cégeknek, akik önzet­len segítségükkel, támogatásuk­kal, munkájukkal lehetővé tet­ték, hogy ezt a rendezvényt Eger város jó hírnevéhez méltó­an tudtuk lebonyolítani. Csodá­latos, lélekemelő két napot tölt­hettünk együtt. A lelki táplálé­kunkról dr. Seregély István egri érsek, dr. Ladocsi Gáspár püs­pök, Mándy Zoltán kanonok, a Bazilika plébánosa, és P. Róna Gábor jezsuita atya gondosko­dott. A testi táplálékot pedig az egri Korona Borház, mint főtá­mogató, és a Szent Lőrinc Ven­déglátó és Idegenforgalmi Szak- középiskola biztosította. Hála legyen érte! ■ Császár Zoltánná szervező Modernizálni mindenáron Amikor meglátjuk valamely tárgynak, szokásnak, rendszer­nek a hibáit, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy ki kell önteni a fürdővizet a gyerekkel együtt. A régóta használt tárgyaknak, rendszereknek volt idejük ala­kulni, formálódni, és ha van is hiba velük, az természetes. Ezeket nyesegetnünk, javítgat­nunk kell. Egyáltalán nem biztos, hogy a jónak látszó újról nem derül ki 10-15 év múlva, hogy követ­kezményei katasztrofálisak. Jó példa erre a karácsondi állomás. Volt egy szép, múlt század eleji állomásépületünk, amit ma büszkén mutogatnánk, ha meg­volna. Lerombolták, építettek helyette egy modernet. A sze­mélyzetet megszüntették taka­rékossági okból. így aztán éj­szakánként először az ajtókat, kályhákat, majd az ablakokat, a telefont, végül a padozatot és a maradék téglákat is ellopták. Odalett a modern állomásépü­let. Mivel a névtáblát is ellopták, senki se tudta, hogy most miért és hol állt meg a vonat. Igaz, ké­sőbb szép, üvegezett beállókat építettek, hogy alá lehessen áll­ni, ha esik az eső. Az őrizetlen beállók üvegeit hamarosan ösz- szetörték, és már az alumínium tartóoszlopokat is viszik. Hasonló a helyzet az oktatás­ügyben is. Két-három évente bevetnek egy modernizált okta­tási variációt, amihez az igazga­tók, nevelők vaskos terveket ír­nak. Már három vagy négy ter­vezetet írtak, de a megvalósítás bizony ez idáig várat magára. Várják a következő modernizá­ciót. Mivel a miniszterek szá­mát nem csökkenthetik, sem a képviselőkét, csökkenteni kell a pedagógusokét. Ennek megfele­lően növelik a miniszterek szá­mát. Modernizálták, hogy a fel­ső tagozatban taníthatnak a ta­nítói képesítésű nevelők, a ta­nárok azonban nem taníthat­nak az alsó tagozatban. Moder­nizáció áldozata lett a felső ta­gozat is. A negyedik osztály után a jó és szorgalmas tanulók tüstént elhagyják a „hajót”, ami persze süllyedni kezd. Színvo­nala, erkölcsi tartása sehol, a modernizáció szent nevében. Itt a maradék legjobban azt tud­ja, hogy mik a jogai. A köteles­ségről nem hallottak. Modernizáltak a festők, a ze­neszerzők is, mert nem sikk a régi. Haladni kell a korral. Csak nehogy lecseréljék az Ország­házban Munkácsi festményét egy modernre! Modernizáció ál­dozata lett a kisközségek iskolá­ja, postája, majd szép lassan a lakossága. A modernizációnak kétségkívül haszna is van, ezt nem lehet letagadni. Végül bo­csánatukat kérem, a hiba bizo­nyára bennem van. Úgy látszik, nem tudok haladni a korral. László Ferenc (cím a szerk.-ben) Köszönet a Pótkeréktől Ez év augusztus derekán - immár ményeknek a segítségét, akik tá- második alkalommal - vehettünk mogattak abban, hogy kijuthas- részt Németországban egy nem- sunk és újra kitűzhessük a feszti- zetközi rockfesztiválon, ezzel is vál helyszínén az egri zászlót, öregbítve Eger hírnevét. A Bízunk benne, hogy az Eger Hohenlobbe-ben megrendezett ünnepe rendezvénysorozaton zenei eseményen már visszatérő méltóképpen viszonozhatjuk barátokként fogadtak bennünket, vendéglátóink figyelmességét, és és több alkalommal is sikeres segítőink is megtisztelnek jelen­koncertet adtunk. létükkel a Dobó téri közös kon­Itt szeretnénk megköszönni certünkön. azoknak az egri cégeknek, intéz- ___________________________! Ki követett el szabálysértést? A 2004. aug. 25-i számukban ol­vastam a „Fordított világban élünk” című cikket, és úgy gondol­tam, hogy én is leírom a velem tör­ténteket. Leírom, mit írtam a Tűzkévnek, milyen választ kaptam, valamint az ezekkel kapcsolatos gondolatai­mat. „Új lakóhelyünkre 2002. szept. 1-jével költöztünk, az Önök munkatársa 2002. nov. 19-én járt nálunk először, mikor is mint új tulajdonos, kértem a kéménysep­rést a kazánnál. A munkatársuk létrát kért a művelet elvégzéséhez, amit az itt hagyott, nem éppen leg­jobb állapotú létrával biztosítot­tam. 2003. évben a szomszédom építkezett, és a kölcsönkért létrá­mat eltörte. 2004. ápr. 30-án 14.30- kor munkatársuk megjelent a ké­ményseprési munkálatok elvégzé­sére, amikor is közöltem, hogy saj­nos létrát nem tudok biztosítani a fenti okok miatt. A válaszlépése szabálysértési kezdeményezés volt, amit formanyomtatványon tett meg. Sérelmezem, hogy a forma- nyomtatványon szerepel: értesíté­seik ellenére akadályozom a ké­ményseprési közszolgáltatást. Megjegyzem: egyszer, 2004. ápr. 30-án jelent meg, és nem több­ször. Az egész utcában nem tudta elvégezni a munkáját, így újból vissza kellett jönnie. Gondolom, humánusabb lett volna, ha azt közli, mikor fog újból erre jönni, és addigra szerezzek egy létrát, hogy nálam is el tudja végezni a munkáját, mint egyből szabálysér­tési eljárást kezdeményezni. A munkavégzésben nem akadályoz­tam, és talán szerencse, hogy a korhadt falétra pont nem őalatta tört el, ebben az esetben ki lett vol­na a hibás? Az, aki a létra adja, vagy aki használja? 68 éves ember vagyok, ha a la­kóházamon valami hibát észlelek, szakemberekkel végeztetem el, akik a munka elvégzéséhez szük­séges munkaeszközzel rendelkez­nek, és természetesen a szolgálta­tásaikat megfizetem ugyanúgy, mint az önök szolgáltatását. A fentiek alapján kérem a tisztelt címet, hogy a szabálysértési kezde­ményezést szíveskedjenek meg­szüntetni, és erről értesíteni. Ké­rem megértésüket. (2004. máj. 3.) A Tűzkév válasza: „A kémény- tisztításhoz a munka elvégzésének biztonságos feltételeinek megte­remtése a tulajdonos kötelezettsé­ge. Ennek hiányában (létra) a ké­ménytisztítást nem lehet elvégez­ni, így az a szolgáltatás akadályo­zásának minősül. Amennyiben a következő tisztítási ciklusra megte­remti a biztonságos munkavégzés lehetőségeit, eltekintünk a sza­bálysértési eljárás kezdeményezé­sétől 2004. jún. 2.” A fent leírtak alapján a követke­ző gondolatok jutottak eszembe: mivel nem vagyok kéményseprő, így nem tudom, hogy mi tartozik a biztonságos munkavégzés fogal­mába ebben a szolgáltatóiparban, és hogy lehet a tulajdonost erre kö­telezni. A munka biztonságos el­végzéséhez szükséges munkaesz­közt (létra) miért nem a munka el­vállalását és elvégzését pénzért végző Tűzkévnek kell biztosítani. Pl. csatornajavításnál a bádogos el­végzi a javítási munkát, mert ren­delkezik megfelelő munkaeszkö­zökkel, és nem tőlem kér esetleg létrát. Ezért kell fizetni a bádogos­nak. Lakóházamban vegyes és gáztüzelésű kazánnal rendelke­zem fűtésre. Meleg víznek külön villanybojler van. Miért kell ilyen esetben évente kétszer kéményt seperni, amikor csak a fűtési idényben használom? Nem volna elég egyszer, a fűtési idény meg­kezdése előtt? Még furcsábbnak tartom a gázkazán kéménysepré­sét, mert a Tűzkév munkatársa (2003. évi áron 1170 Ft-ért) leveszi az alumíniumcső alsó lemezét (már ahol van), és belenéz, ezzel kész a kéményseprés. A gázkazán kéményseprésénél sokkal célsze­rűbbnek és életvédelmi szempont­ból biztonságosabbnak tartanám, ha a gázszolgáltató szakembere vizsgálná meg a gázkazánt és a ké­ményt megfelelő műszerrel biz­tonsági szempontból minden fűté­si szezon előtt, természetesen megfelelő díjazásért, mint a ké­ményseprő. Gondolom, sok tragé­dia lenne megelőzhető. Sz. Sándor (név és cím a szerkőben) Emberközpontúbb jövőt! Nyugdíjasként egyre gyakrabban vágják a fejem­hez az utánam következő korosztály tagjai, hogy ők tartanak el bennünket. Pedig ha józanul gon­dolkodnának, tudhatnák, hogy a 20, 30, 40 éves munkaviszony során befizettük az államnak a nyugdíjalapunkat. Hogy a különböző kormányok rossz gazdák voltak? Erről nem mi tehetünk. A mi korosztályunk és a szüléink több évtizedes mun­kával, mezítláb, zsíros kenyéren építettük fel a há­ború után ezt az országot. A rendszerváltozás után kárpótolták a zsidókat, a grófokat, a bárókat, a gyárosokat, a kulákokat. De az egyszerű dolgo­zókat, akik megteremtették azt a több mint száz­ezer milliárd forintnyi vagyont, kihagyták a kár­pótlásból. Pedig az a kb. kétmillió kisnyugdíjas, aki még él és vegetál, igazán megérdemelné, hogy élete utolsó éveiben is olyan elfogadható élete le­gyen, amiért még érdemes élni. Az utóbbi időben szomorúan tapasztalom, hogy egyre több fiatal jövőképe vagy az álmokra épül, vagy egyáltalán nincs kedve dolgozni, vagy csak ímmel-ámmal lát a munkához. Ügy látszik, ezt valahol elrontottuk. A mi időnkben fiatalko­runkban nyáron is elmentünk dolgozni. Úttörő­ként, KISZ-esként krumplit, paradicsomot, gyü­mölcsöt szedtünk. Paprikát vágtunk, szőlőt szü­reteltünk, fát ültettünk. A parlagfüvet akkor még nem ismertük, mert akkor még mindennek volt gazdája, aki rendben tartotta a földeket. Segítet­tünk a szüléinknek árkot is ásni. Bár fedett csator­na nem volt, de voltak olyan mély és tiszta árkok, hogy bármekkora eső is esett, nem úsztak el a la­kóházak. Akkor is, nekünk is voltak álmaink. De a reali­tásokban éltünk, és tettünk is érte, hogy valóra vál­janak. Tudtuk, hogy ezekért az álmokért meg is kell dolgozni. Nem elég csak a 8 órai munka. Le kellett mondani az éjszakákról, a szombat-vasár­napokról, munkával ünnepeltük a húsvétot, a ka­rácsonyt, a szilvesztert, az újévet. És tudtuk, hogy ha jól dolgozunk, holnap is lesz munkánk. Két em­ber között sem volt olyan óriási különbség. A me- lós, a munkás egyötödét kapta, mint a cég főembe­re, az igazgató. Akkor is volt különbség ember és ember között, hiszen ki milyen jól dolgozott, úgy kaphatott az adott munkakörben órabért. Ahol fii­ban dolgoztak, ott is volt olyan ember, aki 1,5-szer annyit keresett, mint a másik. De az egészséges verseny szükséges, hogy legyen az embernek mo­tivációja a hajtásért, a több fizetésért. Valahogy ezt is meg kellene tanítani a mai fia­taloknak. De ha rossz a példakép, mit várhatunk tőlük? Ők is szeretnének munka nélkül milliárdo­sok lenni, mint a többiek, hiszen állandóan azt mondják, hogy csak álmodni kell, és sikerül. Hát így soha nem fog sikerülni! Néhány év múlva az ő gyerekeik is felnőnek, és ha rossz a példakép, an­nak az ország látja a kárát. Újra 10 millió koldus országa leszünk, mint régen? Ezért kellene minél előbb változtatni az elrontott nevelésen, közösen összefogva hosszú távra kidolgozni egy jó kon­cepciót, ami utat mutatna egy élhetőbb, emberközpontúbb, jobb jövőhöz. De ez csak együtt, és nem megosztva lehetséges! K.-né Hatvan (név és dm a szerk.-ben) Köszönet Július 26-tól augusztus 1-ig Le­ányfalun rendezték meg a 10. jubileumi tábort a cukorbeteg gyermekek részére. A Heves Megyei Diabetes Szövetség kö­szöni a nagylelkű támogatáso­kat, melyek nélkül erre a tábor­ra nem kerülhetett volna sor. Keller József né elnök Az állatok is szenvednek Örömteli, hogy az elmúlt időben egyre nagyobb figyelmet kap az állatok bántalmazásának ügye. Nemrég a Hírlap „A nap témája”- ként közölt egy riportot az egri Állatokat Védjük Együtt Alapít­vány elnökével, Szabó Gézánéval. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy az állatok tár­sadalma ellen elkövetett legjel­lemzőbb bűn nem a házi kedven­cek elleni erőszak, hanem a nagy­üzemi állatok ennél jóval tömege­sebb mészárlása - bár ebbe saj­nos kevesen gondolnak bele. Pe­dig mindenki, aki húst vásárol, pénzével újabb és újabb állatok megöléséhez járul hozzá. Termé­szetesen nem lehet mindenki ve­getáriánus, de az sem helyes, hogy napjainkban a történelem­ben soha nem látott mértékű ál­latmészárlás zajlik. Csak Magyar- országon évente százmülió ártat­lan gazdasági állat (szarvasmar­hák, sertések, juhok, tyúkok, li­bák, kacsák és pulykák) élete vég­ződik erőszakos halállal a vágóhi- dakon. Egyetértek Szabó Gézánéval, hogy az állatok is szenvednek, ha kegyetlenül bán­nak velük. Az én világnézeti meg­győződésem szerint, mint örök lelkeket, minden élőlényt egyen­lőnek kell tekintenünk. Á magam részéről emiatt törekszem arra, hogy a lehető legkevesebb, álla­tok elleni erőszakban vegyek részt, és ezért választottam a hús nélküli táplálkozás útját. Lajosházi Péter Krisna-hívő Levelezőink figyelmébe Örvendetes, hogy az utóbbi idő­ben ismét gyakran kapunk észre­vételeket, olvasói leveleket. Ese­tenként anyagtorlódás miatt a le­veleket némi késéssel tehetjük közzé. Felhívjuk levelezőink fi­gyelmét, hogy lehetőleg röviden, max. 1-2 gépelt oldal terjedelem­ben fogalmaznák meg gondolatai­kat. Az írásokat szükség esetén rövidítve, és szerkesztett formá­ban tesszük közé. A közölt levelek tartalmával szerkesztőségünk nem feltétlenül ért egyet, azokért felelősséget nem vállal. Csak a tel­jes névvel, címmel ellátott íráso­kat jelentetjük meg. Továbbra is várjuk írásaikat szerkesztőségünk címére: Eger, Barkóczy u. 7. sz. A borítékra írják rá: Pf. 23. ______■ D emokrácia, dopping és diktatúra Abban egyet lehet érteni, hogy a sportszerűség megkívánja, hogy a versenyeken minden versenyző egyenlő esélyekkel álljon rajthoz. Ez ugyan egy vágyálom, amely teljesen soha nem fog megvalósul­ni, ugyanis akkor a doppingon kí­vül meg kellene tiltani a magaslati klímában végzett edzéseket, kor­látozni kellene az edzések időtar­tamát, meg kellene határozni a verseny előtti pihenőórák számát, korlátozni kellene az egy verseny­zőre jutó szurkolók számát stb. Ez a nem létező esélyegyenlőség csak az íróasztalhoz (vagy éttermi asztalhoz) szokott NOB-tagok korlátozott perspektívájában léte­zik, amelyet ők foggal-körömmel meg szeretnének valósítani. Az egyik probléma abból szár­mazik, hogy a doppinglista átte­kinthetetlenül hosszúra nyúlt az évek során, és egy egyszerű em­ber - amelynek egy tipikus min­tapéldája a magas szinten gyakor­ló sportoló - nem is tudja átlátni, mit szabad és mit nem. A leg­több, doppingnak minősített gyógyszer eléggé ártalmatlan (kö­högés elleni zaft, fájdalomcsillapí­tó stb.), és hatásuk az esély- egyenlőség szempontjából legfel­jebb mérsékelt, vagy elhanyagol­ható. Azok az anyagok, amelyek ténylegesen nagy szerepet játsza­nak - pl. az izomzatot gyorsítot­tan fejlesztő szteroidok -, az egészségre is káros mellékhatás­sal vannak, és egyértelműen a sportból üldözendőek. Az első következtetés tehát, hogy dop­pingnak minősíthető gyógysze­rek léteznek, azok számát azon­ban jelentőségükhöz mérten és az átláthatóság érdekében korlá­tozni, a versenyzőket pedig to­vábbra is ellenőrizni kell. Demokratikus jogrendszerünk alapja alkotmányunk, amely min­den egyes polgárnak a szabad életvitelhez való jogot biztosítja. Többek között ide tartozik az is, hogy bizonyíték nélkül nem lehet valakit elítélni, de még gyanúsíta­ni is csak olyan konkrét informá­ciók alapján, amelyek megalapo­zottak. Aki az egyének alkotmá­nyos jogait sérti, az alkotmányel­lenesen cselekszik. Tény az (legalábbis ezt még nem cáfolták), hogy a két magyar dobóatléta mind a verseny előtt, mind azután doppingvizsgálaton esett át. Jegyzőkönyv létezik arról is, hogy ezek a vizsgálatok nega­tív eredménnyel zárultak, tehát kimutatható doppinganyag nem volt a versenyzők szervezetében. Ha valaki kételkedik abban, hogy a minta ténylegesen attól a sze­mélytől való, akit vizsgáltak, ak­kor egy genetikai (DNA) vizsgálat ezt egyértelműen meg tudja hatá­rozni. A minta mennyisége - még akkor is, ha a szabályokban lefek- tetettnél kevesebb - elegendő a vizsgálatok egyértelmű elvégzésé­re. Nos, akkor mi a probléma? Az, hogy a NOB előírásait valaki nem tartja be, mert skizofrénnek tart­ja, hogy a doppingellenőrök oda­állhatnak a nap bármelyik órájá­ban a sportoló lakása elé, és köte­lezhetik arra, hogy egy újabb n- edik vizsgálat céljából azonnal rendelkezésre álljon. Ha nem, ak­kor oda az érem! Ez egy tipikus példája a diktatúrára jellemző ön­kényességnek, amikor az embere­ket akkor vitték kihallgatásra és akkor fosztották meg tulajdonától, amikor valakinek ahhoz éppen kedve adódott. A második követ­keztetés az, hogy először egyértel­műen meg kell állapítani a vétke­ző bűnösségét, és csak azután szabad ítélkezni. Az ártatlan érde­kében nem is lenne szabad addig egy doppingesetet nyilvánosságra hozni, amíg azt bizonyítani nem lehet, nem is beszélve arról, hogy ha annak éppen az ellenkezője bi­zonyított. Ezt a jogellenes magatartást csak tetőzi az a tény, hogy a NOB köreiben a gyanú már elég az íté­let meghozatalához. A bizonyíté­kokat majd később szolgáltatják, még akkor is, ha nem találnak semmit. Az athéni politikai kör­nyezet emlékezteti a magyarokat egy már-már elfelejtett Trianonra, amikor a nagy hatalmú franciák a már meghatározott demarkációs vonalakra fittyet hányva, a romá­nok unszolására új vonalakat álla­pítottak meg, amelyek a mostam Magyarországot még kisebbre változtatták. Most a sportolókat a megérdemelt címtől fosztják meg, míg a magyar szakág - a Magyar Atlétikai Szövetség és a MOB - a hajdani politikusokhoz hasonló­an, nagy áhítattal az oldalvonalon az érmeket számolja, ahelyett, hogy a két, szóban forgó verseny­zőt késlekedés nélkül megvizsgál­nák, és vagy elmarasztalják vagy véglegesen rehabilitálják őket. Ha pedig - a negatív eredmény és a teljes rehabilitáció után - a NOB továbbra is köti az ebet a 75 ml vi­zelethez és az éjszakai dopping- vizsgálathoz, akkor eljöhet az idő, hogy országunk az olimpiai játé­kokat bojkottálja. A nemzeti érzéseket annyira felemelő éremszámlálás helyett pedig célszerűbb lenne a televízió elől felállni, a sört és a chipset le­tenni, futócipőt, sportruházatot ölteni, és hetente 2-3-szor egy órácskát a saját testünk karban­tartására fordítani. Ez lenne a leg­hatásosabb valamennyiünk szá-. mára. (név és cím a szerk.-ben)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom