Heves Megyei Hírlap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)

2004-08-27 / 200. szám

2004. Augusztus 27., péntek MEGYEI 5. OLDAL K O R K E P Bízik-e az új kormányfőj előliben? Az MSZP rendkívüli kongresszusán a küldöttek 453:166 ará­nyú szavazattal Gyurcsány Ferenc sportminisztert ajánlották miniszterelnöknek. Medgyessy Péter a kongresszus határoza­ta előtt bejelentette, hogy benyújtotta lemondását a köztársasá­gi elnöknek. A politikai elemzők többségét meglepte Gyurcsány fölényes győzelme, Medgyessy lemondásával egyet­értettek. Alábbi körkérdésünkben arra kerestünk választ, hogy a megyénkben élők miként vélekednek a fordulatról. Barta Béla, Ózd, aki átutazó­ban járt Eger­ben:- Én alapjá­ban véve elége­dett voltam Medgyessy po­litikájával, és megdöbben­tett, hogy egy­két nap alatt ilyen lehetetlen helyzetbe hoz­ták. Úgy gondolom: úriember­ként köszönt le a posztjáról, s a történelem is ilyen gesztusként értékeli majd a döntését. A meg­választott jelöltről egyelőre nem sokat tudok mondani. Úgy tű­nik, hogy nagy lendülettel kezdi meg működését, de hogy mit ké­pes megvalósítani az ígéreteiből, az csak a jövőben dől el. Süveg Miklós, Ostoros:- Nem sokat foglalkozom po­litikával, de az elmúlt hét tör­ténéseire az átlagosnál job­ban figyeltem. Pár nap alatt sok minden történt, mégis az a vélemé­nyem, hogy nagy változásokra ezután sem számíthatunk. Eddig is azt ta­pasztaltam: mindegy, hogy a jobb- vagy a baloldal van hatal­mon, a „kisemberek” alig-alig profitálnak a váltásokból. Úgy hiszem, ez ezután sem fog vál­tozni. Kormos Ferenc, Balaton:- Minden szempontból helyesen cse­lekedett a volt miniszterel­nök, amikor a lemondást vá­lasztotta. Az utóbbi napok eseményei azt erősítették bennem, hogy egy tisztességes, jó szándékú kor­mányfőt veszített az ország a sze­mélyében, akit alaposan megté­vesztett és végül cserbenhagyott az MSZP-SZDSZ frakció. Gyur- csányról egyelőre csak annyit, hogy minden jel arra mutat: Or­bán Viktornak méltó ellenfele lesz 2006-ban. Efelől semmi kétségem. Lakatos Zsolt, Sarud:- Medgyessy Péter lemon- d á s á n a k őszintén örü­lök, nem volt alkalmas erre a feladatra. A történtek alapján az az érzésem, hogy tovább folytatódik a Parla­ment cirkusszá való átalakítása, és természetesen a hatalomra jutók mohó marakodása. Eddig is az volt a tét, hogy ki kerül kö­zelebb a húsosfazékhoz, hogy abból minél nagyobb kanállal merhessen. Attól tartok, ezután sem lesz másként. BARTA KATALIN Utazási irodák: kedvező kép Keresztény édesanyák (Folytatás az 1. oldalról) vei azt az illetékes jegyzőnek kell megtennie, de amit ezúttal Két szálláshelyet találtak töké- az utazási iroda saját maga „ol- letesen rendben lévőnek a fo- dott meg”. Négy további eset- gyasztóvédők, ami 82 százaié- ben kötelezésre szóló határoza- kos kifogásolási aránynak felel tot hoztak a panaszfórumok hi- meg. ányos tájékoztatása miatt. Az utazási irodák ellenőrzé- Egy mutatványos-szolgálta- se során nyolc irodát vizsgáltak tást, strandon lévő csúszdát is eddig, és hármat találtak rend- ellenőriztek. Kötelezésre szóló ben, ez 62,5 százalékos kifogá- határozat lesz a következmé- solási arány, de a fogyasztóvé- nye, mivel a csúszdát bevizsgá- dők örömére szolgált, hogy ló társaság nevét ki kell füg- alapvető szabálysértéseket nem geszteni. Ami ezúttal elmaradt. állapítottak meg. Egyetlen iro- Az idei főszezonban a megyei dánál kellett élniük a szabály- fogyasztóvédelmi felügyelőség sértési bírság kiszabásával, szakemberei eddig már 230 mert a vásárlók könyvét nem idegenforgalmi ellenőrzést vé- megfelelően hitelesítették, mi- geztek. ______________ ikji Eo eh Demjén és Kerecsend között. A — borház egyébként a program fő Ma és holnap a megyeszékhe- támogatója is egyben, lyen rendezik meg a Keresztény Szombaton már reggel fél ki- Edesanyák Szent Mónika Kö- lenctől fogadják a vendégeket a zösségeinek Országos Találko- Bazilikában imalapokkal, ró- zóját. Az ide érkező vendégek zsafüzérrel, verssel, énekkel, pénteken először délutáni vá- Tanúságtételre is mód nyílik, rosnéző túrán vehetnek részt Ünnepi szentmisét délelőtt ti- egy idegenvezető kalauzolásé- zenegykor mond Mándy Zoltán val. Ezután háromnegyed hat- helynök, pápai prelátus, apát, kor lesz az édesanyák kereszt- a Bazilika plébánosa. Konce- útja a Bazilikában. Fél hétkor lebrál P. Róna Gábor. Az ajgapét dr. Seregély István egri érsek, a - „szeretetlakomát” - az Érsek- Magyar Katolikus Püspöki Kar udvarban tartják háromnegyed elnöke mond szentmisét. Az egytől, ezt szentségimádás kö- esti programnak, a vacsorának veti a Szent Bernét ciszter és a pincelátogatásnak az Egri templomban. A találkozó áldás- Korona Borház ad otthont sál zárul. ■ Társulás az ügyeleti ellátásért Telepbővítés külső szakértő bevonásával Centenáriumi évadnyitó Eger Az idei évadban ünnepli a Gárdo­nyi Géza Színház az állandó kő­színház felépítésének 100. évfor­dulóját. Ma, az évadnyitó társula­ti ülésen a színház történetét ma­gában foglaló prózai és énekes műsorszámokon keresztül újra megjelennek a színpadon a társu­lat volt és jelenlegi tagjai. A prog­ramban szerepelnek azok az együttesek is, akik kapcsolatba kerültek a teátrummal, így a Har­lekin Bábszínház, az Egri Feszti­vál Balett, s az Egri Szimfonikus Zenekar. Színháztörténeti érde­kesség az a jubileumi képeslap, amelyet a Posta és a színház ad ki. Az alkalmi bélyeggel és bé­lyegzővel ellátott kiadvány tízezer példányban jelenik meg, s a gyűj­tők először ma, a társulati ülésen vehetik kezükbe. ■ (Folytatás az 1. oldalról) Az ellátási szerződés rögzíti, hogy a kft. köteles együttmű­ködni a Gyöngyös Körzete Kis­térség Többcélú Társulás köz- igazgatási területén működő háziorvosokkal, választott szakmai vezetőkkel, valamint az egészségügyi ellátás terüle­tén ténykedő egyéb önkor­mányzati társulásokkal, ki­emelten az Egészségügyi Igaz­gatási Társulás Gyöngyöstarján nevű, nyolc község által létre­hozott szerveződéssel. A tegna­pi önkormányzati ülésen egy­hangú szavazással elfogadott társulási megállapodás tétele­sen részletezi a társulás tagjai által biztosított vagyoni hozzá­járulást, továbbá a közös fel­adat ellátásához nyújtandó, az egyes községek költségvetését terhelő pénzügyi támogatások mértékét. A képviselők tegnap a megállapodás mellett az ellá­tási szerződést is jóváhagyták. Ugyanezt a többi érintett tele­pülés önkormányzati testületé­nek is meg kell tennie az ügye­let közös működtetésének meg­kezdéséhez. A Halászi úti szennyvíztisztí­tó telep fejlesztéséről, a beruhá­zás megvalósításáról júniusban hozott döntést a képviselő-tes­tület, és felmerült, hogy a cím­zett támogatásból megvalósuló építéshez koncessziós eljárás­ban keresnek befektetőt. A je­lenlegi üzemeltető Városgondo­zási Rt. - tekintve, hogy az üz­letág elvesztése árbevételének csaknem ötven százalékát érin­ti - azzal az ajánlattal fordult a városüzemeltetési igazgatóság­hoz, hogy a beruházáshoz szükséges önerőt a többségi tu­lajdonos önkormányzat helyett hitelfelvételből biztosítaná. A testület pénzügyi bizottságának elemzése szerint a VG Rt. tőke­szegény a feladathoz, a szüksé­ges tőkeemelés pedig a tulajdo­nosok lehetőségeit haladja meg. A bizottság arra is felhívta a figyelmet, hogy az rt. hitelfelvé­tele következtében fellépő törzstőke-hiány a társaság fel­számolásához vezethet. A tes­tület úgy döntött, hogy a telep­bővítés közbeszerzési eljárásá­nak bonyolítására külső szakér­tőt von be. j. á. KÜHNE GÁBOR B vagyB Legyőzhetetlen páros - mondotta Sós Ta­más a kormányfőjelölő kongresszusi ülést követő nyilatkozatában a Gyurcsány-Kiss duóról. Akkor jó - dőlünk hátra elégedetten, annál is inkább, mert Kovács pártelnök a királycsináló szavazást követően hasonlóképp optímistán nyilatkozott. Bárd, szablya le­rak, lant, hárfa felvesz, vitézek megtörlik homlokuk, keblükre ölelik egymást, és fújnak egyet, hogy aztán a hazugsággyár elle­ni végső ostrom előtt majd rendezzék soraikat. Csaldiogy. A fölényes Gyurcsány-siker, illetve a szavazást megelőző kor­teskedések ismeretében bátran kijelenthetjük: az elnökség szá­mára igencsak kínosan alakult a szerda este. Felemásra sikere­dett a „mutyizós puccs”, azaz Medgyessyt sikerült ugyan meg­buktatni, ám Kiss helyett Gyurcsány jöhet, Kovács, Lendvai, Szili, Horn és a többiek pedig nézhetnek egymásra bambán. Aggódhatnak is, hiszen az új erős ember már a spontán felhar­sanó Internacionálét sem várta meg velük. (Megjegyzendő: még ezzel együtt is lekörözték a kisgazdákat, akiknek csak egy eleve elvetélt „pancser-puccsra” futotta anno.) Igaz, ami igaz, ez a makarenkói füles már jó ideje kijárt a ré­gi harcos gárdának. Először 1994-ben úszták meg, amikor a földindulásszerű választási győzelem kínálta lehetőségeket és a progresszivitást félresöpörve, a hónuk alatt a 3,60-as kenyér­rel előbújó Kádár-klónoknak nyitottak kaput. A mostaniak még rá is húztak, kiváltképp, amikor megpróbálták kimonda­ni, hogy szociáldemokrácia, meg hogy útkereszteződés. (Ezek még lassan se sikerültek mindig.) Hogy aztán mire jutott volna a ciklusból hátralévő szűk két évben az egykori BIT-vezér, jelenlegi kancellár-miniszter - s ne feledjük, mint ilyen, Medgyessy jobb (bal?) keze -, talán sose tudjuk meg, ami viszont nem is olyan nagy baj. Most inkább a kérdés, mire megy vele a reformokat hirdető milliárdos. Mert­hogy a szürkeséget és jellegtelenséget már-már művészi szintre emelő Kisst - mint hírlik - Gyurcsány meg szeretné tartani a MeH élén. Márpedig kettejükben eleddig - a miniszterelnöki bársonyszék utáni vágyakozást leszámítva - csak egy közös vo­násra bukkantak az elemzők: mindketten kedvelik a Peugeot-t. Aztán ennyi. A tréfásabb megfigyelők hovatovább az egyiket Brezsnyevhez, a másikat Blair-hez hasonlítják. Ilyen összefüggésben viszont érthető is Kovácsék Kiss iránt táplált szimpátiája. A szintén mellette síkraszálló megyei erők . és a „lépés-váltó” ifjú szocialisták pedig majd nyilván tisztáz­zák, miféle perspektívát véltek felfedezni benne - ez már le­gyen az ő problémájuk. A kérdés inkább az: a „legyőzhetetlen páros” tényleg képes lesz- e duót játszani, vagy marad minden a régiben. Játsszon!... Nyerjen! ... Pihenjen! A Heves Megyei Hírlap augusztus 7-én, 14-én és 21-én megjelent számaiban az "EXPO" háromfelé vágott képét találja. A három részt illessze össze, ragassza fel egy levelezőlapra, iija rá nevét, címét, telefonszámát, és személyesen adja le 2004. augusztus 27. és 29. között a II. EGER EXPO-n (Eger, Érsekkerti a Hírlap standján. Sorsolás: augusztus 29-én 15 órakor az EXPO-n! Fődíj: 2 fő díszére egy hosszú hétvége Hajdúszoboszlón! A regisztrációhoz kérjük, hozza magával érvényes előfizetési számláját! Ajátékhan csak Heves Megyei Hírlap előfizetők vehetnek részt! A lap előfizethető az ingyenesen hívható 06-80/513-646-os telefonszámon, illetve az EXPO helyszínén. )). r wo 8000, míg a rongálásé eléri az 5000 forintot. Gyöngyöspata - Megközelítő­leg 90 gyümölcsfát rongáltak meg a Gergi-dűlőben. Az isme­retlen illető feltehetően augusz­tus 17-én 20.30-kor követte el a 100 ezer forintra tehető kárt okozó tettét. Az ügyben a rend­őrség nyomozást indított. Hatvan - Ma kezdődik az 5. Drogellenes Rock Expo kétnapos rendezvénysorozata. Délután 3 órától a Népkertben - óránként követve egymást - pódiumra lép az Omen's Thorn (Nagyköké­nyes), az Útonállók (Nagytarcsa), az Idegen Világ (Hatvan), a Nagy Szikrázó Vasút (Petőfibánya), az Éhenkórászok és a Rock'in RockCats (Hatvan), a Team (Eger), illetve a Treff (Hatvan). Este 11 órakora P. Box együttes ad koncertet, majd a budapesti Testi Egyenleg műsora zárja a napot. Lőrinci - A Városi Művelődési Központban működő selypi nyug­díjasklub nem tartott nyári szüne­tet. A mögöttünk álló hónapokban is rendszeresen találkoztak, kirán­dultak, strandoltak. Legutóbb szer­dán jöttek össze, amikor Budai Istvánná vezetésével megbeszélték a szeptemberi közös névnapi ün­nepség és bográcsozás részleteit. Maklar - A Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete és a Vértranszfúziós Állomás ma dél­után kettő és este hét óra között véradásra várja az önkénteseket a településen, a helyi általános is­kolában. Kérik, hogy a véradók vigyék magukkal tb-kártyájukat és személyi igazolványukat. Mátraderecske - a községben a tavalyi szüneteltetést követően az idén nyáron újra megnyitották a vendégek előtt a Kincses-fürdőt. A szezon beváltotta az üzemelte­téshez fűzött reményeket: a köz­ség polgármesterének tájékozta­tása szerint sokan megfordultak a strandon az elmúlt hónapokban. Időközben elkészült a pályázati anyag a vízforgató berendezés-be­szerzésére és a létesítmény kor­szerűsítésére. Kedvező elbírálás esetén jövőre már a munkálato­kat is megkezdhetik. A helyható­ság ugyancsak pályázatot nyúj­tott be az általános iskola egy he­lyen való működtetésére. Mátraszentimre - Ülésezett a település képviselő-testülete. A grémium elfogadta az első félévi gazdálkodást taglaló beszámolót. A falu vezetői megállapították, hogy a terveket kiegyensúlyozot­tan teljesítették. A napirendek között szerepelt továbbá az álta­lános iskola idei tantervének megtárgyalása, mely tervezet iga­zodik az országos pedagógiai programhoz. Ennek köszönhető­en a fiatalok szeptembertől tá- gabb körben bővíthetik az isme­reteiket: megjelenik többek kö­zött egészségnevelési, fogyasztó- védelmi és a környezetvédelmi oktatás is. A grémium mindemel­lett tárgyalt az önkormányzati tu­lajdonban lévő lakásokról, s mint azt megállapították, a házak álla­pota az évek során megromlott és felújításra szorulnak. Ennek fi­nanszírozását pedig néhány ön- kormányzati lakás eladásával szeretnék biztosítani. Petőfibánya - a község képvi­selő-testülete megtartotta a nyá­ri szünet utáni első tanácskozá­sát. Az eseményen terítékre ke­rült az önkormányzat első félévi gazdálkodása és az oktatási in­tézmények munkájáról szóló be­számoló is. PorOSZlŐ - Megváltozott az Északkelet-magyarországi Regi­onális Fejlesztési Tanács támo­gatásával felújított művelődési ház ünnepélyes átadásának idő­pontja. Az esemény - amelyen Bornemissza János polgármes­ter és Sós Tamás megyei köz­gyűlési elnök, honatya mond be­szédet - augusztus 31-én, ked­den 13 órakor kezdődik. Sírok - A község önkormányza­ta augusztus 30-án, hétfőn dél­után 5 órakor tartja soron követ­kező testületi ülését. Elöljáróban módosítják az idei év költségve­tési rendeletét, majd az első fél év gazdálkodását tekintik át a grémium tagjai. A napirendek között szerepel az Országh Kris­tóf Általános Iskola és a Kölyök­vár Óvoda pedagógiai és nevelé­si programjának jóváhagyása is. Ez utóbbi két téma előterjesztői Berta Istvánná és Kosztik Imréné intézményvezetők. Tiszanána - Egy helybeli lakos tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki még az államünnep hosszú hétvégéjén kivágta laká­sának ablakáról a szúnyoghálót, s ily módon bejutott az épületbe. A lakásból 140 ezer forint érték­ben arany ékszereket vitt el, és rongálási kárt is okozott. Visonta - Ismeretlen tettes után nyomoz a rendőrség, akit egy helyi lakos jelentett fel. A kere­sett személy augusztus 14. és augusztus 23. közötti időben a visontai temetőben a károsult hozzátartozójának sírját rongál­ta meg. A tettes lefeszítette, majd eltulajdonította a síremlé­ken lévő márványszobrot, és így megközelítőleg 100 ezer forint- nyi kárt okozott. ________ ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom