Heves Megyei Hírlap, 2004. augusztus (15. évfolyam, 179-203. szám)
2004-08-19 / 194. szám
I 2004. Augusztus 19., csütörtök SPORT 15. OLDAL- H R D E T É S Dicsőséges egri turné Clevelandben Mindennél többet elárul a rendezvény jelentőségéről, hogy a megnyitón George Bush, az Egyesült Államok elnöke mondott köszöntőt az 54 nemzet mintegy 200 városából érkezett 24 ezer gyermeknek. A Clevelandben rendezett International Children's Game azonban nemcsak ezért lesz örökre emlékezetes a ZF Hungária-Egri VK ’89-91-es korosztályú vízilabdacsapatának. Vízilabda Először is arról, hogy miként kapott lehetőséget az együttes a tengerentúli szereplésre. Nos, idén februárban az USA-ban a legnépesebb magyar kolóniát (számukat 3-400 ezerre becsülik) alkotó clevelandiek közül az egri kötődésű Cinti Judit kezdeményezte: ha lehet, Egert vízilabdacsapat képviselje a játékokon. A megkeresésre igent mondott dr. Halmos R. Péter klub-elnök, egyben megbízva az előkészületek szervezésével dr. Sike József hajdani pólós, korábbi röplabdás vezetőt, és az exválogatott kiváló röplabdást, a fia révén érintett anyukát, Bóta Enikőt. A '89-91-es korosztályhoz tartozó gárdát alkotó játékosok szülei azonnal igent mondtak az alkalomra, felvállalva azt, hogy kapcsolataik igénybevételével előteremtik a 18 fős küldöttség (15 pólós és 3 vezető) kin- ntartózkodásához szükséges ösz- szesen 3,6 millió forintot. A kintí magyarok egyébként 50 ezer dollárt gyűjtöttek az „őshaza” 7 városából érkező, 115 tagot számláló magyar delegáció vendéglátására, amire a játékok befejezése után került sor. Mesterlövészek a tetőn A miniolimpián való fellépés egyfajta, nem is akármilyen ajándékot jelentett a Holló Tivadar által edzett csapat tagjainak, ugyanis a társulat a nyári záráskor ezüstérmesként végzett a korosztály országos bajnokságán. Az augusztus eleji játékokra 22 órás út végén érkeztek meg az egriek, ahol példátlan biztonsági intézkedések várták őket. A szálláshelyül szolgáló „olimpiai falu” lezárt részébe kétszeres szűrőn juthattak csak be a játékosok, ahol tetőn figyelő mesterlövészek óvták őket az esetleges támadástól. Magasan a legjobbak A tíz sportágban meghirdetett VI. International Children's Game keretében hat csapat-sportág mérkőzéseit rendezték meg. A vízilabda először került a műsorba, és lehet, hogy ezért, lehet, hogy másért, de nem alakult ki erős mezőny. A 9 csapat két csoportba osztva játszott egymással 4x5 perces mérkőzéseket. Miután az EVK-sok a helyiek Cleveland Ohio nevű gárdáját a nyitányon 3 5-1-re szinte lemosták, a folytatásban minden amerikás magyar az egriek meccseire volt kíváncsi. Meg is érte Kovács Gáborék találkozóit nézni, ugyanis az izraeli Tel-Aviv (25-0), a mexikói Baja California (23-3) és az osztrák Innsbruck (26-3) egyletével szemben is sűrűn potyogtak a Heves megyei gólok. Komoly ellenállást a döntőbe jutásért rendezett találkozón a Kaposvárról érkezett társulat sem tanúsított (26-2), és az innsbruckiakkal játszott finálé is örömjátékot (26-4) hozott a Holló-tanítványoknak. Kedveskedés felsőfokon A lehengerlő teljesítmény láttán a versenybíróság sokat tapasztalt vezetője is elismerően mondta: már érti, miért ilyen erős a magyar felnőttválogatott. A hét korosztályos válogatottat felvonultató Egri VK eredményessége mögött egyértelműen az edzésmunka mennyisége és minősége rejlik, ami persze a vetélytársakat igencsak meglepte. Valamennyi sportágat figyelembe véve, vízilabdában volt a legnagyobb különbség a többieket magasan felülmúló egriek javára. Honi delegációnk egyetlen csapataranyérme mellett a szolnoki távolugró, Ecseki Dániel állhatott még a dobogó legmagasabb fokára. Kedveskedtek is a házigazdák Petrovai Mártonéknak, lesve minden óhajukat, arról nem is beszélve, hogy hamar megnőtt a mieink által viselt baseball-sapka és Aréna-póló értéke. Színpompás zárás A szponzorok által igénybe nem vett helyen kiutazó, fiát, Valics Bencét így testközelből figyelő Bóta Enikő sok világversenyen járt már életében, de a cleve- landihez hasonló díjkiosztó és záróünnepséget még nem látott. A Fő téren, 40 Celsius-fokos hőségben megtartott kétórás ceremónián minden képzeletet felülmúló pompával és műsorral búcsúztak a résztvevőktől. Múzeum és káposzta Az öt napig tartó versengés után az amerikás magyarokból szerveződött bizottság utaztatta, szállásolta és látta el mindennel a 115 főt. Programként múzeumlátogatás, hajókirándulás, stadionnézés és vidámpark-látogatás szerepelt. A főváros, Washington nevezetességeit is volt módjuk megtekinteni a mieinknek, akiket az egyik fárasztó nap végén hazai étkekkel, gulyáslevessel és töltött káposztával várták a házigazdák. Örök élmény Dr. Sike Józsefnek és a többi vezetőnek alkalma nyílt a washingtoni magyar nagykövetségen is járni, ahol vendégül látták őket. Ez idő alatt Csizmarik Roland, Boróczki Krisztián, Keresztes Tamás, Kovács Gábor, Jakab Dániel, Petrovai Márton, Sándor Dávid, Horváth Zoltán, Tóth András, Vályi Bence, Farkas Péter, Kovács Csatlós Tamás, Erdélyi Balázs, Valics Bence és Szász Péter tovább erősíthette kapcsolatait a vendéglátóikkal. A sportsiker mellett életre szóló barátságok szövődtek, ma már felejthetetlen élmények idéződnek fel, és persze azóta is megy az e-mail-váltás, a fotóküldés. A13-15 éves gyerekek most még talán fel sem fogják, hogy a mindenben segítő szüleik pozitív hozzáállásának köszönhetően olyan utazás részesei lehettek, ami nem sokaknak adatik meg. BÓDI CSABA Az utazást támogatták: Imola Cégcsoport, Szerencsejáték Rt. Miskolci Igazgatóság, Danubia Bt., Hotel Szent István, Crystal Kft., Városgondozás Kft., Fenstherm Kft., FEBA 2000 Kft., megyei önkormányzat, Eger városi önkormányzat és néhány magánszemély. Univerzál Kft. - Sorházas lakások minőségi kivitelezésben A besenyőtelki Univerzál Tüzép Kft - bár csak 2000-től szerepel e néven - hosszú évek óta nagy tapasztalatokkal rendelkező, megbízható résztvevője az egri ingatlanpiacnak. A Balajti Géza által irányított cég fő tevékenysége az építés, generálkivitelezés, ingatlanforgalmazás, amelyhez költségmegtakarító megoldásként társul az építőanyag-árusítás is. Bizony, nem utolsó szempont lehet ez azok számára, akik az Univerzál Kft. által kivitelezett lakások közül szeretnének új otthont vásárolni maguknak. A kínálat nagyon vonzó. Jelenleg a felnémeti Apátfalvi úti sorházas jellegű, négylakásos társasházak közül lehet választani, amelyek közt a 49 m2-estől kezdve a 70 és 83 m2-esen át megtalálható a 96 m2-es is. A földszint plusz tetőteres, kétszintes otthonok mindegyikéhez tartozik fedett terasz és egy 200 m2-es zöldterület, garázs pedig igény szerint. Családias hangulat, jó levegő! Ezenfelül pedig az Univerzál lakópark azok közé tartozik már, amelyhez közösségi szolgáltatóházat és európai szabvány szerinti biztonságos játszóteret is terveztek. Mielőtt a belső jellemzőkről szólnánk, érdemes tudni, hogy olyan remek, válogatott szakemberekből álló csapat dolgozik az épületeken, amelynek minden tagja képes egymást helyettesíteni. Ha úgy adódik, bárki bármely posztra iDniverzal lüzópKFT beállítható. Balajti Géza ügyvezető szerint ez amiatt nagyon előnyös, hogy az építkezés elvárt gyorsasága soha nem megy a józan terv- szerűség és a minőségi munka rovására. Jogosan lehetnek így tehát büszkék sokoldalúságukra. A kft. egyébként évek óta a Báthori Csaba vezette Átrium 97 Tervezőmérnöki Iroda tervei alapján dolgozik, az egri Betontherm és a debreceni Nagy Tüzép beszállítói közreműködésével. Társasházaik hagyományos szerkezetűek, porotherm téglából készülnek, műanyag nyílászárókat alkalmaznak bennük, s a burkolatot, a csempét szabadon lehet választani. Mindez pillanatnyilag 215-235 eFt/ m2-es áron, áprilistól kezdődő beköltözéssel. Az építők referenciaként szívesen megmutatják az érdeklődőknek az általuk korábban kivitelezett pásztorvölgyi 40 lakásos, vagy a bervai mini lakóparkot. Ám, ha valaki még nem tudna dönteni, már most gondolkodhat a további lehetőségeken. Az Univerzál Tüzép Kft. legközelebbi tervei közt szerepel egy nagylaposi és egy nagyobb bervai lakópark. Akár így, akár úgy, lakásvásárlás, lakáslekötés ügyében érdemes Balajti Géza telefonszá- mát megjegyezni: 70/275-0258.__________^ A Mályva utcába már beköltöztek FOTÓ: ÖTVÖS IMRE Ismerős az ellenfél Labdarúgás NB III. Mátra-csoport Az 1. forduló mérkőzése: Pétervására - Mezőkövesd Pétervására, péntek, 17.00. Nagy Endre, a Pétervására játékosedzője: - Megnéztem a kövesdieket a BKV Előre elleni kupamérkőzésükön. Ismerős az ellenfél, azt hiszem, ők is ismernek bennünket. A bajnoki nyitányon egy ponttal is elégedett lennék, mivel az osztály egyik legjobb csapatát fogadjuk. Tiszteljük őket, de nem félünk, felkészülten várjuk az első fordulót. Az ünnepi program részeként remélem, sikeres lesz a bemutatkozásunk. A várható kezdőcsapat: Tóth B. - Háklár, Csontos M„ Pádár - Oláh, Mirkóczki, Hegedűs, Kaknics, Béres, Bódi - Nagy G. ■ Egy hír: egy mondat LABDARÚGÁS. Az örökös beugró, Szurgent Lajos tartotta a Honvéd szerda délelőtti edzését, a klub vezetői tehát egyelőre nem találták még meg a hétfőn menesztett Gálhidi György utódját. Felmerült Détári Lajos (őt két éve éppen az olasz tulajdonos Piero Pini menesztette Kispestről), Csank János és Egervári Sándor szerződtetése is, de az is elképzelhető, hogy Pini kapcsolatain keresztül olasz edző ül majd le a Honvéd kispadjára. TENISZ. Az első helyen kiemelt amerikai Andre Agassi könnyedén jutott be a Washingtonban zajló 500 ezer dollár összdíjazású férfi tenisztorna második fordulójába, miután két játszmában legyőzte honfitársát, Paul Gold- steint. LABDARÚGÁS. A megyei I. osztályú bajnokság 1. fordulójából elhalasztott Felsőtárkány - Egersza- lók mérkőzést augusztus 25-én, szerdán 17 órától rendezik meg. LABDARÚGÁS. Az argentin válogatott barátságos mérkőzésen idegenben 2-0-ra legyőzte Japánt. __ ___ ____ _■ Ü nnepi sportműsor Csütörtök Labdarúgás: Megyei I. osztály, 17.00: Kisköre - FC Hatvan. Péntek Labdarúgás: NB III. Mátra-csoport: Pétervására - Mezőkövesd, 17.00. Nemzetközi barátságos mérkőzés: Tárnáméra Kuntapolca (szlovák), 17.00. Meghívásos felnőtt-torna, Hatvan, Érsekkert, 14.00: Heves megyei öregfiúk - ORFK válogatott. 15.00: Kispályás utánpótlás minitorna. 16.00: Heves megyei roma válogatott - Országos cigány kisebbségi válogatott. [1232» 128578) Ágoston Imre és Ágoston ]ános születésnapja alkalmából zívből köszönti nővére és családja I HIRDETMÉNYE AGRIA Bélapátfalva Takarékszövetkezet tájékoztatja Tisztelt ÜGYFELEIT, hogy' 2004. szeptember 1-jétői betétkamat-változást hajt végre. Bővebb információ a kirendeltségekben. (izm-iiswj IGAZGATÓSÁG f Ma ünnepli (f) születésnapját özv. SZABÓ FERENCNÉ szül. VINCZE ROZÁLIA Ez alkalomból szeretettel köszönti leánya és családja HEVES HÍRLAP LŐRINCI. rerSRVÁSARA VAROSOK (S KÖRZETÜK NAPILAPJA Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kit. Heves Megyei Irodája. Felelés kledé a kit ügyvezető Igazgatója Főszerkesztő: STANCA ISTVÁN Kaüvezetö: PERJÉSI ATTILA Vezető szerkesztő: drszalay Zoltán Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS. SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Barkóczy u 7. sz. (Pl. 23.) Telefon: 36/513*00, fax: 36/513-605 E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/410427 Hirdetési vezető: MOLNÁR ZOLTÁN Telefon: 36/513*34, fax: 36/510630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410-427 Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás az ÉSZAKHÍR Rt. regionális árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513*44, fax: 36/513*46 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513*46 (ingyenesen hívható). Telefax: 36/513*46, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327- 00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: egy hónapra 1400 Ff negyed évre 4200 Ft fél évre 8400 Ft egy évre 16800 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. Tel/fax: 37/311*97) és a hatvani irodában (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. Tel/fax: 37/341*51). Készült Egri Nyomda Kft. (Eger, Vincellériskola u. 3. sz.) Felelős vezető: Kopka László. HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a kü- l lönbözö versenyeken, játékokon, akció- ; kon, szavazásokon, rejtvénypályázata- \ kon stb. résztvevők által személyesen, i írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, j e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ah- ; hoz, hogy azok felhasználásával a Tár- ; saságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyarország Kft, Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., \ Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft, Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával s minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált.