Heves Megyei Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-01 / 152. szám

6. OLDAL PF 2 3. 2004. Július 1., csütörtök ||| Nyílt levél barátaimnak Törvényesség, szabadság (?) Tisztelt MDF-es barátaim! Szomo­rú szívvel tudatom mindenkivel, hogy a mai nappal kilépek az MDF tagjai sorából Ha aktívan nem is (cca. 1 éve), de lélekben az utolsó percig (EU-választásokig) bíztam abban, hogy visszatérhetek a régi baráti körbe. Előtte eldöntöttem, hogy ha nem jutunk be, ismét min­dent megteszek az MDF-ért, mint azt tettem 15 éven keresztül, ugyanis akkor lett volna remény a párt megújulására („normálissá” válására). Mi, a tagság és minden­kori vezetőink eddig, ha nagy vér­áldozatok árán is, de megoldottuk a Csurka-ügyet, a Szabó Iván-féle puccsot, ma már viszont nem tu­dunk mit kezdeni egymással. Most, hogy az alacsony válasz­tási részvétel miatt épp hogy beju­tott az MDF, ezzel — legalábbis két évre - bebetonozódott az a szűk körű társaság (cca. 3, esetleg 5 fő), akik készakarva vagy akaratlanul is szétverhetik a szívemhez közel álló rendszerváltó pártot. Ők hiú­ságból, a média által is félrevezet­ve, hatalomvágyból, netán külföldi vagy balos segítséggel hihetetlen károkat okoztak, ill. feltehetően fognak okozni a jobbérzésű embe­rek világában. Régi mondásomat most kiegé­szíteném: miszerint soha, semmi előnyöm, hasznom nem szárma­zott az MDF-tagságomból, mégis a legtöbbet kaptam: az egyfor­mán gondolkodó emberek barát­ságát. Most ezt vette el tőlem né­hány központi ember, élén a „leg­népszerűbb” (lásd: média) elnökasszonyunkkal, hűséges sanda tanácsadóival, valamint a kiépített klientúrájával. Ezt kiké­rem magamnak, és azt az aljas rá­galmat is, miszerint névtelenül áskálódtam volna az MDF ellen a médiában. Aki engem ismer, tud­ja, én mindig vállaltam nyíltan a nevem. Szeretettel gondolok kivétel nélkül mindenkire, a civil életben továbbra is barátaimnak tekintem a még mindig kitartó, fogyatkozó tagságot, és azokat, aldkkel együtt kezdtük 1989-ben. Még mindig bízom abban, hogy a józan ész harmadszor is felülke­rekedik és a jobboldal teljes össze­fogásával megmarad jövőbe vetett hitünk, úgy hogy talán a távolinak látszó jövőben visszatérhet Lakitelek eredeti szellemisége is. Petmvszky Mátyás Eger, Petőfi u. 12. Az első szabad és demokratikus választást követő években a parla­menti üléseken nem ritkán esett szó a privatizáció során keletke­zett korrupciógyanús esetekről. Az egyik honatya felszólította a kormányt, hogy hatékony és gyors intézkedésekkel akadályoz­za meg a korrupció terjedését. Vá­laszképpen egy jogász honatya a következőket mondta: „amit a tör­vény nem tilt, mindent szabad!”. A dolog furcsasága az, hogy a lati­nos műveltségére és keresztényi mivoltára joggal büszke honatya vagy nem tanult meg, vagy pedig elfelejtett egy klasszikus latin mondást: nem minden tisztessé­ges is egyúttal, amit szabad. A ha­talomátadás, a rendszerváltozás során a hatalom új birtokosainak elsőrendű feladata volt a régebbi törvények selejtezése. Ennek so­rán vagy a kellő figyelmesség hiá­nya, vagy egyéb okok miatt még a jogállamban is használható törvé­nyek is selejtezésre kerültek, jog­hézagok keletkeztek. A joghéza­gok és a honatya által mondott jogértelmezés a fondorlatokban jártas emberek számára valóságos aranybányákat szültek. Talán nem véletlen volt az, hogy tapasz­talt társadalomkutatók szájából a következőket hallottuk: „minden nagy történelmi korszakváltás szabadrablással legitimizálja a ki­alakuló struktúrákat”, „az olaj­ügyek fénykorában évente mint­egy százmilliárd forint korrupciós kár érte a magyar gazdaságot. Eb­ből a pénzből meg lehetett volna építeni a budapesti, új metróvon­alat”. Ezek a nagy igazságok azért is fájdalmas dolgok, mert szinte hetente buknak ki milliárdos ösz- szegekről szóló esetek akkor, ami­kor az életminőség javítására tör­vényben is kötelezett intézmé­nyek pénzhiány miatt sodródnak a működőképtelenség, a csőd felé. Ez nyílt titok! Sok milliárdos kár­esetek vizsgálata törvényes kere­tek szigorú betartása mellett fo­lyik éveken át a vádhatóság és a védelem birkózása mellett. ítélet nagyon nehezen születhet, mivel az egyik fél olvasatában más a tör­vény értelme, mint a másik félé­ben. A végeredmény az, hogy a károk soha, vagy csak igen kis­mértékben térülnek meg, a ha­szonélvezők neve pedig néha fél évszázadra is államtitokká válik. Korunkban számtalanszor hang­zik el, hogy jogállamban élünk. Nemzetközi fórumokon a hazán­kat képviselő politikusok pedig nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy a keresztényi értékeket euró­pai közös alkotmányban rögzítve kell megőrizni. Ha az állam ügyei rendben vannak, a tisztességes­becsületes adófizető állampolgár­oknak olyan jövedelmet kell biz­tosítani, hogy abból családot tart­hassanak el és az anyagi szükség­letek mellett szellemi szükségle­tekre is jusson belőle. Ha ez a tö­megek számára nem elérhető, de ugyanakkor egyes rétegek mesés jövedelmeket zsebelhetnek be, az nagy szégyene az államnak. A korrupciós károk következmé­nyeit nyögve-rogyadozva viselő állampolgárok azt kívánják, hogy tanulják meg Platón tanítását: „Nem azért alapítunk államot, hogy abban egy népréteg legyen különösen boldog, hanem lehető­leg az egész állam az legyen!”. Deli István nyugdíjas Eger (cím a szerk.-ben) Köszönet a muzsikusoknak Megbukott a tanító néni Minden jeles ünnep alkalmából nagy várakozással telik a napunk, mert várjuk az egri katonazene­kart, akik köszöntik Egerben az Északi-lakótelep lakóit. A Rákóczi úton kezdik el a zenés ébresztést, majd a Malomárok utcában fejezik be. Emlékszem, hogy korábban a Zalka Máté utca lakóit köszöntöt­ték először. Ekkor én gyorsan tele­fonáltam a szüleimnek, hogy most jöjjenek ki az erkélyre, és várják a zenekart, ugyanis ők a négyemele­tes épületben laktak, én pedig a tíz­emeletesből jól láttam, hogy hol jár már a zenekar. Ilyenkor a szüleim nosztalgiáztak, és visszaemlékez­tek a fiatalságukra és a gyermekko­rukra. A szüleim fiatal korában va­sárnaponként a Csiky Sándor utcá­ban meneteltek végig, és mentek a Dobó téri Minorita-templomba mi­sére. Ezt követően pedig a Kossuth Lajos utcán vonultak vissza a lakta­nyába. Sajnos, ez is elmúlt. Örvendetes, hogy az utóbbi idő­ben ismét gyakran kapunk észre­vételeket, olvasói leveleket a la­punkban megjelent írásokra, illet­ve egyéb közéleti kérdésekkel kap­csolatosan. Ennek következmé­nye, hogy anyagtorlódás miatt a le­veleket esetenként némi késéssel tehetjük közzé. Felhívjuk levelezőink figyelmét, hogy lehetőleg röviden, max. 1-2 gépelt oldal terjedelemben fogal­Amikor az önkormányzat úgy döntött, hogy az utcák nevét meg­változtatja, nagy csalódás ért ben­nünket. Emlékszem, hogy az anyukám reklamált, hogy a lakóte­lep egyedüli színfoltja eltűnt, de nem tudjuk, miért. Azt a választ kapta, hogy a „Zalka Máté utat kö­szöntötték, de egy Malomárok úton mit köszöntsenek?”. Igazuk van? Az utcanév megváltoztatásá­ról nem az ott lakók tehetnek. En­nek ellenére a zenészek még a mai napig is - igaz, csak kis szakaszon - még mindig tiszteletüket teszik egy kis zenével, amit szeretnék megköszönni, mert a szürke hét­köznapoknak ők adják meg az ün­nepi hangulatát. Éppen ezért a vá­ros lakosságától, a gépkocsiveze­tőktől több figyelmet és türelmet kérek e pár órára! Ezúttal kívánok nekik további jó hangulatú zené­lést, és jó egészséget! (név és rím a szerk.-ben) mázzák meg gondolataikat. Az írá­sokat szükség esetén rövidítve, és szerkesztett formában tesszük kö­zé. A közölt levelek tartalmával szerkesztőségünk nem feltétlenül ért egyet, azokért felelősséget nem váMCsak a teljes névvel, címmel ellátott írásokat jelentetjük meg. Továbbra is várjuk írásaikat szerkesztőségünk címére: Eger, Barkóczy u. 7. sz. A borítékra írják rá: Pf. 23. ■ Idén is eljött a nagy nap, az évzá­ró és a bizonyítványosztás ideje. Ezen a jeles napon minden diák szembesülhet év közben nyújtott munkájának eredményével, vagy éppen eredménytelenségével, s levonhatja a következtetéseket az elmúlt és az elkövetkezendő tan­évet illetően egyaránt. Ezt tettük mi is. Mármint le­vontuk a tanulságokat, és váltot­tunk. Mégpedig iskolát. Mert ná­lunk a tanító néni bukott meg, emberileg és szakmailag egyaránt. Alsó tagozatos gyermekem hosszú tanévzáró ünnepsége alatt volt időm elgondolkodni azon, hogy ha a gyermek éves teljesítmé­nyét minősítjük, miért ne tehet­nénk meg ugyanezt a tanerő mun­káját illetően is? Mint tudjuk, a pe­dagógusok túlnyomó többsége ki­válóan és becsülettel végzi a felada­tát, elvétve azonban akad köztük olyan is, aki nem felel meg az elvá­rásoknak. így hát gondolatban ki­állítottam egy bizonyítványt nyolc­éves gyermekem tanító nénijének. Az első tantárgy, amit értékel­tem, a gyermekszeretet. Úgy gon­dolom, hogy annak, aki ezt a pályát választja hivatásul, ebből a szem­pontból kell leginkább megfelelnie. Szeretni kell a gyerekeket, akkor is, ha néha fárasztóak, vagy esetleg túlfeszítik a húrt. Nem gonoszság­ból teszik, higgye el nekem kedves tanító néni, életkori sajátosság ez náluk. S ami nagyon fontos: moso­lyogni kell rájuk. Mert mosolya egy egész életre meghatározhatja a kis­gyermekek iskolához való viszo­nyát. Miért nem láttam az Ön arcán soha egyetlen mosolyt sem felvil­lanni, kedves tanító néni? Nyugtas­son meg, hogy nem csak a viszony­lag sok szabadidő miatt választotta ezt a pályát! Nem beszélhetünk gyermekszeretetről abban az eset­ben, amikor a kicsik rendszeresen remegő gyomorral, vagy éppen sí­rógörccsel mennek iskolába, mert félnek a tanító nénitől. Csakúgy, mint szüleik. Mert félnek a szülők is szóvá tenni a problémákat, s ta­pasztalatból tudom, hogy erre meg­van minden okuk. Sajnos, ebből a tantárgyból Ön elégtelenre teljesí­tett, tanító néni. A második tantárgy a módszer­tan. A legsúlyosabb hiányosságai ezen a téren vannak, kedves tanító néni. Kezdjem el sorolni, hogy egy valamirevaló tanár a fegyelmezet­lenséget nem a testnevelés óra ön­kényes elhagyásával bünteti, hogy alsó tagozatban az elégséges ér­demjegy nem 90%-os teljesít­ménynél kezdődik (csak tájékoz­tatom, hogy ez az érték még a kö­zépiskolákban is 30-40% között mozog), hogy egyszeri felszerelés­hiány miatt nem lehet a tantárgy­ból elégtelent adni, és azt később az érdemjegybe beszámítani, hogy a fizikai fenyítés (a gyermek hajának tépkedése, pofozkodás) az iskolákban nem megengedett módszer, hogy órán nem helyén­való a mobiltelefonon magánbe­szélgetésekét lebonyolítani, hogy a világnézetileg semleges oktatás el­vét tiszteletben kellene tartani, és még folytathatnám. Nos, ebből a tantárgyból a teljesítményét szin­tén elégtelenre értékelem. A harmadik tantárgy a szülők­kel való magatartás. Higgye el kedves tanító néni, hogy sok szü­lő azért nem járt már el a szülői értekezletekre, mert nem volt kedve végighallgatni azt az 1-2 órás monológot, amelyben kizá­rólag gyermekeink negatívumai­ról tájékoztatott minket, s mely­nek során egyetlen dicsérő szó sem hagyta el a száját. Szomorú, hogy ezt az osztálynak alig ne­vezhető, tizenegynéhány fős „mikrocsoportot” saját elmondá­sa szerint nem képes ennyi év szakmai gyakorlattal sem kordá­ban tartani. Javaslom, konzultál­jon kiváló, alsó tagozatos kollégá­ival, akik más egri iskolákban en­nél jóval magasabb osztálylét- számokkal is derekasan helytáll­nak. Sajnálatos módon Ön nem vette figyelembe a „szülő és az is­kola együtt nevel” alapelvet sem, mert bármilyen, pusztán érdeklő­dő jellegű kérdést, vagy esetleg apró megjegyzést tettünk, azt Ön a személyét ért támadásként fog­ta fel, s vélt sérelmét a gyereken torolta meg. Az Ön teljesítménye ebből a tantárgyból is elégtelen. Kedves tanító néni! Önnel ko­moly problémák vannak, mindhá­rom tárgyból elégtelent kapott. Osz­tályismétlésre ózonban nem kötele­zem. Hogy miért? Mert ezzel legin­kább azt a pár gyermeket büntet­ném, aki még (ki tudja meddig?) az Ön osztályába kénytelen járni. (név és rím a szerk. -ben) Levelezőink figyelmébe Köszönet Hosszú, súlyos betegség után egy hónappal ezelőtt temettük el felejthetetlen férjemet. Előtte másfél hónapig az egri kórház sebészeti osztályán kezelték. Tudtuk, tudták, gyógyíthatat­lan, mégis megtettek mindent, hogy könnyítsenek szenvedé­sén. Szinte láttuk, hogy a kórhá­zi dolgozóknak is fáj, hogy nem tudnak segíteni. Fájdalmunkat enyhítette ez a fáradságot nem ismerő gondozás, amit végeztek egy 82 éves ember körül. Ezúton szeretném megköszönni dr. Er­délyi Béla főorvosnak, dr. Miklós Sándor, dr. Janochim György és valamennyi orvosnak, ápolónak a fáradságos munkáját. Özv. Domán Andrásáé és a gyászoló család Eger, Eperjesi u. Lassú ügyintézés Férjem 2004. április 17-én (45 éves munkaviszony után) teljes jogú nyugdíjassá vált. Az „örömbe” azonban némi üröm vegyült, mivel még egyetlen fo­rintot sem kapott. Az idő kiszá­mítása már egy éve megtörtént, az tehát nem lehet a késedelem oka. Telefonon történt érdeklő­désemre más és más „hiányosság derült” ki (csak­hogy közben két hét is eltelt), ami az összeg kiszámításához kellett. Bevallom, ekkor már nemtetszésemnek adtam han­got. Két kérdésem lenne még: aki egyedülálló, és nem rendel­kezik más jövedelemmel, az két hónapig hogyan, miből éljen meg? Ha az intézmény dolgozó­ja éri el a nyugdíjaskort, akkor is ilyen lassú az ügyintézés? L. I. (név és cím a szerk.-ben) Ügyes ötletgazdák Örömmel észrevételeztem Eger város különböző pontjain meg­jelenő, összekötött zsákokat a leszedett plakátokkal. Külön megköszönöm az ötletgazdá­nak, s a végrehajtóknak egy­aránt ezt a kezdeményezést. Végre nemcsak „virágos”, ha­nem „tiszta és rendezett” hatása lesz a városunknak. (név és rím a szerkőben) Egy kis vizet! A vakáció kezdetével végre ké­nyelmesebben, kulturáltabban lehet közlekedni az Agria Volán Rt. távolsági járatain. A komfor­tosabb utazás érdekében öröm­mel vennénk, ha az egri busz- pályaudvaron kialakítanának egy vízvételi lehetőséget. A nagy melegben jólesne néha ke­zet mosni, inni. Ezt egyelőre csak a fizető illemhelyen vagy a büfében lehet megtenni. Ha az ötlet meghallgatásra találna, há­lásak lennénk. (egy utas a sok közül) Dr. Nagy Gyulára emlékeztek Ha beszól a gyerek a tanárnak... A Heves Megyei Vadászok Vadgaz­dálkodók és Természetvédők Szö­vetsége, az Országos Magyar Va­dászkamara Heves Megyei Területi Szervezete és a Mátra Múzeum, dr. Nagy Gyula volt múzeumigazgató születésének 90. évfordulója tiszte­letére június 18-án emlékülést és kiállítást rendezett Gyöngyösön. A Mátra Múzeumban megtar­tott ülést Farkas László Márton, a megyei vadászkamara elnöke nyi­totta meg. A méltató szavak után dr. Selmeczi Kovács Attila főmuze­ológus a múzeum alapítójára emlé­kezett, felelevenítve a Mátra Múze­um kezdeti nehézségeit és a lelkes alapító szorgalmas munkáját. Prezenszky János megyei fővadász és dr. Heltay István, a volt tanít­vány személyes élményeikkel szí­nesítették a találkozót, emlékezve a vadászra, a természetszerető, a va­dat tisztelő mesterre. Molnár Lászlóné tanárnő a jó pedagógust, a gyöngyössolymosi általános is­kola volt igazgatóját méltatta, aki időt és energiát nem sajnálva taní­totta a gyermekeket, de a pedagó­gus társait is a természet szereteté- re. Dr. Fülöp Lajos egyetemi tanár, a kiváló pedagógusi erények mel­lett az alkotóművészről, a minden­ki jó barátjáról, értékes emberi tu­lajdonságokról beszélt. Dr. Nagy Gyula novelláiból, verseiből fő hangsúlyt kap a természet csodála­tos világa, benne a vad, a madarak, a virágok és a fák mind-mind, mint az embert éltető csodálatos teremt­mények jelennek meg. Az emlékülés résztvevői külön­leges élményben is részesültek, ugyanis dr. Nagy Gyula, a minden­ki Gyula bácsija hangfelvételről ele­venedett fel előttünk: Az egy lövés­ből három vaddisznó, mátrai sike­res vadászatát hallhattuk. A Mátra Múzeum vadászati gyűjteményéből a Tiszti Kaszinó­ban rendezett kiállítást lánya, dr. Pálosné Nagy Rózsa nyitotta meg. A rendezvényen közreműködtek Kováts Krisztina zenetanárnő ve­zényletével a gyöngyösi Pátzay Já­nos Zeneiskola növendékei. Dr. Nagy Gyula a múzeumala­pító, a vadász, a pedagógus, az al­kotóművész nem csak a nevében volt nagy, munkássága, életútja, emberi magatartása tette naggyá, aki körül bárhol megjelent, pezs- gett az élet. Képes volt a céljai el­éréséhez megnyerni környezetét, lehetett az bárki. Szívesen segítet­ték a felsőbb vezetők, a művészek, a vállalati vezetők, a természetked­velők, a vadászok, akik megértve törekvéseit, adtak „egy-egy tárgyat a múzeumnak”. Gyenes István Gyöngyössolymos Segítséget várok a magam és a ha­sonló cipőben járó szülők és diá­kok nevében (sok van ilyen), hogy az alábbi esetben mit lehet tenni, hova lehet fordulni úgy, hogy ne a „diák igya meg a levét”. Amikor egy szülő beront az iskolába és tettleg bántalmazza a tanárt, meg­kapja a büntetését. Ha ugyanezt a tanár teszi a kisdiákkal, tovább „él és virul”, esetleg még a kitünteté­seit is gyűjtögeti jó pedagógusi munkájáért. A szülői értekezletek nagy része azzal telik el, hogy a szülők az osztályfőnök segítségét kérik, aki nem tud, vagy nem akar segíteni. - Tessék összefogni, és az igazgatóhoz menni - hangzik a vá­lasz. Ezt persze egyik szülő sem meri megtenni, csak tűr, ápolgatja otthon a megfélemlített és megvert gyermekét. Történt, hogy gyermekem „beszólt” a tanárnak. Soha nem adtam igazat neki ezért, s bocsá­natot is kért az említett tanárnő­től. No, de ez már mit sem segí­tett. A .tanárnő elhatározta és a kedvenc diákjainak meg is mondta, hogy ez a gyerek akár­mit csinál, nála hármasnál jobb nem lesz. Elhatározását tett kö­vette, az ötös tanuló csúszott lefe­lé magyarból. Ekkor mentem se­gítségért az igazgatóhoz, ezután azonban „elszabadult a pokol”. Hadd ne részletezzem. Egy alka­lommal felhívtam telefonon a ta­nárnőt, aki felvilágosított, hogy bevádoltam az igazgatónál, és különben az én gyerekemet min­den tanár utálja. (Ez a telefonbe­szélgetés magnóra van véve.) Az érettségi bizonyítványában min­den tárgyból ötöst kapott a gye­rek, csak magyarból hármast. Úgy gondolom, hogy egy tanulót nem muszáj szeretni egy tanár­nak. Ha pimasz, ha nehezen ke­zelhető, ezt tükrözze a magatar­tásjegye. Míg gyerekeink bent iz­zadtak az érettségin, mi szülők kint beszélgettünk. Általános volt a szülői vélemény: hidd el, nem érdemes semmit tenni, mert nem tudhatod, hogy a másik gyereked mikor kerül a keze közé. Hát itt tartunk. Aki nehezen kezelhető tizenéves korában, annak nincs jövője? Egyes tanároknak a sze­mélyes sérelme mindennél fonto­sabb? Azt szeretném, hogy a ta­nárok ne engedhessék meg ma­guknak, hogy megverjék a diákot azért, mert nehezebben tanul, mint társai. Hiába tudja az egész tanári kar, az igazgató, hogy igazságtalanság történik, senki nem tesz semmit. A tanári kolle- galitás fontosabb, mint gyerme­keink jövője? (név és rím a szerk.-ben)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom