Heves Megyei Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-27 / 174. szám

12. OLDAL SPORT TÜKÖR 2004. Jűuus 27., KEDD j Kezdődik a Mátrai Nyár Sakk Két nappal az Egerben rendezett XXVIU. Agria sakkfesztivál után mától Gyöngyösön kerül sor nagyszabású eseményre. Az ugyancsak nagy hagyományokkal rendelkező XXVII. Mátrai Nyár el­nevezésű nemzetközi mester- és mesterjelölt-verseny megnyitóját 15.15-től tartják az Energia Ifjúsá­gi Szállóban (Róbert Károly út 19.). Csizmadia Lajos rendező, a Mátra Sportegyesület sakkszak­osztályának vezetője a részletek­ről így szólt: - Az „Á” és a „B" cso­portban előzetesen 6 nemzet (cseh, szlovák, orosz, ukrán, ro­mán, magyar) 70 sakkozója jelez­te nevezési szándékát. A „A” jelű mezőny erősségét a 10 nemzetközi és FIDE-mester részvétele biztosítja - mondta Csizmadia. A kilencfordulós, svájci rend­szerű viadal augusztus 5-ig tart, közben július 31-én a markazi tó­nál látják vendégül az indulókat. A sakkórát ma a megnyitó után indítják, a további fordulók 15 órakor kezdődnek a Toronyház szomszédságában lévő verseny- helyszínem ________ (BCS) F ókuszban Besenyőtelek I mérlegre kerülnek a 2004-es tava­szi szezon játékvezetői és asz­A Heves Megyei Labdarúgó Szö­vetség (HELASZ) augusztus 7- én Besenyőtelken, a Dr. Vass Géza Sporttelepen rendezi meg a IX. Labdarúgás Napja elneve­zésű hagyományos eseményt. A helyi önkormányzattal és a Be­senyőtelek SC-vel közös rendez­vényen a következő programot tekinthetik meg az érdeklődők. 9.45: Megnyitó. 10.00: Heves - Fenstherm-Verpelét serdülő mérkőzés, melyen a 2003/2004. évi bajnokság Keleti és Nyugati csoportjának bajno­kai játszanak egymással (játék­idő: 2x40 perc). 12.00: Heves megyei edzőválogatott - Heves megyei játékvezető válogatott (2x45). 14.00: Mátraderecske - Novaj II. mérkőzés, ahol a me­gyei III. osztály Északi, illetve Délkeleti csoportjának aranyér­mes együttesei lépnek pályára (2x45). 16.00: Felsőtárkány - Füzesabony, a Dr. Vass Géza- kupáért a Magyar Kupa megyei selejtezőjéből az országos táblá­ra jutott két gárda csap össze (2x45). 18.00: Besenyőtelek -» Novaj barátságos mérkőzés (2x45). 20.00: Eredményhirde­tés, zárás. Síphangolás Tamamérán A Heves megyei játékvezetők hagyományos nyári felkészítő tá­borát ezúttal új helyszínen, a tar- namérai ifjúsági táborban rende­zik. Amint azt BirincsikJózseftől a megyei JT elnökétől megtud­tuk, a háromnapos eseményen szisztensi teljesítményei. Az NB III-as szinttől a megyei Ill-ban működőkig bezárólag fizikai és szellemi szintfelmérésre is szá­míthatnak a bírók. Előadások, konzultációk segítik az őszi sze­zonra való felkészülést, melynek aktuális feladatait is megbeszélik a jelenlévők. A táborzárás idő­pontjára a JT vezetői kijelölik a 2004/2005-ös bajnoki év kereteit, eldől, hogy az egyes sípmesterek melyik osztályban vezethetik a mérkőzéseket. Remélhetőleg emelkedik az országos szinten foglalkoztatott Heves megyei já­tékvezetők száma is. Gyöngyösi ötös Előkészületi mérkőzésen: Jászfényszaru - Gyöngyösi AK- Ytong 2-5 (1-3). G.: Szabó J„ Ba­logh, ill. Tóth Z. 2, Búzái, Tóth 1. A., Forgács D. Tizenhármas sem akadt A 30. fogadási heti totó nyere­ményei a jövedelemadó levonása után a következők: 13 plusz egy és 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatos szelvény 5 darab, nyereményük egyenként 334.358 forint. 11 találatos szel­vény 131 darab, nyereményük egyenként 12.762 forint. 10 talá­latos szelvény 2324 darab, nyere­ményük egyenként 1199 forint. A góltotón 6 és 5 találatos szel­vény nem volt. 4 találatos szel­vény 5 darab, nyereményük egyenként 15.088 forint. HiMHiMIMHit AKKREDITÁLT FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS *** a Pécsi Tudományegyetem JOGI KARÁVAL együttműködve -===­NAPPALI és LEVELEZŐ tagozaton. ■ .........­k érje INGYENES tájékoztatónkat! J. L. Seagull Szakképző Iskola 3100 Salgótarján, Meredek út 9. www.seagull.hu Mai sportműsor Sakk: XXVII. Mátrai Nyár nem­zetközi mester- és mesterjelölt­verseny, Gyöngyös, Róbert Ká­roly út, 15.30. Labdarúgás: Előkészületi mérkőzések: FC Hatvan - Gyöngyöshalász, 18.30. Fenstherm-Verpelét - Novaj, 18.00. Gyöngyösi FKK: két NB I/B-s csapat Erősített az 5. helyen végzett férfi gárda, de az NB Il-es bajnok nőknél is lesz változás A tavaszi szezon befejezése óta azzal a párját ritkító ténnyel büszkélkedhet a Gyöngyös Főiskola Kézilabda Klub, hogy ősztől két NB I/B-s csapata is indul a második vonalban. A férfiak ’98 óta tagjai az NB I/B-nek, ahol legutóbb az 5. helyen végzett a Bárány Zsolt edző által irányított együttes. A nők vi­szont először vívták ki a jogot a második ligás szereplésre, miután az NB II. Északkeleti-csoportjában elhódították a baj­noki címet Kézilabda szövetségben az új játékosok pa­-------------------------------------------- pírjait. A klub kézilabda-szakosztályá- - Kik nem lesznek a jövőben a nak első embere, dr. Magda Ró- GYFKK tagjai1 bért érthetően elégedett volt, - A kapus Józsa Norbert Ózd- amikor az elmúlt évad értékeié- ra, Pristyák Dávid pedig Mező­sére kértük: - Először a fiúkról kövesdre írt alá. Mindketten be­szólnék, akiktől jól teljesítmény- fejezték a tanulmányaikat ná- nek mondható az elért 5. helye- lünk. zés - kezdte dr. Magda. - Az - Mit lehet tudni az újakról? eredmény a csapategységet di- - Három játékost igazoltunk cséri, ugyanis keretünk nem állt az NB I-es Százhalombatta csa- közel azonos tudású játékosok- patától. Stéhli Csaba irányító, ból, néhányszor a cserék nem Szilágyi Péter átlövő, Kemény tudták pótolni a kiesett mégha- András pedig balszélső poszton tározó embereket. A végén már jöhet szóba. Oláh János Békés­sérülés miatt Pristyák Dávid, ről jött, míg a Pestszentlőrinc Novák Tamás és Nagy István já- kapusával, Hudák Endrével még tékára sem számíthatott Bárány folynak az egyeztetések. Lénye- Zsolt edző. Ezzel együtt még a 4. ges, hogy ezek a kézilabdázók helyet is megszerezhettük vol- az intézményünk hallgatói is na, ám az Orosháza - lesznek. Tiszaföldvár mérkőzés szá- - Mi a helyzet a hölgyekkel, munkra kedvezőtlen eredmény- akik a klub történelemkönyvébe nyel zárult. Úgy gondolom, hogy most aranyfejezetet írtak? csapat és a szakvezető is hozta a tőle elvárhatót fpv v^P7tpp így a végső helyezéssel elégedettek lehetünk.- A következő idényre megfogalmazták-e már a céljaikat?- Az első négy hely va­lamelyikén szeretnénk végezni.- Változatlan állo­mánnyal?- Nem, vannak távozóink, és - A lányoknak gratuláltunk a persze már érkezőkről is be tu- sikerhez, amit megérdemelten dók számolni, Bodó Attila sza- szerzett meg a Berendi Antal és kágvezető ép- Cseh Zoltán vezette együttes, pen a napok- Ugyanúgy, mint a fiúk számára, ban intézi a nekik is biztosítjuk az NB I/B-s A gyöngyösi főiskolás lányok minden vetélytársuknak megálljt parancsoltak a dobo­gó első helye felé vezető úton fotó: gál gabor szerepléshez szükséges nyu- nül ide kívánkozik, hogy meg- godt hátteret. Szakmai elvárás erősödött szponzori kör segíti majd az együtteseket, így kezdenek természetesen főtámo­FÉRFIAK - NB l/B LÁNYOK - NB II. 2003/2004. 2002/2003. 2001/2002. 5. hely 9. hely 4. hely 2003/2004. 1. hely 2002/2003. 4. hely 2001/2002. 5. hely 2000/2001. 8. hely­1999/2000. 6. hely­1998/1999. 7. hely­FERFIAK Tiszaföldvár idegenben Bocs idegenben Az NB l/B őszi idénye mindkét mezőny számára szeptember 12-én kezdődik. gatóként a Károly Ró­bert Főiskola viseli a terhek nagyobb részét. Azt viszont egyelőre nem tudom megmonda­ni, hogy mikor játszhat­juk saját csarnokban a mérkőzéseinket. Talán már az idén elkezdőd­nek a létesítmény építé- velük szemben, hogy az 5-8. si munkálatai, és akkor várható­hely valamelyikén végezzenek, an 2005 őszén vagy 2006 tava- Ennek érdekében nő az edzés- szán már valóban hazai környe- szám is, mindennap tréningez- zetben léphet­nek majd a játékosok. A klubbal nek pályára a kapcsolatban annyi még feltétle- csapataink. Edzői szemmel Bárány Zsolt Bárány Zsolt, a férfi csapat szakvezetője: - Öszszes- ségében nézve az elvárásokat teljesítettük, hiszen az 5-8. hely volt számunkra kitűzve, melynek a fel­ső szintjét értük el. Ezzel együtt az egyik szemem sír, a másik nevet, mert okosabb, higgadtabb játékkal a 4. helyet is megcsíphettük volna. Ehhez az hiányzott, hogy Hajdúböszörmény­ben kikaptunk. A jövőre nézve viszont biztató, hogy a célkitűzésnek meg tudtunk felelni.- Mit remél az új játékosok érkezésétől?- Bízom benne, hogy valóban erősítést jelentenek majd. Úgy vélem, komoly harc lesz a dobogóért, de megpróbálunk olyan munkát végez­ni és úgy összecsiszolni a csapatot, hogy az elképzeléseink valóra vál­janak. Én eddig is nagy hangsúlyt fektettem a csapategységre, és ez a későbbiekben is fontos szerepet kap. Pontosabb, taktikusabb és tisz­tább játékra törekszünk, ahol a képességek szerepe, is nagyobb lesz. Ennek érdekében történtek az igazolások is.- Mikortól edzenek?- A múlt heti ráhangolást követően most már az erőnléti munka ke­rült előtérbe. Augusztus 2. és 6. között Sírokban edzőtáborozunk, majd napi két edzéssel a Kálvária-parti csarnokban gyakorlunk. Edző­meccseket NB I-es gárdák ellen tervezünk, köztük a Nyíregyházával, a Csömörrel, a Debrecennel és a Pestszentlőrinccel. Cseh Zoltán, a női gárda trénere: - Azok után, hogy a vetélytársak elpackáztak néhány alkalmat az előbb­re lépésre, a klub vezetésétől kaptunk lehetőséget ar­ra, hogy megerősítsük a csapatot, és megcélozzuk az első helyet. Mivel minden nehéznek ítélt ellenfél hozzánk jött, láttunk esélyt az aranyéremre, és a bizakodásunkat csak fokozta, hogy Berendi Antal személyében a szakmai stáb is komolyabb lett. Az ő visszatérése kedvező változást hozott.- No meg Húszak és Matus érkezése is sokat nyomott a latba.- Már azzal nyertünk, hogy felépült sérüléséből a kapus Mazura Ju­dit, aki az őszi idényben nem játszhatott. A Mátészalkáról igazolt Huszák Nikolett és az olaszországi profiskodásból hazatért Matus Ad­rienn valóban sokat segített a cél elérésében, de a sikerhez kellett a többiek jó teljesítménye is.- Rájuk számíthatnak az NB I/B-ben is?- Egy héttel ezelőtt kezdtük a felkészülést, és a tavalyi keret tagjai együtt edzenek. Változás azonban elképzelhető, és az már biztos, hogy a végzett Hudák Edina máshová igazol. Az újakról semmi konk­rétat nem tudok mondani, de több emberrel is tárgyalunk, és jó esély van arra, hogy olyan állománnyal vághatunk majd neki a bajnokság­nak, amelyik meg tudja hosszabbítani NB I/B-s tagságát. BÓDICSABA SZUPEREXPRESSZ H0ML0KRAK0DÓS, mélyásós markoló­gépre gépkezelőt keresünk azonnali be­lépéssel. Érdeklődni a 30/9350-049-es telefonon.---------------- -21731­A LAPFOKÚ számítógép-kezelői tanf. 60 óra. ECDL-vizsgalehetöséggel. MTESZ, Eger 36/423-583------------------------------------------------------------- -21644­H INTA, csúszda, elektromos autó, vala­mint bútorok, hűtő, ágy, teljes lakásfel­szerelés sürgősen eladó. 30/264-7753------------------------------------------------------------ -21730­N YÁRI ruha, póló, rövid nadrág, fürdőru­ha, stb., 250-1000 Ft-ig kapható a Mini- Money-ban. Eger, Sólyom út 6. (Pásztor: EGER, Sas u. 29. alatti ingatlan bármi­lyen célra kiadó. Telefon, riasztó, park., garázs van. 70 eFt/hó. 20/914-1516 —--------------------------------------------------------- *21444* J ÓL megközelíthető helyen, a hatvani határban tarlóról eladó 350 db kisbáiás búzaszalma. Ára: 150 Ft/bála. 30/262- 7655------------------------------------------------------------- -21743­A Z IMAGE Szépségstúdióban fodrászat, kozmetika, manikűr, műkörómkészítés- sel várjuk régi és új vendégeinket Eger, Malom 6. 415-559------------------------------------------------------------- *21681* V ilágbajnokok a maklári kötelesek Kötélugrás A Kovácsáé Farkas Zsuzsa edző ve­zette makiári kötélugró lányok is­mét felállhattak a dobogó legfelső fokára. Ezúttal az ausztráliai Brisbane-ben, 600 versenyző rész­vételével rendezett világbajnoksá­gon nem talált legyőzőre a Horváth Kitti, Kovács Judit, Szurovcsik Kit­ti, Vámosi Noémi összeállítású csapat, akik nyakukban a legfénye­sebb éremmel hallgathatták a Himnuszt. Második helyen az Egyesült Államok, harmadikként pedig a szintén magyar színeket képviselő szombathelyi csapat végzett. A csapat-vb-vel párhuzamosan zajlott az egyéni világbajnokság, melyen Kovács Judit 4. helyezést ért el. A 15-17 éves korosztály szá­mára kiírt Ausztrál Nyílt Bajnoksá­gon Szurovcsik Kitti a 3. helyen zárt, a betegen versenyző Horváth Kitti pedig a 15. lett. Vámosi Noé­mi térdízületi problémái miatt az egyéniben nem indult. Az edző és tanítványai ezúton is köszönetü- ket fejezik mindazoknak (Makiár Község Önkormányzata, Numan Pékség, Quaestor Rt., Hotel Mina­ret, Zodel Hungária Kft., Prom- therm Agria Kft., Terry Sakuta, Madarász András vállalkozó, Eger Megyei Jogú Város Önkormányza­ta, East Trend Hungary Kft., Nagytálya Község Önkormányza­ta, Lőrincz Zoltán építési vállalko­zó, Medifam Kft., Kecső János pin­cészete, Kriston Gáspár vállalkozó, Berill Belsőépítészeti Kft.), akik bízva tehetségükben, anyagi hoz­zájárulásukkal lehetővé tették, hogy jelen lehessenek a rangos Az vb-aranyat szerzett makiáriak csapata (balról): Vámosi Noémi, Kovács Judit, Kovácsné Farkas Zsuzsa edző, Horváth Kitti és megmérettetésen. ___________‘ ■ Szurovcsik Kitti______________________________________________________________________■

Next

/
Oldalképek
Tartalom