Heves Megyei Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-02 / 153. szám

SPORT TÜKÖR 15. OLDAL 2004. Július 2., péntek Zöld út a formaautóknak 28. Mátrai hegyiverseny a 3. Szinva Motor-kupáért Késhegyen táncolva maradtak A mátrai hegyiversenyek történetének 28. versenyére készülő­dünk, s most harmadik alkalommal lesz rendező a HB ASE - mondta érdeklődésünkre Bertalan Zsolt főszervező. - Július 17- 18-án ismét a Mátrába zarándokol a gyorsasági magyar baj­nokság több mint 100 járműből álló karavánja. Az ob 7-8. futa­mán a túraautók, Renault Cliók, és Opel Astrák mellett a tava­lyi évtől eltérően itt lehetnek hazánk legjobb formaautói is. Autósport- Tavaly biztonsági okai voltak a formaautók távolmaradásának?- Igen, a korlátok állapota mi­att nem engedték a rajt­hoz állást - folytatta Bertalan. - Idén sikerült 800 méter új korlátot vá­sárolnom, melyet a He­ves Megyei Közútkeze­lő Kht. szakemberei fel­szerelnek a verseny kezdetére.- Hogyan indult a harmadik év szervezése?- Örömteli, hogy a miskolci székhelyű Szinva Motor az idén is mellénk állt. A BMW-k forgal­mazásával foglalkozó cég, a kö­zeljövőben Heves megyében is szeretne üzletet nyitni. A Red Bull is teljes mellszélességgel tá­mogat bennünket. A Heves Me­gyei Autósport Szövetség, a me­gye, az érintett települések veze­tői, a rendőrség, és a közutasok is korrekt partnerként támogat­ják az esemény rendezését.- Milyen újdonságokra számít­hat a közönség?- A már említett formaautók mellett szeretnénk a ladásoknak külön díjat adni. Számítunk a ra­lisok indulására, Balázs Öcsi, Busman, és Magda Robi a hegyi távon is látványosan tud autózni, de Vas Zoliék is jelezték: elindul­nak a Nissan Almerával. Láthatja a közönség Varga „Cigányt”, és Gál Babát is. Július 2-án zárul a nevezési lista, aki kedvet érez a száguldáshoz, gyorsasági licen- cet vált, és megfelelő az autója, az ott lehet a sasvári rajt­kockán. Az ob 7. futa­mán az egriek közül in­dul Él István, Belkovics László és Leffler Csaba, míg Gyöngyösről a Mátra-specia lista Butyka György. Élese­dik a verseny az egyes kategóriákban, így min­den másodpercnek, helyezésnek nagy jelentősége lehet.- Az idei időpont kedvezőnek tűnik.- Valóban. Sem Forma 1-es fu­tam, sem raliverseny nincs azon a hét végén, az autósportbarátok a Mátrát választhatják, ami ki- kapcsolódásnak is kitűnő hely.- Terveznek-e egyéb szórakoz­tató programokat?- A „seatos lányok” jelen lesz­nek végig, szombaton este fellép az Unisex, a Desperado, valamint visszatérőként az • Irigy Hónaljmirigy. Bulihangulatot szeretnénk, ahol a közönség és az autósok is jól érzik magukat. A szűkös terepadottságok miatt igény szerint Gyöngyösről autó­buszok szállítják majd a nézőket az 5410 méteres pálya közvetlen közelébe. ________________________________(BAJZÁT) E RDÉSZEK A PARKBAN. Szilvásvárad! versenyközponttal a héten rendezik a 11. Erdész tájfutó Európa-bajnokságot, melyen 14 ország 260 indulója vesz részt. A programban parkfutás is szerepelt, melynek helyszíne az egri belváros, az Érsekkert és térsége volt. Szombaton váltóverseny vár az erdészekre. fotó: pilist elemér Egy hír: egy mondat LABDARÚGÁS. A skót Celtic Glasgow fennállása során először átvette a vezetést a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS által jegyzett klubvilágranglistán. A 350 csapat utóbbi 12 hónapos teljesítményét rögzítő lajstrom­ban két magyar együttes kapott helyet. A Ferencváros a 99., a Debrecen pedig a 124. OLIMPIA. Görögországban megkezdődött az olimpiák törté­netének legdrágább biztonsági gyakorlata, amelyben mintegy 37 ezer rendőr, tűzoltó és szak­értő vesz részt. Az akció, mely­nek során az ötkarikás játékok valamennyi helyszínét átvizsgál­ják, mintegy egymilliárd euróba kerül. Mérlegen az NB III. Mátra-csoportja -13. Gyöngyöshalász Az NB III-as Mátra-csoport négy Heves megyei csapata közül három a 2003-2004. évi bajnokság végén a bent- maradásért harcolt, de valójá­ban csak a Gyöngyöshalász­nak volt esélye arra, hogy meghosszabbítsa NB III-as tagságát. Az utolsó forduló, utolsó percéig kellett várni az esély megvalósulására, a sok fáradozás és törődés nem volt hiábavaló, Gyöngyöshalász csapata az ősszel harmadszor is nekivághat az NB-s küzdel­meknek. Labdarúgás 13. Gyöngyöshalász 30 8 9 13 32-45 33 Ősszel 15 3 4 8 12-26 13 Tavasszal 15 5 5 5 20-19 20 Otthon 15 7 4 4 22-20 25 Idegenben 15 1 5 9 10-25 8 A 6. Gyöngyösi AK-Ytong csapa­tával szemben Halásznak a tavasz sikerült jobban. A bentmaradást összességében a hazai szereplés­sel harcolták ki, idegenben csak a sereghajtó Egerszalók otthonában tudtak nyerni. Volt viszont éppen a bajnokság második félidejében három értékes idegenbeli (Gödöl­lő, Magyargéc, Mezőkövesd, mind 0-0-ás) döntetlenjük, mellette ott­hon verték Taksony, Veresegyház és ami legfontosabb lett a végén, Jászberény együttesét. Az utolsó játéknapon az is elég volt, hogy döntetlenre végeztek (1-1) a Gyöngyössel.- Nagyon élesre sikeredett a szezonzáró - mondja Szabó Gyu­la, a Gyöngyöshalász elnöke, aki alighanem kulcsszereplő abban, hogy Halásznak NB III-as csapata van. A szabadidejét szinte teljes egészében a labdarúgásra áldozó sportvezető a következők szerint foglalta össze a bajnokság utolsó kilencven percét.- Bőven volt izgalom a hajrá­ban, főleg azért mert néhány csa­pat szinte megtáltosodott. Ne­künk Gyöngyös maradt a végére, és nagyon bíztunk a győzelem­ben, mert csak az jelentett volna biztos bentmaradást. A mérkőzés Szabó Gyula elnök: „Nekünk Ács Jánosra úgy alakult, hogy a gyöngyösiek és mi is megszerezhettük volna a három pontot. Lőttünk például olyan kapufát, hogy az egyikről a másikra pattant a labda, de nem jutott túl a gólvonalon. Az utolsó percekben a gyöngyösiek álltak közel a gólszerzéshez. Úgy fejez­tük be a meccset, hogy nem tud­tunk a Jászberény vereségéről. Mivel a herényiek otthonukban kaptak ki a Főttől, számolhattuk a velük való összevetést. Azzal ma­radtunk bent, hogy mi 2-0-ra nyertünk ellenük Halászon, ők pedig csak 1-0-ra nyertek velünk szemben az otthonukban, Jász­berényben.- Ez annyira minimális kü­lönbség, hogy akár fordítva is alakulhatott volna. Bizonyára nagy lenne most a csalódás, ha kiesnek.- Nyilván nem örülnénk, de a lelkiismeretünk mégis nyugodt lenne. Egészséges önbizalom ve­zérelt bennünket, és a becsülete­sen elvégzett munka hite erősí­tett mindannyiunkat. Pánik és veszélyérzet nélkül dolgozott a csapat, nem másokra, hanem magára figyelt. A húzó embere­(jobboldalt) van szükségünk” ink vitték előre a gárdát, ami tő­lünk telhetett, azt megtettük a bentmaradás érdekében. Érez­tük, hogy a munkának lesz ered­ménye. Ha így esünk ki, akkor nincs miért szégyenkezni. Örü­lünk persze, hogy elértük célun­kat, megérte a sok fáradozás és izgalom.- Korábbi beszélgetésünkben már említette Ács János edző sze­repét.- Aligha kell őt bemutatni a megye előtt. Mindig is a szigorú­ságáról, a következetességéről volt híres, nálunk is ez kamato­zott. Nekünk Ács Jánosra van szükségünk, aki egykor Halászról indult. Ismeri ezt a közeget, átérzi a mi gondjainkat, tud velünk azo­nos módon közeledni a problé­mákhoz. Tavaszra előtte is össze­állt az a kép, amivel számolhatott. A játékosok tudtak vele azonosul­ni és a cél érdekében ugyancsak mindent megtenni, ami tőlük el­várható. Ez a dolog lényege. Mi korábban is ezt az utat jártuk, és a jövőben is csak hasonlóra tu­dunk vállalkozni. Az eredmé­nyek, az, hogy maradtunk az NB Ilí-ban, bennünket igazolnak. FOTÓ: PILISY ELEMÉR- Az új versenykiírás még nehe­zebb feladatot állít a gyöngyöshalászi labdarúgás elé is. A mostanitól előbb kell végezni jövőre a bentmaradáshoz.- Akkor majd ezt a célt tűzzük magunk elé. Ha nem sikerül, ak­kor sem esünk kétségbe. Mi úgy érezzük, hogy hosszú távon is jó utat járunk. Semmi extra nincs abban, amit teszünk a halászi foci érdekében. Vigyázunk arra, hogy ne essünk mások hibájába, csak olyan feladat teljesítésére vállalko­zunk, ami becsületes munkával elérhető. Az sem tragédia, ha vis­sza kerülünk a megyei bajnokság­ba, de feltétlen arra törekszünk, hogy maradjunk az NB Ilí-ban. Ez vezetői oldalról is csapatmunka, adottak hozzá a társak.- Lesz személyi változás a csa­patban?- Kisebb mozgás elképzelhető. Az idegenekkel szemben nagyon vigyázunk saját neveltjeinkre, mert ők biztosíthatják a bármi­lyen osztályú folyamatosságot. A jövővel kapcsolatban egyelőre az biztos, hogy július 5-én látunk is­mét munkához. FESZTBAUM BÉLA Csak röviden II. Rüll Csaba-emléktorna ■ VÍZILABDA - Szombaton és vasárnap 9 órától az egri Bárány­uszodában rendezik a II. Rüll Csaba-emléktomát, amely - a tava­lyihoz hasonlóan - nemzetközi szintű erőpróba lesz. Az egri csa­pat januári utazását viszonozva a Dél-afrikai Köztársaságból ér­keztek pólósok. A fokvárosiak az 1989-es korosztályú lányoknál egy, míg az 1990-1991-es fiúknál két gárdát neveztek. Halovány Csillagok ■ BASEBALL - Az elmúlt hetekben három idegenbeli mérkőzé­sen lépett pályára az Egri Csillagok SE NB Il-es gárdája. Szabó Gábor csapatvezető azonban kevés sikerről tudott beszámolni. - Érden két mérkőzést játszottunk, anyagi okokból feladtuk pálya- választói jogunkat - mondta Szabó. - Az elsőn kóstolgatta egy­mást a két együttes, mivel még soha nem hozott össze bennün­ket a sors. A fiatal hazaiaknál 3 amerikai játékos is ütőt fogott, sőt a bajnok Nagykanizsából érkezett két baseballos is az érdie­ket erősítette. Ennek megfelelően a kezükben tartották a játékot, mi a mérkőzés közepén zárkóztunk fel egy pontra (7-6). A jobb támadójátéknak köszönhetően a végét azonban a hazaiak bírták jobban. Egyórás pihenőt követően jöhetett a visszavágó, amely sokkal szorosabb csatát hozott. Jól játszott a Gyurkó vezérelte csapat, még a győzelem lehetősége is felcsillant. A sorozatban a harmadik idegenbeli fellépés Jászberényben volt, ahol nem szü­letett meglepetés, simán nyertek a listavezető hazaiak - összeg­zett a csapatvezető. Eredmények: Érd Aeros - Egri Csillagok 16-8. Az egri pontszerzők: Turóczi 2, Jancsó, Szabó G., Gyurkó, Rendek, Gáspár, Józsa. Egri Csillagok - Érd Aeros 14-10. Az eg­ri pontszerzők: Jancsó 2, Gyurkó, Rendek 3, Gáspár 2, Apostol, Szabó T. Jászberény Stinky Sox - Egri Csillagok 21-1. Az egri pontszerző: Sűrű. A bajnokság állása:]. Jászberény 6 győzelem, 2. Békéscsaba 6, 3. A. E. 424 Budapest 2,4. Érd 2, 5. Egri Csilla­gok 0. Két érem Radicsnak ■ ATLÉTIKA - A Magyar Speciális Olimpiai Szövetség Debrecen­ben rendezett országos versenyén Radics Katalin, aki korábban tornában ért el szép sikereket, most kislabda-hajításban 1., 50 mé­teres síkfutásban 2. helyezést ért el. Az egri Integra Agria Sport­egyesület színeit viselő sportoló felkészülését mindkét sportágban Alaxainé Deák Edina segíti. Megújul „a” stadion Sportlétesítmény ___ A Gyermek-, Ifjúsági és Sportmi­nisztérium pályázatot hirdetett olyan fejlesztési javaslatok kiala­kítására, amelyek a Puskás Fe­renc Stadion és Létesítményei teljes területére vonatkoznak és amelynek eredményeként a volt Népstadion és környéke teljesen megújul. Az első lépés az, hogy a tárca megismerje és felmérje a befektetői igényeket és ez alap­ján dolgozza ki a végleges fej- lesztési koncepciót._________■ H ét végi sportműsor Szombat Strandlabdarúgás: Imola Bau GP, Kelet Kör, Kisköre, 9.00. Tájfutás: 11. Erdész Európa- bajnokság váltóverseny, Szilvás­várad, 8.00. Vízilabda. II. Rüll Csaba nemzetközi leány és fiú emlék- torna, Eger, Bárány-uszoda, 9.00 Vasárnap Strandlabdarúgás: Imola Bau GP, Kelet Kör, Kisköre, 9.00. Vízilabda: II. Rüll Csaba nem­zetközi leány és fiú emléktorna, Eger, Bárány-uszoda, 9.00. __■ H EVES**'HÍRLAP ECE». CYÖHCVOS, HATVAN. HEVES, Itl/ESABOHY. WLpRINCI. PÉTEHVÁSAm VÁROSOK fa KOgZCTOK NAPILAPM Kiadja az Axel Springer-Magyarország Kit Heves Megyei Irodája. Felelős kiadó a kit ügyvezető igazgatója Főszerkesztő: STANGA ISTVÁN Kiadóvezető: PERJÉSI ATTILA Vezető szerkesztő: DR. SZALAV ZOLTÁN Lapszerkesztők: HAVAS ANDRÁS, SZILVÁS ISTVÁN Szerkesztőség és kiadó címe: 3300 Eger, Barkóczy u. 7 sz. (Pf. 23.) Telefon: 36/513-600, fax: 36/513-605 E-mail cím: hmhirlap@axels.hu Ügyfélszolgálati iroda: Eger, Széchenyi u. 32., Tel: 36/4KM27 Hirdetési vezető: MOLNÁR ZOLTÁN Telefon: 36/513534, fax: 36/513-630 Telefonos hirdetésfelvétel: 36/410-427. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyarország Kft. Heves Megyei Irodájának terjesztő hálózata végzi, az árusítás az ÉSZAK­HÍR Rt. regionális árushelyein keresz­tül történik. Terjesztésvezető: FARKAS GÁBOR Telefon: 36/513644, fax: 36/513-646 Előfizetés a kiadónál. Telefon: 80/513-646 (ingyenesen hívható). Telefax: 36/513-646, vala­mint a területi ügynökségeknél és a ki­adó kézbesítőinél közvetlenül, posta- utalványon és átutalással a KHB 10403507-35017327-00000000 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés dija: egy hónapra 1400 Ft negyed évre 4200 Ft fél évre 8400 Ft egy évre 16800 Ft Hirdetésfelvétel, előfizetés a gyöngyösi (3200 Gyöngyös, Török Ignác u. 8. sz. TeL/fax: 37/311-697) és a hatvani iro­dában (3000 Hatvan, Kossuth tér 23. TeL/fax: 37/341-051 f Készült: Egri Nyomda Kft. (Eger, Vincellériskola u. 3. sz.) Felelős vezető: Kopka László. HU ISSN 0865-9109 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, akciókon és rejtvény­pályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ah­hoz, hogy azok felhasználásával a ki­adónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft, Axel Sprin­ger-Magyarország Kft, Harlequin Magyar- ország Kft, Zöld Újság Rt, Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft) előfizeté­ses megrendelését teljesítsük, akcióira, ki­adványaira és egyéb szolgáltatásaira fel­hívjuk a figyelmüket j Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rend- I szerrel készült. A MATESZ által auditált. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A Heves Megyei Hírlap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom