Heves Megyei Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)
2004-07-20 / 168. szám
4. OLDAL MEG Y E I KÖRKÉP 2004. JÚUUS 20., KEDD A NAP TÉMÁJA Nyár a kultúra jegyében Eger- A napokban ért véget a III. Egri Parnasszus Műhely, a legtehetségesebb fiatal költők országos szakmai találkozója, melynek ez évben először az Eszterházy Károly Főiskola adott otthont a Leányka úti Hallgatói Klubban és a Kepes György Szakkollégiumban - tájékoztatta lapunkat Jónás Zoltán, az egri főiskola kulturális programigazgatója. - A műhelytalálkozón egyébként szép egri siker is született. Az öt szakmai feladat egyikét Posta Marianna III. éves kommunikáció-magyar szakos hallgató nyerte. A közösség szakmai vezetése - mint egy év alatt a legtöbbet fejlődött fiatalnak - egy különdíjat is odaítélt, s Marianna országos lapokban is számíthat versei közlésére. A programigazgatótól megtudtuk: az idei nyár legjelentősebb művészeti eseménye a II. Kepes György Nemzetközi Művésztelep, mely az eredeti célkitűzéseknek megfelelően augusztus 1-14-ig a fiataloké, a hallgatóké. A művésztelepre 3-3 osztrák, szlovák, cseh, lengyel és magyar egyetemistát várnak, akiknek műveiből augusztus 4- én értékesnek ígérkező kiállítás nyílik az Eszterházy Károly Főiskola Könyvtárának földszinti nagy olvasótermében, a Líceumban. A nemzetközi művésztelep programjának szerves része a névadó Kepes György szellemiségével, egri örökségével való ismerkedés Csáji Attila, a Kepes Társaság elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja vezetésével, valamint egy budapesti, szentendrei művészeti szakmai kirándulás.- A tavaszon először színpadot kapott és rögtön szép sikert elért új néptánccsoportunk is elkezdi a fölkészülést a következő időszak föllépéseire - mondta Jónás Zoltán. - Augusztus 23-28-ig szakmai edzőtáborozáson vesznek részt, miközben föllépési lehetőséget kapnak az Agria Nemzetközi Néptánc Fesztiválon és a már hagyományos gólyatáborban.____________isikéi _____________________________! K orszerű gyengélkedő EGER - A Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóaljnál szerda délelőtt 10 órától átadási ünnepséget tartanak. Ennek keretében a Dobó-laktanya felújított egészségügyi központját vendégek jelenlétében adják át. Az eseményre várják a Magyar Honvédség szárazföldi parancsnokát, Györössy Ferenc vezérőrnagyot is. Lezárják a sztráda felhajtóágát DETK - Mától várhatóan július 29-ig az M3-as autópályán végzett munkák miatt lezárják a Detk-Nagyfüged közötti részen a balra kanyarodó sávot, valamint a sztráda bal oldali le-, illetve felhajtó ágát. Emiatt jelzőtáblákat helyeznek el. A lezárás ideje alatt az M3-as autópályán Miskolc felől a Ludas-Nagy fügéd irányában közlekedők csak a káli csomópontnál hajthatnak le, és céljukat a Kál-Kápolna-3-as főúton érhetik el. A nagyfü- gedi csomópont térségében közlekedők az M3-as autópálya Budapest felé vezető irányában legközelebb a 3. számú fő- út-Gyöngyös útvonalon, Gyöngyös keleti csomópontjában hajthatnak fel. Áfa-bevallás új nyomtatványon HEVES MEGYE - A havi és a negyedéves áfa-bevallásra kötelezett adózóknak július 20-ig kell benyújtaniuk a bevallásukat, amelyet már az új, U jelzésű nyomtatványon készíthetnek el. A bevalláshoz szükséges új nyomtatványok az APEH honlapjáról letölthetők. Fontos tudni, hogy az APEH a régi nyomtatványokat már nem fogadja el. Felújítják az Eger-patak hídját ALMÁR - Az elmúlt hét végén megkezdték az Eger-patak szarvaskői hídjának felújítását Almárban, a Nyugodó-dűlői feljárónál. A kivitelezést a Betonút Rí.végzi, a munkát közbeszerzési pályázat útján nyerték el. A korszerűsítés 21,5 millió forintba kerül, amelyet augusztus 31-ig valósítanak meg. Ezzel a jelenlegi 40-ről 80 tonnára növelik a híd teherbírását. Jelenleg félpá- lyás útlezárás mellett, jelzőlámpával irányítják a forgalmat. ■ Augusztustól felújítják az iskolát A gyerekek a mankálatok idején „két műszakban” tanulnak A nyári szünidőre tervezték, de csak augusztus végétől újítják fel a selypi iskola épületét A csúszás oka az új jogszabályokban keresendő. A munkálatok idején a gyerekeket délelőtt és délután oktatják a Közösségi Házban. Lőrinci A képviselő-testület már hónapokkal ezelőtt döntött a Hunyadi Mátyás Általános Iskola selypi épületének a teljes rekonstrukciójáról. A félszáz esztendővel ezelőtt átadott kétemeletes objektumra ráfér a tatarozás, a nyílászárók cseréje, a fűtés teljes korszerűsítése, a tető rendbetétele és minden más felújítási teendő, hiszen az utóbbi időben jelentősen leromlott az állaga. A település vezetése szerette volna az oktatást érintő lehető legkevesebb bonyodalommal elvégezni a kivitelezést, ezért a teendőket a nyári vakáció időtartamára tervezték. A munkálatok azonban máig nem kezdődtek el, aminek következtében a „jól értesültek” máris különféle elméleteket terjesztettek településszerte a beruházás elmaradásáról. Víg Zoltán polgármester határozottan cáfolta az utóbbiról szóló híreket, azt azonban megerősítette, hogy a kivitelezés legkorábban augusztus utolsó napjaiban kezdődhet el.- Az összesen 75 millió forintba kerülő munkálatok költségeinek a jelentős részére, azaz 56 millió forintra sikerrel pályáztunk az Oktatási Minisztérium A XXI század iskolája elnevezésű kiírására - tájékoztatta lapunkat a város első embere. - A konstrukció lényege, hogy felvesszük a szükséges hitelt, amit három év türelmi időt követően tíz esztendő alatt kell visszafizetni, az állam pedig átvállalja ennek kamatait. Az eredményes jelentkezésről megkaptuk az értesítést, aminek nyomán a velünk kapcsolatban álló pénzintézet tájékoztatott, hogy átutalják a szükséges összeget, ami azonban még nem érkezett meg a számlánkra. A késedelem másik oka, hogy hazánk európai uniós csatlakozásával bonyolultabbá váltak a kivitelező kiválasztására vonatkozó közbeszerzési eljárás szabályai. Az önkormányzatnak máris számos hiánypótló dokumentumot kellett benyújtania, amit a szakemberek meg is tettek, s csak most érkezett el az idő arra, hogy a közbeszerzési értesítőben megjelenjen a tender kiírása. Amennyiben ez néhány napon belül megtörténik, elkezdődhet a Tanítás délelőtt és délután- Sajnos, a folyamat nem gyorsítható fel, ezért át kellett szervezni a tanév első felét. A gyerekek a Közösségi Házban tanulnak két „műszakban”, azaz délelőtti és délutáni váltással. Tudjuk, mindez fokozott igénybevételt és kényelmetlenséget jelent a nebulók és a szülők számára. Türelmüket és megértésüket kérjük, hogy - rajtunk kívül álló okok miatt - nem az elképzelések szerint alakultak a dolgok. Cserébe viszont a gyerekek teljesen megújult, korszerű környezetben kezdhetik a második félévet - jelentette ki Víg Zoltán. procedúra, aminek során eldől, hogy mely cég kapja meg az iskolafelújításra vonatkozó megbízást. _______ ______ _ _ (T.O.) M a este: felvételi ponthatárok (Folytatás az 1. oldalról) így tehát ha valaki több helyre is beadta a jelentkezését, több sms-re is számíthat. A tájékoztató szerint a felsőoktatási intézmények a ponthatárok megállapítását követő egy héten belül postázzák a hivatalos felvételi döntésről szóló levelet. Közvetlenül a ponthatárok kihirdetését követően - július 20án éjjel- a Felvételi Információs Szolgálat (FISZ) portáloldalán megtalálhatóak lesznek az idei hivatalos felvételi ponthatárok, melyeket az Országos Felvételi Iroda bocsát rendelkezésre. Az érdeklődik a www.fisz.hu oktatási portálról négyféle formátumban tölthetik le az adatbázisokat számítógépükre, illetve pályák szerinti bontásban is megtalálhatják az aktuális adatokat. Aki azonnal értesülni szeretne az eredmények publikálásáról, annak érdemes regisztrálnia a kétheti rendszerességgel megjelenő elektronikus Országos Oktatási Hírlevélre is, ami a megadott e-mail címre érkezik majd, és exkluzív különszámá- ban kizárólag a ponthatárokkal foglalkozik. Aki nyomtatott formában szeretné böngészni a táblázatokat, ezt is megteheti, hiszen július 22-én az Egyenes út az egyetemre felvételi hírújság ponthatárok különszám- mal jelenik meg. A www.fisz.hu oldalon bárki ingyenesen regisztrálhat a FISZ Országos Oktatási Hírlevelére, illetve térítésmentesen rendelheti meg az Egyenes út az egyetemre felvételi hírújság Ponthatárok különszámát. Holttestet keresnek Heves, Miskolc Ismét felkérést kapott egy tragédia kapcsán a Szikla Mentőcsoport. Tegnap délután Miskolc külterületéről, Taktakenézről hívták őket: segítsenek felkutatni egy vízbe fulladt ember holttestét. Sági Jánostól, a mentőcsoport vezetőjétől megtudtuk, hogy két búvárral és egy német juhász kutyával siettek a helyszínre. A kutatás eredményéről lapzártáig nem érkezett hír. A baleset újra figyelmeztet: még a vízbiztonsággal rendelkező kiváló úszók sem ugorhatnak vízbe felhevült testtel A kánikula és a szabad vizek, bányatavak minden évben áldozatokat követelnek. A vízmélység miatt esetenként húsz Celsius-foknál is nagyobb eltérés lehet a levegő és a tó hőmérséklete között. Ez a különbség az egészséges szervezet számára is végzetes lehet. ■ Vizsgát tehettek a tanultakból a Heves Megyei Baleset-megelőzési Bizottság és a Penzum '96 Oktató és Szervező Kft. fel- sőtárkányi segédmotoros közlekedési táborának résztvevői. A megyéből pályázó 80 gyerek közül 20 vehetett részt a 9 napos programon, s közülük 17-en sikeresen teljesítették az egészségügyi, a KRESZ- és a rutinvizsga feltételeit, így jogosítványhoz jutottak FOTÓ: PILISY ELEMÉR Besenyőtelek - Az Általános Művelődési Központban működő általános iskolában - az Országos Közoktatási, Értékelési és Vizsgaközpont szakmai közreműködésével - nemrég vizsgálatot végeztek a hatodik és a nyolcadik osztályos diákok körében a matematika és az olvasás felmérésére. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a tanulóknak a dokumentum típusú szövegekkel volt a legtöbb problémájuk, az elbeszélő és magyarázó szövegekhez kapcsolódó feladatok kevesebb nehézséget okoztak. Boldog - Átszervezték a helyi önvédelmi egyesületet. Egyebek mellett speciális csoportok - így lovas polgárőrség, valamint ifjúsági, mezei és katasztrófaelhárító egységek - alakultak. A polgármesteri hivatal közreműködésével jelentős összeget nyertek támogatásként, amit számítástechnikai berendezések és közlekedési jelzőtáblák beszerzésére fordítottak. Az egység jelenleg 36 taggal működik Szamosvölgyi Judit vezetésével. Nekik, valamint Hornyák István r. zászlós, körzeti megbízott tevékenységének is köszönhető, hogy a községben tavaly több mint 40 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma. ECSéd - Görög, török, szerb és erdélyi táncest kezdődik 23-án, pénteken 18 órakor a művelődési házban. A koreográfiát külföldi előadók mutatják be. Bővebb felvilágosítást a rendezvényről a helyszínen kaphatnak az érdeklődők. Eger - Lopás vétségének alapos gyanúja miatt egy helybeli lakos feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, aki a város egyik áruházának parkolójában, a tulajdonos nyitottan álló személygépkocsijának csomagtartójából kiemelte a diplomatatáskát, amelyben tizenegyezer forint készpénz, egy útlevél és egyéb személyes tárgyak voltak. A tettes a lopással 19 ezer forint kárt okozott. Egerbakta - Elfogadták az ön- kormányzati képviselők a talaj- terhelési díjat. E szerint július elsejétől a törvényben megállapított 120 forintnak egyelőre csak a húsz százalékát kell köbméterenként megfizetniük azoknak, akik a településen kiépített szennyvízcsatorna-hálózatra nem kapcsolódtak rá, illetve nem igazolják számlával, hogy a zárt rendszerű tározójukból rendszeresen elszállíttatják a szennyvizet. A mennyiséget az ivóvízmérő óráról leolvasható adatok alapján határozza meg a szolgáltató. Erdökövesd - Végeztek a köz ségben található római katolikus templom tetőszerkezetének felújításával. Az új tetőt a közelmúltban dr. Seregély István egri érsek szentelte fel és áldotta meg, majd ünnepi szentmisét celebrált a megújult épületben. Az önkormányzat 1 millió forinttal támogatta a munkálatokat. Füzesabony - Első fordulóban elfogadta a város általános rendezési tervét múlt heti, rendkívüli ülésén az önkormányzat. Tizenhat olyan lakossági észrevétel érkezett, amelyről a képviselőknek szavazniuk kellett, s a javaslatok többsége be is kerül a tervbe. A szükséges szakhatósági vélemények is megjöttek, így mindent figyelembe véve megtörténik a rendezési terv átdolgozása, s a hónap végén, július 29- én délután két órától egy újabb rendkívüli ülésen lezajlik a második fordulós, végleges szavazás. A plénumot a polgármesteri hivatal tanácstermében tartják. Gyöngyös - a „Gyöngyösi Nyár - Fő téri Randevú” elnevezésű programsorozat keretében július 24-én, szombaton 19 órától a fennállásának ötvenedik évfordulóját ünneplő Gyöngyösi Játékszín társulata szórakoztatja a nagyérdeműt a város központjában található nagyszínpadon. Az amatőr színjátszó kört 20 órától a M.É.Z. nevű zenekar követi. A hazánk legismertebb kel- ta-ír muzsikát játszó együttesének műsora a „Mézes hetek,, nevet viseli, amely egyben a „Tűz- tánc” című új lemezüknek a bemutatója. Hatvan - A Vöröskereszt területi szervezete szociális vásárt rendez ma és holnap délelőtt 10-től 12 óráig a karitatív szervezet Balassi Bálint út 19/B szám alatti épületének udvarán. A ruhadarabok 100 és 200 forintos jelképes áron vásárolhatók meg, az adományokból ily módon befolyt összeget az augusztusi gyermektábor költségeire használja fel a Vöröskereszt. Heréd - A településen a helyiek postaládájába került az Önkormányzati Értesítő című kiadvány legújabb száma. Az olvasok az újságból tájékozódhatnak a képviselő-testület időszerű döntéseiről, az általános iskola működéséről, s elbúcsúztatják a faluközösség két nyugdíjba vonuló dolgozóját, az iskola helyettes vezetőjét és az óvoda szakácsnőjét is.