Heves Megyei Hírlap, 2004. július (15. évfolyam, 152-178. szám)

2004-07-13 / 162. szám

4. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP 2004. Július 13., kedd A NAP TÉMÁJA A ló, ami összeköt Nagyfüged Se borunk, se műemlékeink, se gyógyvizünk, se strandunk nincs, vannak viszont a tele­pülésre jellemző hagyo­mányaink, s akadnak olyan helybeliek is, akik szíves-örömest részt vál­lalnak a vendégcsabga- tó program megszerve­zéséből Ennek nyomán immár tizenharmad- szor rendezhetjük meg a most következő hét­végén a lovasnapot, ami második alkalommal már egyben fahmap is lesz - mondta el lapunknak Ju­hász Jánosné polgármester. A község vezetője egyúttal megjegyezte azt is, hogy a távo­labbi vidékekről érkező látogatók kiszolgálása mellett nagyon fon­tosnak tartják, hogy a helybeliek számára is vonzó programot ala­kítsanak ki. Akkor válhat ugyanis valódi, erős közösségé egy tele­pülés népessége, ha vannak olyan ünnepi alkalmak, amikor a hétköznapoktól eltérő módon és körülmények között találkozhat­nak, együtt tölthetik az idejüket. Természetesen mindennek szerves része a szórakozás, ezért is fektettek a tavalyinál is nagyobb hángsúlyt a kísérőprogramokra, még pontosabban a falunapi jelleg­re. Érmek jegyében idén már több helyszínen várják a szórakozni vá­gyókat: a lovaspályán a régió legjobbjai mutatják be díjugrató tudományu­kat, s ugyanitt rendezik meg a történelmi múl­tunkhoz szintén szerve­sen kapcsolódó íjászbe­mutatót és -versenyt. Az általános iskola sportpá­lyáján pedig családi programokat kínál a szervező önkormányzat, egyebek mellett könnyűzenei koncertet. A lovasnapoknak egyébként már évtizedes hagyománya van a településen, ám ezt többéves szü­net után sikerült feleleveníteni ta­valy nyáron. A rendezvény már az első alkalommal is kiváló vendég­csalogató programnak minősült. A költségeket - néhány támogató se­gítségétől eltekintve - a falu bü­dzséjéből fedezik. Minden remény megvan arra, hogy a felhasznált forintok jól hasznosulnak, s hozzásegítenek a falu hírnevének öregbítéséhez. Olyan rendezvény megvalósításá­hoz, amire méltán lehet büszke az ébredő, küörési pontot kereső község bármelyik lakója. is. p.) Tegnapról mára Hevesben Új e-Magyarország pont ff EGER - A Heves Megyei Vállalkozói Központban az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásával három terminálos internetes szolgáltatóegység kezdte meg működését július elsejétől - tájékoz­tatta lapunkat Tóth Elemér, a vállalkozói központ ügyvezető igazga­tója. Az egyhetes próbaüzemelés után az új e-Magyarország pont hétfőtől csütörtökig 9-13 óráig verhető igénybe, ahol internet, színes nyomtatás, gyorsmásolás és egyéb kapcsolódó szolgáltatás érhető el szakértő segítségével a központ megyeszékhelyen lévő irodájában (Dobó tér 6/A). A mikro-, kis- és középvállalkozások részére egyéb szolgáltatásaik - mikrohitel-program, tanácsadás, pályázatfigyelés stb. - hétfőtől péntekig 8-15.30 óráig ugyanitt hozzáférhetőek. Regionális folklórtalálkozó ■ EGER - Július 17-én, szombaton 10 órakor a Megyei Művelődési Központban kezdődik a regionális cigány folklórtalálkozó. A ren­dezvényt megnyitja Révészné Bőgős Zsuzsanna, a Heves Megyei Önkormányzati Hivatal művelődési és sportirodájának vezetője. A Vitézlő Oskola bemutatója ff EGER - Július 14-én, szerdán 18 órakor a Dobó téren az Egri Vi­tézlő Oskolalátványos és korhű hadijáték-bemutatóját élvezheti a nagyközönség. Fakivágás, aszfaltozás 1 HEVES MEGYE - A Heves Megyei Állami Közútkezelő Közhasz­nú Társaság tájékoztatása szerint hétfőtől várhatóan augusztus 12-ig munkanapokon 7 és 16 óra között a 21-es, hatvan-somoskő- újfalui főúton Hatvan és Nógrád megye határa között fakivágási munkálatok miatt útszűkület, 40 km/órás, illetve 60 km/órás se­bességkorlátozás lesz érvényben, időnként a forgalmat 5-10 perc­re az út teljes szélességében leállítják. A megyeszékhelyen a Cifra­kapu út 100-146. számú házak előtti aszfaltozási munkák miatt kérik a járműtulajdonosokat, hogy gépkocsijaikat vigyék el a hely- színről A munkálatok előreláthatóan négy napig tartanak. ■ A sok termés is gondot okoz Július végéig jelentkezhetnek intervenciós raktározásra (Folytatás az 1. oldalról) Nagy Sándor lapunknak azt is elmondta, hogy a gabonafélék intervenciós felvásárlása no­vember Tjén kezdődik, és eh­hez minimum 500 tonna ter­ményt kell felajánlani közrak­tározásra. Ennek érdekében azt kérik, hogy a gazdák az egyes településeken álljanak össze, és közösen biztosítsák a szükséges mennyiséget a biz­tonságos elhelyezésre. Egyéb­ként július 31-ig jelentkezhet­nek intervenciós raktározásra a Mezőgazdasági és Vidékfej­lesztési Hivatal Heves megyei kirendeltségén, levélben vagy postai úton. Ezzel kapcsolat­ban bővebb információt a Me­zőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 31/2004-es, valamint 32/2004-es közleményében ol­vashatnak a gazdák. A búza felvásárlási áráról szólva Nagy Sándor osztályve­zető kiemelte, hogy az interven­ciós ár november l-jétől 101,31 euró lesz, ha a termény minősé­ge megfelel az előírt feltételek­nek. Ezért a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal az or­szágban négy akkreditált labo­ratóriumot jelölt ki, amelyek­nek a szakvéleménye alapján döntenek az intervenciós áron történő áruátvételről. Ezenkívül 75 közraktározási központot is kijelöltek, melyek között me­gyénkben a káli és a gyöngyösi található. A közelben hasonló működik Mezőkövesden, Jász­apátiban és Tiszafüreden is. Je­lenleg az étkezési búzát tonnán­ként 23-24 ezer forintért vásá­rolják fel, amely a szakemberek szerint korrekt árat jelent. A termelők felkészültek az aratásra. A szükséges géppar­kot kijavították, és közben úja­kat is vásároltak. Jelenleg több mint háromszáz nagy teljesít­ményű arató-cséplő gép, vala­mint szállító jármű áll rendel­kezésre. Amennyiben rendkí­vüli helyzet nem jön közbe, akkor augusztus 20-ig befejező­dik az aratás megyénkben. Ez azt jelzi, hogy a tavalyitól to­vább tart majd a nagy nyári munka. Egyébként a Földművelés- ügyi és Vidékfejlesztési Mi­nisztérium augusztus 13-ig rendelte el az aratási ügyeletet a megyei hivataloknál, így He­vesben is. A gazdáknak azt ta­nácsolják, ha valamilyen gondjuk-bajuk van a betakarí­tással kapcsolatban, azokat el­sősorban a falugazdász-körzet­központokban jelezzék, ahol ezek megoldása érdekében in­tézkednek. (MENTUSZ) Törvénytelen zár alá vétel? (Folytatás az 1. oldalról) Ezt a rendőrség szerint a Baumag Stratégiai Fejlesztő Szö­vetkezet és a Baumag Vagyon­kezelő Szövetkezet - ennek utódja az Agenda-H - vezetője­ként követte el. Az elnök tiltakozásában arra a törvényhelyre hivatkozik, amely szerint zár alá vétel, biz­tosítási intézkedés kizárólag a terhelt vagyonára rendelhető el. A nyomozóhatóság azonban an­nak bizonyítását elmulasztotta, hogy az említett vagyontárgyak bármilyen tulajdoni viszonyban lettek volna a terhelt személyé­vel. Balázs László ugyanis az Agenda-H Szövetkezet ügyveze­tő elnöke, továbbá a szövetkezet két leányvállalatának, a Baumag Rt.-nek és a Baumag Holding Rt.-nek a vezérigazgatója, tehát az e vállalkozásokban betöltött szerepe nem tulajdonosi, hanem menedzser típusú kapcsolat. ■ A Victor Hugo csupán három méterrel rövidebb, mint a zsilipkamra, de így is kiválóan manőverezett FOTÓ: PATKÓ ISTVÁN Vízpárnát adtak a Victor Hugónak Ma reggel 8 órakor már negyedszer zsilipéi a Tisza II. vízlépcsőnél a francia turistahajó, a hárommotoros Victor Hugo. Kisköre A Tokajba tartó hajó pénteki zsilipelése még az utazókat is meglepte. Fejes Lőrinc, a sza­kaszmérnökség vezetője említette, hogy a Heves Megyei Hírlapra hivatkozva szeren­csére mindenki tudta a megtekintés feltétele­it. Mindenki gyalog ment fel az erőmű fölöt­ti üzemi hídra, amely - jellemző a nagy ér­deklődésre - megtelt emberekkel A vízügyiek számára az jelentett kihívást, hogy időközben apadt a Tisza alvize. A nagyméretű Victor Hugo biztonságos beér­kezéséhez azonban alkalmaztak egy jól be­vált módszert:- Úgynevezett vízpámát kapott tőlünk a hajó. Mivel 10 órára jelezték a zsilipelést, ezért mi reggel 6 ómkor bekapcsoltattuk az erőmű kisvíz miatt álló harmadik turbináját is, hogy azon át pluszmennyi­séget kapjon a folyó alsó szakasza. A Victor Hugo pár perccel 10 után érkezett a zsilipcsatornához, ahová gond nélkül be tudott fordulni, s beállt 82 méteres hosszával a 85 méteres zsilipkamrába. A kapunyitás, zárás, feltöltés 45 perces közeli látványosságot nyújtott a kíván­csiaknak. Tokajból, ottani programja befejeztével, kedden 8 órakor ismét zsilipéi Kiskörénél az itt eddig megfordult legnagyobb hajó. A Manőver és luxus A háromszintes hajó manőverezését egy orr- és két far­motor biztosítja. Az utasok kabinjai két szinten vannak, s ebédlő, társalgó, szalon és napozófedélzet teszi igé­nyessé az utazást. Magyarországon Szegeden, Szolno­kon, Tiszaörvényen és Tokajban köt ki a Victor Hugo. tervek szerint július 29-én még egy kört tesznek a Budapest - Tokaj - Budapest út­vonalon. (BUDAVÁRI) Szakvélemény fogyasztói vitákban (Folytatás az 1. oldalról) A változás nyomán mind a fo­gyasztó, mind a kereskedő vá­laszthat, hogy melyik intézmény­től vagy cégtől kér szakvéleményt. Sem a Polgári Törvénykönyv, sem az alacsonyabb szintű jogszabály­ok nem súlyozzák a különböző szakvéleményeket, tehát az eset­leges békéltető testületi vagy bíró­sági eljárásokban nincs különb­ség az FVF vagy más laboratóri­um által kibocsátott dokumentum között. A tavalyi jogszabályváltozáso­kat követően - bár nem kötelező a szakvélemény kérése - érdemben és nagyságrendileg nem csökkent a megkeresések száma. Pozitív ta­pasztalat, hogy a kötelezettség megszűnte ellenére a kereskedők gyakran a fogyasztó helyett küldik be az árut, és az esetek túlnyomó többségében a cégek a szakvéle­mény tartalma szerint bírálják el a fogyasztói reklamációkat. A 2003. szeptember elseje óta eltelt idő te­hát azt igazolja, hogy a gyártók, forgalmazók, kereskedők többsé­ge a kialakult vitában segítő esz­közként tekint egy független in­tézmény szakvéleményére. Ma az FVF-en kívül számos in­tézmény és szervezet lát el szak- vélemény kibocsátásával kapcso­latos feladatokat. Az általuk ki­adott szakvélemény azonban a feleket nem kötelezi, de alkalmas lehet arra, hogy a vitát igazságo­san és gyorsan rendezzék, elke­rülve ezáltal a hosszadalmas és költséges bírósági igazságszolgál­tatást. (KJ) Apc - A képviselő-testület a nyári szünetet követően várha­tóan augusztus második felé­ben tartja soron következő ta­nácskozását. Ekkor szó lesz egyebek mellett a település közbiztonságáról - ezen belül a polgárőrség működéséről -, a gyermekjóléti szolgálat tevé­kenységéről és az idei költség- vetés alakulásáról is. Atány - a közelmúltban meg­tartott testületi ülésen beszá­molt munkájáról a helyi kisebb­ségi önkormányzat, a gondozá­si központ, és tájékoztató hang­zott el a község kereskedelmi helyzetéről. Elfogadták az isko­la pedagógiai programját, vala­mint a köztemetkezéssel kap­csolatos rendeletet is. Bátor - A községi óvodában délelőttönként változatos prog­ramokra várják a szünidejüket töltő óvodásokat és kisdiáko­kat. A kisebbek többek között pancsolhatnak és homokvárat is építhetnek az udvaron, míg a nagyobbak ügyességi vetélke­dőkön, kézműves-foglalkozáso­kon vehetnek részt. Besenyőtelek - a nyáron több tábor és tanfolyam közül is vá­laszthattak a települési Általá­nos Művelődési Központ kere­tében működő általános iskola tanulói. Június 21. és július 10. között úszótanfolyam zajlott Hevesen, július 5. és 10. kö­zött pedig vöröskeresztes kur­zus Szilvásváradon. Ugyan­ezekben a napokban kézművestábor volt Füzes­abonyban, vasárnap cserkész- tábor kezdődött Nyíregyhá­za-Sóstóhegyen. Szintén va­sárnaptól Kisköre ad otthont a művészeti tábornak, július 26- ától augusztus 1-jéig pedig ze­nei tábor lesz Poroszlón. Fü­zesabonyban a hónap végén újra az ifjú kézművesek talál­kozhatnak egymással. Boconád - Már szervezi a he­lyi nyugdíjasklub a következő évad színházi bérletét. Az idő­sek a szolnoki Szigligeti Szín­házban hat előadást tekinte­nek meg. Harmincán igényel­tek bérletet, így a színházked­velő nyugdíjasok kisbusszal keresik majd fel Thalia szenté­lyét. Bükkszentmárton a telepü­lés képviselő-testülete jóvá­hagyta, hogy az önkormányzat csatlakozzék a Bélapátfalva Kis­térség Többcélú Társuláshoz. Ennek keretében közösen old­hatnak meg olyan közösségi feladatokat, amelyeket önállóan egyáltalán nem, vagy csak ko­moly áldozatok árán vállalhat­nának. A csatlakozás révén együttesen pályáznak majd pél­dául oktatási és egészségügyi témákban, továbbá terveik sze­rint közösen oldják majd meg a települések kommunális sze­mételhelyezését is. Eger - A Lipcsei Happy-Junior- Band százharminc tagú tangó- harmonika-zenekar lép fel ma délután hat órakor Andrea Focking vezetésével a Dobó té­ri színpadon. A tehetséges fia­talok a Megyei Művelődési Központ szervezésében érkez­tek a városba, és népzenét, örökzöld slágereket, musical­részleteket, valamint rock and rollt is játszanak hangszerei­ken. Felsötárkány - A képviselő- testület döntése értelmében a település csatlakozik az Eger Kistérségi Többcélú Társulás­hoz. Az orvosi ügyeletet már eddig is közösen oldották meg, a későbbiekben pedig széle­sebb körű lesz az együttműkö­dés. így például a kommunális szemét kezelését, az állati tete­mek elhelyezését, valamint a belső ellenőrzést is együttesen vállalják a csatlakozó önkor­mányzatok. Gyöngyös - A Református Lel- készi Hivatal egyhetes angoltá­bort rendez mintegy 40 középis­kolás fiatalnak a Kolping Ház­ban. A jövő héten kezdődő prog­ramsorozaton egy floridai gyüle­kezet a Biblia segítségével oktat­ja angol nyelvre a fiatalokat. Hatvan - A nyolcvanesztendős Pá­los Frigyes nagyprépostot - aki 1978- tól szolgál e minőségében a települé­sen - idén január elsejétől immár Váchoz köti szolgálata, ahol az egy­házmegyei gyűjtemények múzeumi igazgatója lett. Utódját - aki értesülé­seink szerint Szolnokról érkezik - augusztus elsején iktatják be. Heréd - A községben 17-én, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik a Herédi hétvége el­nevezésű programsorozat. Ek­kor rendezik meg a népdalkóru­sok találkozóját is. Kál - Befejeződött az általános is­kola külső festése - tájékoztatta la­punkat Tompa Vilmos polgármes­ter. Ezután a belső festési munkála­tok kezdődnek meg az oktatási in­tézmény folyosóin, majd a nyári szabadságolásokat követően új ke­rítést építenek az iskolához. Az ön- kormányzat saját erőből eddig mintegy 14 millió forintot költött a beruházásra. Tervezik a házasság- kötő terem festését is. Kápolna - A Tájházban ma dél­előtt 10 órakor nyílt meg a Ká­polna Községért Közalapítvány

Next

/
Oldalképek
Tartalom